Ha meg akarjuk vonni a tegnapi Donald Trump – Hszi Csin-ping találkozó mérlegét, oda lyukadunk ki, hogy míg Hszi Csin-ping majdnem mindent megkapott, amit akart (mert tudta, hogy nem bölcs dolog túl sokat követelni), Trump jóval kevesebbet ért el, mint amennyit szeretett volna, ám mindkét fél nagyon elégedetten búcsúzott el egymástól. Ez a kínai vezető esetében érhető, Trump viselkedését pedig az magyarázza, hogy nem képes tisztán átlátni sem a saját, sem az Egyesült Államok érdekeit.

(Képünk illusztráció)

Tulajdonképpen nem akartam ezzel a kérdéssel foglalkozni, de mivel többen is érdeklődtek nálam, mennyire lehet komolyan venni a „Nemzeti Ellenállás” nevű mozgalmat, kicsit körüljárom a témát, bár előre szólok, hogy szenzációról szó sem lesz, de jobb eloszlatni a misztikus ködöket még időben, mielőtt ki nem ugrik belőlük pár haramia vagy markoláb.

(Képünk illusztráció)

Azzal kezdem, amit már ezerszer mondtam: Keleten semmi sem egyszerű. Míg mi itthon a saját ügyes-bajos dolgainkkal voltunk elfoglalva, melyekből mostanság akad épp elég, szép csendben látszólag véget ért a koreai háború. De csak látszólag, és oly módon, hogy könnyen meglehet: még csak most kezdődik el igazán. Megpróbálom elmagyarázni az alábbiakban, hogy ez mit jelent, mégpedig az ISW elemzése alapján.

(Képünk illusztráció)

Igen, Karikó Katalint MAGArország támadta meg, nem Magyarország. Az az ország, amely több másikkal együtt itt létezik csendben, párhuzamosan a valódival, a polgárai magyarul beszélnek, dolgoznak, bevásárolnak, lehet, hogy ők ülnek mellettünk a metrón vagy állnak előttünk a kasszánál, de vannak pillanatok amikor levetik, mit levetik, ledobják az álarcot (a gépszíjjal együtt) és vért követelnek a legsötétebb babonaságok nevében.

(Képünk illusztráció)

Mint azt már múlt héten is említettem, Donald Trump Washington számára nagyon hátrányos helyzetből kezdi meg rövidesen Hszi Csin-pinggel tartandó pekingi csúcstalálkozóját. Az Egyesült Államok összes független gondolkodója rossz előérzettel várja, mi történik majd a kínai fővárosban, de aggodalmasan tekintenek az események elébe a világ középhatalmai is.

(Képünk illusztráció)

Nézem a volt kormány állítólagos médiáját és azt látom, hogy súlyos bajok vannak a házuk táján. Első sorban is az, hogy még mindig nem értették meg: vége a rendszerüknek, annak a rezsimnek, amely minden perköltségüket állta és bőségesen fizette őket. Az valószínűleg a Fidesz tisztújító kongresszusán fog eldőlni, mennyi marad meg a propagandasajtóból – érzésem szerint tíz százalékánál többet nem fognak megtartani – és ki kerülhet be a megmaradók közé.

(Képünk illusztráció)

Hölgyeim és uraim, örömmel jelenthetem, hogy a Vörös téren nem történt semmi jelentenivaló. Sőt, még jelentős sem. A világ erősen tartott attól, hogy a mostani, erősen fékezett habzású, a Temuról árleszállítással beszerzett győzelemnapi díszszemlét megzavarja akár egy valódi ukrán dróntámadás, akár egy olyan, amit az orosz fegyveres erők követnek el, provokációként, saját maguk ellen. Erre nem került sor.

(Képünk illusztráció)

„Óh, az én próféta lelkem” – sóhajtozom Hamlettel, és minden okom meg is van rá. Ugyanis mikor ez év február 22-én először foglalkoztam Donald Trump tervezett pekingi látogatásával, már jeleztem, hogy az akkor közzétett, március 31-re kitűzött időpont nem lesz megfelelő a kínai vendéglátók számára, mert zavaróan ütközik a Csingming-ünneppel, mely idén április negyedikére esett (ez egy mozgó ünnep egyébként).

(Képünk illusztráció)

Mozgalmas idők járnak, bár szerencsére már nem mozgalmiak: ma arra ébredt ez a kis lángoktól ölelt, hogy megszűnt sokak egyetlen eszmei-politikai iránytűje, ami még többek számára az előző, hazug és romlott rendszer jelképe és esszenciája volt: nem lesz többet Tények című hírműsor a TV2-n. Ennek nagyon szép okát adták hivatalosan: „erodálódott a brandje”.

(Képünk illusztráció)

Máskor is említettem már, hogy az elmúlt tizenhat év folyamán ahányszor csak megláttam egy magyar vonatkozású hírt a nemzetközi sajtóban (főleg, ha címlapon, vezető anyagként láttam meg) elkezdett ráncolódni a homlokom és közeledett egymáshoz a két szemöldököm – mert ez szinte soha nem jelentett jót. Maximum a sporthírekben lehetett rólunk jót mondani, külpolitikában semmiképp sem.

(Képünk illusztráció)