Nehéz és bonyolult kérdéshez nyúlok most, amit csak érzékeny és türelmes módon lehet megközelíteni. Tudom, eleven parazsat idézek tulajdon fejemre, de azt szeretném megkérdezni, a The Insider tanulmánya alapján, hogy mi is az az európai baloldaliság?
(Képünk illusztráció)
Oroszország visszatért ahhoz a stratégiához, amit Ukrajna elleni háborújában minden ősszel elővesz: szeptemberben elkezdi támadni az ország energia-ellátási hálózatát, és abban reménykedik, hogy november végére sikerül használhatatlanná tennie azt. Eddig még egyszer sem érte el célját – de lássuk a The Insider tanulmánya nyomán, mi is az aktuális helyzet ezen a téren.
(Képünk illusztráció)
Jelen pillanatban az egyik legnehezebben megmagyarázható geopolitikai kérdés az, hogy mire jó Donald Trumpnak a feszültség növelése az Egyesült Államok és Venezuela között. Bármely más elnök esetében „mestertervre”, bonyolult stratégiára, ötdimenziós diplomáciai sakkra gyanakodna az ember, de tudjuk, hogy Trump esze nem erre a srófra jár. Viszont azt nem tudjuk, hogy ezzel szemben milyenre – még az is elképzelhető, hogy nincs is menet azon a srófon.
(Képünk illusztráció)
Írhattam volna aranyvécét is. Mindenesetre csekély értelmű medvebocsok számára előre jelezném, hogy ez az írás csak annyiban fog az ukrajnai korrupciós botrányról szólni, amennyire feltétlenül szükséges a megértéséhez, valódi tárgya az, hogy mit bírt faragni ebből a sajnálatos esetből a magyar kormánykommunikáció.
(Képünk NEM illusztráció: balra a Mandiner fotója látható, jobbra a South China Morning Posté)
A következő írásban elképzelhető, hogy kissé vitatkozni fogok, a magam szokásos módján a szerzővel: arról van szó ugyanis, hogy a budapesti csúcstalálkozó elmaradása után elterjedt a világsajtóban, miszerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kudarcba fulladt telefonbeszélgetése után, melyet Marco Rubióval folytatott, kiesett volna Vlagyimir Putyin kegyeiből.
(Képünk illusztráció)
Kérem meg kell vallanom, hogy van egy titkos szenvedélyem. Mondjuk nem titkos, meg nem is szégyellni való, amolyan úriemberhez méltó dolog: üres óráimban, melyekből egyre kevesebb van, próbálok ismeretlen nyelven, ismeretlen betűkkel írt kéziratokat megfejteni. Mondjuk eddig még sosem sikerült, de ez benne a szép.
(Képünk illusztráció)
Kérem, én ma reggel beleolvastam a honi sajtóba és azt kell mondanom, talán nem volt baj, hogy közel van a mosdó, mert a gyűlölködésnek ezt az áradatát nehéz egészséges gyomorral kibírni. Lassan már nem is azért utálja egyik oldal a másikát, mert tett volna valamit, hanem azért, mert tehetne. Hogy Mikszáth Kálmánt idézzem: „minden érzi a vihar közeledtét”.
(Képünk illusztráció, és kölcsön - nincs a világon az a mesterséges intelligencia, ami megfelelő Piszkos Fredet tudna rajzolni)
Ma megint kényes kérdést feszegetek, éspedig abból az apropóból, hogy Magyarországon újból erősödik az oltásellenes mozgalom, nemrég tüntettek is, és azt követelték, hogy legyen szabadon választható minden gyermekkori oltás. Mármint nem a gyermekek választanának közülük, hanem a szülők, és igazából nem a választás, hanem a teljes megtagadás lehetőségéről van szó – az ő érveik között is megjelent az, hogy lám, már az Egyesült Államok egészségügyi minisztere is oltásellenes.
(Képünk illusztráció)
Nagyon nem szívesen írom meg ezt a történetet, szakmai szempontból igen kényes, ráadásul rövid sem lesz – szóltam előre! – de elkerülni rosszabb lenne, mint kielemezni. Nem fogom sem kimagyarázni a BBC hibáit (messze nem tévedésekről van szó) és nem fogom mentegetni sem őket, mivel az lehetetlenség, inkább azt próbálom bemutatni, valójában miről is van szó, mi történhetett.
(Képünk illusztráció)
Nem sok köze van a magyar kormány tagjainak a 2600 éve élt görög bölcshöz, a krétai Epimenidészhez, de valamennyi mégis akad, és ez eléggé különös. Sőt, mondhatni paradox, de mivel aktuálpolitikai eseményekről van szó, előbb meg kell világítanom, miről is beszélek. Dióhéjban arról, hogy a magyar kormány szerint mindenki hazudik, csak ők nem.
(Képünk illusztráció)
