Sokat gondolkodtam azon, mihez hasonlít a jelenlegi közhangulat. Mindenképpen valamihez, amit már ismertem, de mikor, hol is volt ugyanez a levegőben? Hát igen, 1988-89-90-ben, Magyarországon lehetett ugyanezt érezni. Akkor is mindenki inkább érezte, mint tudta, hogy a rendszer az utolsókat rúgja, és akkor is voltak, akik az orosz (akkor szovjet) legyőzhetetlenségről, szupremációról prédikáltak.
(Képünk illusztráció)
Az orosz szolgálatok mindig képesek meglepni az embert, bár nem mindig ügyességükkel vagy szellemes megoldásaikkal. Hiába adták át múlt héten a Tavasz 17 pillanatától ihletett Vjacseszlav Tyihonov-szobrot Moszkvában, be kell látnunk: rossz világ jár a csekistákra, felderítőkre, nem csak Stirlitzek nincsenek már, de még Abel ezredesek sem.
(Képünk illusztráció)
Nem először kell megjegyeznem, miszerint a Facebook, melynek hivatalos üzemeltetője Mark Zuckerberg Meta nevű vállalata, elkezdett a világsajtó ellen dolgozni. Le merném fogadni, hogy nem is utoljára kell ezt leírjam, bár a játéknak most az a tétje, hogy egyáltalán leírhatok-e még bármit, és ha igen: meddig tehetem ezt. Úgy tűnik, hogy elég nagy a baj.
(Képünk illusztráció)
Kezdjük a tegnapi nap talán legfelháborítóbb kijelentésével. Orbán Viktor azt bírta kiejteni a saját száján, miszerint „A vétójog érvényes és hasznos eszköz, anélkül nincs is értelme, hogy az unióban legyünk.” Mielőtt reflexből helyeselne vagy tiltakozna valaki, pusztán érzelmi alapon, gondoljuk át, miről is van szó – és borzadjunk el a kijelentés logikájától.
(Képünk illusztráció)
Sokszor találkozom viták során azzal az utolsó érvvel, hogy „én nem értem és nem is érthetem az orosz néplelket”. Rendszerint olyan emberek mondják ezt, akik egy szót sem értenek oroszul, és a bárisnyát összetévesztik a harisnyával, de roppant magabiztosak ebben a kérdésben, ők mindent jobban tudnak még Dosztojevszkijnél is, akinek pedig csodás munkássága arról szól, hogy minden reménytelen és szenvedni kell, aztán nyugalom, mert az élet és a világ továbbra is rossz lesz. Ennél oroszosabb gondolatot nehéz is volna elképzelni.
(Képünk illusztráció)
Donald Trump ámokfutását döbbenten nézi a világ, ezen belül is a legdöbbentebb az Amerikai Egyesült Államok lakossága, de egyelőre nem sokat tehet ellene: talán a félidős választások fékezhetnek majd valamennyit őrjöngő röptén, melyről nem tudni, hová vezet, de hogy nem jó helyre, az biztos. Viszont bármekkora őrületnek is tűnik az amerikai demokrácia módszeres, gyors és agresszív lebontása meg kell hagynunk: van benne rendszer.
(Képünk illusztráció)
Donald Trumpnak elég sok tisztelője él világszerte, talán azért vannak sokan, mert nem mérik fel, mit cselekszik ez az elnök. Továbblépve: maga Donald Trump is módfelett tiszteli és igen nagyra értékeli saját magát, és ő sem nagyon méri fel, mit cselekszik és tetteinek miféle következményei lesznek. Mivel azonban ezek a tettek még egymásnak is ellentmondanak, elmondható: Trumpot semmiféle vezérelv nem vezeti, pusztán a pillanatnyi indulatai.
(Képünk illusztráció)
A világ műveltebb és műveletlenebb elméi egyaránt döbbenettel figyelik azt az ámokfutást, amit Donald Trump rendez és „az Egyesült Államok külpolitikájának” nevez. Azt még a csekély értelmű medvebocsok is látják, hogy ez semmi jóra nem vezet, a mostani folyamatok vagy világháborúba, vagy nagy hatalmi tömbök permanens konfliktusába sodorják a bolygót.
(Képünk illusztráció)
Egy évvel ezelőtt bukott meg az Asszád-rendszer, és azóta is várat magára az a hollywoodi forgatókönyv, miszerint a zsarnokságtól megszabadulva minden rendbe jön, kék lesz az ég, zöld lesz a fű, mindenki huszonévessé fiatalodik és minimum felső középosztálybeli lesz, valamint lila lufikat eregetnek alfelükből a csillámpónik egész nap. Szíria helyzete nem sokat javult – ezt a The Insider elemezte, és én mutatom be itt, mire jutottak.
(Képünk illusztráció)
Van olyan helyzet, amikor a sajtómunkás kifogy a szóból, és csak annyira szorítkozhat, hogy magukról az eseményekről számoljon be, aztán ki-ki ítéljen felőlük világnézete szerint. Közel járok ehhez az állapothoz, ha még el nem is értem, azonban nagyon nyomatékosan figyelmeztetnék mindenkit, hogy ezt az írást kiskorúak és gyengébb idegzetűek ne olvassák, én magam is megszenvedtem vele, pedig több évtizednyi külpolitikai újságírás után az ember immunisnak hiszi magát a megrázó dolgokra. Nos: nem az.
(Képünk illusztráció)
