Nos, megvannak a Donald Trump és Vlagyimir Putyin között tegnap lefolyt, mintegy másfél órás, telefonon lezajlott tárgyalás eredményei, és ezek ismeretében elmondhatjuk, hogy egy világ várta lélegzetét visszafojtva a nagy, büdös semmit. Eredményekről alig beszélhetünk, időhúzásról, taktikázásról annál inkább. Lássuk, mire jutott egymással ez a két jaj, de nagyon okos ember.
(Képünk illusztráció)
Esküszöm, ez az utolsó írásom idén – vagy legalábbis remélem, hogy nem kell többet írnom ebben a témában – ami március 15-éről szól. Ezt is inkább azért követem el, mert a történet kellemes, ámde azt hittem, rajtam kívül más nem emlékszik rá. Azonban egy Facebook-poszt alapján jelentkeztek a szemtanúk, és ez azt jelenti, hogy nem én emlékszem esetleg rosszul, hanem meg is történt a dolog, nem csalt meg a memóriám.
(Képünk illusztráció)
Úgy látom, nagy poloskázásban és ellen-poloskázásban elkerülte még a legpallérozottabb elmék figyelmét is – mármint a jelenlegi magyar kormánnyal szemben álló oldalon – az, amit Orbán Viktor március 15-i fellépése lényegének szánt, ez pedig a 12 pont átírása, tehát erről ejtenék pár keresetlen szót. Éspedig külpolitikai szempontból, mert az a szakterületem.
(Képünk illusztráció)
Nagy tort ülhetnek ma a Karmelitában, kézről kézre jár a sokadik pálinkás demizson, roskadozik az asztal, mert azt hiszi a magyar miniszterelnök, hogy ellenségtől szabadult: tegnaptól szabadságolták az Amerika Hangja, a Szabad Európa és a Szabadság Rádió összes munkatársát. Donald Trump elnök rendelete alapján ezek a médiumok sok évtized működés után nyom és jogutód nélkül megszűnnek.
(Képünk illusztráció)
Március tizenötödiki vezércikket írni egyrészt gyerekjáték, az utolsó gyakornok, slapaj is képes rá, bármikor összehajigálja az ember rutinból azt a pár flekket, pláne, ha – mint én – már harmincötödik éve ír napilapot. Másrészt nagyon nehéz feladat, lévén, hogy ezalatt a harmincöt év alatt már mindent megírtam én is, a kollégák is, amit erről a napról írni lehet.
(Képünk illusztráció)
Nem mondhatjuk, hogy Kurdisztán jövője sötét, ugyanis Kurdisztán jelenleg nem létezik és a dolgok pillanatnyi állása szerint kevés is az esély a létrehozására, ha csak valami egészen bonyolult csoda nem történik. Az elmúlt napok eseményei nagyon sokat rontottak a kurd autonómia esélyein – a helyzetet a Novaja Gazeta elemzése mutatja be részletesen.
(Képünk illusztráció)
Teljesen meghökkentő tervezetről kell ma beszámoljak, olyasmiről, ami félig-meddig a sci-fi tárgykörébe tartozna, de sajnos nem szelíd utópiának tűnik, hanem kemény disztópiának. Ezt nem Gene Roddenberry találta ki, hanem Peter Thiel, Mark Zuckerberg, Elon Musk és a Szilícium-völgy többi libertárius (tehát nagyon nem liberális) maharadzsája. És mintha valami posztapokaliptikus korra való felkészülés első lépéseit látnánk...
(Képünk illusztráció)
Nem látok nagy különbséget a lóverseny (pontosabban: az ügető) és az Ukrajnát érintő béketárgyalások menete között. Mindkettő kiszámíthatatlan, mindkettőn sokat lehet veszíteni, ráadásul valahogy hasonlóan is működik ez a két dolog – de erről később, most lássuk az ISW szikár és pontos jelentése alapján, mi történt tegnap Dzsiddában.
(Képünk illusztráció)
Magyarország az az állam, amelyhez minél közelebb állnak szomszédai, annál távolabbinak tekinti őket. Az átlagpolgár a posztjugoszláv térség államaira lesajnálóan legyint, „ja, kérem, az Balkán...” felkiáltással, Romániát távolabbinak tekinti Eritreánál, Bulgáriát semmibe sem nézi, Ciprusról meg jó esetben hallott valamit harangozni, de leginkább összetéveszti Krétával és mindkettőt Rodosszal.
(Képünk illusztráció)
Számomra nem a legkedvesebb foglalkozás a magyar belpolitika elemzése (még akkor sem, ha, mint ma is, van köze a külpolitikához), de most muszáj lesz ilyesmire adnom a fejemet – némi személyes érintettség is közrejátszik a dologban, de legfőképpen az, hogy szinte senki sem érti, mit jelent Kocsis Máté alaptörvény-módosítási javaslata. Illetve: mindenki érteni véli, mindenki a saját szája íze szerint, és úgy gondolom: igen sokan tévednek.
(Képünk illusztráció)
