Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: Dzsunkák a sarkvidéken

2026. május 21. - Szele Tamás

A pár nappal ezelőtti Hszi Csin-ping-Putyin találkozón tudomásunk szerint nem esett szó az Arktisz viszonyairól, legalábbis nem érkezett jelentés ilyen egyezmény megkötéséről, de ez nem is csoda: a két állam sarkvidéki kapcsolatai szó szerint befagytak, és átmenetileg így is fognak maradni. De milyen az orosz–kínai viszony valójában az Arktiszon? Mint a The Insider tanulmánya elénk tárja: meglehetősen pragmatikus. Ezt mutatom be az alábbiakban, megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

dzsunka_a_sarkvideken_majus_21_2026.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Posta Imre szabadsága

Kérem tisztelettel, majdnem elbújt egy hír előlünk tegnap, de megtaláltam, fülön fogtam és ma szépen ki is elemzem. Ugyanis elég fontos dologról van szó. Arról, hogy a bíróság másodfokon jelentős mértékben enyhítette a Posta Imrére és társaira kiszabott büntetést, éspedig a vád megváltoztatása útján. Csak hát eredetileg harminchárom rendbeli emberölés előkészületéről volt szó, mármint ha nem vesszük az alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntettét és a folytatólagosan elkövetett zaklatást.

bilincs_majus_20_2026.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Akasztottak balladája

Kérem, én könnyekig sem hatódtam meg Bayer Zsolt eszmefuttatása hallatán. Sőt, könyékig sem. Vannak emberek, akiknek akkor sem hiszünk, ha kérdeznek, és az illető úr szívós, kitartó munkával ugyan, de bejutott ebbe a körbe. Melyet egyébként nyugodtan nevezhetnénk a Serény Múmiák klubjának, mert ha és amennyiben Rejtő Jenő után szabadon a hazaárulást halálbüntetésnek, a halálbüntetést letöltendő életfogytiglannak, azt pedig de facto száz év tényleges Csillagbörtönnek vesszük, úgy ennek a klubnak a tagjai, például Stefka István vagy Huth Gergely valóban mérhetőek összbüntetésben Második Ramszesz múmiájának életkorához, de mentse Második Ramszeszt, hogy az Újbirodalom elején uralkodott, körülbelül i. e. 1213-ban hunyhatott el, így minden balzsamozással együtt kijövünk olyan 32 hazaárulásból, plusz a reszli.

akasztofa_majus_19_2026.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Vas Féliksz visszatér

Mikor majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt az Oroszországban újból elszaporodó Sztálin-szobrokról számoltam be, írásom a szokásosnál nagyobb érdeklődést váltott ki – és ne tagadjuk, jogos felháborodást is. Jelentem, a helyzet azóta sokat romlott orosz földön: már nem csak a Sztálin-emlékművek érik egymást, de Felkisz Edmundovics Dzerzsinszkij frissen átadott szobrai is!

lubjanka_majus_18_2026.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Gorillák kézigránáttal

Abban a legtöbb szaktekintély megegyezik, hogy a mesterséges intelligencia és a drónrajok alkalmazása jelentik a modern hadviselés jövőjét. Sőt, jórészt a jelenét is. Azzal viszont nem szokott számolni a műszaki szempontból többnyire teljesen műveletlen politikai vezetőréteg, hogy ezek a technológiák még távolról sem tökéletesek – és a beléjük vetett vakhit károsabb lehet még a mellőzésüknél is. Ezt boncolgatja a The Insider elemzése.

gorilla1_majus_17_2026.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Hilarion és az Orbán-rezsim

Aki azt hiszi, hogy az új magyar kormány külpolitikája még nem körvonalazódott, az hatalmasat téved. Már a második csapást mérik az Európán belüli putyinista-moszkovita tevékenységre. Az első az MCC és a Danube Institute támogatásának megvonása volt, ami valósággal elvágta a dotációktól a nyugat-európai orosz befolyást terjesztő szervezeteket, a második még csak most készülődik: ez Hilarion metropolita ügye lesz.

orban_puspok_majus_16_2026.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Egyenlősdi Pekingben

Ha meg akarjuk vonni a tegnapi Donald Trump – Hszi Csin-ping találkozó mérlegét, oda lyukadunk ki, hogy míg Hszi Csin-ping majdnem mindent megkapott, amit akart (mert tudta, hogy nem bölcs dolog túl sokat követelni), Trump jóval kevesebbet ért el, mint amennyit szeretett volna, ám mindkét fél nagyon elégedetten búcsúzott el egymástól. Ez a kínai vezető esetében érhető, Trump viselkedését pedig az magyarázza, hogy nem képes tisztán átlátni sem a saját, sem az Egyesült Államok érdekeit.

hszi_es_trump_szeptember_15_2026.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: A Nemzeti Kondenzátor

Tulajdonképpen nem akartam ezzel a kérdéssel foglalkozni, de mivel többen is érdeklődtek nálam, mennyire lehet komolyan venni a „Nemzeti Ellenállás” nevű mozgalmat, kicsit körüljárom a témát, bár előre szólok, hogy szenzációról szó sem lesz, de jobb eloszlatni a misztikus ködöket még időben, mielőtt ki nem ugrik belőlük pár haramia vagy markoláb.

teveostrom_majus_14_2026.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Phenjani sakkhúzások

Azzal kezdem, amit már ezerszer mondtam: Keleten semmi sem egyszerű. Míg mi itthon a saját ügyes-bajos dolgainkkal voltunk elfoglalva, melyekből mostanság akad épp elég, szép csendben látszólag véget ért a koreai háború. De csak látszólag, és oly módon, hogy könnyen meglehet: még csak most kezdődik el igazán. Megpróbálom elmagyarázni az alábbiakban, hogy ez mit jelent, mégpedig az ISW elemzése alapján.

eszak-korea_majus_13_2026.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább

Szele Tamás: Karikó Katalin MAGArországon

Igen, Karikó Katalint MAGArország támadta meg, nem Magyarország. Az az ország, amely több másikkal együtt itt létezik csendben, párhuzamosan a valódival, a polgárai magyarul beszélnek, dolgoznak, bevásárolnak, lehet, hogy ők ülnek mellettünk a metrón vagy állnak előttünk a kasszánál, de vannak pillanatok amikor levetik, mit levetik, ledobják az álarcot (a gépszíjjal együtt) és vért követelnek a legsötétebb babonaságok nevében.

koronavirus-vihar_majus_12_2026.jpg

(Képünk illusztráció)

Tovább
süti beállítások módosítása