Kérem, egy hétig szabadságon voltam, és lehetőleg csakis magánélettel foglalkoztam, ráadásul nem is Magyarországon, ami meglepően jót tett az idegrendszeremnek, most megpróbálom értékelni ezt a kiesett hetet. Láttam én a híreket amúgy, csak nem foglalkoztam velük. Most meg nyakamon az egész rahedli, daráljuk le, mint tölteléket a hurkába. Érdekes lesz így, együtt...

Ugye, Kósát nem említem, Kósáról már egy hete is tudni lehetett, hogy nem lehet tudni semmit, pénz volt, pénz nem volt, most dolgozik az Akadémia egy kutatócsoportja azon, hogy bebizonyítsa: maga Kósa sem létezik, ő egy népmesei alak. Olvastam én már ezer variánst az ügyéről, hadd álljak elő a legriasztóbbal: sokkal nagyobb a baj, mint hittük. Ugyan valós pénzmozgás tényleg nem történt – ekkora tételnél nehéz is lett volna – azonban az üzlet mégis érvényes lehet. Az ugyanis a helyzet, hogy ha valaki – és itt sokak szóba jöhetnek – a rejtelmes Szabó Gábornén keresztül lekötött néminemű államkötvényeket, az üzlet akkor is érvényes, ha egyelőre csak kötelezvény van róla. Kósa bűne az, hogy több államkötvényt adott el, mint amennyi akkoriban egyáltalán a piacon volt. Mármost tetszik tudni, mi az államkötvény? Tulajdonképpen kölcsön. Papír arról, hogy az állam a vásárlótól pénzt kapott, amit ekkor és ekkor, a kötvény lejárta alkalmából köteles visszafizetni, kamatostól, illetve esetünkben a kamatot hozamnak hívják. Ha pedig akár csak virtuálisan is, de 1300 milliárd forintnyi államkötvény valakihez, akárkihez, bárkihez került, az illető a lejárat után bármikor előállhat a kezében a szerződésével, és közölheti: adós, fizess! Akár kaptunk pénzt, akár nem. Legfeljebb, ha még csak nem is kaptunk, még nagyobb balekok leszünk, mert papír viszont lesz róla.

Ez, kérem tisztelettel, egy tetszés szerinti időpontra beállítható kis patent államcsőd, vízálló és automata, sőt, összecsukható is aktiválásig. Illetve, a kötvények lejáratáig még nem élesíthető, de utána bármikor. Kósa maximum a közvetítési díjat vághatta zsebre, azt is az államkincstárból, és azért az sem kevés. Szabóné? Szabóné a másik balek az ügyben. A főbalek ugyanis a magyar állam.

Akkor lássuk a többi agymenést a hétről. Ja, Bayer megpróbálta Bécsben megszervezni a Soros-hálózatot, mert a Migration Aid felírta a menekülők pólóméretét és neki kellett a lista. Vagy akármilyen lista. Csak nevek legyenek rajta, aztán amiatt lehessen másik listát írni. Feketét. Ami a bécsi akciót illeti, az az amatörizmus minden jelét magán viseli. Én értem, hogy a titkosügynöki munka színvonala manapság rohamosan csökken, de ez azért mégis egy szakma volt... azt mondják tehát, hogy A. frissen alapított fedőcég forgalom és referenciák nélkül próbál információt szerezni egy szervezetről, B. Bécsbe hívják őket tárgyalni, mert Pest nem is felel meg, C. olyan listát kérnek tőlük, amiről nem is tudják, létezik-e, sőt, olyan szervezetbe akarnak beépülni (Soros-hálózat), amiről viszont bizonyos, hogy nem létezik.

Ez kérem, nem az élet, ez a Stirlitz tizennyolcadik része, fejjel lefelé nézve, egy zuhanó repülőgépen, másnapos, novemberi hajnalon. Nem kétlem, hogy Siewert András igazat mond, de egy valódi akció nem így nézett volna ki. Arról nem is tudna senki. Ugyanis a valódi akció az lett volna, ha a Migration Aidbe magába épülnek be (nem kétlem, hogy ahány szolgálat dolgozik Magyarországon, mind meg is tette), így aztán a bécsi kiruccanásra szükség sem lett volna. Ez most vagy egy „agresszív akció”, egy ráijesztési kísérlet lehetett, bár azt meg másképp csinálják, vagy valaki így képzelte az operatív munkát. Rosszul képzelte. Kim Philby ezeket a műkedvelőket megvetően végigmérné és faképnél hagyná, ugyanis annyit sem érnek, hogy leköpje őket. Az akció eredménye semmi, zérus, nulla, ellenben dekonspirálódás nélkül eldobtak egy használható fedőcéget és kihajítottak egy kalap pénzt (kérdéses, mennyit) az ablakon. Konklúzió csak annyi, hogy most már biztosan tudhatjuk: a honi titkosszolgák hülyék, ellenben a Magyar Időknek és különösen Bayernek élő és közeli kapcsolata van velük. Egyebet nem sikerült elérni.

Na, lapozzunk.

Az megvan, hogy a magyar miniszterelnök-helyettest lopásért keresi a svéd rendőrség? Persze, hogy megvan, tetszenek újságot olvasni. Nem is részletezném, elég az hozzá, hogy az elejtett rénszarvas fülében billog volt, amiről a gazdája felismerte, és feljelentést tett a helyi yardon, mert ő ugyan nem adott kilövési engedélyt semmiféle állatára. A svéd hatóságok pedig nyomoznak. Még jó, hogy ez a Semjén nem vadlúdra ment, mert képes lenne azzal dicsekedni, mekkora Nils Holgerssont lőtt. Azért azon elmélázik az ember a reggeli kávé felett, hogy miféle fővadász az, aki nem tudja, mire lő, és fogalma sincs arról, hogy Svédországban nem él vadon rénszarvas. Hogyhogy miféle – ilyen, ez jutott nekünk, kicsit sárga, kicsit savanyú, de fővadász. Ha a Piroskával lenne dolga, tuti, hogy a nagymamát lövi le és meg is süti a farkasnak, még szerencse, hogy ebből az egy meséből kimaradt. Az külön szép, hogy fókára és jegesmedvére is akart menni, erről a szovjet MiG 29-pilótáknak rendszeresített túlélési tankönyv jut eszembe, amiben vastag betűkkel ki van emelve: a jegesmedve mája mérgező! Abból indultak ki ugyanis, hogy ha egy szovjet vadászgép kényszerleszállást hajt végre az Északi-sarkon, és a pilóta éhségében elejt egy jegesmedvét oldalfegyverével, ezt illik tudnia. Érdekelne a jegesmedvék számára kiadott tankönyv. Abban mit írnak a Semjén májáról?

Na jó, ezek a „nagy” ügyek, amelyeknek közös vonása, hogy nem sokat kellett értük dolgozni azoknak a kollégáknak, akik rájuk találtak: szinte tálcán tolták a sajtó elé őket, elvégre kampány van, vagy mifene, bár inkább mifene. Lássunk pár apróbb szépséget, csupán a széphangzás mián.

Tállai András tegnap átadott egy ravatalozót. Ez egy nagyon különleges ravatalozó, mert már ősz óta működik, csak most adták át. Kampány idején kincset ér a ravatalozó, amit át lehet adni, bár tudnám, ki gyártja a nemzetiszínű szalagot, amit ilyenkor átvágnak, mert ő lehet az ország leggazdagabb embere. Azért ízlelgessük a gondolatot: kicsiny hazánk áll a vérzivatarban és sorsfordító pillanatoknak néz elébe, ezért aztán Tállai sürgősen átadja a „Szebb jövőt!” ravatalozó üzemegységet. Igazán kaphatna oda egy ingyenbérletet, ha már képes volt átadni. Ennyit megérdemel.

Orosz Mihály Zoltán pedig lehet, hogy már csak holnapig Érpatak polgármestere, mert választások lesznek a faluban: nem tudok neki drukkolni, pedig annyi feledhetetlen, mókás pillanatot szerzett nekünk ez a jelmezkirály, Karnevál Hercege, hogy az ember hajlandó lenne elfelejteni az általa indított sajtópereket is (főleg, hogy az én esetemben elveszítette a pert). Hát, holnap megmérettetik és meglátjuk, minek találtatik: már nincs mögötte kormányhátszél, akkora bukást jósolok, hogy az azt követő földrengést ki fogják mutatni a japán szeizmográfok is.

Wittner Mária ellenben megszólította a nemzetet. Nagy gyakorlata lehet az ilyen sarki leszólításokban, egy kemény munkával eltöltött élet rutinját érzem a frázisokban pufogni.

„Emeld fel a fejed, büszke nép! Bár országunkat már zsugorították, ne hagyd, hogy lelkeddel is ezt tegyék, mert gyermekeid és unokáid ellen vétkezel! Nem hajthatjuk fejünket a Nyugat bárdja alá, mert ez a végső megsemmisítésünket eredményezné! Emeld fel lelkedet, találd meg magadban a magyarok Öregistenének hitét, a szeretet hitét, mert csak így találhatunk egymásra és így maradhatunk és erősödhetünk ebben a kicsiny, meggyötört Hazában!”

Tovább is van, akad benne Nagyboldogasszony és Csaba királyfi, éji homály, melyben késel régi dicsőségünk és abortusztilalom, de mondani nem mond semmit.

Mondjuk nem is az a dolga.

Valami ilyesmi volt az elmúlt hét, valami efféle katyvasz, a legjobban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt képviselőjelöltje foglalta össze, ehhez én nem is tudnék semmit hozzátenni.

„Kotkodács! Kodács, kodács, kot-kot-kot, kodács!”

Fiaim, menjetek békével.

Ja, ne. Békemenet már volt.

Akkor menjetek békétlenül.

Ezt legalább be tudjátok tartani.

Szele Tamás