Forgókínpad

Forgókínpad

Európán kívül

2018. október 05. - Szele Tamás

Nagy felfedezések korát éljük, nagy meghatározások születnek, korszakosak: tegnap Orbán Viktor két olyant is mondott, ami legalábbis meghatározza majd a közeljövőnket, és nem csak a politikára gondolok, hanem a hétköznapi életre is. Mondjuk, ha más mondott volna ilyeneket, ő lenne a legjobban felháborodva, de így minden rendben van, mármint szerinte.

orban_hulye.jpg

Mindkét kijelentés a felújított Budai Vigadó átadásán hangzott el (http://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/kulturharc-nem-magyarorszagon-hanem-europaban-van). Nem volt ideje a miniszternöknek két beszédet mondani, két helyen, ugyanis sietett Londonba, hogy élőben láthassa, amint a Chelsea megveri a Videotont, lássuk be, nekünk, sajtómunkásoknak is könnyebb egy főméltóságú zengzetet olvasni, elemezni, mint kettőt – még a végén ki fog derülni, hogy pont a mi kedvünkért spórolt. Pedig lett volna ebben a szózatban két beszédre való matéria is, most megúsztuk eggyel.

De lássuk a magvas, vezéri eszméket. Az első rejtelmes, ha kissé eltöprengünk rajta.

Sokat vitatkoztak Magyarhonban arról, hogy ki a magyar. Van, aki szerint az, akinek a nagyszülője magyar volt. Tetszetős válasz, de a korszellem, amelyet kialakítottunk, a fejlődés, amit megindítottunk, az országépítés és nemzetegyesítés, amelybe belevágtunk, a lelkület, amely magával ragadott bennünket, egy új választ is ad arra a régi kérdésre: ki a magyar? Barátaim, az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz.”

Hát, a beszéd íróját ki nem kéne rúgni, ugyanis ha mást vesznek fel a helyére, fenyeget az a veszély (bár nem túlzottan), hogy az új beszédíró épeszű lesz, mi meg itt maradunk poénok nélkül. Érteni vélem, mire és hogyan utal a költő: ez a nürnbergi törvények kifordítása, mintegy ellenpontozása akarna lenni, csak hát kimaradt belőle egy apróság, amit elemi logikának hívunk.

Egyfelől, ezek szerint ugyanis mindenki csak utólag lehet magyar, lévén, hogy azt majd csak az unokák tüzetes és beható vizsgálata döntheti el, ám mivel az unokák magyarsága is a saját unokáikétól függ, az egzakt döntés a végtelenbe húzódik, illetve, Madách Imrével szólva, „négy ezredév után a nap kihűl”, szóval a Tragédia szerint ennyi időnk van emészteni magunkat e szalmaszálnyi kérdésen.

Más a helyzet azzal, akinek nincsenek unokái, illetve nem magyarok. Azok, meghatározás szerint maguk sem voltak magyarok, így utólag megfosztandók nemzeti hovatartozásuktól, ide tartozik például Ady Endre ennek a logikának az alapján. Ady ugyanis lehetett Dózsa György unokája, népért síró, bús, bocskoros nemes, tehát felmenőit illetően magyar, sőt, lehetett a Halál rokona is, azonban saját jogon nem magyar, mert nem volt sem gyermeke, sem unokája.

Ilyen alapon Rejtő Jenő sem magyar, ellenben Karinthy és Móra az, jóllehet mindketten szabadkőművesek voltak, ami a mostani kurzusban mindezidáig kizáró körülménynek számított. Zágoni Mikes Kelemen, és Karácsony Benő semmiképpen sem magyar, amint az említett Madách Imre sem, a legfájóbb azonban, hogy a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc sem magyar az unoka-törvény alapján. Erkel Ferenc az, de mégis szomorú egy állapot, hogy a Himnusz - legalább szövegi szempontból - idegen terméknek minősül.

Liszt Ferencet ne is említsük, az ő unokái – Cosima Wagner révén – egyenesen németek lettek.

József Attiláról szó se essék, neki még a felmenői sem, a lemenői meg nem is léteztek. De ilyenformán Második Rákóczi Ferenccel is bajok vannak. Meg a Zrínyiekkel is.

Viszont ez az irányelv nagyon hasznos lesz majd a Petőfi Irodalmi Múzeum jövendő programjának kialakításában, ugyanis szintén tegnap hírnök jött, pihegve szólt, miszerint most már bizonyos, hogy elbocsátották az intézmény éléről Prőhle Gergelyt, és a csillagok mostani állása szerint Takaró Mihály irodalomtörténész lesz az utódja. Az illetőről nem sok mindent érdemes tudni, annyit azonban bizonyosan, hogy sajátos az irodalomfelfogása. Szakmai szempontból Wass Albert, Tormay Cécile és Nyirő József nagy rajongója, ám ez az ízlésficam eltörpül amellett, hogy a Nyugatot „kis, zsidó lapocskának” nevezte, Kertész Imre magyarságában kételkedik, Spiró Györgyöt pedig csak alkalmilag és feltételesen volt hajlandó embernek tekinteni. Nem tisztem következtetéseket levonni, de tisztem kételkedni abban, hogy ez az ember - „nevezzük embernek most” (őt magát idézem, Spiróról) - valóban a megfelelő, őt megillető helyre kerül.

Akkor nézzük a másik fennkölt miniszternöki bölcselmet, ugyanabból az orációból.

Kultúrharc nem Magyarországon, hanem Európában van, és ez az európai kultúrharc valójában a saját kultúránkért folytatott harc.”

Hm. Hogy is van ez?

Vegyük az alapvető logikát.

Tézis: Magyarországon nincs kultúrharc.

Antitézis: De ezzel szemben Európában bezzeg vagyon kultúrharc!

Szintézis: Ha Magyarországon nincs kultúrharc, ellenben Európában van, akkor Magyarország nem tartozik Európához, mely állapotot a kultúrharc hiánya bizonyítja.

Hát ez kétségbevonhatatlan tény, magam is így látom. Ritka eset, hogy én Orbán Viktorral bármiben is egyetértsek, a pörkölt és a kisüsti kedvelését kivéve, de ha ezzel azt akarta mondani, hogy Magyarország a kultúrharc szempontjai miatt kikerült Európából, azt aláírom.

Nálunk nincs kultúrharc: irodalmi múzeumok igazgatóit cserélik le cégéres nacionalistákra, a Magyar Tudományos Akadémia nem fogad be két előadást a Magyar Tudomány Ünnepére, mivel címük alapján „politikailag kényesek lehetnek”, és a köztelevízió kitiltotta Hernádi Juditot a szilveszteri műsorából, amely – jellegénél fogva – nehezen volna politikainak mondható.

A Magyar Idők kifulladni látszó cikksorozata újjáéledt és a benne foglaltatott feljelentéseknek most már következményei is vannak. Az ötvenes évek szellemében – a Magyar Idők az új Szabad Nép. Felélednek a munkáslevelezők is, következik a téeszesítés, bár csak azután, hogy arccal a vasút felé megnyertük a széncsatát. Éljen Gerő, a hídverő! (Most egy másik, másért, másképp).

Hát, emberek, itt vagy kultúrharc nincs, vagy Európa.

Viszont, mint a fenti példák igazolják, kultúrharc van.

Akkor pedig Európa nincs.

Kár.

Szép volt ez a pár év együtt, Európában.

Én legalábbis szerettem.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása