Forgókínpad

Forgókínpad

Kínai mondóka

2019. április 26. - Szele Tamás

Folytassuk a mesét, ó ifjak és öregek, folytassuk a regét Orbánról, a Messzeutazóról, aki annyi sok mérföldet járt be – tegnap Kazahsztánban hagytuk, épp indult Kínába, a Középső Birodalomba, a Párt Fiához. A nagytudású és véres kezű elbaszi, Nurszultan Nazarbajev még feltarisznyázta, aztán már indult is Kína zöldellő dombjai felé.

orban_kinaban.jpg

(Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda)

Sárkányhátra kerekedett, felhőbukfencet is vetett, párttitkárral egyezkedett, Pekingben leereszkedett. Kemény poroszlók fogadták, már a város kapujában a jelszavát tudakolták, „Egy övezet, egy Selyemút” válaszolták, ezt kívánta az az ország. Kisinasát előhívta, Szijjártónak ő meghagyta: szépen szóljon, ékes szóval, tárgyaljon törvényhozókkal, halmozzák el földi jóval. Kis Szijjártó előállott, beszédébe belevágott (http://www.kormany.hu/hu/kulgazdasagi-es-kulugyminiszterium/hirek/szijjarto-peter-magyarorszagnak-szuksege-van-a-legfejlettebb-technologiak-behozatalara-es-kinai-befektetesekre-is):

A teljes foglalkoztatás megteremtése után Magyarországnak a legfejlettebb technológiák behozatalára van szüksége, Budapest érdekelt a minél szabadabb globális kereskedelemben, és abban, hogy kínai vállalatok befektessenek az országban - fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, felszólalva az Egy övezet, egy út együttműködés kereskedelmi fórumán Pekingben.

Elmondta, Magyarország és Kína kapcsolatai sosem voltak olyan jók, mint most, és ennek súlyt ad az, hogy idén van a magyar-kínai diplomáciai kapcsolatok megteremtésének hetvenedik évfordulója. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország az elsők között ismerte el 1949-ben a Kínai Népköztársaságot.

Szijjártó Péter arról beszélt, hogy Magyarország jellegzetes ország a közép-európai térségben, kicsi és nagyon nyitott a gazdasága, amelyet erősen befolyásolnak külső tényezők, például a külső befektetői környezet és az export.” (kormany.hu)

Lefordítom én a szavát, ha kivesszük borsát-savát, annyit tészen: sok pénz kéne, mégpedig vékával mérve, ha nincs véka, jó a láda, csak mehessünk a vásárba. Mao Ce-tung barátunk volt, Tienanmen téren sincs folt, elmosta a vért az eső, Magyarország haszonleső. Kicsi hazánk jellegzetes, fejlődése egyenletes, már, ha befektetnek nálunk - egy kis pénzért vélük hálunk.

Tekintettel arra, hogy Magyarország rendkívüli erőfeszítéseket tett a gazdaság versenyképességének növelésére, nincs mitől félnie, és teljes mértékben érdekelt a globális szabadkereskedelem megteremtésében. Ezért mindenféle akadályok, korlátozások és szankciók ellen vagyunk. Számunkra annál jobb, minél szabadabb a globális kereskedelem - szögezte le Szijjártó Péter. Hozzátette, hogy Magyarország ezért támogatja az Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezést is, amely - mint fogalmazott - megfelelő választ ad az új gazdasági korszak kihívásaira.”

Szabadon jár áru, érték, nem telik be itt a mérték, kézen fogva Kelet, Nyugat, hízik a nemzeti tudat, államkincstár telik szépen, saját zsebbe is jut éppen, csak kapjunk pénzt, hiteleket, hazudunk mi sikereket, adósságot majd megadjuk vagy a markolábra hagyjuk. Pénzelj minket, csodás Kína, ezért szállunk mi most síkra!

Szíjjártó a végére ér, előlépett most a vezér, kínai császár fogadta, Tiltott Várost látogatta, Hszi Csin-ping a Pártnak Fia, mondja is, hogy „Viktor, szia!” Nem úgy mondja, hanem másként, de azért üdvözli társként, tárgyalnak is nagy titokban, szó sem hallatszik ki ottan, szóba kerül sport és vasút, de nem hívnak hozzá tanút, végül jön egy kommüniké, fogalmazzák valamivé:

A tárgyalás után a magyar és a kínai miniszterelnök jelenlétében több kétoldalú megállapodást is kötött a két ország, magyar részről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter írta alá az egyezményeket. Ezek egy magyar-kínai együttműködési központ létrehozásáról, a sport területén folytatott együttműködésről, a „digitális selyemútról”, valamint az akadálymentes kereskedelmet elősegítő munkacsoport létrehozásáról szólnak, továbbá aláírtak egy, a magyar baromfi kínai kivitelét lehetővé tevő kétoldalú megállapodást.”

Szombatnapig hősünk marad, megvárja a bajnokokat, tanácsot tart negyven király, merre vezessen az irány, egy övezet, egy Selyemút, aztán kötnek útilaput, aláírják, amit még kell, s szétszélednek békességgel.

Pekingi látogatása folytatásaként Orbán Viktor tárgyal majd Hszi Csin-ping elnökkel, pénteken és szombaton pedig részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon, amelyen 37 kormány- és államfő, valamint egyéb világvezető lesz jelen. A fórum a 2013-ban meghirdetett, világméretű gazdasági-infrastrukturális Egy övezet, egy út kezdeményezéshez kapcsolódó legmagasabb szintű nemzetközi esemény, egyúttal Kína idei legfontosabb rendezvénye. Az Új Selyemútként is emlegetett elképzelés eddigi eredményeivel kapcsolatban Vang Ji kínai külügyminiszter nemrégiben úgy nyilatkozott: mostanra összesen 126 ország és 29 nemzetközi szervezet írt alá együttműködési megállapodást Kínával az Egy övezet, egy út keretein belül.”

Mese lett ez, nem elemzés, komoly szó itt nem szerencsés, tanakodni nem érdemes, az adósság a lényeges. Fizetjük majd, hetedízig, míg az oligarcha hízik – ők felveszik, náluk haszon, más nem gazdagodik azon. Kamatok majd érnek égig, csak győzzük kivárni végig.

Kína földjén lótuszlevél, a sánta rím falsul zenél – de jobb lett az MTI-nél...


Szele Tamás

süti beállítások módosítása