Kérem, megosztó téma következik, így mondjuk azt, amikor minimum bicskás öklelőzés várható verbális formában az írás alatt: de mit tehetünk, ha ez a hír? Mármint az, hogy az új ferencvárosi önkormányzat felfedezte, milyen szavakat moderált az elődje a vezetés Facebook-oldaláról – és természetesen feloldották a tilalmat, sok kommentelőnek nagy gyönyörűségére.

Mondjuk a lista megkapó. Én magam elég sok szempontot, de leginkább a magyar törvényeket figyelembe véve valami egészen másra számítottam volna, más kifejezéseket tettem volna a lajstromra, de hát mindenki a maga háza előtt seper. No, de lássuk az előző vezetés tiltólistáját!

„Mafia, maffia, lopás, tolvaj, mutyi, csaló, mszp, lakásmutyi, lakásmaffia, lakásmafia, botrány.”

Hát, ugyan szelíd lelkületű nép lakhatja a Ferencvárost a nyóckerhez képest, mert mifelénk, a mi kis falunkban a Baross téren ezekből még egy közepes trágárságot sem bírnánk összerakni, ha csak ezekkel a kifejezésekkel káromkodhatnánk, néznénk báván és inkább megpróbálkoznánk valami okosabbal. Egyszóval tehát ezek voltak tilosak, más nem: tehát a korábbi önkormányzatnak a kedves édesanyját nyugodtan lehetett mosdatlan kéjleánynak nevezni, aki egy tányér bablevesért nyújtja népszerű szolgáltatásait. Azt szabad volt, de lakásügyekben élt a szigor.

Mondjuk az igaz is, hogy olyant már láttam, miszerint lakásmaffia miatt ült valaki, olyant ritkábban, hogy káromkodásért vagy azért, mert a felmenőit szidták. A felmenők foglalkozása a magyar jog szerint nem büntethető az utódok esetében. Ha meg nem is azzal foglalkoztak, pláne nem.

A mostani vezetés természetesen feloldotta a tilalmat, lehet írni sok mindent, szerencsére bármit azért nem: a kitiltott felhasználókat visszavették, a káromkodásszűrőt viszont érvényben hagyták.

„A továbbiakban senkit sem tiltunk ki politikai okból, nem toleráljuk viszont a nyilvánvaló trollokat vagy a rasszista hozzászólásokat.”

Éljen az arany szabadság, mondaná az ember, hurrá, szabad a szó.

Hát, az szabad. Csak a szó veszélyes fegyver, aki jól forgatja, annak a kezében halálos is lehet. Sőt, a Facebook azt mutatja, hogy azoknak a kezében is, akik rosszul forgatják – ha épp sokan vannak és kórusban üvöltenek. Nem többségről beszélek, de elég bárminek a tönkretételéhez egy harminc-negyven emberből álló, jól szervezett kör, akik ismerik a közösségi oldal működését.

Az előző oldal moderátora ugyan fegyelmit fog kapni, mert sehol sem látok egy csomó kínos kifejezést a tiltottak között, például Simicska mondásának rövidítését sem, mely pedig elég népszerű, de mondom, most is bölcs lépés volt, hogy nem maradt teljesen moderáció nélkül az oldal. Mert ahogy az elődök idejében a hatalom visszaélt a tiltás lehetőségével, úgy fog most, hogy kicsöppent a jóból, visszaélni a szabadsággal.

És persze, nem csak ezen a Facebook-oldalon, hanem mindegyiken.

Szóval, nézzük csak meg kicsit ezt az egész moderációt, mert érdekes kérdéseket vet fel. Az ugyanis a helyzet, hogy maga a közösségi oldal is tilalmaz egyes szavakat, amiket aztán, ha használni kell mégis, kipontozással vagy szlenggel pótol a magyar felhasználó, oldalsemlegesen. Ez részben eredmény, részben baj, ahogy Lenin mondaná, egy lépés előre, kettő hátra, mert nem azt tiltja a Facebook, hogy emberi közösségeket, felekezeteket, nemzeti kisebbségeket, viselkedésformákat szidjon a felhasználó, hanem egyáltalán, azt, hogy szóba kerüljenek! Ami azért van, mert technikailag így volt a legkönnyebben megoldható a probléma. És ha akad még, aki emlékszik a 2010-2014-es Facebook szélsőjobb trolljaira, például a csirkés Gusztira, az ilyeneknek tényleg okozhatott a későbbi tiltás legalább három másodperc fennakadást. Többet nem, a magyar nyelv gazdag szinonimákban, utalásokban, a magyar szleng pláne: szóval, ment tovább a zsidózás, cigányozás, melegezés, minden más, ahogy addig.

Gondot legfeljebb annak okozott, aki nem pejoratív értelemben akarta használni a szót, például „olyan barátait, akiket illet” (ez egy elterjedt Facebook-eufémizmus) meghívta széderestére saját magához vagy a zsinagógába. A jóindulatú felhasználó könnyen kaphatott tiltást, kaphat most is, ha nem figyel és nem kerüli meg a meghívójának – hát igen, pont a lényegét. Csakhogy számítástechnikában nem lehet kétféle törvényt hozni, ez nem közjog: ha egy szó használata büntetendő, akkor minden esetben büntetendő.

Én kaptam már tiltást pár éve amiatt, mert még a tiltás előtt pár évvel megosztottam két kiváló kollégám írását (nem is a sajátjaim voltak) melyekben tiltott szavak szerepeltek. A lőtéri kutyát nem érdekelte, hogy ők nem szidták, hanem védték ezekben a megtámadottakat: a robot nem elemez, a robot nem is erre való, a robot tilt, főleg, ha egy kis okos merő egy jóindulatból jelenti is a megosztást. Van például kollégám, akit azért tiltogatnak már jó négy hónapja, mert szerkesztőként megosztotta az én egyik írásomat, és ezt a robot gyűlöletbeszédnek találta (mivel azon a címen jelentette neki a Mi Gatyánk egy lelkes kis aktivistája). Mi volt a címe? Tessék megkapaszkodni:

„Uszítások ellen való beszéd”

Hát, ebben nem sok gyűlöletet találok, annál inkább látom az ellenkezőjét. Engem nem is tiltottak miatta – főként amiatt lehet, mert engem elfelejtett jelenteni a szorgos aktivista. Szóval, így néz az ki, ha robotokkal moderálunk.

És ebbe a kérdéskörbe tartozik a szavak alapján történő moderáció is. Maga a szó ezer módon használható, az ezerből csak egy az elítélendő, a gyűlöletes – no, de azért az egyért elvész a többi kilencszázkilencvenkilenc is.

Akkor hogyan lenne jó? Mert így nem az igazi.

Tán szabaduljunk meg mindenféle moderációtól?

Attól mentsen meg minket a jó Isten. Akkor látnánk csak meg igazán, hogy az épelméjű, szolid külső alatt hány polgártársunk dühöngő őrült, aki legszívesebben vért ontana hangyányi, gyakran képzelt sérelmekért is. Hiszen így is látjuk, csak most még van rajtuk egy gyeplő, ha közéjük dobják, elszabadul a Pokol. Nem sok a tébolyult, arányaikban tán csak a lakosság húsz százalékát tehetik ki, de annál veszélyesebbek.

Hát akkor moderáljunk mindent, szigorúan és emberi személyzettel?

Még ez lenne a legjobb, és ez az, amit a sajtó is tesz, a mostani ferencvárosi önkormányzat is. Borzalmas munka, idegtépő is, de el kell végezni, ugyanis kevesen tudják, de az oldal tulajdonosa a magyar jog szerint felelős a megjelenő kommentekért is, legfeljebb ha feljelentik, a bíróság előtt megoszlik a felelősség – jó esetben – a kommentelővel, de ha álnéven írt a kis római hős, hamis profilról, akkor nincs kivel megosztani a büntetést sem. Szóval, miután megírja az ember az anyagát, elvileg ott kéne ülnie mellette Colttal a kezében és védenie. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy ügyesen osztjuk meg az írásokat, hogy kapjunk a hozzászólásokról értesítést, és ha olyan a helyzet, ellapátoljuk alóluk a trágyát.

De akkor mi lesz a szólásnak az ő szabadságával?

Az nem sérül: a szólás szabadsága ugyanis nem az, hogy bármit beszélhetünk következmények nélkül, hanem az, hogy beszélhetünk akármit – de vállaljuk is a következményeket, és ezek nem lehetnek aránytalanul súlyosak.

Ahogy a szabadság sem azt jelenti, hogy nincsenek törvényeink: hanem azt, hogy vannak, de azokat egyetértésben hozzuk, közösen és utána be is tartjuk. Aki nem, az büntetést kap.

Visszatérve a Ferencvárosba: most sem lennék a KESMA munkatársa. Máskor sem, de most főleg nem.

Vért fog izzadni az a szerencsétlen, aki azt a feladatot kapja, hogy a tilalmi lista megszüntetését zsarnoki lépésnek állítsa be.

Vért fog izzadni – de fogadjunk, hogy megoldja.

Bár úriember biztosra nem fogad.

Szele Tamás