Megint év volt, ez monoton rendszerességgel ismétlődik a naptárnak köszönhetően és Orbán Viktor megint értékelte, mint egy ügyfél a zaciban: az embernek van egy olyan érzése, mikor ezeket az évértékelőket hallgatja, hogy a szónok épp alkudozik, és azt magyarázza, hogy ugyan, dehogy gyűrött, kopott, pecsétes, ez remekül nézett ki, megér legalább egy ezrest.

(Fotó: Index)

Ér a francokat, öt forintot sem ér, de mielőtt belebonyolódnánk az elemzésbe, hadd tegyek néhány módszertani megjegyzést.

Míg a modern újságírásban sok iskola vitatkozik egymással, tízezer szempont alapján, a modern újságolvasásnak összesen két fő irányzatát figyelhetjük meg. Az egyik szerint a sajtó dolga, hogy nagyon csúnyákat mondjon azokról, akiket a kedves olvasó nem szeret és nagyon szépeket azokról, akiket szeret, nem baj, ha egyik sem igaz.

A másik szerint nem szabad írni azokról, akiket az olvasó nem méltóztatik kedvelni, de egy sort sem, és akkor nem fognak ők létezni, ellenben azokról, akiket kedvel, csak szépet szabad, tény nem számít.

Mindkét iskola halált megvető bátorsággal hagyja figyelmen kívül az objektív valóságot, az úgynevezett tényeket, azokra semmi szükség, az írás feleljen meg a fenti követelményeknek, és akkor elnyeri a bé olvasó tetszését. A bé olvasó úgy gondolja, hogy megrendelheti a tényeket, a sajtó meg majd igényekhez hajlítja a valóságot, ahogy azt pont Orbán Viktor mondotta volt egy jeles alkalomból.

Nem tudom, az ilyen igényű olvasót mi különbözteti meg ellenszenve tárgyától, az egyik domborúan torzítja a tényeket, a másik homorú torzítást vár el, mi viszont kénytelenek vagyunk sík tükrökkel dolgozni, mert a valóság képének torzítása csak szépirodalmi művekben megengedett. Nekem adott egy szöveg, azzal kell foglalkoznom, nem írhatok bele többet, mint ami benne van és nem is nagyon vehetek ki belőle dolgokat. Bár ebben a speciális esetben felesleges is volna bármit beleírni, ez szó szerint adja a poénokat, egyiket a másik után.

Azt mondtam adott a szöveg: nem, nem is olyan egyszerű ez. Sem. Eleinte a kormany.hu szöveghűen közölte az Orbán-beszédeket, de már egy ideje az MTI kivonatainak átvételére hagyatkozik, amelyek távolról sem teljesek, erősen látszik rajtuk a szándék, hogy tompítsák az erősebb kijelentések élét, az a szerencse, hogy létezik a miniszterelnök.hu is, ami más, teljesebb szöveget mutat be – mondjuk nagy különbség természetesen nincs, de mivel most mégis egy miniszterelnök beszédéről van szó, minden szónak lehet jelentősége.

De térjünk a tárgyra, lássuk, mit mondott ez a drága, tintás mancsú ember! Drága, mert baromi sok pénzünkbe kerül és tintás mancsú, mert mindkét tenyerén kékes-lilás elszíneződések voltak láthatóak – a miniszterelnöki sajtófőnök, Havasi Bertalan az Indexnek emígyen magyarázta, miért:

„Tisztelt Szerkesztő Úr!

Tinta. A miniszterelnök még az előadás előtti percekben is javítgatott a beszédén a töltőtollával, ami sajnos kicsit kifolyt és elkenődött.”

Nekem két másik magyarázat is eszembe ötlött, az egyik szerint egyszerűen megjelentek a minielnök testén a stigmák és nemsokára mennybe megy, bár a szentté avatási eljárás során lesznek problémák (jogász nincs az országban, aki merné vállalni az Advocatus Diaboli, az Ördög Ügyvédje szerepét), a másik lehetőség, miszerint hosszú volt a beszéd (a megszokottaknál tényleg hosszabb) és az alapeszméket Orbán a tenyeréből puskázta, oda firkantotta fel. Csak a tenyere izzadt és az írás elmosódott, olyan is lett a szónoklat. Ja, és hogy miért lett mindkét tenyere tintás? Mert két ötlete is volt, kellett hozzá mindkét keze, hogy tudja, melyikről beszél épp. Ne becsüljük le, ritka eset, hogy neki két dolog is eszébe jusson, többnyire beéri eggyel, az is Soros. Na jó, róla sem feledkezett meg – de tényleg lássuk végre, mit mondott.

„Ma, száz évvel a trianoni halálos ítélet után azt jelenthetem: élünk, és Magyarország még mindig megvan. Nem csak élünk, de ki is szabadultunk az ellenséges gyűrű szorításából.”

Ha ezzel a Kárpátok gyűrűjére célzott azt kell mondanom: egyes honfitársaink, akik emigráltak, valóban kiszabadultak, de én nem látom jelét annak, hogy átköltözött volna az ország Óceániába, pedig jó ötlet volna. Arrafelé kellemes a klíma, Tahiti gyönyörű ebben az évszakban.

„A történelem újra megadta az esélyt, hogy a közép-európai népek – saját nemzeti érdekeik alapján – új szövetségi rendszert építsenek ki, és így a keletről és nyugatról fenyegető veszélyekkel szemben is megvédhetjük magunkat.”

– Hol jártál, jó lovagom?

– Harcoltam az ellenségeiddel északon, délen, keleten és nyugaton, uram, királyom!

– Nyugaton? Ott nem is voltak ellenségeim.

– Már vannak.

„Úgy gondoltuk, vagy találunk egy utat, vagy csinálunk egyet. És mivel a Brüsszel és Washington által kijelölt utak nekünk nem voltak járhatóak, kénytelenek voltunk újat csinálni.”

Ez egy úttörő, kérem, igazi pionír. Most már csak azt kell eldönteni, hová vezet az új út, ha nem Brüsszelbe vagy Washingtonba: Moszkvába? Pekingbe? Csolpon-Atába? Azok is gyönyörűek ebben az évszakban.

„Magyarországot a volt kommunistákból álló kormány vitte csődbe liberális politikájával. Ez a példa megerősíti azt a feltételezést, hogy olyan, hogy liberális, nincs is. A liberális nem más, mint diplomás kommunista.”

Nem is gondoltam volna, hogy olvasta Hunter S. Thompsontól a Rumnaplót, bár valószínűbb, inkább, hogy a filmet látta, abban mondja ezt az izét egy korrupt és kíméletlen bűnöző. Mármint a diplomás kommunistát. Ami különösen pikánsan hangzik a Liberális Internacionálé volt alelnöke szájából, akiről tudjuk, hogy van diplomája: a három ismeretlenből kettő adott a diploma és a liberális, a harmadikat kiszámíthatjuk, tehát Orbán Viktor saját bevallása szerint kommunista, vagy legalábbis 2000-ig az volt. Aztán meglátta a Fényt és megtért. Nem szégyen az, Orbán elvtárs, csak baj.

„Én, aki több mint harminc éve nyomom az ipart a politikában, saját szememmel láttam, hogy Soros György háromszor próbálta meg kifosztani Magyarországot.”

Ha valamit szeretek ebben az emberben az az, amit Bástya elvtárs szeretett saját magában, vagyis a szerénység. Csak hármat mond, pedig mindannyian tanúi voltunk, hogy állította ő ezt harminchárom, sőt, háromszázharminchárom alkalommal is, szerintem most csak azért mondott hármat, mert szorította az idő, nem Fidel Castro ő, hogy órákat beszéljen. Esetleg majd jövőre az lesz, lider massimo, de egyelőre még elég a három is.

„S persze a Soros-hálózathoz tartozó szervezetek és felbérelt ügyvédeik a jogvédelemmel visszaélve perek tömkelegét indítják, hogy a magyar emberek pénzéből komoly összegeket fizettessenek erőszakos bűnözőknek és persze maguknak is. A perek sokasága, 12 ezer per milliárdokba kerül. Nem nézhetjük ezt tovább tétlenül.”

De nem ám. Ez az ország legnagyobb kiadása, leszámítva azokat a teljesen felesleges sport- és vasúti beruházásokat, amelyek száz- és ezermilliárdokba kerülnek, de azokat is a Soros-hálózat építteti, nem? Ja, nem. Van ilyen, elvtársak, hogy az ember a logika csapdájába esik és megfakul benne a Hit lángja.

„A tények azt mutatják, hogy az utolsó 10 év volt a legsikeresebb 10 az elmúlt 100 év magyar történetében.”

Ez azért van így, mert mindig jobb jóból a jó, mint amilyen rossz rosszból a rossz (Karinthy egy vátesz volt).

„A sérülékeny csoportokat, fiatalokat, 50 év felettieket, gyermeket vállaló nőket, alacsonyan képzetteket sikerült munkához juttatni. A bérek is megindultak felfelé, a minimálbér és a garantált bérminimum értéke megduplázódott, 2019-ben minden idők legtöbb beruházásáról született döntés, és tavaly megdőltek az exportrekordok is. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: lakosságszámot tekintve a világ országai között Magyarország a 94. helyen áll, de exportban a 34.”

Munkához jutottak? Hát, néha igen. Értelmetlen kényszermunkához, amit „közmunkának” hívunk és nem mindig van, de kétségtelenül munka. A bérek valóban emelkednek, de nem érik utol az inflációt, ami pedig a végső arányszámokat illeti, egy régi és némiképp szalonképtelen Fradi-népdal jut eszembe róluk: „A hajad barna, a szemed kék, lehetne fordítva, én nem csodálkoznék”.

„Korábban azt hittük, Európa a mi jövőnk, ma már tudjuk, hogy mi vagyunk Európa jövője.”

Azért ez a jövő már elég rég elkezdődött, Orbán úr, és még mindig nem róják magyar űrhajók a téridőt a Duna–Tisza köze és a Szíriusz között, mi vagyunk mi, folyamatos jövő idő?

„A Kárpát-medencéből ma erő sugárzik. Ez az erő abból a felismerésből fakad, hogy magyarnak lenni jó, felemelő és ígéretes dolog. A mi nemzetünk tudja: Magyarország az első.”

Azért megnézném én azt a sugárzást Geiger-Müller számlálóval is, hogy nem Csernobilból jött-e, csak aztán beszélnék róla.

A beszédben volt még klímavédelmi akcióterv, remélem, legalább úgy megvédik a klímát, mint a magánnyugdíj-pénztárakat, és esztendőre nyoma sem lesz, mármint a klímának. De majd ültetnek minden újszülött után tíz fát, eddig minden elhunyt után vágtak ki tízet, nullán leszünk, mint egy karbonkibocsátás, sőt, bevezetik a Zöld Államkötvényt is, szóval einstandolják a környezetvédelmet.

„Tudom, hogy a négygyermekes anyák után a háromgyermekes anyák számára is előbb vagy utóbb be kell vezetni az szja-mentességet. Azt is tudom, hogy a szülés utáni első félévben ma az anyák az előző évi átlagkeresetük 70 százalékát kapják, és ezt 100 százalékra kellene emelni, s akkor a szülést követő első félévben több pénzhez jutnának, mintha nem szültek volna.”

A tendencia biztató, ezt majd ki kell terjeszteni a két- majd egygyermekes anyákra, végül pedig a gyermektelen anyákra is. Minden magyar cég anyák nevén lesz és adómentességet élvez majd. De leginkább a gyermektelen anyák nevén lévők.

Az európai gazdaság pedig Európában található, ami elég baj, mert lehetne Magyarországon is, és az sokkal jobb lenne nekünk, Európa pedig akkor már kit érdekelne?

Végül:

„Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött.”

És mögöttünk a Párt.

Akkor meneküljünk!

Szele Tamás