Forgókínpad

Konzílium a bocsánatról

2020. május 30. - Szele Tamás

Ahogy elnézem a tüneteket, nagy itt a baj, főorvos úr. Olyan már volt, hogy a magyar miniszterelnök – és nyomában kormánya – középhatalomnak hitték magukat, esetleg nagyhatalomnak is néhanap, és eszerint viselkedtek, bár nagyon lötyögött rajtuk a tigrisbőr, de olyan, hogy egyszerre képzeljék magukat Tatjána Larinának és Mikes Kelemennek, még soha.

kenyszerzubbony-straitjacket.jpg

Ez valami különös, dupla tévképzet lesz, főorvos úr, bár nem példa nélküli, disszociatív személyiségzavar, egyszerre sok lélek ugyanabban a fejben, csak mivel a jelek szerint már a közös munka legelején elkapta a szindrómát a miniszterelnöktől a kormányának összes volt és mostani tagja (amint a jövendők is el fogják kapni) az benne a ritka, hogy ez egy járványos lelki zavar. Habár... XIV. Lajos a teljes francia államnak képzelte magát, az egész szép tömeg, még ha csak a nemesi rendet vesszük, akkor is, ezzel szemben a franciák nem képzelték magukat Lajos királynak, mai meg is látszik, mert Lajos elhunyt, amikor eljött az ideje, Franciaország meg köszöni, megvan, akármit is írjon róla az Origo.

Nos, de vázoljuk, miről beszélek! Azért mondom, hogy ez Mikes Kelemen- vagy Tatjána-szindróma, mert az említettekre volt jellemző a levelezés, ami a magyar kormánynak is kedves időtöltése. És ők sem kaptak választ a leveleikre.

A mi ápoltjaink jelenleg két levelezési rögeszméjükkel vannak elfoglalva, az egyik a miniszterelnök nemzeti konzultációja, ami elmaradt korábban: most megtartják, de... milyen érdekes dolog, főorvos úr, mennyire mutatja a betegség mániás jellegét, hogy az elmaradt konzultáció eredetileg egészen másról szólt volna, mint a mostani, így láthatjuk: a páciensnek nem a levélben megfogalmazott kérdések a fontosak, nem is az azokra adott válaszok: neki maga a levelezés a fontos! Így lesz cél az eszközből ezekben az elfacsarodott elmékben. Erről majd írok egy szakcikket a Psychiatria Hungarica számára.

A kormány többi tagjai nem leveleznek milliókkal, de például Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár igen fortélyosan kezdett mániás levelezésbe – azt állítja, hogy neki munkakörébe tartozik a nemzetközi kommunikáció, ezért külföldieknek ír leveleket, melyekben kommunikál velük. Az a nem mindegy, hogy miről kommunikál, meg az sem, hogy kinek a nevében, kinek tekinti magát az ápolt, ugyanis jelenleg az a helyzet, hogy a teljes magyar népnek. És ez már XIV. Lajos király esetére emlékeztet. Íme, itt a bizonyíték, az Indexből:

A magyar kormány levelekben követel bocsánatot a külföldi kutatóktól

Kovács Zoltán személyes levélben szólít fel bocsánatkérésre külföldi kutatókat, amiért kétségbe vonták a magyar demokráciát mostanában. A magyar politikát harminc éve kutató Heino Nyyssönen a magyar nagykövetségtől kapta meg Kovács levelét, melyben a nemzetközi kommunikációs államtitkár a magyar nép nevében kifogásolja, hogy a finn politológus lediktatúrázta Magyarországot.

Több pénteki finn újság is beszámolt róla, hogy a Turkui Egyetem történész-politológusa, Heino Nyyssönen hivatalos levelet kapott a magyar kormány képviselőjétől, melyben bocsánatkérésre szólítják fel. A kutatónak csütörtökön a helsinki magyar nagykövetség küldte el Kovács Zoltán levelét. A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár azt kéri számon a kutatón, hogy a járvány miatti különleges jogrend kapcsán kb. lediktatúrázta Magyarországot.

Minthogy az állítása alaptalannak bizonyult, fel szeretném kínálni a lehetőséget, hogy bocsánatot kérjen. A bocsánatkérés nem csak Magyarország megválasztott kormányának jár, de a magyarok nagy többségének is, akik az elmúlt hónapokban párthovatartozástól függetlenül fejezték ki támogatásukat a kormány intézkedései iránt, és példaértékű egységet és elhivatottságot mutattak a betartásukban” – áll Kovács levelében, melyet az Index is megszerzett.”

Arra is fény derült, hogy egy másik finn kutatót is bocsánatkérésre szólított fel Kovács, sőt, a bécsi Kurier egyik munkatársa is hasonlóképpen járt, csak neki Nagy Andor nagykövet írt levelet, amelyben írását kifogásolta és azt is vétkének rótta fel, hogy Paul Lendvait idézte. Megjegyzendő, hogy a téveszme – mely már két betegnél is megfigyelhető – a miniszterelnöktől indult, szokás szerint, ő mondta először belgrádi tárgyalásai során, miszerint:

Mindenkinek adunk egy esélyt, hogy elnézést kérjen Magyarországtól az igaztalan vádakért”

Nyilvánvaló, ismervén a tényeket, melyek szerint a felhatalmazási törvény hatályon kívül helyezésével életbe lép az egészségügyi válsághelyzet, ami annyiban különbözik csak elődjétől, hogy nem tartalmaz kijárási korlátozásokat és nem lehet rá hivatkozva feloszlatni a Parlamentet (dehogynem lehet, csak két perccel tovább tart), tehát látjuk: pusztán átnevezték a gyereket, nyilvánvaló tehát, hogy a bocsánatkérés követelése csupán alaptalan kötekedés, rögzült téveszme, de hogyan szabadítsuk meg tőle a betegeket, főleg a Kedves Beteget?

De főorvos úr, a gyógyszerezés már tíz éve nem használ... adhatunk ennek lónyugtatót is, az se bír vele. Talán meg kéne próbálni szembesíteni a tényekkel, sokkoló terápia ugyan, de lehet sikeres.

Emlékezetébe idézhetnénk, hogy volt eset, amikor ő is, a kormánya is tévedtek saját beismerésük szerint, és mégsem kértek egy szóval sem bocsánatot a sértettektől. Igen, a 2012-es Safarov-ügyre gondolok, amikor az örmény tiszttársát baltával meggyilkoló azeri elkövetőt kiadták Azerbejdzsánnak, ahol is lakást, tisztes jutalmat és magas állami kitüntetést kapott a gyilkos, a rá váró életfogytiglani börtönbüntetés helyett, amiről szó volt. Annyira ugyan nem lehettek ostobák, hogy elhiggyék: Safarovot be fogják zárni, de még 2012-ben kiszivárgott egy belső külügyi dokumentum az ügyről, egy eligazítás, kérem, tekintse meg:

Nemcsak az örmények, de a Nyugat számos országa is meg van róla győződve, hogy Magyarország tudatosan eladta a nyilvánvalóan elmebeteg, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Safarovot Azerbajdzsánnak, 2-3 milliárd euróért. Azonban a tervezett finanszírozási megállapodás miatt jelenleg Azerbajdzsán sokkal fontosabb Magyarországnak, mint fordítva. Magyarország így nem mondhatja el azt, ami feltehetően valójában történt, azaz hogy az azeri elnök megtévesztette a magyar miniszterelnököt. A magyar külügynek hiteles és részletekbe menő választ kell adni a felvetett vádakra, részben az amerikai nyomás miatt, részben pedig a roppant erős pozíciókkal rendelkező nyugati örmény diaszpóra miatt.

Merjünk buták lenni, vagyis Budapest hibáztassa önmagát, tévedésre és hozzá nem értésre hivatkozva, mivel ez még mindig kisebb kárt okoz, mintha azt hinné a nemzetközi közvélemény, hogy Baku és Budapest teljes egyetértésével történt, ami történt. A magyar diplomaták (...) használjanak ilyen és ehhez hasonló fordulatokat: „Azerbajdzsán messze van”, „nincs a térséghez igazi magyar szakértelem”, „nem ismertük az azeri jogrendszer működését”. Emellett a külügyi vezetőknek hangsúlyozniuk kell, hogy a kiadatással nem szegtek meg nemzetközi jogszabályokat, és hogy a magyar diplomácia kezdeti tétlenségére hivatkozzanak, ezzel bizonyítva, hogy váratlan fordulatként érte őket Safarov kiadatása, erre az esetre nem készültek hivatalos magyarázattal.” (HVG)

Nem is volt hivatalos magyar bocsánatkérés Örményországtól, Jereván azóta sem felejti ezt: inkább választották ebben a helyzetben a másik megoldást és játszották az ostobát. Ez az elmaradt bocsánatkérés talán szembesíthetné a beteget azzal, hogy ő maga is mulasztott el bocsánatot kérni, éspedig valóban fontos ügyben.

Sőt, máskor is megtette, az Európai Néppárttól például az emlékezetes óriásplakát-botrány idején elnézést kért ugyan, a plakátok miatt is, meg azért is, mert „hasznos idiótáknak” nevezte Daul pártelnököt és Manfred Weber frakcióvezetőt, de csak olyan formában, hogy:

Ez valójában egy idézet Lenintől, amellyel bizonyos politikai döntéseket szándékoztam kritizálni, nem pedig egyes politikusokat. Ezúttal szeretnék elnézést kérni, ha személyesen sértőnek találta a megjegyzésemet.”

Tehát Lenin sértegetett, nem ő, sőt, a plakátokat is Vlagyimir Iljics rendelte meg és ragasztotta ki, saját kezűleg. Látható, mennyire sérült személyiséggel van dolgunk.

Az azeri ügyben különben fejleményt jelent, hogy a héten az Emberi Jogok Európai Bírósága (melyhez az Emberi Jogok Európai Egyezménye köti Magyarországot, az az egyezmény, amit korábban fel kívántak mondani) felmentette Magyarországot a kiadatás felelőssége alól, úgy is fogalmazhatnánk, hogy elhitték nekünk, miszerint hülyék vagyunk, de bonyolítja a helyzetet, miszerint ugyanazon a napon elmarasztalták Kövér László házelnök döntését, mellyel 2016-ban kitiltotta a sajtó hat munkatársát a Parlamentből, tehát most az EJEB-bel kapcsolatban a legnagyobb káosz uralkodhat a páciens fejében: keddig ellenség volt, kedden az azeri ügyben barát, a parlamentiben ellenség, tehát most nem tudja hova tenni, de biztos, ami biztos, maradjanak csak érvényben azok a kitiltások.

Főorvos úr, ezer és egy hasonló alkalmat sorolhatnék, szerintem mindenképpen hasznos volna a tényekkel történő szembesítés, és nem csak a betegeinknek, hanem azoknak is, akik őket felelős, tiszta fejű és ép elméjű politikusoknak tartják – mikor kezdhetjük?

Miért mondja, hogy az esti kontravizit előtt semmiképp? Sürgős konzíliumra hívják a Legfelsőbb Helyre? Úristen... tényleg, Ő? Mi történt a Mindenhatóval? Ez nem lehet igaz... Orbán Viktornak képzeli magát? Azonnal induljon, főorvos úr, ilyenkor nincs helye késlekedésnek, addig is szedálom a betegeket. Ők még ráérnek egy kicsit, ez a legfontosabb!

És nekünk addig is mi marad?

Ha már az Anyegint idéztük:

Gyógyszert kínálni, szánva nézni -
S titokban sűrűn nyögni fel:
Az ördög már mikor visz el?”


Szele Tamás