Forgókínpad

Forgókínpad

Navalnij, a telefonbetyár

2020. december 22. - Szele Tamás

Elég nagy fába vágom a fejszémet azzal, hogy megpróbálom megmagyarázni, mi is történik Alekszej Navalnij kapcsán az orosz hírszerzés körül, ugyanis mint minden ilyen jellegű ügy, ez is elég bonyolult, kapcsolatban van más ügyekkel és tulajdonképpen nem is tudom kárhoztatni azt, aki felteszi a kérdést: „Honnan tudjuk ezt az egészet?”

navalnij_telefonal.jpeg

Alekszej Navalnij a telefonbeszélgetés közben (Forrás: Bellingcat)

Onnan, hogy utána jártak. Kik jártak utána? Elsősorban a Bellingcat nevű híroldal, amit a magyar nyelv divatos kifejezéssel „tényfeltárónak” nevez, de jobban illene rá az angol szó: „investigative”, vagyis nyomozó. Ez az eset nyomozás volt a javából. De nem egyedül dolgoztak, támogatta, segítette őket a Spiegel, a CNN és a The Insider is: a nyomozás eszközei jellemzően OSINT jellegűek voltak, vagyis Open Source Intelligence-ről, nyílt forrású hírszerzésről beszélünk. Most hagyjuk a kémfilmek világát, amiben minden szupertitkos: igen, a valóban fontos dolgok azok, természetesen, de teljesen nyilvános forrásból is nyomon követhetőek, ahogy ezt kicsiben Magyarországon szintén szokta művelni a sajtó, rendszerint nagy megdöbbenést és gyanakvást keltve.

Tetszenek például emlékezni a nem-kormánygépek útjaira? Akkor a teljes kormánymédia kémkedésről hörgött, holott csak annyi történt, hogy az Átlátszónál beütötték a gépek azonosítóját abba a tökéletesen nyilvános repülőgépjárat-figyelőbe, a Flightradar24-be, amit eredetileg és évekkel ezelőtt azért fejlesztettek ki, hogy az utasok és hozzátartozóik tudják, mennyit késik egy-egy személyszállító repülőgép. De például mikor a Budapest-Belgrád vasútvonal vagy az egyiptomi vagonszállítások kapcsán mindenféle cégek jelentek meg a semmiből, én magam is nyilvános cégadatbázisokban néztem utána az alaptőkéjüknek, tulajdonosi körüknek. Nyugaton ezt hívják OSINT-nek (és még sok más hasonló módszert), amikor nem tör be az ember adatbázisokba, nem sért törvényt, de tudja, mire kíváncsi, rászánja az időt, munkát, energiát és kiderít valamit nyilvános helyekről. Magyarországon a kormánymédia hideg hírszerzésnek nevezi, a független lapok egyszerűen dokumentálódásnak, de lényegében véve akárhogy hívjuk, a jó öreg OSINT marad, Babra munka, időbe telik, unalmas is tud lenni, de megéri.

Térjünk rá a Navalnij-ügyre, ami természetesen nem Navalnijjal kezdődött és nem azon a bizonyos repülőgépen, hanem jóval korábban, két éve, Szergej és Julia Szkripallal, Salisburyben. Akkor az átállt orosz ügynököt, Szergej Szkripalt és lányát, Juliát akarta megmérgezni az orosz titkosszolgálat – most nem mennék bele, melyik, ugyanis ez hivatalosan az SZVR hatásköre kéne legyen, mégis az FSZB foglalkozott vele. A mérgezés részint túl jól, részint rosszul sikerült: a két célszemély nem halt bele, viszont megöltek óvatlanságból egy hajléktalant és annak barátnőjét, akik kapcsolatba kerültek az eldobott novicsokos kapszulával. Operatív szempontból tökéletes kudarcnak lehetett nevezni a salisbury bevetést, az ügynökök nem is foglalkoztak a köztéri kamerarendszerrel, minek következtében minden lépésüket be lehetett mutatni utólag, mikor megkérdezték, mit kerestek abban a kisvárosban, azt mondták, szenvedélyes óragyűjtők, és ott van a világ legrégebbi működő toronyórája (ez igaz), arra voltak kíváncsiak, csak épp nem nézték meg. Nos, ez az akció nagyon nem sikerült nekik, a mi számunkra és most azért van fontossága, mert akkor került képbe néhány orosz kutatóintézet, amelynek szerepe volt a novicsok előállításában – mégsem készülhet a gyógyszer- vagy konzervgyárban az ilyesmi – és a Szkripal-ügyben merült fel először a mostani események egyik főszereplőjének, Konsztantyin Kudrjavcev vegyésznek a neve is. Tehát mikor Navalnij rosszul lett azon a szibériai repülőjáraton (idén augusztus 20-án), és a pilóta lelkiismeretességnek köszönhetően nem halt meg, hanem kórházba került, ahonnan kiszivárgott, hogy novicsokot használhattak ellene, a Bellingcat már tudta, kiket érdemes figyelni: nyilván azokat, akik korábban is dolgoztak novicsokkal.

skynews-konstantin-kudryavtsev_5214932.jpg

Konsztantyin Kudrjavcev

Összevetették az általuk már ismert személyek egymás közötti hívásainak listáját – figyelem, nem a hívások tartalmát, csak azt, ki beszélt kivel és mikor – előszedték Navalnij utazásait, azoknak a gépeknek az utaslistáját, amelyekkel Navalnij utazott és lám csak: átfedések mutatkoztak. Rendben, az utaslisták nyilvánosak, de honnét voltak meg nekik a híváslisták? Megvették, pár száz euróért. Az orosz információs feketepiacon. Mint a Bellingcat írja is:

Telefonos nyilvántartások, geolokációs adatok, utasnyilvántartások és lakossági adatok szerezhetőek be jutányos áron. A több gigabájtos adatbázisfájlokban található rekordok esetében, amelyek még nem elérhetőek az interneten a torrenthálózatokon keresztül, virágzó feketepiac működik az adatok adásvétele céljából. Azok az emberek, akik manuálisan lekérik ezeket az adatokat, gyakran alacsony beosztású alkalmazottak a bankokban, telefoncégekben és rendőrségen.” (Bellingcat)

Ezeket különben a leginkább nem is hírszerzési vagy nyomozási célokra használják, hanem szimplán hirdetések személyre szabásához. Lehet, hogy ez a módszer nem a legtörvényesebb, azonban hatékony. Miután megmutatkoztak az átfedések az utaslisták között, miután a híváslisták alapján ki lehetett deríteni, kik beszéltek telefonon közismert hírszerzési vezetőkkel, nagyjából látszott, hogy egy körülbelül hat-nyolc-tíz tagú csoport követte Navalnijt minden útján. Persze nem mindig ugyanazok, nem mind egyszerre és nem ültek a repülőgépen köréje, az azért kicsit feltűnő lett volna. Esetleg nem is ugyanazon a gépen utaztak, de mindig oda és onnan, valamint akkor, ahova és amikor Navalnij.

A csoport néhány tagja: Oleg Tajakin (volt FSZB-s sebész), Alekszej Krivoscsekov (FSZB-s), Konsztantyin Kudrjavcev (a Szkripal-ügyben is képbe került különleges katonai egységnél szolgáló vegyész) és Mihail Svec (FSZB különleges alakulat).” (Bellingcat) 

Az ő nevüket december 14-én hozták nyilvánosságra. Akkortól kezdtek nevetségessé válni az események. Az orosz szolgálatok a világon semmit nem voltak képesek tenni az írás terjedése ellen, hiába az övék a világ legkiválóbb trollserege és hiába alkalmazzák ők a hackerek világelitjét – ami az övék, az az övék! – a Bellingcat-Spiegel-CNN-The Insider négyesfogatot képtelenség lett volna kitörölni a világhálóról, azonnal látszott volna, kinek az érdekét szolgálja egy ellenük intézett támadás. Lábhoz tett fegyverrel kellett tűrniük, ahogy Clarissa Ward, a CNN tudósítója egy forgatócsoport kíséretében becsenget Tajakin moszkvai lakásába, és felteszi a kérdést már az ajtóban (beljebb nem is jutott, Tajakin pánikszerűen magára zárta az ajtót), miszerint:

A maguk csapata mérgezte meg Navalnijt?”

tajakin.jpg

Oleg Tajakin

Kicsit még sajnálni is lehetett Tajakin urat, a világ más országaiban a hírszerzés csúcsain dolgozók nem külvárosi lakótelepen laknak, panelban, préselt lemez ajtó mögött, ami egy vakolatlan lépcsőházból nyílik – szemmel láthatóan nincs megfizetve emberünk, főleg, ha tudjuk, milyen csodás házak is állnak Moszkvában. Tajakinnak nem a pénz jutott, maximum azt lehet elképzelni, hogy a hazaszeretet hajtja, azért teszi, amit tesz, mert patrióta. Clarissa Ward természetesen nem kapott választ, de a felvétel a környezetről nem volt tanulság nélkül való.

Az ügynek ebben a fázisában szólalt meg Vlagyimir Vlagyimirovics, vagyis hát Putyin, aki annyit mondott újságírói kérdésre, hogy Navalnijt támogatja az amerikai titkosszolgálat, tehát igenis rajta tartják a szemüket, azonban:

Miért akarta volna bárki megmérgezni? Kit érdekel? Ha tényleg meg akartuk volna, akkor befejezzük a dolgot.”

Magyarra fordítva:

Akit mi megmérgezünk az nem éli túl, elvtársam!”

Hajlamos lennék hinni neki, jó nevű, régi és alapos cégek az orosz szolgálatok (épp a minap ünnepelték fennállásuk századik évfordulóját, aminek még lesz jelentősége), Putyin is volt KGB-rezidens fiatalabb korában, sőt, vezette is egy ideig a Céget – hinne neki az ember, csak épp eszembe jut, hogy annak idején a Szkripal-ügyben is azt mondta, az orosz szolgálatok nem követnek el akkora hibát, hogy életben hagyják a célszemélyt. Szkripalék pedig máig élnek.

De a botrány habjai már a Kreml Szpasszkij-tornyának lábát nyaldosták. Most, amikor egyrészt tegnap voltak száz évesek az orosz szolgálatok, másrészt megbukott az Egyesült Államok elleni monstre kémkedési-hackelési kísérlet Navalnij is kedveskedett egy ajándékkal a gumitalpúaknak. És ez volt az, amin azóta is röhög a világ.

Ugyebár, a Bellingcat ismerte az ügyben aktív irányító tisztek nevét is, Navalnij némi technikai segítséggel az egyikük által gyakran használt telefonszámra maszkírozta a készülékét, majd elkezdte hívogatni a megfigyelő-mérgező kommandó tagjait. Volt aki felismerte a hangját, pedig fiktív néven mutatkozott be, Makszim Usztyinovként, aki az Orosz Biztonsági Tanács elnökének, Nyikolaj Patrusevnek volna a segédje – Mihail Svec így is azonosította, közölte: „Tudom, ki maga” és lecsapta a kagylót.

De Kudrjavcev hitt neki (a Navalnij által használt számot különben Artyom Trojanov FSZB-tiszt szokta használni, Navalnij azt mondta, ez egy átirányított hívás). Miután megnyugtatta Kudrjavcevet, hogy ezt a beszélgetést jóváhagyta Vlagyimir Bogdanov, az FSZB Speciális Technológiai Főosztályának igazgatója (neki elég volt csak a nevét és beosztását ismerni), Kudrjavcev mindent elmondott. Majdnem egy órán keresztül beszélt, ezt természetesen rögzítették és közzé is tették. Elmondta, hogy nem, ő abban az akcióban nem vett részt, amiben végül sikerült megmérgezni Navalnijt, de a korábbi kísérletekben nagyon is, igen, gyilkolni akartak, már régóta, csak mindig közbejött valami, igen, a nyomokat megpróbálták eltüntetni és – igen, Navalnijt az alsónadrágjába dörzsölt novicsokkal mérgezték meg.

Hát, nem lennék most Kurdjavcev, az is biztos, nem csodálnám, ha eltűnne hirtelen, mint erdőben a vadnyom. Ez már a második kapitális hibája (az elsőt akkor követte el, amikor eltolta a Szkripal-ügyet). Most ezen mulat a világ, és kétségtelen, hogy Navalnij az első olyan ember a világon, aki politikai merénylet áldozata lett, és utána majd' egy órát sikerült beszélnie az egyik merénylőjével.

Moszkva természetesen tagad. Mint a Telex írja:

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat hétfőn közölte, hogy külföldi titkosszolgálatok segítségével megvalósított provokációnak tekintik Navalnij oknyomozását. Hozzátették, szerintük az ügy feltárása a biztonsági szolgálat és munkatársainak lejáratását célozta, és nem valósulhatott volna meg külföldi titkosszolgálatok szervezési és technikai támogatása nélkül.”

Volt ilyen támogatás?

Lehet, hogy volt, de nem úgy, ahogy tetszenek képzelni. Az ügyben résztvevő médiumok nem fedőszervei egyetlen nyugati szolgálatnak sem. Az nagyon elképzelhető, hogy kaptak szakértői segítséget, tanácsot, kiszivárogtatott információt a nyugati gumitalpúaktól, de a sajtó munkatársai nincsenek állományban sehol. Érzek némi tendenciát a telefonhívás időzítésében, ugyanis valóban „születésnapi ajándék” volt, a legnegatívabb formában, de ez az ötlet származhatott magától Navalnijtól is, aki szintén tisztában lehetett, minek az évfordulója van épp.

Annak viszont van üzenet-értéke – és ezért nem zárok ki egy kevés háttér-segítséget, szivárogtatást – hogy most, amikor az Egyesült Államok mérhetetlenül haragszik Oroszországra az adatlopások miatt (természetesen Moszkva azt is tagadja, Moszkva mindig ártatlan volt, mint egy kis szende szűzleányka, Moszkváról csak csúnyákat pletykálnak), valaki valahol úgy döntött, hogy megüzeni az orosz szolgálatoknak:

Eddig és ne tovább. Balfácánok vagytok, hackelni tudtok ugyan, de ha akarjuk, bármelyik emberetekhez elmegyünk haza, bármelyiket bármikor felhívjuk és az elmesél nekünk mindent. Álljatok le, míg nem késő.”

Ennek az üzenetnek lehet része – bár homályos, melyik oldal fogalmazott ennyire drasztikusan Alekszandr Kaganszkij orosz rákkutató és biológus tegnapi állítólagos öngyilkossága is: valahogyan kiesett egy szentpétervári ház tizennegyedik emeletéről. Ez is lehet üzenet, csak épp a háttér ismeretének hiányában mi nem értjük – sok függ attól, Kaganszkij kiknek dolgozott, egyik, másik, esetleg mindkét félnek is, mert azt azért nehezen hinném, hogy senkinek sem, és hirtelen támadt, pillanatnyi elemzavarában vetette magát a mélybe. A tudományos képzettsége inkább amellett érv, hogy állományban lehetett – láttuk fentebb, Konsztantyin Kudrjavcev vegyész, Oleg Tajakin sebész, kifejezetten művelt, képzett embereket alkalmaznak az orosz szolgálatok, ha nem is mindig a legtalpraesettebbeket, mint Kudrjavcev példája mutatta.

Egyelőre nem fogjuk megtudni, mi történt Kaganszkijjal és miért. Talán egyszer és majd, de érzéseim szerint mostanság még sok meglepő esemény várható Moszkvában és Szentpéterváron, galambocskáim...

Háború van most a nagy világban. Ha nem is nyílt. De háború, a csendes felszín alatt, a mélyben.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása