Forgókínpad

Forgókínpad

Kövér vagy Qanon?

2021. február 02. - Szele Tamás

Azt hiszem, megfejtettem egy rejtélyt, minek következtében várható, hogy vagy a fejemet veszik, vagy rangos nemzetközi elismerésben részesülök és néhány közterületet is elneveznek rólam (ez utóbbitól szívesen eltekintek). Nos, arról van szó, hogy szövegelemzés útján rájöttem, kicsoda is Qanon, illetve kicsoda lehet nagy valószínűséggel.

kover_bajuszt_podor.jpg

Először is: majdnem biztos, hogy nem Donald Trump. Ahhoz neki nincs elég esze. És nem is a kampánystábjának valamelyik tagja, ugyanis azokat mostanság tucatjával bocsátja el, sőt, már az ügyvédei is felmondtak, szóval nem érdemes Qanont még Trump környezetében sem keresni, mert a konteó – habár súlyos sebet kapott – a legelszántabb körökben minden elbocsátás dacára most is tartja magát.

Létezik még olyan vélekedés is, hogy Fjodor Vasziljevics Ivanov lenne Qanon, az SZVR alezredese, aki az egészet kitalálta és működteti, ezt nem zárhatjuk ki teljesen, de ma reggel találtam egy sokkal valószínűbb jelöltet.

Ez pedig nem más, mint Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke.

Nem, nem fogyasztottam semmiféle hallucinogén anyagot, nem szokásom egyébként sem, ma reggel kizárólag kávét és kaukázusi kefírt vettem magamhoz, de amint böngészgetem a kormánysajtót, kicsit elkalandozott a figyelmem, és rácsodálkoztam egy idézetre az Origóban:

A világgazdaságban olyan erők alakultak ki, amelyek befolyása, pénze, a nekik alárendelt média és politikusok messze túlmutatnak a központosított európai állam lehetőségein. Lényegében amolyan, alakulóban lévő virtuális, nyugati, transzatlanti birodalomról van szó. Az ezt építő korrupt politikai elitnek nemzetállamként áldozatul esett az Egyesült Államok is.”

Igazi qanonista gondolat, ki mondta? Marjorie Taylor Greene? Steve Bannon? Nem: Kövér László mondta a „DoRzeczy” (A lényegre) című lengyel hetilapnak.

Ha oda nincs írva, esküszöm, Bannonra gyanakodtam volna, ő szokott világbirodalmakat vizionálni a techcégek összeesküvése miatt. Illetve a teljes alt-right, de ezt is Bannon találta volt ki, mint még annyi mást. Ha ugyan nem Kövér volt az első, mert azt nem tételezném fel, hogy a magyar házelnök a Breitbartból szedi meghatározó eszméit. Maximum a Breitbart szedheti Kövérből, azt a mennydörgős ménkövét, a magyar szellemnek nincs párja! Lássuk, miket mond még.

A demokratikus nemzeti kormányok az utolsó védőbástyát jelentik Brüsszel központosító törekvései, valamint Soros György és a nemzetközi óriáscégek által épített globális utópia ellen.”

Ez Európában uniószkeptikus gondolat, de ha Brüsszel helyére Washingtont írunk, az Egyesült Államokban telivér alt-right-qanonista eszme. De hogyan működnének „Brüsszel központosító törekvései”?

Az uniós jog, az alapszerződésekben rögzített szubszidiaritás elvének megsértésével zajló támadások célja az, hogy a brüsszeli bürokrácia felülkerekedjen a tagállamok szuverenitásán azzal a céllal, hogy alárendeljék őket úgy, amint az egy központosított birodalomban szokás.”

Amint a magyar állam is nagy mértékben megsérti megyéinek szuverenitását azáltal, hogy általános érvényű törvényeket és rendeleteket hoz, sőt: jövedelemadót szed annak ellenére, hogy minden megyének van saját, megválasztott önkormányzata. Ebből még csak azért nem lett Dózsa György háborúja, mert a megyei önkormányzatok nagy többségben fideszes vezetés alatt állnak – ja, meg azért, mert egetverő baromság lenne, hiszen világos, hogy egy államban vannak általános törvényhozási és gazdasági szempontok. De ha Magyarország lázad Brüsszel ellen, teszem azt Tolna megye is lázadhatna Budapest ellen. Csapataink elfoglalnák a bátaszéki állomás restijét, első lépésben kinyitnák, másodikban berendeznék benne a főhadiszállást, harmadikban bevezetnék a pallosjogot és éljen a Tolnai Világbirodalom, de ha az nem, éljen Tolnai Világlapja.

De vajon hagyja ezt az ármányt például a világsajtó?

Nyugaton jelenleg a politika szintjén zajlik a harc, mert a médiából a jobboldali újságírók már kiestek, cenzúrázzák őket. Lapokból igen sok van, de mindegyik ugyanazt mondja, úgy, mint a kommunizmus idején Lengyelországban vagy Magyarországon volt.”

Volt, mondja a házelnök, de már nincs így, kérem, elég kinyitnunk bármelyik KESMA-lapot, beleolvasnunk, aztán egy másikat is, és mindegyikben más van! Az igaz, hogy ugyanazokkal a szavakkal, képekkel, többnyire központilag kötelező módon szétosztva vagy egymástól és az MTI-től betűhíven átvéve (még a helyesírási hibákat is átveszik), de beláthatjuk: ez ám a szabad sajtó, mert ez a sok ugyanaz mind-mind más. Miben más? Mondjuk abban, hogy az egyik lapnak ez a címe, a másiknak meg amaz. De térjünk végre a lényeghez, közeledik a Ragnarök, az Istenek Alkonya, az utolsó csata, Bayreuthban már hangolnak a zenészek!

A politika területén folyó harcban a demokratikus, nemzeti kormányok az utolsó védőbástyát jelentik. E téren megakadályozhatjuk annak a határnak az átlépését, amelyen túlról már nem lesz visszatérés. Amennyiben a következő választásokon, a következő évtizedekben Közép-Európában nem védjük meg a nemzeti kormányokat, nem kizárt, hogy mire gyermekeink elérik a mi mai életkorunkat, Európa már negyedik birodalommá válik, ahol a nemzetállamoknak, nemzeti kultúráknak nem lesz jelentőségük.”

Összecsapnak tehát az Ázok és Vánok, illetve Amerikában a republikánusok és demokraták, Fenrir farkas elszabadul és Jötünheim hadat üzen Asgardnak. A jégóriások bevetik a csodafegyvert:

Identitásunk kiirtására fognak törekedni, akár a tömeges bevándorlás, akár a gender terjesztése révén.”

Abszolút nem értem, hogy annak, aki nem hagyományos nemi szerepet vállal, miért ne lehetne nemzeti identitása, de ha csak ennyit nem értenék Kövér László tanításaiból, okos ember volnék nagyon. És Sorosról mit mond az interjú? Mert rendes ragnarök nincsen démon és negatív hős nélkül, az Soros az alt-rightnak ami Loki a régi skandinávoknak.

A Soros György szerepét firtató kérdésre válaszolva, Kövér a kommunista utópiához hasonlította a nyitott társadalom eszméjének a millárdos által képviselt változatát. Az elmélet megvalósításához szerinte Soros lefizetett politikusokat. A pénzember mindazonáltal csak egy jelképes személy – húzta alá a házelnök, utalva a nemzetközi óriáscégek szerepére. Kövér leszögezte: a lengyel és magyar állampolgárok többsége egyelőre kormányaik mellett áll ki. Soros hívei viszont, a lefizetett emberek révén nap mint nap próbálják kiterjeszteni befolyásukat a médiában, az igazságügyben, a korrupt politikusok körében – fűzte hozzá az Országgyűlés elnöke, aki hozzátette:

A nemzetközi cégek olyan erővel rendelkeznek, mellyel az államoknak és a demokratikusan megválasztott kormányoknak nehéz szembeszállniuk, ezért védeni kell az uniós alapszerződésekben rögzített minden betűt, minden bekezdést.”

Egyelőre ennyit látunk az interjúból, ez is úgy került az Origóba és a Mandinerre (naná, hogy szövegazonosan), hogy az MTI ezt a kivonatot készítette belőle. Még az a szerencse, mint azt a házelnök is hangsúlyozta, hogy a magyar sajtó – szemben a nyugatival – sokszínű és változatos.

Mit lehet erről mondani összegzésül?

Egyrészt azt, hogy Kövér állhatatos, most is hozta a formáját. Kitart a nézetei mellett, legyenek azok bármilyen tévesek. Ő egy jellem, nem szélkakas.

Másrészt: hát ez bizony önigazoló, mitomániás paranoia, az az állapot, amikor a véleménye alátámasztására már komoly, önálló párhuzamos világokat talál ki a beteg, és egyre inkább ezekben él, a valóságot elhagyva és tagadva.

Csak arra tessék ügyelni, hogy le ne fordítsa ezt az interjút valaki angolra, mert ha elolvassák az FBI-nál, a víz se mossa le Kövérről, hogy ő Qanon. Teljesen ugyanolyanokat beszél, mint az ismeretlen, valószínűleg nem létező szektaalapító.

Pedig hát mi, magyar polgárok tudjuk, hogy nem ő az: Qanon még a fasorban sem volt, mikor Kövér már ugyanezeket mondta.

A hasonlóság annak köszönhető, hogy mindketten az előrehaladott paranoia eszközeit használják és ezt a betegséget keltik híveikben.

Kár pedig, hogy Kövér nem Qanon.

Igaz, túl egyszerű is lett volna.

Mint minden konteó.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása