Ma már újból külpolitikával fogok foglalkozni, igaz azonban, hogy az írásnak lesznek komoly magyar vonatkozásai is. A Moscow Timesban megjelent elemzésében ugyanis Alekszandr Sulga, a szociológiai tudományok doktora, az Oroszországi Konfliktustani és Elemző Intézet igazgatója előre jelzi Moszkva várható beavatkozását a 2026-os magyarországi választásokba – addig meg Moldovával lesz elfoglalva a Kreml, ami bizony egyáltalán nem lehetetlen.

(Képünk illusztráció)

Kezdjük a történetet az elején. Az Európai Unió 27 vezetője az Európai Tanács legutóbbi ülésén megerősítette, hogy határozottan támogatják Moldova belépését az Európai Unióba. Oroszország azonban megpróbálja majd akadályozni a folyamatot – mindenekelőtt a parlamenti választásokon.

Az idei ősz nemcsak az orosz–ukrán háború, hanem a hibrid háború frontjain is forró lesz. Az őszi hibrid háborús kampány egyik fontos csatája a moldovai parlamenti választások lesznek. Ebben a köztársaságban a parlament jelentős szerepet játszik az ország fejlődési irányvonalának meghatározásában, és egy euroszkeptikus törvényhozás jelentősen lelassíthatja, ha nem is állíthatja le teljes mértékben a de facto európai integrációt.

Információs hadviselés

Moldovának az orosz popaganda óriási figyelmet szentelt már a 2024-es elnökválasztások idején is. Érdemes kiemelni a szavazás első fordulóját, amellyel egyidejűleg az európai integrációról szóló népszavazás is zajlott.

A 2024. október 20-21-i szavazás és szavazatszámlálás során a moldovai választásokról tudósító 482 forrásból 150 Telegram-csatornát lepleztek le - tevékenységükről kiderült, hogy a Kreml információs kampányaihoz és a közvélemény manipulálásához kapcsolódott – amelyek célja érthető módon a média befolyásolása volt. Így a kampány tudósításában részt vevő minden harmadik forrás nem volt megbízhatónak tekinthető.

Az Oroszországi Konfliktustani és Elemző Intézet által a 2024-2025-re vonatkozóan végzett, hasonló aktív kampányok megfigyelése azt mutatja, hogy az Oroszországi Föderációból származó kompromittált és az államhoz kötődő források részvétele a moldovai választásokról szóló tudósításokban világsszerte kétszer olyan magas volt, mint az ilyen csatornák átlagos használata más befolyásolási műveletek esetében: arányuk általában 15 százalék körüli szokott lenni.

Oroszország számára valóban rendkívül fontos, hogy legalább lassulást érjen el Moldova EU-csatlakozás felé való haladásában, és ha sikerül egy engedelmes parlamentet „megválasztania”, akkor legfeljebb a „grúz forgatókönyv” megvalósításának láthat neki. Persze nem fogjnak tudni egyből létrehozni az ukrán határon egy „Dél-Belaruszt”, de „Nyugat-Grúzia” talán még válhat Moldovából.

Három megállapítás

Az első és legfontosabb következtetés az volt, hogy Moszkva Moldovában egyszerre több politikai projektbe fektet be erőforrásokat, így növelve az esélyét annak, hogy ősszel oroszbarát többséget szerezzen a parlamentben. Ezek közé tartozik a volt elnök és a moldovai parlament elnöke, a kommunista Vlagyimir Voronyin, egy másik volt elnök, a botrányos múltú Igor Dodon, a volt miniszterelnök Vasile Tarlev, a volt korrupcióellenes ügyész Victoria Furtune, sőt az (első látásra) Európa-barát Ion Ceban is.

Az ellenzéki oroszbarát politikusok koordinálásában kiemelt szerepet játszik Ilan Shor üzletember, aki annak a csalási rendszernek az egyik ötletgazdája volt, amely lehetővé tette, hogy egymilliárd dollárt lopjanak el és utaljanak külföldre. A médiamonitorozás időszakában nagyon aktív volt, és szinte minden jelentős eseményt és fontos orosz narratívát kommentált.

A második fontos megállapítás, hogy Oroszország hajlandó növelni a Moldovára gyakorolt nyomást azáltal, hogy újabb feszültséggócok kialakításával, sőt regionális zavargások kirobbantásával fenyeget. A Dnyeszteren túli kérdés Moszkva hagyományos eszköze a beavatkozásra és a moldovai belpolitika alakítására. Úgy tűnik, különböző okokból, többek között az orosz–ukrán háború miatt a Kreml úgy döntött, hogy diverzifikálja megközelítését, és Gagauziát is felveszi „eszközei” közé – hogy újabb problémát okozzon Chişinău számára. A megfigyelési időszak alatt regisztrálták a gagauzi autonómia baszkánjának, Eugenia Guculnak az aktív népszerűsítését a kompromittált médiában.

Moldovában büntetőeljárás folyik ellene a korábbi „Shor” párt illegális finanszírozása és a pénzügyi források kezelésében elkövetett szabálytalanságok miatt. Az orosz propaganda azonban azzal magyarázza Gucul üldözését, hogy a moldovai hatóságok az autonómia felszámolására és az ellenzék felszámolására törekszenek. Ezeket a narratívákat Moszkva komoly erőfeszítésekkel terjeszti, és szisztematikus jellegük miatt könnyen felismerhetőek.

Emellett az orosz fél „Gagauzia védelmének” narratívájával – az Ukrajna elleni támadással vont párhuzamra utalva – súlyosbítja a helyzetet, hogy „megvédje a donbásszi népet”, kihasználva ezzel a háborútól való félelmet. Amint azt a 2024-es moldovai és grúziai, valamint a 2025-ös romániai választások elemzése mutatja, a háborútól való félelem kihasználása az orosz befolyásolási műveletek kipróbált és hatékony eszköze. Az őszi moldovai parlamenti kampány sem tűnik kivételnek.

A harmadik következtetés az, hogy az orosz propaganda által használt narratívák többsége az euroszkepticizmus megerősítését célozza a moldovai társadalomban és a demokratikus intézményekkel szembeni bizalmatlanság kialakítását. Más szóval, a konkrét és azonnali előnyöknek – például a lakosság számára alacsonyabb gázáraknak – fontosabbnak kell lenniük, mint a bizonytalan és megfoghatatlan fényes jövő az EU-ban. (Nem ismerős ez valahonnan?) A közeljövő legfontosabb feladata tehát mindenképpen az, hogy lassítsák le Moldova gyors ütemű EU-csatlakozását.

Ez azért is döntő fontosságú, mert a világ és az Európában tétovázó hatalmak számára egyaránt demonstrálja azt a „tényt”, hogy a Kreml még mindig el tudja érni, amit akar anélkül, hogy agresszióhoz folyamodna: mintegy az orosz csapatok Ukrajnában végzett pusztításának ellentettjeként. Moldovát és Ukrajnát egyszerre hívták meg az EU-ba, és egészen a közelmúltig megerősítették közös, párhuzamos haladásukat ezen az úton.

Magyarország a következő a sorban

A fenti megközelítések Ukrajnában nem alkalmazhatók – nincsenek választások, nincs lehetőség oroszbarát politikusok támogatására, mint 2022-ig, és még kevésbé adódik mód arra, hogy háborúval riogassák a lakosságot, hiszen már most is kíméletlen harcok folynak.

Ukrajna ellen Moszkva egy másik jól ismert fegyverét használja – a korrupt rezsimeket magában az EU-ban. Ennek a kategóriának a legkiemelkedőbb képviselője továbbra is Orbán Viktor rendszere Magyarországon és személy szerint maga Orbán. Nyíltan ellenzi Ukrajna uniós csatlakozását, és minden lehetséges módon akadályozza az Oroszország elleni új, valódi szankciók elfogadását. Állandó szövetségese Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke, de még ő is kezd elmaradni Orbán kirívóan oroszbarát magatartása mögött.

Orbán Viktor nyílt politikai játszmája Ukrajnával szemben nem magyarázható csak belpolitikai okokkal – különösen a magyar társadalomban lebonyolított félelemkeltésen keresztül történő újabb választási győzelemre való törekvéssel – a felmérések Orbán egyre csökkenő győzelmi esélyeit mutatják. Moszkva siet, és mindent belead: kíméletet nem ismerve használja ki Orbánt. Úgy tűnik, most magán az Európai Unión a sor, hogy reagáljon Orbán Kreml iránti vonzalmára. A jelek szerint Brüsszel nem tudja, mit tegyen – reménykedik a 2026 elején esedékes magyarországi választásokban, amikor is Európa-párti politikusok kerülhetnek hatalomra, és akkor majd minden megoldódik magától.

De a Kreml ugyanezt gondolja, ami azt jelenti, hogy figyelni kell majd az orosz beavatkozási kísérleteket a magyar választásokba.

Eddig tart Sulga doktor elemzése, de nekem is lenne pár szavam a fentiekhez. Az nyilvánvaló, hogy Moldova eltántorítása az európai útról Moszkvának vitális érdeke, hiszen ezzel egyrészt Ukrajnát is elvághatná (legalább részben) NATO-szövetségeseitől és Európától, másrészt nagy lépést tenne előre a volt szovjet befolyási szféra helyreállítása terén. Hogy ehhez többek között azt a Gagauziát használja fel, melynek összlakossága nagyjából egyenlő Érmihályfalva vagy Szekszárd lélekszámával, az a nemzetközi politika abszurditása, de egyelőre nem lehet vele mit kezdeni. Nekünk, magyaroknak az elemzés végén említett helyzettel van kezdeni valónk: hogyan is állunk tehát Orbán Viktor moszkovita vonzalmaival?

Meg kell állapítanunk: rosszul. A magyar kormányfő gyakorlatilag minden szempontból és minden téren szembefordult az uniós érdekekkel, és azt sem nehéz észrevenni, sőt, bizonyítani is, hogy Moszkvából irányítják, kézi vezérléssel – az annyira köztudott, hogy a közelmúltban elterjedt „dadogós videójához” a leggyakrabban hozzátett komment az volt, miszerint „Putyin elejtette a távirányítót”. Ilyen helyzetben különösen abszurd, hogy a minden függetlenségét feladó, minden magyar és európai érdeket felrúgó politikus „szuverenitásról” halandzsázik, de sajnos van ennél nagyobb baj is.

Az, amit Sulga doktor úgy fogalmazott meg, hogy „Moszkva siet”. Azt látjuk, tudjuk, hogy valamilyen okból Orbán a Kreml érdekeinek gátlástalan kiszolgálója lett, ennek indokát itt és most nem fogom megfejteni, csakhogy ha a Kreml feláldozhatónak tartja valamelyik nagyobb diplomáciai művelete érdekében – és ne legyünk ostobák vagy szentimentálisak, akik Asszádot feláldozták és most készülnek Khameneit is odadobni a sakkparti tisztáldozataként, azok Orbánt sem fogják kímélni. Csakhogy ezzel egész Magyarország kerülhet nagy bajba, hiszen a hivatalos politika merevsége és hajlíthatatlansága miatt a jelenlegi miniszterelnök könnyen hozhat olyan döntéseket, amiket nem lesz majd mód sem vitatni, sem megváltoztatni, és amelyek minket magunkat is besodorhatnak a volt szovjet, most orosz befolyási övezetbe. Sőt, kisodorhatnak az Európai Unióból.

Ha sok volt a körülbelül háromszázezer tüntető a Pride-on, azt tessék elképzelni, hányan lesznek, leszünk egy uniós kilépés elleni tiltakozáson. És mennyivel idegesebb, mondhatni zaklatottabb lesz a hangulat.

Hogy egy Huxit mennyire jönne jól a Kremlnek, arról, lehetne vitatkozni, ugyanis ennek a kis lángoktól öleltnek uniós tagság nélkül akkora a gazdasági jelentősége, mint mondjuk Karéliának, viszont, míg tagok vagyunk és amíg Orbán a miniszterelnök, lehetünk az oroszok trójai falova Brüsszelben (míg ránk nem unnak).

A kérdés tehát inkább úgy evődik fel, hogy ha az orosz szolgálatok és az orosz propaganda beavatkoznak majd a 2026-os magyarországi választásokba – amire már most is mérget vehetünk – és elérik mindenféle grandiózus csalások útján Orbán győzelmét, maradhatunk-e ezek után uniós tagállam? Hiszen a választások nem lesznek tiszták. És ha nem maradhatunk, mi a jófenét kezd velünk Moszkva, hiszen csak falónak voltunk jók eddig is?

Természetesen ha Orbán Viktor elveszíti a jövő évi választásokat, akkor ezeknek a kérdéseknek semmi értelme.

Akkor viszont – ezt megígérem – kimegyek a Baross tér kellős közepére kozák népviseletben és tangóharmonikán, valamint balalajkán Volga-dalokat fogok előadni, míg el nem visz a rendőrség vagy ki nem érkeznek az ápolók.

Nagyon remélem, hogy egy év alatt megtanulok tangóharmonikázni és balalajkázni.

Egyes Volga-dalokat már ismerek, azokat legalább nem kell tanulnom.

Szele Tamás