Azon lehetne vitatkozni, hogy miért hívták meg pont Tucker Carlsont Magyarországra, talán azért, amiért régebben Milo Yiannopoulost is. És hogy most miért nem megint Milot hívták, akivel pedig már voltak tapasztalataik? Nos, ő kissé kényelmetlen vendég lett volna mostanság, kissé „zsenáns”, ahogy régen mondták Pesten, most őt kicsit elfelejtik.

Pedig régi üzletfél az Egyesült Államok hajdan reményteljesnek tűnő alt-right sajtójából, csak hát Trump bukása után összeomlott, és enyhén szólva kiszámíthatatlanul viselkedik, bár korábban sem volt a következetesség szobra. Tavaly decemberben még Donald Trump ellen hirdetett bosszút és fel akarta égetni a Republikánus Pártot, akkor elkezdtek furán nézni rá, később már csak olyan ügyekkel tudott képernyőre kerülni, hogy bejelentette: már nem meleg. Egyébként ha tévedésből őt hívják meg mégis, csak a legnagyobb nehézségek árán léphetett volna fel, ugyanis neki valóban voltak a Twitteren a pedofíliát támogató kijelentései (míg le nem tiltották emiatt), szóval ha beszélnie kellene Magyarországon, azt csak négy fal között tehetné, és meghirdetni sem volna szabad az eseményt nyilvánosan.

De még véletlenül sem őt hívták.

Hívták?

Hívták bizony, nem magától jött, annyira azért nem vagyunk egzotikus hely már régóta, hogy magánemberként is érdekesnek találjon minket egy Carlson, ha Tucker. A Mathias Corvinus Collegium fesztiváljára hívták meg előadást tartani, tehát hivatalosan nem a kormány vendége volt, csak ha már itt járt, beszaladt a Karmelita Kolostorba is interjút készíteni az újságírókkal, sajtómunkásokkal közmondásosan barátságos Orbán Viktorral, aki ezúttal nem mondott nemet a felkérésre. Mondott ő sokszor, most éppen nem. Mintha csak számított volna egy ilyen lehetőségre. Nyilatkozott is, adásba is került. De mondom, hivatalosan Tucker Caarlson nem a kormány vendége volt, hanem az MCC Feszté. Hogy mennyit kért és mennyit kapott a hakniért, arról sokat beszélnek, én inkább nem boncolgatnám, de nem lehetett olcsó. Mindegy, van, ami megéri, bár kérdés, hogy kinek: mikor Milo Yiannopoulost hívták meg, külön konferenciát szervezett a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, hogy legyen min beszéljen, „Európa jövője” címmel. Az előadó akkor még a saját jövőjét sem nagyon sejtette, nem, hogy Európáét.

Az a lényeg tehát, hogy került, amibe került, idehozták a Fox News vezető személyiségét, aki azért más súlycsoport, mint a Breitbart véleményvezére volt: Milo üstököshöz hasonlított az amerikai jobboldal egén, gyorsan jött, hamar ment, Carlson inkább bolygó, stabil pályával. Csak az idejövetelük körülményei hasonlóak.

Az Orbán-interjút – a vizit valódi célját – nem elemezném, megtette már helyettem mindenki, aki ismeri a latin betűket, és néhány olyan polgártársunk is, aki hadilábon áll velük. Maradjunk annyiban, hogy pont olyan lett, amilyen várható volt, leszámítva azt a kényes pillanatot, mikor a nem kellőképpen felkészült Carlson csúnyákat mondott miniszterelnökünk nagy barátjáról, Hszi Csin-pingről. Különben mindkét fél hozta a papírformát (ezért is értelmetlen dolog a politikus-interjú).

Ami meg a beszélgetés propaganda-értékét illeti: ha beírjuk a Google keresőbe azt, hogy „Tucker Carlson in Hungary” egészen pontosan 37 700 000 találat ugrik elénk.

Viszont ha azt írjuk be, hogy „Tucker Carlson and Orbán Viktor”, 2 040 000.

Márpedig harminchét millió és kétmillió között van különbség: ennyivel többeket érdekelt a tévés személyiség, mint a magyar kormányfő.

Hogy mennyire nem készült fel Carlson – pedig ez szakmai hiba, ráadásul udvariatlanság is a fogadó féllel szemben – mutatja az a bizonyos tegnapi előadás is, aminek a kedvéért állítólag egyáltalán idelátogatott. Itt nehéz helyzetbe kerül a krónikás, ugyanis az utóbbi évek magyar szokása szerint ahány sajtótermék beszámol a szavairól, annyifélét ír. Illetve vannak átfedések, tehát biztos, hogy ugyanarról az előadásról van szó, csak épp egyikből ez marad ki, másikból az. Nyilván politikai-világnézeti alapon.

De hogy nem készült ez a rossz tanuló, az biztos. Igaz, a közönség sem készült rá túlzottan, körülbelül ezer ember ment el a rendezvényre, ez egy ilyen ország. Az ezerből is legalább kétszáz lehetett a tudósító és a fotós. De legalább őszintén kezdte:

„Ez a legfurább dolog, amit valaha csináltam.”

Elhiszem. Olyan érzés lehetett ez neki, mintha én Külső-Mongóliában tartanék előadást egy politikai rendezvényen a demokrácia természetéről, olyan közönség előtt, akik soha nem is hallottak rólam. Ja, és Mongóliáról is jóval kevesebbet tudnék, mint a valóságban. De lássuk a tudósítások közötti eltéréseket. Az MTI sommásan intézi el az előadás elejét:

„A befolyásos amerikai közéleti kommentátor hangsúlyozta: az Egyesült Államokban fizikai fenyegetés és cenzúra vár azokra, akik hangosan bírálják a politikai fősodor irányvonalát. Carlson kifogásolta, hogy akadnak, akik kioktatják Magyarországot, ahol szabad és tisztességes választások vannak, és a médiaegyensúly sokkal egészségesebb, mint az Egyesült Államokban.” (MTI)

A 444 ezt másképp hallotta:

„Esztergomi beszédét rögtön azzal kezdte (a szerző megnevezése nélkül), hogy milyen jót nevetett Anne Applebaum történész-újságíró Twitter-posztján, aki szerint Orbán Magyarországán a média 90 százalékát a kormánypárt kontrollálja, vállalkozásokat fenyegetnek meg, hogy igazodjanak a központi irányvonalhoz, a választásokat manipulálják, a pártvezérek pedig rejtélyesen gazdagok. Carlson nem azért nevetett ezen, mert vitatná az állításokat (bár a 90 százalékot persze lehetne), hanem mert szerinte mindez inkább Amerikára igaz. Ott a média több, mint 90 százaléka harsogja szerinte a Fehér Ház-irányvonalát és betörik az ablakát annak, aki jobboldali zászlót tesz ki az ablakába.” (444)

Hát nálunk is ért fenyegetés céget a minap, mert kitettek egy zászlót az ablakukba, még ha az nem is jobboldali volt, hanem szivárványszínű: Tucker a helyi hírekből sem készült, ezt a zászlós képet rosszkor mondta, rossz helyen. Folytassuk az MTI-vel.

„Aláhúzta: a szabadság apadásának jelei – a humor betiltása és a nyelv ellenőrzése – az Egyesült Államokban is megfigyelhetők.
Először kontrollálják a nyelvet, hogy kontrollálhassák a gondolatokat: bizonyos dolgokról nem lehet beszélni, így ellehetetlenítik, hogy az emberek gondolkodjanak róluk – mutatott rá.
Emellett viccelni sem lehet bizonyos dolgokkal, mert a humor rálátást jelent. Valamit akkor találhatsz viccesnek, ha felülemelkedsz a helyzeten, távolról vetsz rá egy pillantást, és a maga teljességében látod azt. Ezt a perspektívát megtagadják tőled – folytatta.” (MTI)

Mindenkinek mást jelent a humor. Én például nyomát sem találom a magyar kormány kommunikációjában, tevékenységében, ők ellenben remekül szórakozhatnak saját vicceiken. Ami a nyelv kontrollját illeti, az is mást jelent az Egyesült Államokban – bizonyos szavak váratlanul szalonképtelenné válnak vagy megváltozik a helyesírásuk az ottani PC jegyében, ami valóban állandó figyelmet igényel – és mást jelent nálunk. Nálunk egész új nyelvet hozott a NER, új kifejezésekkel: ki hallott 2010 előtt migráncsozásról, romkocsmák mélyén merengő bölcsészekről, sorosistákról, brüsszelitákról, libsikről, unortodoxiáról de főleg illiberális demokráciáról? Senki, ezek a kifejezések a közgondolkodás, a köznyelv manipulálásának eszközei Az utóbbival Carlsonnak is meggyűlt a baja. Ugyanis angolul az „illiberal” szó egész csomó mindent jelent, és csak az egyik jelentése az, hogy „antiliberális”. Jelenthet fukart, kicsinyest, közönségest, korlátoltat és műveletlent is, ordenárét, szervilist, szűk látókörűt, szolgait, és szűkmarkút nemkülönben. Emberünk azt hihette, ő értett rosszul valamit abból, amit neki mondtak, mert sikerült kimondania a HVG tudósítása alapján, hogy:

„Tucker szerint ugyanis ahhoz, hogy tisztában legyünk vele, mi is történik az Egyesült Államokban, arra kell rájönnünk, hogy ez nem a liberalizmus – amiben egyébként ő hisz – hanem illiberalizmus. Márpedig az illiberalizmus egy totalitárius eszme, amiben mindenki ugyanúgy viselkedik, ugyanazokból a szlogenekből táplálkozik és mindenki engedelmeskedik.” (HVG)

Ez most vagy a magyar kormány kritikája, vagy Carlson valóban nem tudta mit beszél és hol. Én az utóbbira tippelek. A furfangos diák szörnyet prüsszente rá, de a tévés ő beszédét tovább is folytatá:

„Magyarország példa mások számára „csendes, boldog egyszerűsége” miatt, olyan dolgok miatt, mint a tisztaság, a rend, a társadalom nyitottsága, a bűnözés hiánya és a határ ellenőrzése.” (MTI)

Ha jobban belegondolunk, ugyanezt az 1930-as évek császári Japánjáról is el lehetett volna mondani, meg hát az is relatív, kikhez képest vagyunk egyszerűek és pláne boldogok – saját magunkhoz képest például kicsit sem. Hanem ez a gondolat is különös kanyarral folytatódott:

„A Magyarország nyújtotta leckéknek semmi közük a kormányzati rendszerhez, egyes vezetőkhöz vagy a választások eredményeihez, a leckék ennél sokkal mélyebbek.” (MTI)

Nocsak. Én eddig azt hittem, mindent a kormánynak köszönhetünk, kivéve természetesen azokat a dolgokat, amiket Orbán Viktornak személyesen. De ha nélkülük is tudnánk boldogulni, meg kéne próbálkozzunk a dologgal... Ezt komolyan gondolta, mr. Carlson?

Nem gondolta komolyan. Ugyanis ezzel zárta az előadását:

„Az emberek univerzális és alapvető vágya, hogy háborítatlanul élhessenek. Szeretnék követni hagyományaikat, amelyeket szüleiktől örököltek, és amelyeket tovább akarnak adni gyermekeiknek, anélkül hogy kioktatnák vagy bántanák őket. Szeretnének olyan környezetben élni, amely felemeli, nem pedig lealacsonyítja őket – mutatott rá.
A kormány, amely ennek megteremtésére törekszik, büszke lehet magára, az ilyen országban élők pedig hálásak lehetnek, és nem szabad hagyniuk, hogy akik a világ többi részét rosszul vezették, mást mondjanak nekik.”

Akkor mégis hálásak kell legyünk és mégse jutnánk egyről kettőre nélkülük, bár én azért megkísérelném.

Maga a beszéd, de a látogatás interjústól, helikopteres utastól a déli határra és a csak általam feltételezett, de bizonyára felszolgált obligát gulyáslevesestől egy jelentéktelen hakni volna, egy fizetett propaganda-akció, ha, mint említettem, nem övezte volna komoly amerikai érdeklődés. Harminchét millió helyen említették Carlson útját, de látjuk, hogy az érdeklődés nagy részben neki szólt – sokan utálják otthon, sokan szeretik is – kisebb részben valószínűleg magának Magyarországnak, és a legkisebb részben Orbán Viktornak. Az amerikai sajtó fókuszába került az út és az ország, de távolról sem egyértelműen pozitív példaként, sőt. Mivel pedig az amerikai sajtó annyiban nem különb a miénknél, hogy hajlamos a skatulyázásra, ennek a kis kiruccanásnak köszönhetően valószínűleg jó ideig a NER lesz a negatív példa náluk, arra, hogyan épülhet le egy demokrácia.

Erre mondják, hogy akinek vaj van a fején (nem a füle mögött!), ne sétáljon a napon, és ne hívjon sztárműsorvezetőket kampányinterjút készíteni.

Az vigyázzon a vajra, ne mutogassa és maradjon a fal mellett, az árnyékban.

Ha Orbán Viktor nemzetközi figyelmet szeretne – mármint a mostaninál is többet – azt meg fogja kapni, ahogy nézem.

Csak öröme nem sok lesz benne.

De ő kereste magának.

Szele Tamás