Rendszeres olvasóink már hozzászokhattak, hogy szombatonként – ha csak nem történik valami rendkívüli, ami sajnos utóbbi időben egyáltalán nem ritka – Andrej Percev heti hírösszefoglalója alapján emelem ki az elmúlt napok legfontosabb oroszországi híreit, mely a Riddle hasábjain szokott megjelenni. Mivel, hála az Égnek, most épp nincs semmiféle szenzáció, tegyünk így ma is. Akkor lássuk, mi történt a hét folyamán a Nagy Földön?
(Képünk illusztráció)
Timur Ivanov védelmi miniszterhelyettes letartóztatása nemcsak a múlt hét, hanem az elmúlt hónapok legfontosabb politikai eseményének is nevezhető. Szergej Sojgu befolyásos ellenfelei képesek voltak villámháborút folytatni, és váratlanul hátba támadták a védelmi miniszter klánját. Ivanov állítólag Sojgu közeli munkatársa, aki a minisztérium infrastrukturális projektjeit irányítja és a vagyonát kezeli. Szergej Sojgu és csoportjának fő ellensége vélhetően Viktor Zolotov, a Roszgvargyija vezetőjének klánja, aki ki akarja terjeszteni befolyási és ellenőrzési körét a hadseregre is.
Sojgu ellenségei már régóta próbálták nyilvánosan aláásni a hírnevét, legfőbb faltörő kosként Jevgenyij Prigozsint, a „Wagner” katonai magáncég alapítóját használva. Prigozsin szakmaiatlansággal vádolta meg Sojgut és beosztottjait, és azt állította, hogy a Sojgu parancsnoksága alatt álló reguláris fegyveres erők nem hatékonyak. Több hónapon keresztül támadta Prigozsin, számos katonai újságíró és tévécsatorna Sojgut, és egy ponton úgy tűnt, hogy a miniszter hamarosan lemond, különösen mivel a hadsereg nem tudott eredményeket felmutatni a harctéren. A védelmi minisztérium vezetőjének azonban minden kihívás ellenére sikerült elhárítania a támadásokat, és Prigozsin tavalyi lázadása valójában megerősítette Sojgu pozícióját.
Az elmúlt hónapokban viszont az orosz hadseregnek sikerült átvennie a kezdeményezést a harctéren, és az elnök láthatóan elégedett. Sojgu megtarthatta miniszteri posztját Putyin beiktatása után (legalábbis a háború végéig), és csoportjának jó esélye volt arra, hogy a kormány átalakítása után bővítse sorait és növelje befolyását. Ennek ismeretében találtak rést a miniszter és klánja ellen szervezkedők a védelmén, és egy jól bevált módszert választottak: korrupcióellenes eljárást indítottak egy rivális csoport fontos képviselője ellen. Putyin ezt nem fogja tudni figyelmen kívül hagyni, így elkerülhetetlen, hogy a Sojgu-klán némi veszteséget szenvedjen. Mindenesetre a terjeszkedési terveit biztosan elfelejtheti.
A Sojgu ellenfelei által indított villámháború azonban tanácstalanná tette a rendszert abban a kérdésben, hogy miként reagáljon ezekre a fejleményekre. A tisztviselők letartóztatásai, még a hatalmi vertikum alacsonyabb szintjein is, jellemzően hosszú időt vesznek igénybe, mire jóváhagyják és koordinálják őket; a felső vezetés tudja, hogyan és mikor kommentálja őket. Ráadásul a hatóságok igyekeznek PR-előnyöket kovácsolni az ilyen letartóztatásokból. A televíziós csatornák és a hatóságokhoz hű média hajlamos pénzkötegekkel, luxuscikkekkel, drága autókkal és kúriákkal ábrázolni a balhézó tisztviselőket. Eddig semmi ilyesmit nem lehetett tapasztalni Timur Ivanov letartóztatásával kapcsolatban, legalábbis még nem. A most már volt miniszterhelyettes kúriájáról csak néhány Telegram-csatornán jelentek meg fotók, pedig egyértelmű, hogy a propagandistáknak bőven lenne mit mutogatniuk. Ivanov szerette a luxust, és nem szégyellte a fényűzést. A tévéhíradók csak röviden említik a miniszterhelyettes ügyét, vagy igyekeznek azt teljesen elkerülni. Más szóval egyszerűen nem volt idejük arra, hogy PR-kampányt készítsenek Ivanov letartóztatásának magyarázatára, mert nem volt rá utasításuk sem. Valószínű, hogy nem is lesz: a védelmi miniszterhelyettes pere háborús időkben általában véve rontja a hatóságok megítélését. Még a háborúpárti oroszok is elkezdhetnek kérdéseket feltenni: mire való a háború? Vajon azért folyik, hogy megvédje a vezető tisztviselők kúriáit és korrupciós terveit? Ha az orosz hadsereg nem teljesítene jól a fronton, a védelmi miniszterhelyettes letartóztatása magyarázatot adhatna erre. De az orosz fegyveres erők most éppen (állítólag) jól teljesítenek, különösen a propaganda által terjesztett narratívában.
A vertikum még nem tudja megemészteni Timur Ivanov ügyét: a propaganda hallgat, Sojgu hallgat, és Putyin is hallgat. A befolyásos csoportok belső civakodásai háttérbe szorítják a rendszer egészének érdekeit, de mivel a rendszer ezekből a csoportokból áll, nem tud egységes és kollektív választ kidolgozni az ilyen túlkapásokra. Az elkövetkező hetek, mielőtt a reménybeli káderek számára megnyílik a kormány újbóli kinevezései során a lehetőségek ablaka, nyilvánvalóan forróak lesznek. A hatalmi vertikum tagjai javasolni fogják és megpróbálják majd megvalósítani a jövőre vonatkozó projektjeiket (és Ivanov letartóztatása is egyfajta projekt). Ezek a projektek vagy az egyes szereplők személyes hasznát szolgálják, vagy az elnök figyelmét akarják felhívni, hogy szerzőik megtarthassák pozíciójukat vagy növeljék befolyásukat. Ezeknek a javaslatoknak lehet negatív hatása a nyilvánosságra, de a csoportok és befolyásos személyek jelenleg saját érdekeik védelmével vannak elfoglalva, nem pedig a rendszer egészének érdekeivel.
Valentyina Matvijenko projektjei
A Föderációs Tanács elnökének, Valentina Matvienkónak az orosz régiók konszolidációjára vonatkozó elképzelése az egyik ilyen projektjavaslatnak tekinthető. Matvienko már régóta javasolja a föderáció szubjektumainak összevonását az adminisztráció egyszerűsítése érdekében. Elsőként az olajban gazdag Nenyec, Jamalo-Nenyec és Hanti-Manszijszk Autonóm Körzeteket vonnák össze. Ezek az alanyok egyrészt önálló régiók státuszával rendelkeznek, másrészt a szomszédos régiók részei: a Nenyec Autonóm Körzetet az Arhangelszki Területtel, a Jamalo-Nenyec és a Hanti-Manszijszki Autonóm Körzetet pedig a Tyumenyi Területtel vonják össze. Az ilyen területeket gyakran nevezik egymásba ágyazott „matrjoska babáknak”. A „szülő” oblasztyok (régiók) hatóságai képesek befolyásolni az okrugok (körzetek) költségvetési folyamatát, és megfosztani őket bizonyos jogköreik egy részétől. Viszonylag nemrégiben az oblasztyok kormányzói tettek javaslatot az elnöknek a kerületi vezetőjelöltekre. A valóságban azonban a költségvetési kapcsolatokat külön megállapodások szabályozzák. Az okrugok olajbevételeik egy részét megosztják az oblasztyokkal, cserébe szinte teljes függetlenséget és autonómiát kapnak a költségvetés elosztásában.
E régiók elitje és lakosai régóta harcolnak a központ azon kísérletei ellen, hogy megfosszák őket függetlenségüktől – a Kreml a 2000-es évek közepe óta tesz ilyen kísérleteket. Ennek a történetnek a legkonfrontatívabb és legélesebb pillanata 2020-ban következett be. A választási kampány során Alekszandr Csibulszkij, az Arhangelszki Terület megbízott kormányzója és PR-csapata úgy döntött, hogy a régió lakosságának tetszene az ötlet, hogy egyesüljön olajban gazdag szomszédjával. Mint kiderült, a régió lakosainak nem nagyon tetszett az elképzelés, és a körzetben a COVID miatti korlátozások ellenére tömeges tüntetések zajlottak. A hatóságoknak gyorsan vissza kellett vonulniuk, és Andrej Turcsak, az „Egységes Oroszország” párt főtitkára személyesen ment az utcára, hogy megnyugtassa a lázongó lakosságot és a Nenyec Autonóm Körzet elitjét. Mindezen erőfeszítések ellenére a lakosok és a befolyásos csoportok keserű szájízzel távoztak: ennek eredményeként a Nenyec Autonóm Körzet volt az egyetlen régió Oroszországban, amely a 2020-as alkotmánymódosítások ellen szavazott.
Matvijenko kezdeményezése ismét idegessé és aggodalmassá teszi az elitet, mind a Nenyec Autonóm Körzetben, mind a Tyumenyi Területen. A Föderációs Tanács elnöke egyértelműen azzal van elfoglalva, hogy saját magát népszerűsítse, hogy nagyobb láthatóságra és politikai tőkére tegyen szert egy olyan projekt javaslatával, amelyet akár a jelenlegi, akár egy új pozíciójában vezethetne. Putyinnak tetszhet a javaslat, hiszen szerinte az oroszok egységesebbek, mint valaha, és ennek fényében a szövetségi központ így megvalósíthat minden olyan álmot, amelyet korábban nehezen megvalósíthatónak tartott. Matvijenko teszi majd a dolgát, miközben a rendszerben továbbra is repedések és szivárgások jelennek meg a nép és a helyi elit elégedetlensége formájában.
Eddig Percev, én csak annyit tennék hozzá, hogy ez csak az általa legfontosabbnak ítélt két témakör, egészen biztos, hogy történt ezeken kívül is rengeteg fontos dolog, csak azokról nem tudunk. Nem tudjuk például, hogyan alakul az orosz–kínai viszony, különös tekintettel a fosszilis energiahordozók kereskedelmére, nem tudjuk, hogyan fog reagálni az orosz hadsereg és az orosz külpolitika az Ukrajnába érkező amerikai segítségre (mármint nagyhangú fenyegetőzéseken és álhírek terjesztésén kívül, azokkal már tele a padlás), nem tudjuk, lesz-e valamiféle ellenintézkedés az ISIS-K ellen, nem tudjuk, miért volt tegnap alapos házkutatás a moszkvai „Garázs” nevű modern művészeti múzeumban, szóval sokkal több mindent nem tudunk, mint amennyi dologról tudomásunk van.
De ez így szokott lenni: Oroszország a rejtélyek földje. Már az is rejtély, hogy az elmúlt ezer év folyamán hogyan maradt fenn.
Szele Tamás
