Így, az év utolsó napján sokan kérdik, hogy milyen lesz a következő esztendő, Kérem, megnézzük, semmi akadálya, előveszem a kristálygömböt, füstölőt gyújtok, elmondom a varázsigéket, hókusz-pókusz, és már dereng is valami a ködben... hajjaj, ezt én még csak elolvasom valahogy, de sokaknak gondjuk lesz vele.
Világosan látom a jövő év első felét, de sajnos mintha cirill betűkkel lenne írva. A második fele meg már kínai írásjelekkel, szóval nem mindenki számára könnyen olvasható. Rendben, marháskodok, de a tegnapi – és korábbi – hírek Magyarország nagyon nagy mértékű keleti orientációját mutatják. Ami a jelen helyzetben nem csoda, tekintve néhány figyelmen kívül nem hagyható tényezőt, és én sem mondom, hogy legyünk haragban Moszkvával vagy Pekinggel, de annyit azért mondanék, miszerint se medvével, se sárkánnyal nem okos dolog ölelkezni, mert sokkal erősebbek nálunk, még beleroppanunk a nagy szeretetükbe. Mi meg ugyan nem vagyunk képesek az ő csontjaikat megropogtatni.
A dolog látszólag a gázár-robbanással kezdődött, ami nagyon érdekes jelenség, mivel a Gazprom éves jelentése szerint soha még ennyi földgázt ki nem termeltek, csak épp nem adják el bárkinek: Oroszország elkezdte a gázkivitelt politikai eszközként alkalmazni. Ha ez nem lett volna elég, következett Putyin sajtótájékoztatója december 24-én. Ő évente egyszer tart olyan sajtótájékoztatót, amin kérdezni is lehet tőle – persze, nem akárkinek – ezt Orbán Viktor is Moszkvából tanulta el. A másik körülmény, amiről nem szabad megfeledkezni: az ortodox egyház nem most tartja a karácsonyt, az övék 2022. január 7-én lesz. Tehát az összes fenyegetés, kardcsörtetés, nagyon tudatosan a világ nem ortodox résznek szólt, amelyik joggal hördül fel, hogy „még most is?” Bizony, sőt, most igazán. Szándékos ez, amint Putyin összes többi húzása is, alaposan kiszámított. Ezen – főként az ukrajnai helyzet miatt – már vérfagyasztó dolgok hangzottak el, idézném egy másik lapból pár nappal ezelőtti írásomat:
„Putyin végre megmondta a Nyugatnak, mit akar, illetve követel. Ez három pontban összefoglalható.
Se Amerika, se a NATO, se Oroszország ne állomásoztasson csapatokat, illetve fegyvereket az orosz határ mentén.
Más NATO-tagállamok ne küldhessenek katonákat és hadfelszereléseket a szervezet keleti tagországainak területére.
Az USA és a katonai szervezet vállalja, hogy nem terjeszkedik tovább kelet felé, főleg Ukrajnát nem veszi fel.
Valami ilyesmire lehetett számítani, azonban az első és a második pont az orosz humor iskolapéldája: honnan tudhatjuk, hogy az orosz fél betartja őket? Maximum onnan, hogy elhisszük neki. Megint más kérdés, hogy ha ránézünk a térképre, először azt látjuk, hogy elvileg „csak” Észtországból és Lettországból kéne kivonni a NATO-csapatokat, fegyvereket, ugyanis az Oroszországi Föderációnak más NATO-tagállammal nincs is közös határa, csakhogy ez nem ennyire egyszerű. Lengyelország ellen például akadálytalanul felvonulhatna Fehéroroszországon keresztül, a lakosság nem örülne ugyan, de őket senki sem kérdezné, Lukasenka nem támasztana akadályt, Románia ellen pedig Ukrajnán keresztül, amit ugyan előbb el kéne foglaljon, de ha ez sikerülne – vagy, ami valószínűbb, sikerülne kierőszakolnia egy háborúban alaposan legyengített Ukrajnától egy Moszkva-barát bábkormány elfogadását – akkor annak sem volna akadálya. Finnország nem NATO-tagállam, Törökország felé útba esik Grúzia, vagy ahogy mostanság neveztetik magukat, Georgia, szóval Szakartvelo, így ez a csapat- és fegyverzetkivonás az Oroszországi Föderációt vajmi kevésre kötelezné.
Illetve, várjunk csak: ki kéne üríteni Königsberg-Kalinyingrád miatt Litvániát és Lengyelországot is!
Így viszont más a leányzó fekvése. Védelem nélkül maradna nem csak a teljes Baltikum, de a német, cseh és szlovák határig minden. Keleten pedig Szahalin és Habarovszk közelsége miatt Japánból kéne kivonni minden NATO-katonát és fegyvert. Hiszen, ha úgy vesszük, Japán is az orosz határ mentén fekszik.
Ezt nem hinném, hogy Washington hajlandó lenne elfogadni, sőt, Brüsszel sem, ez annyit jelentene, hogy a Nyugat meztelenre vetkőzik, és az Orosz Föderációra bízza, ők mit vesznek fel. A követelések látszólag szerények, méltányosak, ám valójában elfogadhatatlanok.”
Sőt, most jut eszembe: Alaszkának is van közös (tengeri) határa az Orosz Föderációval, csak halkan jegyzem meg. Nem kevésbé riasztó, hogy Putyin meleg szavakkal méltatta az egyre javuló orosz–kínai kapcsolatokat:
„Oroszország együttműködik a kelet-ázsiai nagyhatalommal a biztonság területén, egyebek között a csúcstechnológiájú fegyverek közös fejlesztésében, az űrkutatásban, valamint a repülőgép- és helikoptergyártásban is. Az orosz és a kínai fegyveres erők közös gyakorlatokat tartanak, közösen vesznek részt nemzetközi katonai játékokban, valamint tengeri és légi járőrözésben. A két ország „abszolút átfogó, stratégiai jellegű partnerséget” alakított ki, amely komoly stabilizáló tényező a nemzetközi színtéren. Elfogadhatatlan és hibás döntés a pekingi olimpiának az Egyesült Államok által kezdeményezett diplomáciai bojkottja, amelynek célja, szerinte, Kína fejlődésének feltartóztatása. A kínai gazdaság mindenképpen az első lesz a világon.”
Szóval, kezd körvonalazódni az a bizonyos eurázsiai hatalmi tömb, ami már legalább száz éve egyes orosz körök mániája, és ha létrejön, olyan mértékben alakítja át az euroatlanti övezet lehetőségeit, ami nem megengedhető. Nem is átalakítaná az Európai Unió és Észak-Amerika mozgásterét, hanem egyszerűen megszüntetné, mint Putyin feltételeiből látjuk. Az már csak hab a tortán, hogy hétfőn a TASZSZ hírügynökség útján Lavrov külügyminiszter cáfolta, miszerint Oroszország csatlakozna a NATO-hoz (az ötlet fel sem vetődött mostanság, csak évtizedekkel korábban, de akkor is nemleges válasz született), ellenben Valentina Matvijenko, a Föderációs Tanács (a parlament felsőháza) elnöke ugyancsak a TASZSZ-nak egyenesen azt nyilatkozta:
„Oroszország soha nem mutatott „birodalmi ambíciókat”, és nem tervezi a Szovjetunió újjáélesztését.”
Nem, ők aztán soha. Viszont évtizedek tapasztalatával a hátam mögött azt kell mondanom: ha valamit a TASZSZ útján cáfolnak, az nem jót jelent...
Ebben a világpolitikai válsághelyzetben, melyet nyugodtan nevezhetünk egy új hidegháború kezdetének, a Magyarországhoz hasonló méretű és súlyú államok nagyon kellemetlen helyzetben vannak. Eddig működött a hintapolitika Kelet és Nyugat között, de hamarosan elköteleződésre, színvallásra kényszerülhetünk – sorsdöntő lehet, hova állunk (a magyar történelmet ismerve, hajlamosak vagyunk tévedhetetlenül kiválasztani a rossz oldalt). Nos, mik a tegnapi hírek?
Az egyik azt mondja, éspedig az épp Moszkvából érkező Szijjártó Péter Facebook-közleménye szerint, hogy
„Minden idők legeredményesebb éve volt az idei a magyar-orosz együttműködés szempontjából. Ez pedig jó alap ahhoz, hogy jövőre újabb fontos eredményeket érjünk el.
Orbán Viktor miniszterelnök február elején találkozik majd Vlagyimir Putyin elnökkel, az előkészítés már zajlik, szeretnénk, ha 2022-ben is lenne néhány mérföldkő a kapcsolatainkban:
a létesítési fázisba léptetjük a Paksi Atomerőmű projektjét,
a Nemzeti Oltóanyaggyár készen fog állni a Szputnyik gyártására, folytatjuk az űrtechnológiai együttműködést,
növeljük a záhonyi térség szerepét a kelet-nyugat irányú vasúti forgalomban
és újabb magyar élelmiszeripari termékek exportját indítjuk meg az orosz piacra.”
És ha Pekingben járt volna, akkor Sinopharm lenne az a Szputnyik. Mindenesetre ezt a nyilatkozatot írhatta volna 1957-től 1989-ig bármelyik magyar külügyminiszter, nagyon másképp nem nézne ki, gyanús is, hogy Szijjártó valamelyik régi Szabad Népből másolta ki. Pakson jó lesz valami aktivitást mutatni, legalább pár szalmaszál keresztbe tételével, mert a rossz nyelvek szerint az orosz félnek – most kivételesen jogosan – kezd nagyon elege lenni abból, hogy csak a pénz fogy, de a reaktorblokk építése még kapavágás szintjén sem indult meg. Záhony és az élelmiszer-kivitel? Jelen helyzetben sajnos még annyi élelmiszert sem termelünk, amennyi nekünk magunknak elég volna (ennek több oka is van), az árak rohannak az égbe, ha még ki is visszük, az igen érdekes lesz, de ezt megszokhattuk már négy korábbi évtizeden keresztül.
Viszont sok mindent lehet mondani Lavorvra, csak azt nem, hogy ne lenne úriember. Méltó módon fejezte ki háláját a gyümölcsöző orosz–magyar kapcsolatokért. A magyar külügyér megkapta tőle tegnap a „Barátság” érdemérmet, ami a legmagasabb orosz elismerés, amit külföldi állampolgár kaphat.
Persze, ez felvet némely kérdéseket, rögtön az első, hogy ha Szijjártó már megkapta a maximumot, mit kaphat februárban Orbán? Ha rosszul viselkedik, harminc év Szolovkát, oké, de ha jól, mi lesz a jutalom? Mi motiválja akár Orbánt, akár Szijjártót a jövőbeli, az eddigiekhez hasonlóan értékes szolgálatokra? Nincs mese: fel kell vegyék az orosz állampolgárságot, akkor még lehet belőlük „Hős város” és/vagy „Hős anya”.
Az is külön tanulmány tárgya lehetne, hogy mi volna az, amivel még a mostaninál is többet tennének a két ország jó viszonya érdekében?
Hát hiszen a világpolitika látott már ennél cifrábbat is. Egyszer, még 2010-ben történt, nem világos, milyen okból, de arra mérget vehetünk, hogy nem jókedvében, Hu Csin-tao, a Kínai Kommunista Párt akkori főtitkára, mellesleg Kína elnöke valahogyan rákényszerült, hogy elénekelje a „Moszkva-parti esték” című orosz örökbecsűt. Mi vitte rá, nem tudni, de erős jele volt az akkoriban az orosz–kínai kapcsolatok javulásának. Bár: kínaiul énekelte. A dallam szép, de kínai politikus számára nagyobb arcvesztés talán el sem volt képzelhető – nem bukott bele, hiszen náluk nincsenek demokratikus választások (nálunk is alig...), viszont nagy erőfeszítésébe kerülhetett a gesztus.
Na, kérem, ilyesmivel lehetne fokozni az eddigi szolgálatokat, ilyen gesztusokkal.
2022 ezek szerint a tanfolyamok éve lesz.
Mi megtanulunk oroszul, aki már tud valamennyire, megtanul jobban.
Szijjártó megtanul tangóharmonikázni egy gyorstalpalón, Orbán Viktor elsajátítja a kazacsok guggolós-rugdalós táncának elemeit, aztán februárban kézen fogják egymást, kiballagnak Moszkvába és előadják a kis produkciójukat. Hun Csin-taonak nem derogált énekelni, nekik sem derogál kicsit harmonikázni, táncolni.
Garantált lesz a siker, de mi lesz a jutalma?
Esetleg kinevezik őket valamelyik orosz gázfeldolgozó igazgatótanácsába, mint François Fillon korábbi francia miniszterelnököt tegnap?
Csak azon imádkozom, akkora azért ne legyen a siker, hogy Putyin örömében mindannyiunkat meglepjen az állampolgársággal.
Már úgy értem: egész Magyarországot, esetleg egész Közép- és Kelet-Európát.
Kitelik tőle, igen nagylelkű tud lenni, ha eluralkodnak rajta az érzelmek.
Mindenesetre, a fentiek fényében: ne legyen igazam, boldog új évet mindenkinek!
Szele Tamás
