Nem tudom, minek nevezzem inkább a tegnapi esetet, nevetségesnek vagy riasztónak, voltaképpen mindkét jelző illik rá. Arról van szó, hogy a fékezhetetlen fantáziájáról közismert szegedi önkormányzati képviselő, Szabó Bálint még december elején egészen egyszerűen besétált Macron és a V4-es miniszterelnökök budapesti csúcstalálkozójára, aztán szelfizett velük.

Sőt, egy csomó egyéb képet is készített, melyekből világosan látható, hogy tulajdonképpen pár méterre közelítette meg a Nagyon Fontos és Mérhetetlenül Védett Személyeket. Elgondolni is rossz, mi történik, ha a nem túl higgadt és realista gondolkodásáról ismert emberünknél nem telefon van, hanem pisztoly, vagy, ami még rosszabb: létra.

De hogy a csodába tudta ezt megtenni, a legkomolyabb személyi biztosítás ellenére? Nekem a történet valahogyan nem tetszik, de lássuk, mit mondott ő maga erről a 24.hu-nak?

„Szabó saját Facebook-oldalán közzé is tette a csúcstalálkozón készített fotóit. Ezeken látszik, hogy nemcsak a tárgyalási helyszíneket látogatta meg, hanem kocsijával becsatlakozott a fővárosban közlekedő védett konvojba is. (…) A botrányairól elhíresült Szabó Bálint a 24.hu-nak azt mondta, azért ment be a találkozóra, hogy tesztelje a biztosítást. Korábban ugyanis már más védett eseményeken is sikeresen játszotta ki a biztonságiak éberségét, ezért úgy gondolta, hogy a világ egyik legvédettebb politikusa esetében is próbára teszi a rendszert. (…) Szabó Bálint fotókat is készített a francia köztársasági elnök és a magyar miniszterelnök közelében, amikor azok már a tárgyalóasztalnál ültek. A képviselő még szelfizett is, a helyszín biztosításáért és a külföldi vezetők biztonságáért felelős Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei azonban nem vették észre, hogy egy illetéktelen személy is bejutott a zárt ajtók mögött zajló diplomáciai eseményre. (…) Szabó szerint abszurd, hogy milyen könnyen jutott el Emmanuel Macron közelébe.

„Már húsz perce ment a tárgyalás, amikor felfigyeltek rám. Akkor megkértek, hogy diszkréten távozzak a teremből”

– mondta a képviselő, hozzátéve, hogy miután publikálta a fotókat, több telefonhívást is kapott, amelyekben arra akarták rávenni, hogy távolítsa el a posztot.”

Hm, hát ez azért eléggé különösen hangzik, és tapasztalataim szerint amennyiben minden így történt, Szabónak valami elképzelhetetlen szerencséje volt. Amilyen csak a részegeknek és a bolondoknak szokott lenni. Az az igazság, hogy ha valaki komoly okkal próbált volna bejutni erre a tárgyalásra, újságíróként, és így próbálkozik, már a konvojba besorolásnál kiszúrták volna, azonnal semlegesítik, és a főszerkesztője tárgyalásra kéne járjon. De ő is, amennyiben egyáltalán szabad lábon marad az incidens után.

Mondjuk a későbbi események már abból fakadnak, hogy a hivatalos konvojjal érkezett: ki gyanakodott volna egy kopasz, maszkot viselő, kifogástalan sötét öltönybe bújt, nagydarab figurára? Legfeljebb mindkét fél személyi biztosítói azt hitték róla, hogy a másik csapat tagja. Az világos, hogy amikor gyanút keltett a viselkedése, a lehető legdiszkrétebben tessékelték ki, hogy ne zavarja meg a diplomáciai eseményt, de itt megint homályos folt következik a sztoriban: mi történt azután, hogy kilépett a teremből? Elengedték, azzal, hogy „repülj csak, galambocskám, amerre a szemed lát”? Hogyhogy nem vették őrizetbe, de legalábbis nem igazoltatták, nem indult ellene eljárás, meg sem motozták?

Nagyon másféle tapasztalatai vannak az ilyesmivel kapcsolatban a sajtónak, illetve hát épeszű újságíró csak a lehető legindokoltabb esetben próbál ennyire őrzött helyekre bejutni, és kevés az ilyen eset. Volt példa valami hasonlóra az Átlátszó néhány nyomozása alkalmából, méghozzá indokoltan: ne feledjük a tragikomikus helyzetet, amikor Szijjártó külügyminiszter azt közölte hivatalosan, hogy éjjel-nappal dolgozik a belarusz válság ügyein, ám azt viszont nem közölte, hogy hol. Hát sem nem Budapesten dolgozott, sem nem Minszkben, hanem az Adria vizeit járta diplomáciai munka címén, a Lady Mrd nevű kéjbárka fedélzetén, hiába, így a legkellemesebb „dolgozni”. Ott fotózta le az Átlátszó munkatársa, éspedig egy gumicsónakból.

Akkor felhördült a teljes kormánymédia, a fotós és a munkatársak fejét követelték, a kórust a magát titkosszolgálati szakértőnek nevező Földi László vezette, kémkedést emlegetett, „idegen szolgálatok munkáját”, sőt, hogy idézzem akkori megszólalásának egy részét:

„A harmadik bűncselekmény, hogy ha egy védett személlyel kapcsolatban hozok információt a köz tudomására. Mert a védett személy pont azért védett személy, hogy azok a támadólagos rendszerek, szervezetek, legyenek azok merénylők, terroristák vagy bárki, aki célpontnak tekint mondjuk egy külügyminisztert vagy egy politikust, információhoz jut, magyarul végre tud hajtani például egy merényletet. Ez egy harmadik, sőt negyedik bűncselekmény. Úgy gondolom, hogy négyrendbeli bűncselekmény történt.

Jogos lett volna, ha a külügyminiszter emberei elsüllyesztik a csónakot, amivel az Átlátszó fotósa megközelítette a jachtot, sőt, a világon mindenhol ez történt volna, mivel ez merényletnek minősül, és nekik mindenképpen meg kell védeni a védett személyt, aminek hogyha egy támadó oldaláról nézzük, megvan annak a kockázata, hogy ez az életébe kerülhet.”

Én csak annyit kérdeznék, hogy hol van most Földi László és hol a kórus, amit akkor vezetett? Mit szólnak ehhez a történethez, ami személyi biztosítás szempontjából aránytalanul súlyosabb fiaskót jelent?

Mert azt tudjuk, a Belügy mit szólt, azt megkérdezte a 24.hu:

„Megkeresésünkre a Belügyminisztérium azt válaszolta, hogy a csúcstalálkozón nem történt rendkívüli esemény, így a biztosítással kapcsolatban sem folytatnak vizsgálatot. Közölték azt is, hogy a Terrorelhárítási Központ főigazgatója saját hatáskörben értékeli a biztosítás tapasztalatait. Egy nappal később a TEK – ahova szintén elküldtük kérdéseinket – aztán elismerte, hogy a csúcstalálkozóval kapcsolatos információink valósak.”

Minden attól függ, mit találunk rendkívülinek. Más, meg nem erősített források szerint azért a TEK-nél levontak bizonyos konzekvenciákat, állítólag – hangsúlyozom, állítólag! – a személyvédelmi igazgatót, annak helyettesét és a biztosítás parancsnokát elbocsátották volna a Cégtől, ami azért nem jelenti, hogy koldusbotra jutnának, ez csak annyit jelent, hogy visszahelyezik őket rendőri állományba, más területre (és feleannyi pénzt kapnak). Már amennyiben ezek az információk helytállóak, persze.

Akkor lássunk még valamit: kicsoda ez a Szabó Bálint?

Ha politikai kalandornak nevezem, keveset mondtam, mert nem említettem szárnyaló, néha betegesen burjánzó képzelőerejét és azt, hogy nem mindig tesz különbséget a realitás és a fantazmagória között. 2002-ben tűnt fel a politikai palettán, akkor még a Vas megyei Csepregen élt, ott indult a Fidesz támogatásával független polgármesterjelöltként az önkormányzati választásokon. Történhetett valami vele, ugyanis fél év múlva már az ifjú szocialistákat tömörítő Fibisz (Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták) megyei vezetője volt. Tetszenek emlékezni a Zuschlag-ügyre? Nos, Szabó is kapcsolatban állt a történettel mintegy mellékesen, annyit tudni, hogy fiktív MSZP-s tagok toborzásával keveredett első botrányába. 2004 elején kizárták az MSZP-ből, mert helyi roma vezetők szerint többedmagával pénzért toborzott új, fiktív tagokat a pártba. Állítólag ötszáz és ezer forintokat kínáltak a belépésért. 400-500 tagot próbáltak így toborozni. Szabó akkor úgy úszta meg a komolyabb vizsgálatot, hogy azt állította: a tárgyalása előtti éjszaka megtámadták, ütlegelték és meg is erőszakolták. Az ügyet bizonyítékok hiányában később megszüntették. Leleményes ember, az már egyszer biztos, vagy ki tudja. A karrierje az Index szerint akkor ért véget az MSZP környékén, amikor:

„Rendezvényére fővendégként Bajor Imrét hívta meg, de miután nem jelent meg, Szabó azt állította, hogy a színész balesetet szenvedett az autópályán. Bajor Imre a Heti Hetesben értesült a saját balesetéről.”

Az őszödi beszédet illetően neki köszönhettük a legdélibábosabb elméletet, mely szerint az egész mindenestől Eduardo Rózsa-Floresnek volt köszönhető, ezt magam is elemeztem volt és minden elemében hamisnak találom, a levadabb meséjét azonban tavaly márciusban adta elő, mely szerint egy tervezett sajtótájékoztatója előtt, reggeli kocogás közben ismeretlenek elrabolták, meztelenre vetkőztették, cipőfűzőjével egy égő szalmabálára kötözték, onnan is levették, fémkonténerbe zárták, kerék alá tették, onnan is kivették, majd egy szál alsónadrágban a román határ átlépésre akarták kötelezni. Ezt a fantasztikus legendát már tavaly is csak a Magyar Nemzet és a Pesti Srácok vette komolyan, mármint az előadó Szabón kívül, aki azonban feljelentést is tett az ügyben. Erre fel nyomozás indult, amelyet azonban megszüntettek, mivel sem személyi szabadság megsértése, sem más bűncselekmény gyanúja nem volt megállapítható, sőt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság hamis tanúzás elkövetésének gyanúja miatt ellen-feljelentést tett az ügy lezárását követően.

Ez az ember került karnyújtásnyi távolságba mindenféle miniszterelnököktől. Hol a garancia arra, hogy hirtelen nem képzel oda egy égő szalmabálát vagy nem vetkőzik meztelenre?

Tegyük most félre azt, hogy az eseményen részt vevő politikusok kinek és mennyire rokonszenvesek, ez most nem morálfilozófiai kérdés, hanem nagyon is gyakorlati: ha bármilyen kínos vagy erőszakos incidens történt volna, az nagyon komoly következményekkel jár. De hát mégis, mégis, hogy nem vették észre ezt az embert?

Csak gyanítom, hogy azért történhetett így, mert a kutya sem nézte őt újságírónak. Ha annak nézik, azonnal intézkedtek volna ellene. A sajtómunkás ugyanis lehet „biztonsági kockázat”, főleg, ha nem igazi (Ahmed Shah Maszúdot is egy forgatócsoportnak álcázott al-Kaida-csapat ölte meg, bár ez az eset egyike a ritka kivételeknek), de egy nézelődő, fotózgató, kopasz, öltönyös, maszkot viselő figura valahogy nem az.

Blamázs, kérem, akárhogy nézzük, blamázs.

Talán nem a sajtó elhárítását kéne elsődlegesnek tekinteni ilyen eseményeken, hanem a védett személyek biztosítását. A sajtó ugyanis nagyjából már elhárult, épeszű kolléga meg sem próbál bejutni ilyen helyre, egyrészt nincs miért, másrészt úgyis elkapják.

De a félbolond szélhámosok, politikai kalandorok előtt szabad az út.

Elképzelem a jelenetet Szarajevóban:

- Jó napot, jó napot, iratokat kérem ellenőrzésre...

- Jó napot, biztos úr, Gavrilo Princip vagyok.

- Ja, a merénylő! Pisztoly van magánál?

- Igen, adott a Fekete Kéz.

- Akkor jó, csak tessék, mindjárt jön a főherceg úr. Van magánál elég lőszer?

- Ó, felkészültem, jut még a nagyságos asszonynak is. De miért igazoltatott?

- Azt hittem, valami firkász tévedt erre. Azokkal nagyon szigorúak vagyunk.

Szele Tamás