Kivételesen tanácsadási szándékkal írom ezt a pár sort, úgy is, mint a kínai nép, történelem, kultúra, művészet és gasztronómia nagy barátja, aki azonban nem helyesli Peking politikáját egy pillanatig sem. Tulajdonképpen – természetesen – a ferencvárosi utcanevekről van szó, és a további konfliktustól szeretnék óvni mindenkit, ugyanis elkerülhető a vita.

Először is szeretném leszögezni, hogy én is úgy gondolom: a Fudan Egyetemnek nincs keresnivalója Budapesten, különös tekintettel a környülállásokra, például arra, hogy eredetileg egy másik létesítmény, vagyis a Diákváros területének egy részén épül. Ez ellen tiltakozni kell, nem is kérdés, fel is kell ellene lépni szerény és kevésbé szerény eszközökkel egyaránt.

Ezeknek a kifejezetten civilizált eszközöknek egyike volt, hogy tavaly nyáron finom célzásként Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere és Karácsony Gergely kezdeményezésére új nevet kaptak a tervezett campushoz vezető utcák. Éspedig a Hídépítő utcából Dalai láma utca, a Helyi kikötő útból pedig Ujgur mártírok útja lett. „Szabad Hongkong út” és „Hszie Si-kuang püspök út” tábla is emlékeztet a kínai jogsértésekre. Körülbelül abból a meggondolásból, hogy ha majd jön megnyitni a campust a kínai pártküldöttség, ezeken az utcákon kelljen végighajtatniuk, és az milyen rossz érzés lesz nekik. Mondjuk nehezen gondolnám, miszerint akármelyik kínai pártfunkcionárius is elolvasná a lefüggönyözött autóból a latin betűs budapesti utcanév-táblákat. Még a latin betűket sem mindegyikük ismeri, van nekik cifrább, saját írásuk, elég az a számukra. De mondjuk egy kínai külügyes azért olvas latin betűkkel, csak nem magyarul, hanem angolul. Hát honnan értené, hogy például a „Szabad Hongkong út” nevében mit jelent az a „szabad”?

Mindenesetre ez a gesztus akkor is politikai-diplomáciai jellegű volt, és messze színvonalasabb annál, amit például a kormánytól megszoktunk. Arra lehetett számítani, hogy Peking tiltakozni fog a lienje, vagyis az „arca”, tekintélye védelmében, ugyanis arra nagyon kényes és kérem, vegyék komolyan: Kína soha semmit nem felejt el. Ezt sem fogja. Tiltakoztak is a gesztus ellen még annak idején a Global Times-ban, amiről annyit érdemes tudni, hogy az orgánum a Zsenmin Zsipao (Rénmín Rìbào), vagyis a központi pártlap tulajdonában áll. Az írást maga a főszerkesztő, Hu Xijin szignálta, szóval nem akármekkora fontossága volt, ezt idézném pár sorban:

„Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely szerdán bejelentette, hogy átnevezi azokat az utcákat a környéken, ahol a sanghaji Fudan Egyetem új campusát tervezi megnyitni. A javasolt provokatív utcanevek között szerepel a „Dalai Láma utca” és a „Szabad Hongkong út”. Bejelentése azonnal téma lett a nyugati közvélemény körében, és túlértelmezték. Karácsony egy kis ellenzéki párt vezetője Magyarországon. A hat magyarországi ellenzéki párt nevében indult a miniszterelnök-jelöltségért. Ennek érdekében a hivatalban lévő kormány Kína-politikájának támadásával kell hullámokat keltenie. A választók félrevezetése és a Fudan Egyetem új campusával kapcsolatos konfrontáció keltése lett a trükkje. A politikai belharc Magyarország belügye, de ez kihat a Kína és Magyarország közötti együttműködési projektekre. Ez azt mutatja, hogy az európai közvéleményben létezik némi mélyen gyökerező előítélet Kínával szemben, és ezt könnyen kihasználhatják azok, akiknek hátsó szándékai vannak. Ezeknek az erőknek a célja vagy az, hogy hibát találjanak Kínában, vagy az, hogy Kína-ellenes keresztes hadjárat indításával politikai belharcokat szítsanak, vagy mindkettőt tegyék.”

Ezt azért jegyezzük meg, mert ez volt tehát Peking hivatalos álláspontja. Magyar belügynek vették az utcaneveket, kínai vonatkozással. Van ugyan benne egy kis, jellegzetesen kínai sértődöttség, mely szerint ha valakinek nem tetszik az, ami a pekingi kormánynak igen, az már ettől egész Kína ellensége lesz, de ez sajnos minden, Kínával kapcsolatos ügyben előkerül. Írtam is erről még annak idején.

Menjünk tovább, tekintsünk el a tavaly nyári, meglehetősen süket magyar belpolitikai viharoktól, melyek e körül zajlottak, lássuk a mai eseményeket! Az történt, hogy levelet kapott Baranyi Krisztina a Magyarországon élő kínaiak egyes képviselőitől az utcanevek ügyében. Akkor idézzük ezt is.

„Szomorúan tapasztaltuk, hogy a FUDAN egyetem építésének ügye is belekerült a politikai csatározásba. Sajnos mivel nekünk egyaránt meg kell felelni a befogadó ország (Magyarország) politikai gondolkodásával, de ugyanakkor nekünk meg kell felelni az anyaország Kína elvárásaival is. Ezért, rossz érzés töltött el bennünket, amikor a FUDAN egyetem területét övező utca neveket úgy változtatták meg, hogy az anyaország politikai gondolkodásával nem összeegyeztethető.

Mivel ismerjük az anyaország reakcióit az ilyen belügyekbe való beavatkozásnak tekinthető politikai reakciókra, félelmünk egyre nő, hogy a Magyarország és Kína közötti gazdasági kapcsolatok rossz irányba fognak fejlődni.”

Kérik a polgármester asszonyt utána arra is, méghozzá tisztelettel, hogy

„Gondolják át az utcanevek által okozott és kialakult helyzet előnyeit és hátrányait, és amennyiben lehetséges, a Kínát sértő változatokat módosítsák”.

Szegény kínai emberek és szegény mi. Ugyanis ezt a bekezdést a mi kultúránkban burkolt fenyegetésnek lehet tekinteni, pedig nem jelent többet annál, mint ami oda van írva, tulajdonképpen a kínai udvariasság része, tehát nem azt jelenti, ahogy a Telex értette, miszerint:

„De szép ez a kereskedelmi kapcsolat, kár lenne érte, ha felgyulladna”

és nem ez a levélben az egyetlen, európaiak számára félreérthető gondolat. Amikor azt írják, hogy félnek, meg fognak romlani a gazdasági kapcsolatok, mert ők már „ az anyaország reakcióit az ilyen belügyekbe való beavatkozásnak tekinthető politikai reakciókra”, akkor sem fenyegetnek, akkor ők tényleg félnek. Van is mitől.

Ezeknek az embereknek a családtagjai nagyrészt most is Kínában élnek, ők nem (csak) attól tartanak, hogy a gazdasági kapcsolatokkal történik valami, bár nekik az sem lenne jó, hanem attól hogy a nagymamájukkal történik valami... Vagy a szüleikkel, testvéreikkel. Ők nem írják, hogy az utcanevekkel beavatkozott volna Ferencváros Kína belügyeibe – ők azt írják, hogy ismerik már Kínát, úgy fogják venni Pekingben, hogy beavatkozott – és Peking mostanság igen sértődékeny korszakát éli. Ezeknek az embereknek meg kellett írni ezt a levelet, a családtagjaik érdekében.

Ne rájuk haragudjunk, ők is áldozatok.

Baranyi Krisztina szerencsére higgadt és udvarias hangnemben válaszolt, éspedig azt, amit egyedül lehetséges volt válaszolni:

„Amikor átnevezzük a ferencvárosi közterületeket, akkor az Önök levelében megfogalmazottakkal szemben nem Kína belügyeibe avatkozunk be, hanem megvédjük a saját érdekeinket.

Elsősorban a magyar állam korrupt vezetőivel szemben, másodsorban attól, hogy kínai érdekkörök avatozzanak be a belügyeinkbe.

Arra biztatom Önöket, hogy közös munkával olyan világot építsünk, olyan Kínában és olyan Ferencvárosban éljünk, ahol nem szükséges kiállni a tibetiek, az ujgurok, a honkongiak vagy a kínai katolikusok mellett, mert nem üldözi őket senki.

Ahol állami gyűlöletpropaganda helyett segítő szándék fogadja a bevándorlókat, így Önöket is.

És ahol a közös vagyonunk sorsáról korrupt tolvajok helyett tisztességes vezetők döntenek.

Engedjék meg, hogy kihasználjam az alkalmat, és a kínai naptár szerint is Boldog Új Évet kívánjak Önöknek!”

Ez egy kifejezetten jó válasz, amit az itt élő kínaiak meg fognak érteni, a pekingiek viszont már kevésbé fogadnak majd el.

De én tudok egy módszert, amivel a pekingi nyomás leszerelhető!

Nem most találtam ki, írtam is régebben, csak vagy nem olvasták, vagy elfelejtették. Vegyük csak elő. Szóval, az itt a helyzet, hogy ez az utca-átnevezéses módszer nem friss ötlet és nem is Európából ered. Sőt.

Ez egy kínai ötlet!

Történt pedig, nem is régen, a Nagy Proletár Kulturális Forradalom idején, hogy Kína szembekerült nem csak az Amerikai Egyesült Államokkal (velük mindig is szemben álltak, mármint 1949 után), hanem ugyebár, a Szovjetunióval is.

Az Egyesült Államok állandó jelzője nem volt gond, ők egyszerűen „imperialisták” voltak és kész, de a Szovjetuniót nagyon nehéz volt jelzővel illetni. Mert egyfelől papíron Kína szövetségese volt, másfelől meg a Damanszkij-szigeten (kínaiul: Csenbao) lőtték egymást a kínai és szovjet katonák. Majdnem kitört a harmadik világháború, aztán ez elmaradt, de a kínai-szovjet viszony minden volt, csak szívélyes nem. A Szovjetuniót a kínai kommunikáció vagy „szociálimperialistának”, vagy Mao Ce-tung szavaival élve „revizionistának” nevezte. És ennek szellemében neveztek át szükség és igény szerint egyes, érintett pekingi közterületeket is.

Az amerikai követség utcája például az „Antiimperialista” nevet viselte, a szovjet követségé az „Antirevizionista” vagy „Ellenségjavító” (Fanxiulu, 反修路) nevet nyerte a maoista keresztségben.

Aztán ez elmúlt nekik, és most már újra a Dongzhimen Beizhong utcában van ugyanaz az épület, csak már orosz követségnek hívják, nem szovjetnek.

Szóval, ha Peking tovább is erőlteti az utca-átnevezések visszavonását, esetleg diplomáciai szintre emelik a kérdést, meg kell tőlük kérdezni, hogy miképpen is hívják most azt az utat őnáluk, amit eredetileg Keleti Jangvej útnak, aztán 1975-ig Fanxiulunak, „Antirevizionistának” neveztek, hogy és milyen alkalomból is változott meg a neve először, másodszor majd aztán harmadszor is?

Kínos lenne válaszolni, sérülne a tekintély. Az a bizonyos „lien”, ami annyira, de annyira fontos Kínában.

Szóval: van a kérdésnek diplomáciai, politikai megoldása is, ha nagyon feszegetik, annyi mindenképpen megoldható ily módon, hogy menjen el a pekingi politika kedve ennek az ügynek a sérelmezésétől (majd találnak másikat).

És ne szegény, kritikus helyzetben lévő, megzsarolt, vagy legalábbis mindenképpen zsarolható kínaiakra haragudjunk, akik rákényszerültek a levél megírására. Ez csak egy „bőrpapír” – papír, amivel mentik vagy a saját bőrüket, vagy a rokonaikét. Márpedig ha van valami Kínában, ami a liennél is fontosabb, az a család. Azért a kínai ember majdnem mindenre hajlandó. Ne őket bántsuk.

De elképzelem a kínai nagykövet általában rezzenéstelen arcát, mikor kezéhez jut az érdeklődés a Fanxiulu utca nevével kapcsolatban.

Ha megfogadnák a tanácsomat: örvendek, hogy segíthettem.

Ha nem, hát az se baj.

Szele Tamás