A világ még nem fogta fel teljesen, mekkora katasztrófát jelentett a Nova Kakhovka-i víztározó gátjának átszakadása, bár mától nyugodtan fogalmazhatunk egyenesebben is: felrobbantása. Nem egyszerűen egy árvízről van szó – melynek rengeteg halálos áldozata van és az elszabaduló járványos betegségek miatt még lesz is – hanem a környezeti és gazdasági károkról is.

Hogy a katonai vonatkozásokat most ne is említsük. Említettük még tíz nappal ezelőtt, azóta nem javult a helyzet, ellenben sokat romlott. Akkor három lehetőség volt, ami kiválthatta a gátszakadást, tehát nem volt biztos, hogy valamelyik hadviselő fél robbantott-e vagy az erózió és a korábbi rongálódások okozták a csapást, mostanra tisztult kicsit a helyzet, és bizony nagyjából egy lehetőség maradt: az, hogy a gátat kézben tartó orosz hadsereg robbantott. Azt is tudjuk, hogy egészen pontosan a 205. motorizált lövészdandár, éspedig onnan, hogy Telegram-csatornájukon bevallották.

„Kétségtelen, hogy a gát felrobbantása olyan ökológiai katasztrófa, amely fölött Oroszország sem fog elsiklani. Az ellenség nagyszabású offenzívájának veszélye nagyon nagy volt, és ebben az offenzívában a herszoni iránynak fontos szerepet kellett volna játszania. Mint már novemberben írtuk, az aláaknázás ebben az esetben elkerülhetetlen. De... Kicsit elszámítottuk magunkat, és egy ilyen ellenőrizetlen akció következményei hamarosan jelentős területveszteségekhez vezetnek.”

Ez ugyan beismerő vallomás, de mi nem vagyunk Visinszkij, a Szovjetunió valamikori főügyésze, aki leszögezte, hogy „a bizonyítékok királynője a vádlott beismerése”, láttunk mi már sok karón sok varjút – viszont a New York Times tényfeltáró írása szintén azt bizonyítja, hogy az orosz fegyveres erők munkáját látjuk, mert rajtuk kívül senki más nem férhetett volna ahhoz a „galériához” (pontosabban szezrvízalagúthoz), amiben a robbanás történt. Ezt támasztja alá az Atrocity Crimes Advisory Group nevű nemzetközi szervezet jelentése is, de mi most tekintsük a New York Times anyagát, mint a rendelkezésünkre álló legrészletesebb elemzést.

Eszerint a gátat áthatóan megrongálták az átszakadás előtti hónapokban lezajlott harcok. Az ukrán csapások megrongálták a gáton átvezető út egy részét, később pedig a visszavonuló orosz csapatok felrobbantották egy másik részét. A múlt hónapban a műholdfelvételek azt mutatták, hogy a víz ellenőrizetlenül áramlik a kapuk egy részén.

Ez olyan feltételezésekhez vezetett, miszerint a gát csupán a halmozódó károk együttes hatásának eshetett áldozatul, amelyeket Oroszország arra használt fel, hogy tagadja a felelősségét.

A The New York Times által áttekintett bizonyítékok – az eredeti műszaki tervektől kezdve a gátak meghibásodását tanulmányozó mérnökökkel készített interjúkig – azonban más magyarázattal szolgálnak: a gát összeomlása nem volt véletlen. Nagyon valószínűtlen, hogy a betonalapzat katasztrofális meghibásodása magától bekövetkezett volna.

Tekintettel arra, hogy a térségben a műholdak és a szeizmikus érzékelők robbanásokat észleltek, két amerikai mérnök, egy robbanóanyag-szakértő és egy, a gát működésében nagy tapasztalattal rendelkező ukrán mérnök szerint az összeomlás legvalószínűbb oka egy robbanótöltet volt, amelyet a szerkezet betonszívén keresztülvezető karbantartási folyosón, azaz galérián helyeztek el.

„Ha a cél magának a gátnak a megsemmisítése, akkor nagy robbantásra lenne szükség” – mondta Michael W. West geotechnikai mérnök, a gátak biztonságának és hibaelemzésének szakértője, aki a Wiss, Janney, Elstner mérnöki cég nyugalmazott igazgatója. „A galéria ideális hely a robbanótöltet elhelyezésére”.

A mérnökök figyelmeztettek, hogy csak akkor lehet pontosan meghatározni a pusztuláshoz vezető események pontos sorrendjét, ha a gátat teljes körűen megvizsgálják, miután a víz lefolyik a tározóból. A kapukon keresztül lezúduló víz okozta erózió vezethetett volna a meghibásodáshoz, ha a gátat rosszul tervezték, vagy a beton nem volt megfelelő minőségű, de a mérnökök ezt valószínűtlennek nevezték.

Ihor Sztrelec mérnök, aki 2005 és 2018 között a Dnyeper vízügyi igazgatóhelyettese volt, elmondta, hogy a gát alapját hidegháborús építési projektként úgy tervezték, hogy szinte bármilyen külső támadásnak ellenálljon. Elmondta, hogy ő is arra a következtetésre jutott, miszerint a galérián belüli robbanás a betonszerkezet egy részét elpusztította, majd a víznyomás ereje más részeket leszakított.

„Nem szeretném, ha az elméletem helytálló lenne” – mondta Sztrelec. Egy nagy robbanás a galériában a gát teljes elvesztését jelenthetné. „De ez az egyetlen magyarázat”.

Június 6-án a hajnali órákban a gát közelében élő lakosok mind az orosz, mind az ukrán ellenőrzés alatt álló területen robbanásokat és furcsa morajlást hallottak – mondták később.

Nem voltak idegenek számukra a harcok hangjai. A két hadsereg hónapok óta tüzérségi párbajokat vívott egymással a Dnyeper folyón keresztül. De ezúttal úgy tűnt, valami más történt – és hamarosan kiderült, hogy miért.

Az 1950-es években a szovjet állam által épített gáthoz legközelebb lévők szinte azonnal érezték a víz rohamát. Hosszabb ideig tartott, amíg az árhullámok tovább haladtak lefelé a folyón, de amikor ez megtörtént, gyorsan jöttek, és több mint egy hétig nem csillapodtak.

„A negyedik emeleten lakunk, így a lakásunkat nem érte el, de az első emeletet teljesen elöntötte a víz” – mondta a 64 éves Vaszil, aki az oroszok által megszállt keleti parton fekvő Hola Prisztan városában él, mintegy 97 kilométerre a gáttól.

Szomszédok és rokonok kerestek menedéket a lakásában. „A nővérem házát teljesen elöntötte a víz” – mondta Vaszil. „Már csak a falak állnak, semmi sincs benne, se bútorok, se háztartási gépek”.

Elmondása szerint a város fiatalabb lakosainak többsége már régen elmenekült az orosz megszállás elől, és főleg idős emberek maradtak hátra, köztük sokan fogyatékkal élők. „Sokan közülük megfulladtak, mivel nem tudták elhagyni a házaikat, vagy felmászni a tetőkre” – mondta. Az árvíz halálos áldozatainak száma egyelőre ismeretlen; a tisztviselők szerint a számok valószínűleg emelkedni fognak, amint a víz visszahúzódik.

A viszonylag szikár zsilipkapuk és daruk, valamint a vízvonal feletti útszalag könnyű célpontot jelentettek egy olyan támadás számára, amelynek célja a kakhovkai gát lerombolása.

De a gát hatalmas tömegének legnagyobb része a vízfelszín alatt rejtőzött, a New York Times által megszerzett, a szerkezetről készült ábrák és Sztrelec részletes leírásai szerint, aki elmondta, hogy hónapokat töltött a Kakhovka-gátnál és a víztározó környékén.

Sztrelec szerint ez a tömeg egy lekerekített, majdnem tömör betonból készült toronyból állt, amely körülbelül 20 méter magas volt, és alul akár 40 méter vastag is lehetett. Ez a szakaszokban épült kolosszális gát a csatorna két oldalán lévő földgátak között futott.

A zsilipek a gát tetején helyezkedtek el, és a vízszint szabályozására nyitották és zárták őket. A New York Times által összegyűjtött képi bizonyítékok egyértelműen mutatják, hogy a gát átszakadása előtti hónapokban az útpálya és a csatorna egyik oldalán lévő zsilipkapuk közül néhány megsérült.

E károk és a kapuk közelében lezúduló vadvízi zuhatag ellenére a mérnökök szerint a gát egy egész szakaszának összeomlása inkább a szeizmikus érzékelők által észlelt robbanásokhoz és egy infravörös jelhez köthető, amelyet amerikai tisztviselők szerint egy műhold fogott, és amely a robbanás hőjét jelezte.

A szeizmikus jeleket két érzékelő érzékelte, egy romániai és egy ukrajnai, és ukrán idő szerint 2:35-kor és 2:54-kor történtek – mondta Ben Dando, a Norsar, a szeizmológiára és szeizmikus megfigyelésre szakosodott norvég szervezet szeizmológusa. Dr. Dando szerint mindkét jel robbanásra utal – és nem mondjuk a gát magától történő összeomlására.

Elmondta, hogy a hálózat néhány másodperces pontossággal meg tudja határozni a robbanás időpontját, de a robbanások helyében már kevésbé biztos. A Norsar például a hajnali 2:54-es jelet úgy tudta lokalizálni, hogy az egy 20-30 kilométeres zónán belül keletkezett, amelybe a gát is beletartozott.

Az infravörös jel pontos időbélyegzője nem állt rendelkezésre, de egy magas rangú amerikai katonai tisztviselő szerint nem sokkal a gát összeomlása előtt fogták.

Egy magas rangú amerikai katonai tisztviselő elmondta, hogy az Egyesült Államok kizárta a gátat ért külső támadást, például rakétát, bombát vagy más lövedéket, és most úgy értékeli, hogy a robbanást egy vagy több, a gát belsejében elhelyezett töltet okozta, amelyet valószínűleg orosz ügynökök helyeztek el.

Gregory B. Baecher, a Marylandi Egyetem mérnökprofesszora és a Nemzeti Mérnökakadémia tagja szerint a törés mértéke azt is jelzi, hogy az alatta lévő betonfal meghibásodott, ami arra utal, hogy a tölteteket mélyen a szerkezetben helyezték el.

„Ha robbanóanyagot helyeztek el a galériában, az sok mindent megmagyaráz” – mondta Baecher professzor. Szerinte egy nagy robbanás ott „az egész betonszerkezetet széttéphette”.

Nick Glumac, az Urbana-Champaign-i Illinois-i Egyetem mérnökprofesszora és robbanóanyag-szakértője szerint a szükséges töltet mérete nagyban változhat attól függően, hogy pontosan hogyan helyezték el a robbanóanyagot, és mi volt a pontos cél.

„Érdemes észben tartani, hogy nem kell megsemmisíteni a gátszakaszt, csak annyira kell megtörni, hogy a víznyomás elegendő legyen a gátszakadáshoz” – mondta Glumac professzor.

Ennek ellenére Glumac professzor szerint a gátról készült ábrák és a megsemmisült alapról készült legfrissebb képek alapján „nehéz elképzelni, hogy az átjáróban bekövetkezett belső robbanáson kívül mással lehetne magyarázni a károkat”. Hozzátette: „Hatalmas mennyiségű betont kellett megmozgatni.”

A galéria használatának lehet még egy előnye, ha valaki el akarja rejteni a nyomait. Strelets úr szerint a galériának csak két bejárata volt, az egyik a gát egyik oldalán lévő épületben található gépházban.

Dr. West, aki szintén a hadsereg egykori hadmérnök tisztje, megjegyezte, hogy ez lehetővé teszi, hogy a gátat a kémműholdak, drónok vagy a földi szemtanúk számára láthatatlanul készítsék elő. A kora reggeli drónfelvételek azt mutatták, hogy a gát kezdeti átszakadása nem messze a gépháztól történt.

Baecher professzor szerint lehetséges, bár valószínűtlen, hogy a sérült kapukból kiáramló víz valahogy alámosta a betonszerkezetet ott, ahol az a folyómederben állt. De azt mondta, hogy a rajzok vizsgálata azt mutatta, hogy a tervezés során szabványos intézkedésekkel védekeztek ez ellen a lehetőség ellen. Az egyik ilyen intézkedés egy úgynevezett „betonkötény” a folyómeder tetején, a gát folyásirányban lejjebb eső oldalán.

„Úgy tűnik, hogy ez egy jól megtervezett, korszerű gát volt” – mondta.

A gátat üzemeltető vállalat a maga részéről a New York Timesnak június 16-án adott nyilatkozatában azt mondta, hogy „az orosz erők belső robbanást hajtottak végre, amelynek következtében a gát megsemmisült”. Ez a robbanás a vállalat szerint „a tározóból történő ellenőrizetlen vízkibocsátást okozott és a vízszint katasztrofális emelkedését okozta a folyásirányban”.

Ehhez képest a gátban esett korábbi károk aránytalanul enyhébbek voltak. Amikor 2022 novemberében az orosz csapatok visszavonultak a Dnyeper folyón át, 2022 novemberében felrobbantották a szerkezet északi végén lévő útpályát. Egy térfigyelő kamera rögzítette az erőteljes éjszakai robbanást. A műholdfelvételek azt mutatják, hogy a robbanás ereje megsemmisítette az útpályát, de a gát alapját és a gát ezen szakaszán lévő kapuk falait nem érintette. Ezek ma is állnak.

A New York Times nagyon nagy felbontású műholdfelvételeket szerzett, amelyeken az út egy másik szakaszának sérülése is látható a gát összeomlása előtti napokban vagy hetekben. Június 1-jén vagy június 2-án kora reggel a gát mentén futó út egy része beszakadt. Az ukrán HIMARS rakétatámadások 2022 augusztusában megrongálták az útnak ezt a részét, de a gátat nem találták el.

Április 23-án az erőműhöz kapcsolódó fal egy kis része összeomlott – ez a gát közelében az erózió lehetséges bizonyítéka.

Ráadásul a gáton keresztül történő vízkieresztést szabályozó darukat november közepe óta nem mozgatták, így a víz több hónapon keresztül ellenőrizetlenül áramlott ki ugyanazokon a zsilipeken. A szabályozás hiánya miatt a tározó vízszintje februárban évtizedek óta nem látott mélypontra süllyedt, majd májusban, néhány héttel a gát lerombolása előtt 30 éves csúcsra emelkedett.

A szakértők szerint nem valószínű, hogy akár ez a korábbi sérülés, akár a magas vízszint vagy a daruk statikus helyzete okozta nyomás okozta volna a gát betonalapzatának összeomlását, hacsak a beton nem volt rossz minőségű és eleve hajlamos a tönkremenetelre. A nagy áradat szintén nem lett volna elegendő a gát alapjának alámosásához, kivéve, ha a betonkötény – a folyópart feneke fölé helyezett folyásirányú burkolat – valamilyen okból kifolyólag hibás volt, vagy a talaj sokkal puhább volt, mint ahogyan azt a tervezésnél figyelembe vették.

A héten, a vízszint csökkenése után előkerült videófelvétel egyértelműen bizonyítja a katasztrofális meghibásodást. A felvételen látható, hogy nem csak a kapuk, hanem a betonalap teteje is tönkrement.

A helyzet világos: csakis az orosz hadsereg robbanthatott, bár nem érthető, miért, ugyanis a gátszakadás okozta pillanatnyi előnyök eltörpülnek az évekig, sőt, évtizedekig ható károk mellett. Mint az Agrárszektor írja:

„A Kakhovka-i víztározó ugyanis Európa egyik legnagyobb öntözőrendszerének a szíve, amely az Ukrajnában megtermelt, és döntően a Közel-Keletre, Ázsiába, Afrikába, de Európába is exportált búza, kukorica, napraforgó és napraforgóolaj, szója és szójaliszt termeléséhez szolgáltatta az éltető vizet. Ez az öntözőrendszer látta el vízzel az ukrán zöldségtermesztés körülbelül 80%-át, és meghatározó volt az ország gyümölcs- és szőlőtermesztésében is. Gyakorlatilag az összes Ukrajnában termelt melegigényes gyümölcs, elsősorban kajszi, őszibarack valamint a cseresznye a Kakhovka-i víztározó vizét használta, de az ukrán és a közeli moldáv piacot paradicsommal, paprikával, uborkával és padlizsánnal ellátó zöldségtermesztő létesítmények is erre az öntözőrendszerre épültek. A dél-ukrán régió virágzó mezőgazdaságában a víztározó azért töltött be kulcsfontosságú szerepet, mert ebben a körzetben az átlagos éves csapadékmennyiség mindössze 400 mm körüli, ami gyakorlatilag a sivatagihoz közeli viszonyokat jelent, különösen, hogy ennek nagy része is a téli időszakban, tehát nagyrészt vegetációs időn kívül érkezik. A tározó ezen felül nélkülözhetetlen a Krím-félsziget lakossági vízellátásában, Európa legnagyobb atomerőművének hűtéséről már nem is beszélve.”

Ezzel szemben áll az, hogy most pár hétig majd nem lehet átkelni a Dnyeperen ekranoplan vagy légpárnás jármű nélkül – de utána már lehetséges lesz. Nem áll arányban ez a pár hetes időnyereség egyik fél számára sem a károkkal, amelyek legalább két nemzedék életét fogják megkeseríteni.

Viszont van magyarázat a történtekre: a 205-ösök kicsit elszámították magukat.

De csak egy kicsit.

Képzeljük el, mi lenne, ha még pár nullát tévednek.

Szele Tamás