Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: Mesterséges kormánypropaganda, avagy Wellor, az ember

2024. augusztus 27. - Szele Tamás

Ma két régi tévéműsort idézünk fel, az egyiknek az volt a címe, hogy „Miért szép”, a másiké „Vers mindenkinek”. Bár esetünkben sem nem szép az, amit be fogok mutatni, sem nem szól mindenkihez. Sőt, gyakorlatilag olyan alkotásról van szó, amit állítólag nem is ember készített, bár én ebben erősen kételkedem, azt is részletezni fogom majd, hogy miért. 

orban_android_augusztus_27_2024.jpg

(Képünk illusztráció)

Tudom, hogy már egy ideje létezik a Wellor nevű valami – valami, ugyanis ha elfogadom a hivatalos maszlagot, akkor sem nem zenekar, sem nem előadó, hanem mesterséges intelligencia – ami kormánypárti zenéket termel és oszt meg. Megint nem írhatom azt, hogy komponálja a zenét vagy szerzi, a szöveget meg generálnia kéne, nem írnia. Nekem viszont meggyőződésem, hogy a szöveg emberkéz munkája – de mindent a maga idejében. Lássuk, mit ír a Wellorról az Origo!

Szárnyal az új internetzenész, Wellor

Hatalmas sikert aratott a mesterséges intelligencia által létrehozott Wellor nevű zenész. A jobboldali netzenész a baloldali politikusok és jelenségek hazugságaira világít rá.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend Wellor, aki egy szókimondó, vicces hang az interneten. Az AI-előadó számai eddig hatalmas sikert értek el.”

Álljunk meg egy szóra: mit is hozott létre a mesterséges intelligencia (a továbbiakban MI)? Zenészt? Zenét? Szöveget? Mégis, mit? De mielőtt erre válaszolnék, lássuk a Magyar Nemzet lelkendezését is:

A titokzatos előadó Brüsszelről írt vitriolos számával a Bayer-show-ban debütált, majd a diszkóbotrányáról elhíresült baloldali figuráról, Magyar Péterről komponált egy zseniális számot Hej, Vargáné! címmel, ami gyakorlatilag felrobbantotta az internetet, és nagyon keményen rávilágított a Tisza Párt elnökének botrányos ügyeire. De komponált már nagy sikerű számot Gyurcsányról és Puzsérról is. A napokban pedig két új számmal örvendeztette meg az egyre nagyobb létszámú rajongóit. Az új számai a szokásosnál is keményebbre sikerültek. Mindkét dal a német migrációs krízisről szól, szarkasztikus stílusban világít rá a szörnyű valóságra.”

Debütált, kérem, mint egy primadonna. Mindegy, lendüljünk túl ezen, az Origo 140 ezres hallgatottságot említ az egyik szám esetében, ami addig nevezhető rendkívülinek, míg eszünkbe nem jut a régi közmondás: „Együnk tehénlepényt! Sok száz milliárd légy nem tévedhet!”

Nos, a legyek a maguk szempontjából nem is tévednek, csak mások a preferenciáik, mint az embereknek. De akár tehénlepény, akár puding, mindkettőnek próbája az evés, hallgassunk meg egy Wellor-számot. Egy hónapos, ennyi idő alatt sajnos nem több százezren, hanem valami véletlen vagy ármány folytán mindösszesen 3162-en tekintették meg, ebből az utolsó kettő én vagyok, mert az első alkalommal csak meghallgattam, a második alkalommal pedig lejegyeztem a szöveget (zenének nevezhető jelenséggel megfigyeléseim szerint nem találkoztam), szóval ezt a kettőt kéretik levonni. Most jön tehát a Vers mindenkinek. Öveket bekötni, kiskorúakat eltávolítani a képernyő közeléből, féldecit előkészíteni, gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott ez a magas művészi értékű, kissé franciásan szenzibilis chansonette.

Wellor: Libsi csicska

 

Megvan az infó, hív a tartótiszted

te tolod az infót, mindig azt hitted

használsz, pedig felhasználnak.

A vamzere vagy minden sötét patkánynak

Szomorú, hogy téged még zsarolni se kell

Annyira jól kijössz a férgekkel

Keresed az igazság hol van?

De nem vagy csak egy véleménystróman

Lelkesen dolgozol a külföldi projekten

Biztos meghív egy vacsorára Pressman

Ha bólogatsz, és rendesen pitizel

Vár a tanulmányút, meglesz a Pulitzer

Be vagy egy fekete mappába téve

Levegőd a háttérhatalom szellentése

 

De ne hidd, hogy annyi!

Nem fogjuk hagyni

Nem lesz semmi ellenszered, ha én leszek az influencered.

 

Te már az utolsó kredited is ellőtted.

Csak a tieid hajlonganak előtted.

Mindenki tudja, akin nincsen pólya

A Telex a Messiás úr felszopója

Annyira valid vagy és önazonos

De megszívat bármelyiknek Megafonos

A hazádnak nem híve, csak sales-ese

A sztoridból nem lesz igazi népmese

Van nagy villád Floridában három,

Nemrég vetted mikroadományon

 

De ne hidd, hogy annyi

Nem fogjuk hagyni

Nem lesz semmi ellenszered, ha én leszek az influencered

 

Ha az árulás be lesz majd tiltva

Munkanélküli lesz minden libsi csicska

Nekem hiába henceg a nihilt herceg

A cikkeivel Tóta W.-t tetoválom vállon

De nem is kell ide semmi erőszak

Ezeket megrettenti a nőszag

És te sem tudsz már hová futni

Mikor olimpiai sport lesz az ulti

Nem lesz több ilyen alkalmad

Jön a mindent vivő három harmad

Beindul a henger, dolgozik a gyalu

Gyarmat lesz Csádból, Budapestből falu

És a Kossut-díj átadón némileg spontán

Szájon csókolja a Krúbit az Orbán

 

De ne hidd, hogy annyi

Nem fogjuk hagyni

Nem lesz semmi ellenszered, ha én leszek az influenszered.”

Uszításból mindenesetre jeles. Most már nem csodálom a debütöt a Bayer-showban, oda is való. Konkrét újságírókat, konkrét szerkesztőségeket fenyeget, rágalmaz, ugyan Tóta W.-nek egyenesen kínzást is kilátásba helyez a tetoválással – tessék mondani, egyebet nem akar tetoválni az emberekre? Dávid-csillagot vagy számokat a könyökhajlatukba? Mi az, hogy a liberálisok „megriadnak a nőszagtól”? Tudom: genderezés. Mi az, hogy tartótiszt? Az a szerzőnek van, nem a liberálisoknak. Ugyanis a szerző bizony ember, mint majd bizonyítani is fogom.

A többiről, csak így kapásból: ami a villákat illeti, kívánom a szövegírónak az én jelenlegi anyagi helyzetemet, élete végéig, valóban van három vagyontárgyam, csak nem Floridában, hanem Budapesten, és nem villa, hanem babkonzerv, ha elfogynak, meglátom, mihez kezdek, de ezt hagyjuk is, mielőtt a Pesti Srácok cikksorozatot közöl arról, hogy miből telik a Szelének arra, hogy babkonzervet habzsoljon. Sőt, van még öt ramen-levesem is, abból kettőt odaadhatok nekik, tudom, nem nagy érték, de lakjanak egyszer jól ők is.

Csádból gyarmat lesz? Jó tudni, fény derült egy nagy kérdésre, mert eddig senki sem volt képes megmagyarázni, mit keresünk ott. Budapestből falu? Ulti, mint olimpiai szám? Kérem, ahogy tetszik. Budapest különben már most is falu, mert vasúton megközelíthetetlen, rövidesen közúton is az lesz, azt viszont még megvárom, hogy „megszívasson bármelyik Megafonos”, ez körülbelül akkor várható, amikor Orbán átadja a Kossuth-díjat Krúbinak és utána szenvedélyesen szájon csókolja.

Most, hogy megmagyaráztam, ez a szöveg „miért szép”, vagyis inkább azt, miért ocsmány és alaptalan, rágalmazó kocsmai kötekedés, amiért az egyesek által annyira sóvárgott régi, úri világban minimum pofon járt volna, amit párbaj követ, de szerencsére ma már ez sem nem divat, sem nem engedélyezett, túllendülve azon, hogy nincs kedvem megszámolni, hány paragrafust is sért ez a szösszenet, lássuk a technikai részleteket.

A kormánymédia egybehangzóan állítja, miszerint Wellor „alkotásait” kizárólag mesterséges intelligencia termeli. Nagyon megnézném én magamnak azt az MI-t, ami ilyen szöveget ír – de még inkább a promptot, amivel a szöveget generálták. Ugyanis én nap, mint nap használok MI-t, részben képek generálására – így a saját képeimért nem kell jogdíjat fizetnem – részben pedig nyersfordítások készítésére, melyeken persze szóról szóra végig kell menni, meg kell szerkeszteni, magyarosítani a szórendet, viszont így is időt takarítok meg ezzel a módszerrel. Teljesen tisztában vagyok tehát az MI szövegalkotó képességeivel, és bízvást állíthatom, hogy ezeket a szövegeket nem nagy nyelvi modell segítségével készítették, ugyanis a prompt – vagyis az utasításcsomag, ami meghatározza, mi legyen a szövegben és milyen felhangokkal, milyen legyen a stílus, az ütem és a rímképlet, stb. – hosszabb kellene legyen, mint maga a végeredmény! Ember munkája ez, nem gépé. De – csak a szöveg.

A zenei háttér, a vokál, az ének, minden egyéb már lehet MI-s, sőt, nagyon valószínű, hogy az, mivel körülbelül akkor tűnt fel ez az érdekes Wellor, mikor a nyilvános, ingyenes MI-k képesek lettek vokális, beszédalapú kommunikációra. Most már a szavak közti lélegzetvételt is képesek imitálni, teljesen emberi a hangjuk, ezt nevezzük voice cloningnak vagy deepvoice-nak. Régebben is létezett ez a technológia, így csapta be például Karácsony Gergelyt Lexus és Vovan, a két moszkvai propagandista Klicsko hangját imitálva, csak régebben ez komoly pénzbe került, most meg ingyen is elérhető.

Miért fontos tehát, hogy ennek ne legyen humán szerzője? Hiszen egy ember – pártállásától függetlenül – büszke lenne arra, mit képes összehozni egy szál számítógéppel és fülhallgatóval, az volna a természetes, ha szignálná a szellemi (vagy vég-) termékét. Azért, kérem, mert az MI nem jogalany. A fejlesztője jogalany, a felhasználója jogalany, de magát az MI-t nem lehet beperelni, akárhogyan is uszít vagy rágalmaz. Ugyanezért fontos Wellor „titokzatossága” is: ha kiderül, kivel van dolgunk, melyik Megafonos használja erre az MI-t – más nem nagyon lehet, tekintve a szövegek minőségét, de főként irányultságát – ő például perelhető lenne. Tehát titokban kell tartani a személyét, hogy minél tovább fenn lehessen tartani a tevékenységet.

Szóval, a magyar kormánypropaganda már nem csak használja az MI-t, de el is bújik mögé. Ennek beláthatatlan távlatai vannak, ugyanis Wellor még a legenyhébb politikai felhasználása ennek a technológiának, mármint ahhoz képest, amit még lehet vele művelni. Ezt nem részletezem, nem akarok ötleteket adni senkinek.

Mindenesetre felhívnám a figyelmet arra, hogy akárhány like-ot és kommentet is kap Wellor, ne hagyjuk figyelmen kívül: azoknak nagy része származhat botoktól is, melyek embernek álcázzák magukat, szóval könnyen eljuthatunk oda, hogy egy Megafonos ír egy ordas nagy baromságot, MI-vel megzenésíti, botokkal lájkoltatja, kommentelteti és a végén ő lesz Magyarország látszólag legnépszerűbb előadója. Mondjuk harminc-ötven millió rajongóval. Hogy nem is vagyunk ennyien? Kit zavar?

Azért legkésőbb a Kossuth-díj átvételekor fény kell derüljön a személyére.

Ha csak nem kívánja azt is virtuálisan átvenni. De akkor elmarad a szerző által vágyott smacizás Orbánnal.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása