Több, mint figyelemreméltó vitairattal jelentkezett Anne Applebaum a The Atlantic hasábjain, mellyel a magyar sajtó jellemző módon egyáltalán nem foglalkozott, bár az az igazság, hogy Amerikában sem tolonganak a reakciók, mivel nagyon nehéz lenne cáfolni az írást. Applebaum sötét, és egyre jobban elbutuló világot mutat be nekünk, melyben sajnos tökéletesen igaza van: a gyógyszert a bajokra azonban ő épp úgy nem ismeri, ahogy én magam sem, csak annyit tudunk, hogy a mostani folyamatok kizárólag rontani tudnak a helyzeten.
(Képünk illusztráció)
A világunk – vagy inkább a civilizációnk – végveszélyben forog, és nem sokat tudunk ez ellen tenni, hiszen a bevált módszereinket sorra fordítják ellenünk a populista (Applebaum szóhasználatában: „új obskurantista”) politikai szélhámosok és latrok. De tekintsük Applebaum grandiózus látomását, mely Georgescutól Trumpig fogja át a bolygó politikai horizontját! (Ez a geopolitika, nem pedig az, amit Dugin annak csúfol).
Călin Georgescu sokkolta honfitársait, amikor november 24-én megnyerte a romániai elnökválasztás első fordulóját, annak ellenére, hogy korábban alig szerepelt a közvélemény-kutatásokban, és kampányát szinte teljes egészében a TikTok-on folytatta, ahol a platform szabályai, amelyek látszólag a politikai üzenetek korlátozására vagy szabályozására hivatottak, úgy tűnik, semmiben sem korlátozták őt. Éppen ellenkezőleg, azt a taktikát alkalmazta, amelyet sok influencer alkalmaz, hogy a TikTok algoritmusát kihasználja. Néha lágy, melankolikus zongoramuzsikát hazsnált kíséretnek, és arra kérte az embereket, hogy „szavazzanak a lelkükkel”. Néha felugró feliratokat, erőteljes megvilágítást, fluoreszkáló színeket és elektronikus zenét alkalmazott, „nemzeti reneszánszra” szólított fel, és bírálta a titkos erőket, amelyek állítólag ártani akartak a románoknak. „A munkahelyeink tönkretételére vonatkozó parancs kívülről jött” – mondja az egyik videóban. Egy másikban „tudatküszöb alatti üzenetekről” és gondolatvezérlésről beszél, hangját egy marionettbábu zsinórjait tartó kéz képe kíséri. A választások előtti hónapokban ezek a videók több mint 1 millió megtekintést eredményeztek.
Máshol ez a szelídnek tűnő New Age misztikus dicsérte Ion Antonescut, a román háborús diktátort, aki együttműködött Hitlerrel, és akit háborús bűnökért, többek között a romániai holokausztban játszott szerepéért halálra ítéltek. Antonescut és a háború előtti Vasgárda vezetőjét egyaránt nemzeti hősöknek nevezte. Kétszer találkozott Alekszandr Duginnal, az orosz fasiszta ideológussal, aki az X-en közzétett egy (később törölt) nyilatkozatot, miszerint „Románia Oroszország része lesz”. Georgescu ugyanakkor a víz spirituális tulajdonságait dicséri. „Nem tudjuk, mi a víz” – mondta; „A H₂O nem jelent semmit”. Továbbá: „A víznek emlékezete van, és mi a szennyezéssel elpusztítjuk azt”, valamint „A víz él, és üzen nekünk, de nem tudjuk, hogyan kell meghallgatni”. Úgy véli, hogy a szénsavas italok nanochipeket tartalmaznak, amelyek „úgy működnek az emberben, mint egy laptop”. Felesége, Cristela YouTube-videókat készít a gyógyításról, és olyan kifejezéseket használ, mint a nyirok-acidózis és a kalcium-anyagcsere, hogy kifejtse álláspontját..
Az egyre inkább összefonódó szélsőjobb és szélsőbal egyaránt a „békét” hirdeti, ami úgy tűnik, szerintük azt jelenti, hogy az Ukrajnával és Moldovával határos Romániának fel kellene hagynia azzal, hogy támogatja Ukrajnát az orosz megszállók elleni védekezésben. „Háborút nem lehet háborúval megnyerni” – írta Cristela Georgescu az Instagramon néhány héttel a választások kezdete előtt. „A háború nemcsak fizikailag pusztít, hanem a SZÍVeket is meggyilkolja”. Sem ő, sem férje nem említi a Romániát fenyegető biztonsági kockázatokat, amelyek exponenciálisan megnövekednének egy ukrajnai orosz győzelem után, sem az ebből fakadó gazdasági költségeket, menekültválságot és politikai instabilitást. Figyelemre méltó, hogy bár Călin Georgescu azt állította, hogy nem költött pénzt erre a kampányra, a román kormány szerint valaki illegálisan több százezer dollárt fizetett a TikTok felhasználóinak azért, hogy Georgescut népszerűsítsék, és hogy ismeretlen kívülállók több tízezer hamis fiók – köztük néhány állami intézménynek kiadva magát – tevékenységét koordinálták, amelyek őt támogatták (erről azért van némi fogalmunk – román politikai pártok, elsősorban a PNL taktikázása vallott kudarcot vagy ellenkezőleg, sikerült túl jól, és végső soron ők fizették ezt a kampányt). A feltételezhetően orosz hackerek több mint 85 ezer kibertámadást hajtottak végre a román választási infrastruktúra ellen is. December 6-án a román kormány „agresszív” orosz támadásokról és a román választási törvények megsértéséről szóló megállapításaira reagálva a román alkotmánybíróság törölte a választást, és megsemmisítette az első forduló eredményét.
Tekintettel erre a furcsa kombinációra – vasgárdista nosztalgia és orosz trollok, plusz a Gwyneth Paltrownál is radikálisabban hangoztatott wellness zagyvaság –, kik is pontosan a Georgescu-pártiak? Hova lehet őket besorolni? Bármennyire is csábító, hogy „szélsőjobboldalinak” nevezzük ezt a réteget, a régimódi terminológia nem igazán ragadja meg, hogy kit vagy mit képviselnek. A „jobboldali” és „baloldali” kifejezések a francia forradalomból származnak, amikor a nemesség, amely a status quo megőrzésére törekedett, a nemzetgyűlés jobb oldalán ült, a forradalmárok pedig, akik demokratikus változásokat akartak, a baloldalon. Ezek a meghatározások egy évtizeddel ezelőtt kezdtek cserbenhagyni bennünket, amikor a jobboldal egy része Európában és Észak-Amerikában egyaránt nem az óvatosságot és a konzervativizmust, hanem a meglévő demokratikus intézmények lerombolását kezdte szorgalmazni. Új inkarnációjában a szélsőjobboldal nagyon hasonlít a régi szélsőbaloldalra. Egyes helyeken a kettő elkezdett összeolvadni.
Amikor 2017-ben először vált világossá hogy új politikai terminológiára van szükség, nehéz volt erre megfelelő kifejezéseket találni. Mostanra azonban egyre világosabbá válnak egy széles körben elterjedt politikai mozgalom körvonalai, és ennek a mozgalomnak egyáltalán nincs köze az általunk ismert jobb- vagy baloldalhoz.
A felvilágosodás filozófusai, akiknek a jogalapú demokratikus államok lehetőségébe vetett hite adta nekünk az amerikai és a francia forradalmat, elítélték azt, amit obskurantizmusnak neveztek: sötétségnek, homálynak, irracionalitásnak tekintették. De annak a prófétái, amit ma talán új obskurantizmusnak neveznénk, pontosan ezeket a dolgokat kínálják: mágikus megoldásokat, a spiritualitás auráját, babonát és a félelem kultuszát. Vannak közöttük kuruzslók és influencerek, akik politikai ambíciókat táplálnak; a kvázi-vallásos QAnon mozgalom és annak Pizzagate-szerű mellékszálainak rajongói; és a különböző politikai pártok olyan tagjai, Európa-szerte, akik oroszbarátok és oltásellenesek, mi több, egyes esetekben a misztikus nacionalizmus hirdetői is. Mindenütt furcsa átfedéseket találunk. Sahra Wagenknecht baloldali német politikus és a jobboldali AfD párt egyaránt támogatja az oltóanyag- és klímaváltozás-szkepticizmust, a „vér-és-rög” típusú nacionalizmust és az Ukrajnának nyújtott német támogatás megvonását. Közép-Európa szerte egybevág a népi mágia iránti rajongás a jobboldali idegengyűlölettel és a baloldali újpogánysággal. A spirituális vezetők politizálnak, a politikai szereplők pedig az okkultizmus felé fordultak. Tucker Carlson, a Fox News egykori műsorvezetője, aki az orosz agresszió apologétájává vált, azt állította, hogy megtámadta egy démon, aki „karmolásnyomokat” hagyott a testén.
Ez az új okkultizmus mostanra az amerikai politika legmagasabb szintjeit is megfertőzte. Külföldiek és amerikaiak egyaránt képtelenek megmagyarázni azt az ideológiát, amelyet Donald Trump néhány miniszterjelöltje képvisel, és ez nem véletlen. Bár Trump republikánusként nyerte meg az újraválasztást, semmi hagyományosan „republikánus” nem volt abban, hogy Tulsi Gabbardot javasolta a nemzeti hírszerzés igazgatójának. Gabbard korábban progresszív demokrata volt, aki életre szóló kapcsolatokat ápol a Science of Identity Foundationnel, a Hare Krishna egyik szakadár szektájával. Ugyanakkor Carlsonhoz hasonlóan ő is a brutális orosz diktátor, Vlagyimir Putyin és a nemrég leköszönt szíriai zsarnok, Bassár el-Aszád apologétája, akiknek fantasztikus hazugságait időnként meg is ismételte. És semmi „konzervatív” nincs Kash Patelben, Trump FBI-igazgató-jelöltjében sem, aki azt sugallta, hogy célkeresztbe kívánja venni a jelenlegi és volt kormánytisztviselők nagy részét, köztük sokakat, akik az első Trump-kormányzatban szolgáltak. Az új obskurantizmus szellemének megfelelően Patel a Warrior Essentials nevű vállalkozást is népszerűsítette, amely a COVID gyógyszereit és a COVID-vakcinák ellenszereit egyaránt árulja. De senki, aki komolyan vette Edmund Burke vagy William F. Buckley Jr. filozófiáját, nem bízna meg egy olyan összeesküvés-elméletet valló embert, mint Robert F. Kennedy Jr. – egy másik Putyin-apologéta, egykori demokrata (sőt, Amerika leghíresebb demokrata családjából származik) és a vakcinák, valamint a fluorid ellensége – az amerikai egészségügy irányításával. A hagyományos családi értékek egyetlen „konzervatív” védelmezője sem javasolna franciaországi nagykövetnek egy elítélt bűnözőt, aki egy prostituáltat bízott meg, hogy csábítsa el a húga férjét, hogy kompromittáló felvételt készítsen róla különösen, ha ez az elítélt bűnöző történetesen az elnök vejének apja.
A hagyományos értelemben vett konzervativizmus helyett ez a tömeg és nemzetközi követői leginkább több olyan irányzat összeolvadását képviselik, amelyek már egy ideje konvergálnak. A vitaminos étrend-kiegészítők és a hatástalan COVID-kúrák kígyóolaj-árusai most keverednek – nem véletlenül – Putyin Oroszországának nyílt csodálóival, különösen azokkal, akik tévesen azt hiszik, hogy Putyin egy „fehér, keresztény nemzetet” vezet. (A valóságban Oroszország multikulturális, soknemzetiségű és általában vallástalan; trolljai az oltóanyag-szkepticizmust, valamint az Ukrajnával kapcsolatos hazugságokat népszerűsítik.) Orbán Viktor magyar miniszterelnök rajongói – ő egy kisstílű autokrata, aki nyomorba döntötte országát, amely ma Európa egyik legszegényebb országa, miközben családját és barátait gazdagította – közös platformon állnak azokkal az amerikaiakkal, akik megszegték a törvényt, börtönbe kerültek, meglopták saját jótékonysági szervezeteiket, vagy nőket zaklattak. Nem csoda: egy olyan világban, ahol az összeesküvés-elméletek és a képtelen gyógymódok széles körben elfogadottak, a bűn és a bűnelkövetés bizonyítékokon alapuló fogalma is gyorsan eltűnik.
Ennek az új politikai mozgalomnak a követői között egyaránt szerepelnek a legszegényebb és leggazdagabb amerikaiak.
Ott van például George O'Neill Jr. egy Rockefeller-örökös, aki a The American Conservative magazin igazgatósági tagja, a választások után felbukkant a Mar-a-Lagóban; O'Neill, akinek közeli kapcsolata volt a 2019-ben kitoloncolt orosz ügynöknővel, Maria Butinával, legalább 2017 óta támogatja Gabbardot, adományokat juttatva a 2020-as elnökválasztási kampányának, valamint Kennedy 2024-es kampányának. Vagy Elon Musk, a milliárdos feltaláló, aki X nevű közösségi médiaplatformját arra használta, hogy algoritmikusan népszerűsítse azokat a történeteket, amelyekről biztosan tudta, hogy hamisak, de így sikerült kormányzati szerepet kivívnia magának. O'Neill, Musk és a Trumphoz özönlő kriptopénz-kereskedők a pénz miatt vesznek részt ebben? Vagy valóban hisznek az általuk hirdetett konspiratív és olykor Amerika-ellenes elképzelésekben?
Talán így van, talán úgy, talán mindkét állítás igaz.
Hogy motivációik cinikusak vagy őszinték, kevésbé számít, mint a hatásuk, nem csak az Egyesült Államokban, hanem világszerte. Amerika jóban-rosszban példát mutat, amit sokan követnek. Pusztán azzal, hogy bejelentette, hogy Kennedyt kívánja kinevezni a kabinetjébe, Trump gondoskodott arról, hogy a gyermekkori oltásokkal szembeni szkepticizmus elterjedjen a világban, és esetleg maguk a betegségek is kövessék. A járványok pedig, mint nemrég megtanultuk, hajlamosak arra, hogy az emberek megijedjenek tőlük, és hajlandóbbak legyenek a mágikus megoldások elfogadására.
Más civilizációk is átéltek már ehhez hasonló pillanatokat. Amikor birodalmuk a 16. században hanyatlani kezdett, a velenceiek a mágia felé fordultak, és gyors módszereket kerestek a meggazdagodásra. A miszticizmus és az okkultizmus gyorsan terjedt az orosz birodalom végnapjaiban is. A parasztszekták egzotikus nézeteket és gyakorlatokat népszerűsítettek, köztük az antimaterializmust, az önostorozást és az önkasztrációt. A moszkvai és szentpétervári arisztokraták a teozófia felé fordultak, amely a világvallások keveréke, és amelynek orosz származású kidolgozója, Helena Blavatsky elvitte hindu-buddhista-keresztény-neoplatonikus hitvallását az Egyesült Államokba is. Ugyanaz a lázas, érzelmekkel teli légkör, amely ezeket a mozgalmakat szülte, végül a cári palotába repítette Raszputyint, a paraszti „szentet”, aki azt állította magáról, hogy mágikus gyógyító erővel rendelkezik. Miután meggyőzte Alexandra cárnőt, hogy meg tudja gyógyítani fia vérzékenységét, végül a cár politikai tanácsadója lett.
Raszputyin befolyása viszont egyfajta szélesebb körű hisztériát váltott ki. Az első világháború kitörésének idejére sok orosz meg volt győződve arról, hogy titokban sötét erők irányítják az országot. „Különböző emberek számára különbözőek lehettek a titkos ellenségek – zsidók, németek, szabadkőművesek, Alexandra, Raszputyin és az udvari kamarilla” – írja Douglas Smith, Raszputyin egyik életrajzírója. „De hittel vallották, hogy ők Oroszország igazi urai”. Ahogy egy orosz teozófus fogalmazott: „Tényleg léteznek ellenségek, akik negatív kisugárzásokkal mérgezik Oroszországot”.
Cseréljük ki a sötét erőket a „mély államra”, és láthatjuk, mennyire különbözik ez a történet a most zajló eseményektől – semennyire. Mint az oroszok 1917-ben, mi is a gyors, olykor be nem ismert változások korát éljük: gazdasági, politikai, demográfiai, oktatási, társadalmi és mindenekelőtt információs változásokét. Mi is állandó káoszban élünk, ahol állandóan egymásnak ellentmondó üzenetek villognak a képernyőnkön, jobbról és balról, igazak és hamisak egyaránt. A hagyományos vallások hosszú távon hanyatlóban vannak. Úgy tűnik, hogy a megbízható intézmények csődöt mondanak. A techno-optimizmus átadta helyét a techno-pesszimizmusnak, a félelemnek, hogy a technológia most már olyan módon irányít minket, amit nem értünk. Az új obskurantisták kezében pedig – akik aktívan támogatják a betegségtől, a nukleáris háborútól és a haláltól való rettegést – a félelem és a szorongás erős fegyverek.
Az amerikaiak számára az álspiritualitás és a politika összefonódása a legalapvetőbb elveiktől való eltávolodást jelenti, melyek szerint a logika és az ész hatalma vezet a jó kormányzáshoz; a tényeken alapuló vita vezet a jó politikához; a kormányzás nyilvános kell legyen; és a politikai rendszer a szabályok, törvények és folyamatok, nem pedig a misztikus karizma alapján működik. Az új obskurantizmus támogatói szakítottak Amerika alapító atyáinak eszméivel is, akik mindannyian a felvilágosodás embereinek tartották magukat. Benjamin Franklin nemcsak politikai gondolkodó volt, hanem tudós és a himlőoltás bátor szószólója is. George Washington szigorúan elutasította a monarchiát, korlátozta a végrehajtó hatalmat és megteremtette a jogállamiságot. A későbbi amerikai vezetők – Lincoln, Roosevelt, King – az Alkotmányt és annak szerzőit idézték, hogy saját érveiket alátámasszák.
Ezzel szemben ez a felemelkedő nemzetközi elit valami egészen mást hoz létre: egy olyan társadalmat, amelyben a babona legyőzi az értelmet és a logikát, az átláthatóság eltűnik és a politikai vezetők aljas cselekedeteit a képtelenség és a figyelemelterelés felhői mögé rejtik. Egy olyan világban, ahol csak a karizma számít, nincsenek fékek és ellensúlyok, nincs jogállamiság. Ebben a világban, ahol az érzelmek legyőzik az értelmet csak egy űr van, amelyet bárki betölthet egy megdöbbentő és lenyűgöző, ám hazug mesével.
Pokoli, vagy inkább apokaliptikus leírás ez a helyzetről, de sajnos cáfolhatatlan. Itt tartunk, ide jutottunk, és ennek – szerintem – összesen csak két oka van. Az egyik az, hogy a politikai és gazdasági hatomért folyó harcban a feltörekvő aspiránsok válogatás nélkül minden eszközt felhasználtak, a másik, hogy a modern ember igen gyorsan, körülbelül az elmúlt tizenöt év leforgása alatt sikerült tökéletesen összekeverje a vélemény és a tény fogalmát.
Minden egyéb már csak e két hiba következménye. Térjünk észhez – igen, észhez, nem hithez! – mert már most is késő. De talán még menthetjük, ami menthető.
Szele Tamás