Kicsit különösen érzem magamat, mert a ma elemzésre kerülő írással még félig sem értek egyet, azonban mivel értékes információkat tartalmaz, és a szerzője, Doris Vogl egyetemi tanár és az ICEUR Politikai Előrejelzési Iskola professzora, továbbá világszerte elismert sinológus, mégis bemutatom, legfeljebb majd vitatkozni fogok vele. Maga a tanulmány a The Insiderben olvasható. Kifogásaimat, megjegyzéseimet most is csillag alatt teszem meg, a bekezdések végén.
(Képünk illusztráció)
Húsz évvel ezelőtt a Sanghaji Együttműködési Szervezet, amelynek legutóbbi csúcstalálkozóját nemrég rendezték meg Kínában, még marginális jelentőségű regionális fórumnak számított. Ma ez a terjedőben lévő kínai befolyás eszköze,* amely szimbiotikus kapcsolatban áll Oroszországgal, egyre vonzóbbá válik a nyugati dominanciába belefáradt államok számára, és olyan színtérként pozicionálódik, amelyen Peking próbálja ki globális kormányzási elképzeléseit. Most már nem csak globális gazdasági projektekről van szó, hanem egy „globális kormányzati kezdeményezésről” is, amelynek célja, hogy alternatívát kínáljon a nyugati dominanciával szemben. Egyelőre nem világos, hogy ezeknek a diplomáciai játszmáknak milyen lesz a valós hatása, de egyre nyilvánvalóbbá válik Kína ambíciója, hogy az „új világrend” egyik fő pillére legyen.
*Ezzel csak egyet tudok érteni.
Pontosan húsz évvel ezelőtt, 2005-ben, az SCO nem volt több, mint egy lábjegyzet a világtörténelem margóján: a szervezetnek hat tagországa volt, alacsony prioritású volt még Kína számára is, és napirendje szigorúan a „három gonosz erő” – a terrorizmus, a szeparatizmus és a szélsőségesség – elleni küzdelemre korlátozódott. Moszkva részvétele benne inkább csak formális volt, Peking ambíciói pedig arra korlátozódtak, hogy megerősítse a biztonsági együttműködést közép-ázsiai szomszédaival. A SCO hosszú ideig kényelmes álcaként szolgált, amelynek célja az volt, hogy megnyugtassa a Kína terjeszkedése miatt aggódó szomszédokat, de ennél többről nem volt szó.
A következő évtizedben a szervezet közös terrorizmusellenes gyakorlatok, határkérdésekkel kapcsolatos konzultációk és hírszerzési információk cseréjével foglalkozott. Oroszországban, a közép-ázsiai országokban, sőt, még Kínában is kevesen számítottak arra, hogy a SCO valami többé válik, mint egy regionális biztonsági fórum.
Az első jelentős változásra csak 2017-ben került sor, amikor India és Pakisztán csatlakozott a szervezethez.* Ez merész, de kockázatos lépés volt. A két ország heves rivalizálása és Moszkva hagyományos orientációja Újdelhi felé a SCO összeomlásához vezethetett volna. Az elemzők akkor figyelmeztettek, hogy a bővítés destabilizálhatja a szervezetet belülről. Azonban India még a 2020-as véres indiai-kínai összecsapás után is a szervezetben maradt. A SCO kitartott, sokak számára meglepő stabilitást mutatva.
*Bocsánat, itt vitatkoznom kell: már 2016-ban felmerült Erdogan török elnök részéről országa SCO-tagsága ahelyett, hogy az Európai Unióba lépne be, ami arra utal, hogy korábban is voltak már globális tervei a szövetségnek és Erdogan tudott is ezekről.
A későbbiekben megerősödése csak felgyorsult. 2023-ban Irán, 2024-ben pedig Fehéroroszország csatlakozott a SCO-hoz. Ma a szervezet 10 tagot, két megfigyelőt és 14 párbeszéd-partnert tömörít.*
*Irán tagsága valóságos garancia a harmónia keresésére és a problémák békés, kompromisszumos megoldására. Ja, nem, ellenkezőleg.
Európától a Csendes-óceánig
Földrajzi szempontból az egykor szerény közép-ázsiai klub olyan szövetséggé vált, amely a Csendes-óceántól Európáig és a Közel-Keletig terjed. Összetétele színes mozaikot alkot: nukleáris hatalmak – Kína, Oroszország és India; szankciók alatt álló országok, mint Irán; instabil államok, köztük Pakisztán; valamint a gazdag természeti erőforrásokkal rendelkező közép-ázsiai köztársaságok. Ez a sokszínűség megbéníthatta volna a szervezetet, de a valóságban éppen ellenkezőleg, különleges rugalmasságot kölcsönzött neki, és a SCO-t olyan fórummá tette, ahol a riválisok mindig megtalálják a kompromisszum lehetőségét.*
*Azért mielőtt új ENSZ-nek vagy NATO-nak nevezzük, merengjünk el azon, hogy ez a szövetség mellesleg Kína adósainak klubja is. Illetve: Kínának sok olyan állam tartozik komoly összegekkel, amelyik nem tagja az SCO-nak, azonban az SCO mindegyik tagja sok pénzzel tartozik Kínának.
A 2025 augusztusában és szeptemberében Tiencsinben megrendezett SCO-csúcstalálkozó jól szemléltette, hogy milyen messzire jutott a szervezet. Kína gondosan megrendezett médiashow-t varázsolt a találkozóból, amelyet hónapokig tartó előkészítő fórumok előztek meg – mindenről szó esett, a mesterséges intelligenciától és a digitális gazdaságtól kezdve a mezőgazdaságig és a nemzetközi kapcsolatokig. Pekingben a csúcstalálkozót „SCO Plus”-nak nevezték el. Az új, nagyobb lépték szimbóluma a zászlók száma volt: a szokásos tíz helyett húszat tűztek ki. Az üzenet egyértelmű volt: az SCO már nem regionális klub, hanem globális ambíciókkal bíró platform.*
*Ezt készséggel elhiszem, valóban növekszik, mint a kisgömböc, de ez nem egy spontán növekedés, amit a történelmi szükségszerűség idéz elő, hanem nagyon is generált, mesterséges bővülési folyamat.
Hszi Csin-ping kihasználta a pillanatot, hogy bemutassa a „globális kormányzási kezdeményezést”. Beszédében a SCO-t a „valódi multilaterális megközelítés” úttörőjének nevezte, és hangsúlyozta, hogy a szervezet a „nem nyugati” értékeket – a konzultációt és a szuverenitás tiszteletben tartását – testesíti meg.*
*A kínai értelemben vett „valódi multilaterális megközelítésről”, „konzultációról és a szuverenitás tiszteletben tartásáról” sokat tudnának mesélni a tibetiek, mongolok, ujgurok... Még az SCO tagállamai is azt tapasztalhatják, hogy ugyan bárki elmondhatja a véleményét, kicsi és nagy egyaránt, viszont csak Kína véleménye számít. És aki ellenzékieskedik, annak ezt meg-, sőt, feljegyzik.
A tiencsini csúcstalálkozó előtt nagyok voltak az elvárások. A megfigyelők azt jósolták, hogy Kína a csúcstalálkozót arra fogja felhasználni, hogy intézményi érettségét demonstrálja, pénzügyi eredményeit bemutassa és szimbolikus befolyását a tagországokon túlra is kiterjessze. Sokan várták a SCO Fejlesztési Bank létrehozásának bejelentését, a nemzeti valutákban történő kereskedelem növekedését és a további bővítésre utaló jeleket. Arról is spekuláltak, hogy Peking „nagy ötlettel” áll elő, amellyel a SCO-t globális irányítási szintre emeli.*
*Kína voltaképpen nem tör globális dominanciára, ugyanis határain belül is nagyon komoly gondokkal küszködik, a túltermelési válságtól az élelmezési gondokon ás a társadalom vészes szintű elöregedéséig. Azonban pont azért, hogy gazdasági szempontból tartani tudja a szintjét, legalább valamennyire világhatalomként kell viselkednie. Pekingnek ez nem is a lét, hanem egyenesen a jólét kérdése.
Végül az eredmények minden területen – összességükben – megfeleltek az előrejelzéseknek. A csúcstalálkozó jóváhagyta a tízéves fejlesztési stratégiát, megerősítette a Fejlesztési Bank létrehozására irányuló tevékenységet, és megállapodott a kétoldalú számlák nemzeti valutákra történő kiterjesztéséről – ezek a lépések egyértelműen az amerikai dollár dominanciájának gyengítésére irányulnak. A „globális kormányzási kezdeményezés” volt a retorika központi eleme, amely a SCO-t Kína szélesebb körű erőfeszítéseinek részeként pozicionálta a nemzetközi politika szabályainak felülvizsgálatában.
Másfelől viszont az eredmények szerényebbek voltak a vártnál. Az energetikai folyosók létrehozásában vagy a „zöld átállás” politikájában remélt áttörés nem valósult meg; a retorika az összekapcsolódásról túllépte a valóságot. A biztonsági együttműködés a terrorizmus elleni küzdelemre és a hírszerzési információk cseréjére vonatkozó szokásos ígéretekre korlátozódott, új intézkedések nélkül.*
*Vagy ahogy Csernomirgyin mondta az 1995-ös orosz költségvetésről: „A legjobbat akartuk – mint mindig. Aztán úgy sikerült – mint mindig.”
De még ez is jelentős volt: a Kína és India közötti feszültség, az India és Pakisztán közötti ellenségeskedés és Oroszország Ukrajnában folytatódó háborúja ellenére konszenzus született. Peking számára ez igazi győzelem volt – bizonyíték arra, hogy a SCO akkor is működőképes platform lehet, ha tagjai más kérdésekben megosztottak.
Miért van szüksége Hszi Csin-pingnek a SCO-ra?
Mit vár tehát Kína ettől a partnerségtől? A legalapvetőbb szinten az SCO-ra úgy tekint, mint eszközre stratégiai környezetének stabilizálására, a szomszédos országok Kína érdekeinek megfelelő keretekbe való bevonására és arra, hogy saját magát intézményi innovációk forrásaként népszerűsítse.
Az ENSZ-től vagy a G20-tól eltérően a SCO egy olyan térség, amelyet Kína közvetlenül alakíthat, a Nyugat bármiféle vétójoga nélkül. A szervezet működése három szinten hasznos: stabilizálja a biztonságot Közép-Ázsiában, gazdasági folyosókat hoz létre az „Egy Öv, Egy Út” kezdeményezéshez kapcsolódóan, és tekintélyt biztosít a globális kormányzásról szóló vitákban.*
*Úgy vélem – hangsúlyoznám, vélem, nem állítom – hogy a legfontosabb szempontok az SCO esetében nem földrajziak, hiszen nem egységes térségről van szó, nem is katona- vagy geopolitikaiak, hanem sokkal inkább gazdaságiak. Fújjon bármit is a katonazenekar.
Oroszország kulcsszerepet játszik ebben a rendszerben. Peking számára Moszkva nem annyira természetes partner, mint inkább szükséges szövetséges. Oroszország katonai súlya és az ENSZ Biztonsági Tanácsában betöltött státusza politikai súlyt kölcsönöz a SCO-nak, míg a Nyugattól való elidegenedés készséges partnerré teszi a helyi pénznemben történő számlázás, az alternatív banki struktúrák és az energetikai koordináció terén végzett kísérletekben.*
*Azért ez nem egészen az a szerep, amit 2022 elején, Ukrajna megtámadása előtt a Kreml magának szánt Moszkva és Peking viszonyában. És akkor még finoman fogalmaztam.
Kína viszont gazdasági támogatást kínál Oroszországnak, ami megőrzi annak jelentőségét Eurázsiában. A partnerség szimbiotikus, de aszimmetrikus: egyik fél sem bízik teljes mértékben a másikban, viszont mindkettő egyértelmű előnyöket lát a SCO keretében megvalósuló egység demonstrálásában. Hszi nem szívesen támogatja Oroszország ukrajnai háborúját, ami a közös közleményből is egyértelműen kiderül. Oroszország lehet társalapító a szövetségben, de a jelenlegi SCO-ban egyértelműen alárendelt partner.*
*Igen és épp ezért csak akkor lehetne komoly, világhatalmi tényezőnek tekinteni az SCO-t, ha tenne valamit az Ukrajna elleni háború leállításáért – de egyelőre csak a folytatását teszi lehetővé minden eszközzel.
Ez a logika közvetlenül kapcsolódik Kína és az Egyesült Államok közötti szélesebb körű játszmához. Ahelyett, hogy nyíltan szembeszállna Washingtonnal, Peking párhuzamos intézményrendszert igyekszik létrehozni, amely aláássa az Egyesült Államok dominanciáját, és megbízható alternatívákat kínálnak a nem nyugati államoknak. A SCO a BRICS-szel és az „Egy Öv, Egy Út” fórummal együtt egy olyan szervezetekből álló hálózat része, amelyeken keresztül Kína a nem nyugati multilaterális együttműködés központjaként tud fellépni.*
*Mármint, ha a BRICSS önmagában is nem egy gazdasági fórumként létrehozott sóhivatal lenne, ahol – akárcsak a mostani tiencsini találkozón – nagyon kevés lényegi döntés születik, és ezek közül még kevesebbet tartanak is be.
A tagság bővítésével és a funkcionális programok – pénzügyek, digitális szabványok, mesterséges intelligencia terén való együttműködés – elmélyítésével a SCO megkérdőjelezi az Egyesült Államok azon igényét, hogy a „nemzetközi közösséget” képviselje, és Kínát egy másik világrend megalkotójának pozicionálja.
Kínán belül a kutatók és a politikusok három szempontból írják le a SCO fejlődési pályáját. Először is, mint az intézményi struktúra elmélyülésének folyamatát: a vitafórumtól a valódi gazdasági súllyal rendelkező mechanizmusokba való átmenetet, mint például a tervezett Fejlesztési Bank.
Másodszor, mint civilizációs projektet: az „eurázsiai értékek”, mint például a szuverenitás és a be nem avatkozás megtestesülését, ellentétben azzal, amit Peking a nyugati intervencionizmusként ábrázol.
Harmadszor, mint a pragmatikus fokozatos fejlődés terén végzett kísérletet: nem az EU-hoz hasonló unió vagy a NATO-hoz hasonló szövetség, hanem egy rugalmas központ, ahol az államok szelektíven, szigorú kötelezettségek nélkül működhetnek együtt. Peking elképzelésében a SCO nem annyira merev blokk, mint inkább egy „hálózati platform”, amely a kínai diplomácia irányítása alatt bővül és változik.
Ami azt jelenti – mondom én, lezárásképpen – hogy még változhat, de ha az marad, ami most, vagyis laza védelmi szövetség együttműködési szerződések mentén, akkor nem a világrendet fogja megváltoztatni, hanem semmit.
Nem minden papírsárkány száll magasra, vannak olyanok is, amelyek alacsonyan maradnak. Sőt, olyanok is, amik összetörnek.
Szele Tamás
