Így, több mint három héttel a világvége után lépjünk kicsit hátra és szemléljük meg, mennyiben változott tőle a mindennapi életünk és a munkánk. A világvégén most azt értem, hogy Mark Zuckerberg megszüntette a tényellenőrzést a Facebookon (Meta), és ettől mindenki megriadt, jómagam is meglehetősen apokaliptikus eredményekre számítottam. És azokra is számítok, legfeljebb nem azonnal..
(Képünk illusztráció)
A washingtoni légikatasztrófa ügyében első sorban azt szeretném leszögezni, hogy ez nem politikai ügy, és – legalábbis egyelőre – nincs semmiféle diplomáciai vonatkozása, bár ez még változhat. Ez egy nagyon szomorú és nem kevésbé rejtélyes baleset, de nem érdemes ebben az esetben „rejtett összefüggéseket” keresni, ugyanis a dolgok jelenlegi állása szerint ilyenek nincsenek.
(Képünk illusztráció)
Sokat gondolkodtam azon, hogy Donald Trumpot Néróhoz vagy inkább Caligulához hasonlítsam, és arra jutottam, hogy a második párhuzam érvényesebb. Ugyanis sült bolond volt mindkettő, de Caligula emellé még gazember is, aki az államkincstár teljes kiürítése után a legmélyebb válságba is taszította a Római Birodalom gazdaságát mindenféle trükkökkel – például azzal, hogy birodalmi szintű kereskedelmi koncessziókat árult, amivel áruhiányt idézett elő.
(Képünk illusztráció)
Különös jelenséget veszek ma górcső alá, a Novaja Gazeta Evropa egyik elemzése és más források alapján, egészen pontosan az ideológiai-erkölcsi bevándorlást az Oroszországi Föderációba. A jelenség nem nevezhető tömegesnek, de mindenképp sajátos: beleillik abba a Kreml propagandája által terjesztett mintázatba, ami Oroszhont a „hagyományos értékek” és a szabadság fellegvárának, sőt, utolsó bástyájának tekinti és igen népszerű Magyarország bizonyos köreiben is.
(Képünk illusztráció)
Ma megint a kiváló Andrej Percev elemzését veszem elő a Riddle című portálról: hiába, mégiscsak ő ért a legjobban az orosz belpolitikához és otthon van a birodalom minden szegletében, sőt, ami ennél is több: minden társadalmi rétegében, szintjén is. Nem hiába körözik most is politikai okokból – arrafelé ez bizonyítja, hogy komoly, rendes ember valaki. Lássuk, most hogyan értelmezi az egyébként különösen éles politikai helyzetet!
(Képünk illusztráció)
Kérem, aki Donald Trump eddigi rövid, pár napos uralmának intézkedései és sajtóvisszhangja alapján azt állítaná, hogy az Egyesült Államok elnökét személyi kultusz övezi, mely neki egyáltalán nincs ellenére, annak – hm, hogy is mondjam csak – igaza van. Esküje letétele óta naponta többször is megtekintem a Fehér Ház honlapját, ugyanis valamiféle perverz vonzalom hajt oda: ritkán lát az ember igazi orosz vagy kínai szellemiségű szöveget ilyen helyen.
(Képünk illusztráció)
Ezt a filmismertetőt figyelmeztetéssel kell kezdenem. Az Invázió című ukrán alkotást csak a türelmes és érzékeny nézőközönségnek ajánlhatom, ugyanis meglehetősen szokatlan eszközöket használ. Nem beszélhetünk forradalmi újításokról, de mindenképpen nagyon erős hatást kelt abban, aki képes elejétől végéig egyhuzamban – ez fontos – megnézni.
Keveset tudunk az orosz oldalon szolgáló észak-koreai erőkről, és ez egyáltalán nem véletlen: ők maguk is igyekeznek gondoskodni arról, hogy ne maradjon nyoma se a Kurszki Területen lezajló bevetésüknek. A Vazsnoje Isztorii () összeszedte azt a nem túl sok hiteles információt, amit eddig sikerült összegyűjtenie róluk az ukrán (leginkább hírszerző) szerveknek, és ezek sok szempontból cáfolják az „alultáplált, képzetlen” koreai gyalogságról kialakult sztereotip képet. Tehát: tekintsük a részleteket!
(Képünk illusztráció)
Ha valaki azt kérdezné tőlem, miről szól az Antidote/Ellenméreg című dokumentumfilm, aminek a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon lesz a magyarországi premierje, könnyen tudnék válaszolni: a néző, amennyiben figyelemmel kíséri a világpolitika eseményeit, már akkor tudja, mire számíthat, amikor beül a moziba.
(Képünk illusztráció)
Mióta Donald Trump elfoglalta az elnöki széket, nem tett komolyabb említést Grönland és Kanada annexiójának tervéről, azonban beiktatása után igenis említette Panamát és az ott üzemelő két kínai kikötőt. Azzal viszont valószínűleg nem számolt, hogy északi annexiós terveinek korábbi hangoztatásával veszélybe sodorja – Alaszkát, mely most is az Egyesült Államok része.
(Képünk illusztráció)
