Jó reggelt, kedves Világ, hát jók voltunk? Annyira jók nem lehettünk, mert ahogy elnézem, a Mikulás a Föld bolygónak idén virgácsot és szenet hozott. Olyan világfelfordulás kezd körvonalazódni, hogy csak kapkodhatjuk a fejünket. Az általános káosz alapján annyit mondhatunk, nem többet: változni látszanak a világpolitikai trendek.

Mondjuk nekem mindig is gyanús volt ez a Mikulás, mert hogy veszi magának a bátorságot, hogy minden pillanatomról tudjon, megjegyezze, ha jó voltam, és azt is, ha rossz, aztán saját hatáskörben ítélje meg a tevékenységemet – aki ilyen mértékben megfigyeli az embereket, annak minimum céljai kell legyenek, de hát míg csak virgács-csoki viszonylatban dőlnek el a dolgok, addig ne panaszkodjunk. Hanem tegnap zsúfolt nap volt a világpolitikában, reggeltől özönlöttek a vadnál vadabb hírek, hogy aztán magyar idő szerint este megkoronázza a globális bolondokházát az amerikai külügyminisztérium sajtótájékoztatója. Hát akkor lássuk apróra az eseményeket.

Nem időrendi, hanem fontossági sorrendben haladva, kétségtelenül a leglényegesebb, hogy Donald Trump kedden telefonbeszélgetés során tájékoztatta Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe kívánja áthelyezni az amerikai nagykövetséget. Abbász valószínűleg csillagokat látott dühében, mégpedig az amerikai zászló csillagait és Dávid-csillagokat vegyesen, ugyanis szóvivője, Nabíl Abu Rudeina szerint figyelmeztette az amerikai elnököt, hogy ennek a lépésnek „veszélyes következményei” lesznek. Márpedig a Palesztin Hatóság finoman szólva sincs abban a helyzetben, hogy az Egyesült Államokat fenyegesse. Senki sincs abban a helyzetben, de ők főleg nincsenek. Erdogan természetesen azonnal közölte, hogy amennyiben költözik a követség, Törökország megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, Vlagyimir Putyin pedig azt nyilatkozta, miszerint Moszkva támogatja a tárgyalások újrakezdését Izrael és a Palesztin Hatóság között, egyebek mellett Jeruzsálem státuszáról is. Donald Trump ma mondja ki a végső szót az ügyben, várhatóan az esti órákban. És ez sokféle lehet – vagy azonnal költözik az amerikai követség, vagy – szokás szerint – elhalasztják egyelőre, de az biztos, hogy az Egyesült Államok mindenképpen elismeri Jeruzsálemet Izrael állam fővárosának. Ha tetszik ez egyeseknek, ha nem.

Időközben új fordulatot vett az amúgy is teljesen követhetetlen jemeni polgárháború: kivégezték Ali Abdullah Szálehet, a volt elnököt, aki mostanáig a legbefolyásosabb politikai tényező volt az országban. Pontosabban kivégezték, testét piros takaróba csavarták és egy pickup rakterére hajították, elszállítás céljából. Hogy milyen ember volt az elhunyt? Nagy gazember, nyugodjék békében, több mint harminc évig kavarta a málnaszőrt, gyakorlatilag alig volt a környéken politikai érdekcsoport, amivel ne esküdött volna össze és ne árulta volna el. Jellemző rá egy híres mondása: „Jement vezetni olyan, mint kígyókkal táncolni”. Hát, most alaposan megmarták a kígyók, táncolt volna inkább farkasokkal.

Apropó farkasok, mi hír az orosz sztyeppéken? Semmi jó: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az államilag szervezett doppingolás miatt felfüggesztette az Orosz Olimpiai Bizottságot. A 2018-as téli olimpián az orosz sportolók semlegesként, az olimpiai zászló alatt indulhatnak csak. A győztes sportolóiknak az olimpiai himnuszt játszhatják le. Arról jövő kedden dönt az oroszországi Olimpiai Gyűlés, hogy semlegesként egyáltalán hajlandóak-e elindulni, de óriási a felháborodás. Mihail Gyegtyarjov, az Állami Duma alsóháza testnevelési bizottságának elnöke például a felfüggesztést „az orosz társadalom megosztására irányuló kísérletnek” minősítette, és azokat az ukrajnai beavatkozás miatt Oroszország ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedésekhez hasonlította. Ivan Melnyikov, a duma alelnöke szerint a semleges zászló alatti részvétel nem lenne korrekt azokkal az orosz versenyzőkkel szemben, akiket korábban minden bizonyíték nélkül eltiltottak az olimpiától és a sporttól. „Az orosz sportolók totális üldöztetésének célja Oroszország és az egész népünk megalázása. Minden mai, elképzelhetetlenül kegyetlen döntés ennek a politikának a része” - mondta Melnyikov. Egyáltalán, mindenki a Nyugat álnok összeesküvéséről beszél az eset kapcsán Moszkvában, és élesedik a helyzet.

Hogy is mondta Coubertin? „A Béke vagy te, Sport”?

Ukrajnában sem unatkoznak a polgárok, tegnap a hajnali órákban ugyanis házkutatást akartak tartani az ukrán illetékes szervek Mihail Szaakasvili volt grúz elnök, később odesszai kormányzó lakásában. Igen ám, de mivel Szaakasvili igen rossz viszonyban van Porosenko elnökkel, aki azt állítja róla, hogy a Moszkva-barát erőkkel összeesküdve – megint ez az összeesküvősdi, ezek a politikusok úgy látszik, képtelenek enélkül élni – katonai puccsot készített elő Ukrajnában. Ez vagy igaz, vagy nem, de Szaakasvili élt a gyanúperrel, hogy őt most letartóztatják és elsüllyesztik valahol, egy névtelen munkatáborban, ahogy az arrafelé szokás, tehát felrohant a háztetőre, és azt kiabálta a lent lassan összeverődő népnek: „El akartak rabolni, mert felléptem az ukrán nép védelmében. Csöndben el akartak tüntetni, de nem sikerült nekik!” Valamint azzal fenyegetőzött, hogy leugrik.

Ennek ellenére később letartóztatták, ám hívei kiszabadították a rendőrségi mikrobuszból, majd elmentek az ukrán parlament épületéhez, ahol Szaakasvili beszédet tartott. Tagadta az ellene felhozott vádakat, továbbá lemondásra szólította fel Jurij Lucenko főügyészt és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőit. Az UNIAN szerint mintegy ezren, a NewsOne oroszbarátnak tartott ukrán hírtévé szerint néhány ezren gyűlte össze a parlamentnél. Erre válaszul Lucenko főügyész 24 órát adott neki, hogy adja fel magát.

Kievben érdekes idők járnak.

A tegnap esti órákban kísértet járta be a Facebookot, a State Department kísértete. Tudni kell, hogy az amerikai külügyminisztérium eddig nem közvetítette élőben a sajtónyilatkozatait, sajtótájékoztatóit, tehát érthető módon mindenki arra gyanakodott, hogy valami kiemelkedően fontosat fognak bejelenteni a soha nem tapasztalt élő adásban. Hát fontos dolgokról is volt szó, az igaz, de azért a Világ nem fordult ki a sarkaiból: Heather Nauert szóvivő beszámolt Tillerson brüsszeli tárgyalásairól, bejelentette Steve Goldstein kinevezését külügyi államtitkár-helyettessé (a kifejezés nem pontos: Amerikában ez inkább a külügyminiszter egyik helyettesét jelenti), a legszigorúbban elítélte az orosz és Asszad-párti fegyveres akciókat Szíriában, valamint közölte, hogy John Sullivan külügyminiszter-helyettes (mint láthatjuk, több ilyen is van) tárgyalásokat folytat Nizar Khairallah iraki külügyminiszter-helyettessel. És, ami a legfontosabb: Trump elnök utasítására megkezdődött a nemzetbiztonság stratégia átalakítása, néhány héten belül kész lesz az új amerikai külpolitikai doktrína.

Hát, ha Trump utasítására alakítják, képzelem, bár annál, ami eddig volt – tehát az állandó diplomáciai improvizációnál – talán csak jobb lesz.

Vagy nem.

Azt majdnem el is felejtettem említeni, hogy Észak-Írország meghiúsíthatja a Brexitet, ugyanis nem hajlandó elfogadni a vámhatárt az Ír Köztársasággal. De ez még eldől.

Hát kérem, összefoglalva: sűrű volt a tegnapi nap a világpolitikában, a mai is az lesz. A Mikulás sok mindent hozott nekünk, de valahogy az az érzésem, a saját puttonya helyett Pandora szelencéjét kapta fel a nagy sietségben, vagy ha mégsem, hát ezek nem ajándékok, hanem virgácsok.

Bocs, azért ennyire rosszak csak nem voltunk.

Száncsengő, száncsengő...

Szele Tamás

Roger, Roger Wilco... nem, ez nem egy ember neve, ez egy kifejezés. Pilótanyelven azt jelenti: „received, will comply”, vagyis „vettem, teljesítem”. De hogy kerül ez ide most? Hát, ha nem is teljesen egyértelmű a hír, úgy, hogy több száz német pilóta nem hajlandó többet kitoloncolt embereket vinni Afganisztánba.

Mivel a Deutsche Welle erről szóló írása kissé, hogy is mondjam csak, pontatlan (http://www.dw.com/en/german-pilots-refuse-to-carry-out-deportations/a-41638832) , próbáljunk meg rájönni, mi is lehet ez. Azt mondja a hír, miszerint:

„ Több száz német pilóta megtagadta a menekültek kitoloncolását, visszaszállítását Afganisztánba. A német kormány az egyik párt hivatalos kérdése után közölt adatokat erről: ezek szerint idén eddig 222 alkalommal volt sikertelen a menekültek Afganisztánba történő visszaszállítása a pilóták döntése miatt.

Németország biztonságos országként tekint Afganisztánra bizonyos esetekben az ott folyó erőszak ellenére, írja a cikk. 2017-ben január és szeptember között a legtöbb visszautasított út, körülbelül 140 az ország legnagyobb repülőterén, a frankfurtin történt. 40 esetben pedig a düsseldorfi repülőtéren történt bojkott. 85 esetben a Lufthansa, és a cég tulajdonában álló Eurowings pilótái döntöttek a visszautasítás mellett.” (Index)

Hát, akkor hogy is van ez? Az világosan látszik, hogy nem egy vagy más társaság pilótái tagadják meg az utakat, hanem úgy általában nem akarnak a Kabuli Nemzetközi Repülőtérre menni. Még talán mozgalomnak sem nevezhetnénk ezt, hiszen nem most, ebben a pillanatban tagadták meg az utakat, szervezetten, hanem sokszor, az idei év folyamán. Mindenképpen nagyon derék, humanista gondolat ezeket a járatokat nem vinni – de ráadásul nem is butaság.

Hogy az elején kezdjem, repülőgépet vezetni nem szakma, nem hivatás, hanem szerelem. Aki azt egyszer megtapasztalta, örök életére megfertőződött, abból már rendes ember nem lesz, az mindig repülni akar majd.

Így is van rendjén. Hanem az ember már az első felszállás után rá kell jöjjön, hogy izé... ezt majd le is kéne tenni, ha lehet, egy darabban, és ha lehet, a reptérre. Hát bizony, ez nem mindenkinek és nem mindig sikerül, a legkönnyebb vitorlázógépekkel is megesik, hogy törnek, hát még a nagyobb konstrukciókkal. Törhet az a szegény gép a légköri viszonyok miatt, jöhet turbulencia, szélnyírás, navigációs hiba, romolhatnak el a műszerek, kifogyhat a nafta... szóval, lezuhanni ezer módon lehet, leszállni csak egyféleképpen: jól.

Ami viszont majdnem garancia a vészhelyzetre, az az, ha a fedélzeten olyan emberek ülnek, akik lázadoznak, tiltakoznak az út ellen. Gyakorlatilag viszi a gép magával a legkomolyabb veszélyforrást. Viszonylag sok érdekes légi útról van tudomásunk, vittek már légi közlekedési eszközökkel a világon mindent, az Air America legendás elefántjától kezdve kecskéig és tábortűzig, de ennek az volt a feltétele minden esetben, hogy ne sokat hisztériázzanak az említett izék a fedélzeten. Mondjuk a polgári légiközlekedés legnagyobb hősei talán azok a névtelen orosz pilóták, akik minden vicc nélkül belementek abba – méghozzá rendszeresen – hogy a kedves utas felhozhatja a gépre a kecskét. Ez egy időben elfogadott lehetőség volt az orosz Távol-Keleten. Olyan is volt, igaz, nem orosz pilótákkal, hogy egy népcsoportot, konkrétan a falasákat evakuálni kellett Etiópiából, a Mózes-hadművelet során, és hát nem teljesen voltak tisztában azzal, mi is a repülőgép, szó szerint tüzet raktak a fedélzeten... Szóval, nem kis feladat a levegőben tartani azt a gépet.

Meg hát, azért tessék elképzelni, egy korszerű utasszállító gép viszonylag nehéz. Csak a hajtómű tolóereje és a Bernoulli-törvény tartja a levegőben, különben majdnem olyan jól repülne, mint egy féltégla. És a pilóta felel a gépért, ő felel az utasokért, ő felel mindenért. Ehhez még vegyük, hogy vannak a világon nagyon, de nagyon rosszul épített repülőterek, amikre ezért vagy azért kifejezetten nehéz letenni a gépet, ami leginkább mégis egy nagy, nehéz, repülő gőzhajó, szóval a parancsnoknak nagyon észnél kell lenni.

Mindezek ellenére is a légiközlekedés biztonságosabb a vasutat kivéve minden másnál.

Miért?

Mert a pilóták eszüknél vannak.

Mint ahogy ebben az esetben is. A kabuli nemzetközi reptér nem épp ideális hely, biztonságosnak nehéz volna nevezni, ráadásul szerencsétlen kitoloncolt emberek sem örülnek, ha odaviszik őket – akkor pedig jobb, ha nem viszik.

Mindenkinek jobb.

Ez nem politikai gesztus vagy mozgalom, hanem egyszerű ép elme döntése: ha valami ennyire kockázatos, ráadásul kissé embertelen is, akkor nem tesszük meg.

Le a kalappal a német pilóták előtt. Becsületes, felelős emberek.

Nem vállalnak felesleges rizikót.

Jobb is így.

Good landing!

Szele Tamás

Rabojszáj és felebarátaim, bajban vagyunk. Bajban vagyunk, mert nem tudunk mihez kezdeni egymással. Ha erről van szó, nem is hiszem, hogy egymással kéne kezdenünk bármit is. De hát mit mondana erről Löw rabbi, e néven reb Yehuda? Valószínűleg semmit. Valószínűleg egyszerűen közénk vágná, ami a keze ügyébe akad.

És csak remélhetnénk, hogy nem gólemet.

Reb Yehuda ben Löw hatalmas bölcs volt, a Teremtés titkainak tudója, látta a Múltat, a Jövőt, időnként a Jelent is, csak az unalmas volt, de minden erejével segíteni akart minden emberen. A bolond Rudolf császárnak megmutatta a múltat, a még bolondabb John Dee-nek a jövendőt... egyik sem bírta ki. Hát, erő kell ehhez.

Már, hogy elviseld.

Hanem rabojszáj és felebarátaim, miért hozom ezt szóba?

Tegnap kapott Prima Primissma díjat Kányádi Sándor, többek között.

Hát, mint egy Nostradamus, bronz karosszékemben ülve elnéztem, ki mit szól hozzá. Mondjuk lefogadnám három piramisba, hogy a Nostradamusnak nem volt bronz karosszéke, mert törte volna a fenekét. De belenéztem a reflexiókba, az oculuson keresztül. Ezt ma úgy hívják, hogy ránéztem a Facebookra.

Az egyik fajta reakció érthető is volt. Ez szélsőjobbról érkezett, és azt mondta, nemes egyszerűséggel, hogy „büdös zsidó”. Ez érthető, ezt nem kell magyarázni, ugyanis Kányádi Sándor az erdélyi zsidó kultúra egyik legcsodálatosabb, leghívebb tolmácsolója. Nem ritka ez mifelénk: de kevés embernek lehet annyira hálás a halódó jiddis nyelvi kultúra, mint neki. Hát, rabojszáj, azt mondanám, igen szent és derék ember kapott díjat.

A másik fajta reakció érdekes volt. Közölték, hogy Kányádi – és minden erdélyi, partiumi ember - „nettó spekuláns, és magyarul (is) beszélő román”.

Felebarátaim és rabojszáj, ezt ti komolyan gondoltátok?

Ezt utoljára én Ceausescutól hallottam. Mármint, hogy magyarul beszélő román volnék. Beszélek én kínai nyelven is, mongolul is, ángliusul meg főleg, a burkus nyelv sem idegen éntőlem, s mikor Itália földjén jártam, bizony jókat beszélgettem a taljánokkal is. Merthogy ezeknek én magam mind beszélem a nyelvét. Persze, románul is tudok, ha ez nektek gyalázat, akkor is.

Csak éppen partiumi születésű magyar neológ zsidó vagyok.

Hát miféle emberek vagytok ti, felebarátaim és rabojszáj, hogy tinéktek már a jóindulat is vétek? Miféle ördög bújt a hátsó feletekbe? Milyen Istenről beszéltek, bolondok?

Itt az Isten, lássátok!

„valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem”

Felebarátaim - aki ebben nem látja Istent, az fordítsa le románra.

Az a baj, hogy úgy is működik...

Minden nyelven működik.

Nekem zsidó. Neked lehet református. Katolikus. Ortodox. Másnak lehet buddhista, megint másnak csak emberi.

Felebarátaim és rabojszáj, biztos, hogy egy nettó spekulánsról és egy magyarul is beszélő románról beszéltek?

Felebarátaim és rabojszáj, mi tart engem vissza attól, hogy mint partiumi születésű zsidó embernek, meglegyen rólatok a véleményem?

Voltaképpen semmi.

Szégyelljétek magatokat.

Gólem reggel megy, még kell kicsit gyúrni az agyagot.

Szele Tamás

Hölgyeim és uraim, meg kell mondanom, Szájer József okos ember. Buta ember ugyanis képtelen lett volna akkora, ügyes, logikusan felépített demagógiát megszerkeszteni, mint ő a Magyar Idők tegnapi számában. Ehhez bizony ész kell – okos ember, de nem bölcs. A bölcs ugyanis tudja, hol hibázik a gondolatmenete, tudja, hogy aki hazudik, rajtakapják.

Lássuk magát az írást (http://magyaridok.hu/velemeny/az-unio-sorsa-forog-kockan-2500015/). Hát, tulajdonképpen egy hűségesküről van szó a kormány jelenlegi politikája mellett – mondjuk, ha változna a helyzet, és a kormány politikája megfordulna száznyolcvan fokkal, Szájer annak is ugyanilyen ügyesen esküdne hűséget. De egyelőre adott az irányvonal, azt kell dicsérni. Meg a nemzeti konzultáció intézményét, mint a demokrácia csúcsát.

Legalábbis azon kezdi a legény, hogy annál demokratikusabb intézmény nincsen. És akinek ez nem tetszik: demofób. Idézzünk, kérem.

„A modern demofób fél a néptől. Úgy gondolja, hogy a sokaság, mivel vele ellentétben nem képes a széles összefüggéseket átlátni, nem igazán alkalmas a kormányzásra. Az általa megválasztottak sem jobbak, mert azok meg nem a jó döntésekre, hanem a tömeg kegyeinek a kiszolgálására törekszenek. A többség zsarnoksága rendre elnyomja a kisebbségeket, korlátozza az egyén jogait, intoleráns et cetera, bizonyos helyzetekben ezért korlátozni kell. Minél inkább, annál jobb, annál kisebb a diktatúraveszély.”

Igazán, édes úr? Akkor megmondaná nekem, mi a jó fityfenének van szükségünk alkotmányokra, alaptörvényekre, intézményekre? Nem lenne egyszerűbb minden fontosabb döntést demokratikusan, népszavazás útján eldönteni, a kevésbé fontosakat meg a bíróságok kezelnék a törvények alapján? És ha már a demos mindenek felett, egyáltalán, miért nem módosíthatóak a törvények regionálisan? Ha valakiknek mondjuk nem tetszik, hogy a községben az út menetirány szerinti jobb oldalán járnak a kocsik, miért nem módosíthatják ezt a bal oldalra? Hiszen – mondjuk – ezt kívánja a falu népe, és akaratát konzultáció útján ki is nyilvánítja.

Ja, hogy balesetek következnének be. Hát, az igaz, de a népakarat nem sérülne, érvényre jutna. Meg hogy konzultálni csak arról lehet, amiről kérdeznek, és erről nem kérdez a kormány.

Hohó. Hát itt is van az első Achilles-sarok az érvelésben! Lesz még, ez a szájeri gondolatsor ugyanis inkább százlábú, mint bármi más, de ez a legfőbb. Tehát azt tetszik mondani, miszerint:

„A nemzeti konzultáció jóval több és más is, mint egy közvélemény-kutatás, hiszen az emberek aktív részvételét teszi lehetővé. De nem azonos a többnyire egy kérdésre leegyszerűsített népszavazással sem, hiszen a véleményük jóval részletesebb kifejtésére, nagyobb beleszólásra ad módot a polgároknak.”

Annyiban több, hogy nem egy kérdés kerül elő, és annyiban más, hogy csak a kormány kérdezhet. Azt már nem is mondom, hogy a kérdések úgy vannak megfogalmazva, hogy ellenvélemény nem létezik rájuk - bolond, aki válaszol.

Ugyanis rossz kérdésre csakis rossz válasz adható. Ez a mostani magyar belpolitikai helyzet tökéletes magyarázata: hét éve folyamatosan belemegyünk abba, hogy rossz kérdéseket tegyenek fel nekünk, és rendre rossz válaszokat is adunk.

Ha egyszer jó válasz nincs.

Ilyen helyzetben mindig az nyer, aki a rossz kérdést felteszi, az sem véletlen, hogy a közbeszédet, közpolitikát mindig a kormány offenzívája határozza meg, mindenki más csak vagy melléállhat, vagy tiltakozhat. Lejöttünk a játszótérre focizni, és már vagy hét éve fogócskázunk helyette, mert az ügyes kis kormány állandóan ránk kiált: „te vagy a fogó!” Megfogjuk, abban a pillanatban ő is visszafog, és megint mi vagyunk a fogók.

A büdös életben nem fogunk mi így focizni.

Na, de mondjuk, valahogy keresztülverek egy lehetőséget arra, hogy indítsunk egy nem kormánypárti nemzeti konzultációt. És egy évig kutatom a közvéleményt, hogy mik azok a legégetőbb gondok, amikre a magyar népesség megoldást szeretne találni. Hát kérem, a „migráció” az első tízbe se jutna, pedig a kormány csak ezt látja, csak erről beszél. Nem jutna be, mert menekült alig van az országban, az átlagember nem találkozik velük, aki van, azt is hét lakat alatt őrzik. Hogy azért nincs, mert nem engedjük be? Inkább azért, mert eszük ágában sem volna idejönni, nem ránk, nem ide vágynak. A migráció csak a kormány mumusa. Egy valódi nemzeti konzultáción inkább gazdasági, egészségügyi, oktatásügyi, szociális, egzisztenciális kérdések kéne eldőljenek. Azok sokkal fontosabbak és azokat érezzük nap, mint nap a bőrünkön. Csakhogy ilyen konzultáció nincs, és nem is lehet.

Akkor tehát mi a nemzeti konzultáció jelenlegi formájában?

Nem más, mint egy olyan rendszer, melyben a kormány postai úton érdektelen hülyeségeket kérdez tőlünk és nekünk szabad vele postai úton egyetérteni.

Ez tehát Szájer szerint a demokrácia csúcsa. A gondolatmenet veleje ez volna, valamint az, hogy Magyarország a béke, stabilitás és erős kormányzat szigete a nyomorgó, lázongó Unióban. Hát, ez az állítás sem annak szól, aki ért bármilyen idegen nyelven vagy járt már más országban is, mint a miénk. De lássuk a maga szépségében.

„Ha végignézünk ma Európán, szinte alig találunk erős, cselekvőképes kormányokat. Itália? Egy éve átmeneti kormány. Nagy-Britannia? Törékeny koalíció, belül megosztott kormányzó párt. Németország? Épp kormány sincs. Spanyolország? Kisebbségi kormány, Katalónia. Franciaország? Belül népszerűségét rohamosan vesztő, ezért külpolitikában hiperaktívan kompenzáló elnök. Hollandia? Fél évig tartott, míg összehoztak egy koalíciót. Magyarország a stabilitás szigete, erős kormánnyal.”

Mindjárt elkezdek apróbb örömtüzeket gyújtani, és körbeugrálom őket boldogságomban... jó az erős kormányzati rendszer egy prosperáló államban, hogyne, de nálunk minden van, csak nem prosperitás. Nálunk egyre fokozódó, letagadott válság van. Nem hiszed, öcsém? Na, szaladj le, hozz tíz tojást!

A mi helyzetünkben örülni az erős kormánynak annyi, mintha a házunkat a termékeny síkság vagy a folyópart helyett a Vezúv kráterébe építenénk. Mert a síkságon nagy szél jöhet, a folyó is kiönthet, de a kráterbe még az ellenség sem meri betenni a lábát. És milyen szép, erős valami az a tűzhányó!

Kicsit meleg és büdös, az igaz. Meg alulról bármikor feljöhet az eleven tűz.

De ez a mi házunk, ide építettük, ilyenre, köteles mindenki imádni!

Amondó volnék, jobb lenne szétszedni és kellemesebb helyre rakni, okosabban.

Ehhez még konzultálni se kéne, olyan büdös kénkőszag van, hogy mindenki orrát facsarja.

Ja, csak hát ez az én véleményem, amit senki sem kérdezett. Majd akkor pofázzak, ha kérdeznek, nemzeti konzultáció útján.

Ez ugyanis az orbáni, szájeri demokrácia.

Nem vigasztalnék senkit, hogy egyszer majd jobb lesz: míg ők és csakis ők kérdezhetnek, maradunk itt a remegő talajú, meleg, büdös kráterben.

A Vezúv kitörni készül.

Szele Tamás

Kérem tisztelettel, ez úton szeretném felhívni a figyelmet az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságára, különös tekintettel az esti órákra. Teszem mindezt azért, mert a magam példáján okulva kellett belátnom: amennyiben elalvás előtt nagy mennyiségű pacalpörköltet fogyasztunk, galuskával, rémálmaink lesznek.

Arra nem is gondolnék, hogy nem a pacaltól voltak, hanem a helyzettől – ugyan már, a helyzet rózsás és reményt keltő, nincs politikai erő, amely valamilyen szempontból ne találná annak. Feltéve, természetesen, hogy a többi politikai erőt elviszi az ördög, és egyik vagy másik embercsoport kipusztul a Föld bolygó felszínéről.

De hát lássuk, mire alapozom a nézetemet? Ugye, a sajtómunkás – régebben újságíró, de azóta sokat fejlődtünk, főleg vissza – elalvás előtt még átnézi a nap híreit, mert reggel írni kell, lássuk, mink van, mielőtt nyugovóra térünk. Előtte vacsora, jó nehéz pacal, galuskával, a végén egy kis csokoládé, utána, kissé már kajakómában sajtószemle.

Első sorban is miniszterelnöki rádiónyilatkozat volt tegnap, nem interjú, mert abban néha kérdeznek is, de most személycserés megoldásokkal ez a veszély elhárult. Kiemelt idézet?

„Magyarországon a Soros-hálózat propagandát fog folytatni, meg fogja erősíteni a civil szervezeteket, emberek százait és ezreit fogja fizetni, a választás időpontjára pedig úgynevezett civil központokat fog létrehozni az ország különböző részein, amelyek pontosan úgy működnek majd, ahogyan a kampányban a pártok szoktak.”

Adná az Isten, de nem fogja. Különben is, egy ilyen rendszer azonnal felvetné a kérdést, méghozzá magyarosan: kiket NEM fog támogatni Soros? Mert nálunk sosem az a kérdés, ki kap pénzt, az mindig fontosabb, ki nem kaphat egy kanyit sem. A helyes válasz az, hogy politikai erőt valószínűleg nem fognak támogatni, pont az elfogultság miatt, ellenben szegénységellenes programokat igen. Mindig tudtam, hogy szegénynek lenni államellenes tevékenység, remélem, az illetékesek is fellépnek a nyomor ellen – habár ők eddig is a szegények ellen léptek fel, maga a szegénység fogalma, mint társadalmi jelenség hidegen hagyta őket. Oké, mondott még mást is a miniszterelnök, de az már a pszichopatológia tárgyköre, menjünk tovább.

A rádiónyilatkozattal egy időben megszólalt maga Soros is, akinek úgy látszik átütötte az ingerküszöbét a sok éves kampány, és kissé indignálódva közölte: azért romlott meg a kapcsolata Orbánnal, mert maga Orbán is megromlott. Ezen nincs is mit elemezni. Az interjú érdekes részlete viszont, miszerint a mostani miniszterelnök nem volt Oxfordban élenjáró az ösztöndíjasok között Soros György szerint, mert állandóan hazalógott. Hát, így tényleg nehéz tanulni. És milyen szerinte a helyzet?

„Megítélésem szerint most a rendszer jobban elnyomja az embereket, mint az orosz megszállás alatt. Ott sikeresebben tudtuk támogatni a társadalmat ahhoz, hogy információt és segítséget kapjanak.”

Tagadhatatlan. Menjünk tovább, lássuk a többi hírt.

Véget ér Morvai Krisztina politika karrierje. Milyen karrierje? Amit művelt, politikának nem nevezném, de miért nem indul jövőre? Ja, mert nem indítják. Vagy ha mégis, akkor tévedtünk. Meg nem jobbikos színekben. Ő sem indulna jobbikosként, ami, lássuk be, az ő szemszögéből megérthető. Ezekben a vészterhes napokban, amikor a cukipárt megválik a nyugdíjas tagozat elnöknőjétől pusztán annyiért, hogy az illető vastagon zsidózott-cigányozott-erdélyizett, egy elvhű szélsőjobboldali nem adhatja a nevét még egy látszólagos konszolidálódáshoz sem. Persze ez van most, de még kialakulhat olyan helyzet, hogy a Jobbik és Morvai teljesen meg fognak felelni egymás elvárásainak, és kéz a kézben sétálnak majd moziba, megnézni a Jud Süsst.

Lássuk a kormánysajtót. Abból is a vidéki napilapokat. Megint központi anyag jött le mindenhol – kérem, borzalmas, mi zajlik a magas Északon, kérem, ez már majdnem dekadencia. Azt írja Szakács Árpád a Mediaworks főguruja, méghozzá egyszerre írja minden vidéki napilapban, miszerint vége Finnországnak.

„Közben az iskolarendszerből kikerült nemzedék körében kimagasló lett a gyilkossági ráta, jelentős az öngyilkossági arány, súlyos probléma az alkoholizmus.

Viszont a finn gyerekek állítólag nagyon boldogok, ebbéli örömük kifejezésére templomokat, katedrálisokat gyújtanak fel, néha véres utcai zavargásokat provokálnak és egyes iskolákban a szülői fegyverrel tömeggyilkosságokat rendeznek osztálytársaik körében.”

Hát, ez maga az iszonyat, kérem, ahogy lángolnak azok a szegény finn katedrálisok, Szent Hemminki csontjaira mondom. Hogy erről nem tud a világsajtó, pedig vezető hír volna mindenhol? A világsajtó hülye, alulinformált, valamint sorosista ügynök, testületileg, ellenben Szakács Árpád nagyon okos. Jövő héten kinevezik helikopternek is, a jó szeme miatt. A régi zsidóvicc jut eszembe, mikor a csodarabbi riasztja a híveket: Lemberg ég! Rohannak menteni, reggelre odaérnek, nem ég semmi. Hazafelé méláznak egymás között: „Lehet, hogy Lemberg nem égett. De mégiscsak csoda, hogy a rabbileben ellátott Chelmtől Lembergig!” Na, így lát el Budapesttől Helsinkiig Szakács mester is.

Ha már ilyen hangulatban vagyok, pont idevág az Orbán Viktor-formájú adventi gyertya is. (http://hvg.hu/kkv/20171201_Venne_Orban_Viktorformaju_adventi_gyertyat) Kérem, ez nagyon okos ötlet. Annak, aki szereti, világíthat a miniszterelnök lángesze, annak, aki nem szereti, az nézheti, ahogy ég, és megint a zsidók járnak rosszul. Miért? Tessék elképzelni, mennyibe kerül kilenc Orbán a chanukiában... mindenki másnak elég négy.

Na, akkor ezek a főbb hírek, olvassunk elalvás előtt egy kis Lovecraftot, kifejezetten biedermeyer hangulatú a magyar sajtóhoz képest, kicsit viktoriánus is, aztán aludni kell.

Talán álmodni.

De hogy mi álmok jönnek a pacal és a sajtószemle után... Álmot láttam, én, feleim.

Azt álmodtam, hogy Álomországban addig erőltetik a Jobbikkal kötendő „technikai koalíciót” egyesek, míg csak bírják. Közben Vona folyamatosan tagadja ennek a lehetőségét is. Aztán jövő február elején vagy közepén mégis összeülnek, akár egységesen, akár külön-külön az ellenzéki pártokkal, és megegyeznek a technikai, szigorúan csakis technikai koalícióban, limitált időre és kizárólag Orbán távozása érdekében. A választókörzetekben közvéleménykutatást végeznek a jelöltek népszerűségéről, minek következtében nagyon sok helyen visszalépnek a demokratikus ellenzék jelöltjei a jobbikosok javára, hiszen erről szól az egyezség. A Jobbik összeszed olyan 35%-ot, a kedves, együgyű ellenzék merevre ünnepli magát, majd másnap este, mikor még mindenki másnapos, Vona vigyorogva bejelenti, hogy a 35%-os Jobbik a Fidesszel alakít kormányt, és a technikai koalíció le van tojva. Akinek nem tetszik, mehet panaszra Hitlerhez, Sztálinhoz vagy Mátyás királyhoz.

A két pártnak együtt messze meglesz a 75%-a.

Álmomban Orbán és Torgyán esküdöztek egymásnak, hogy sosem alkotnak közös kormányt. Vagy az nem álom volt?

Aztán megálmodtam a demokratikus ellenzéki szervezetek reakcióját is erre, melyből kiderül majd, hogy a kudarcról mindenki tehet, csakis és kizárólag ők nem. Árulás történt ugyan, de ezt nem firtatják, mert máskor is történt, például, mikor mégis megkötötték mégis a technikai koalíciót.

Aztán nem tudom, mi fog történni, mert felébredtem.

Kérem, ilyenek a rémálmok. Nem a helyzet tehet róluk, dehogy a helyzet.

Az az átkozott pacal a hibás.

Szele Tamás

Én, kérem, eldöntöttem, tűzoltó leszek s katona, esetleg vadakat terelő juhász. Mármost a tűzoltó mestersége kockázatos, a juhász úgyszólván soha nem vadakat terel, azokat külön be kéne szerezni, marad a katona. Örömkatona. Mégpediglen önkéntes területvédelmi tartalékos, mert arra most ingyen van lehetőség, sőt. Meg is becsüli érte a kormány a jelentkezőt.

Nyugalom, nem ment el az eszem, de azért érdekes ez az önkéntességi forma. Érdekes, ugyanis egyfelől úgy néz ki, mintha özönlenének a rekruták, népszerű mozgalom bontakozna ki, az állam polgárai között lázasan terjedne a gondolat, miszerint helyes dolog belépni a Honvédséghez, másfelől meg minimum röhejes hírek és beszámolók terjednek arról, hogyan is néz ez ki.

Hát nem úgy, mint a Generális című némafilm elején, mikor Buster Keatonnak megmondja a menyasszonya, hogy addig se gyűrű, se csók, míg nem látja egyenruhában. Házasságról meg pláne szó sem lehet.

Akkor lássuk alaposabban. Merthogy mit mond a Honvédség oldala? Most jó lenni katonának, ugyebár, irány a sereg. Szintén ugyebár. (http://www.iranyasereg.hu/home/page/tartalekos)

„Egy új önkéntes tartalékos formát alakítunk ki, amely területvédelmi elven szervezett szinten, járásonként rendelkezik olyan felszerelt egységekkel, amelyek alapszinten akár kibervédelmi képességgel is rendelkeznek.

Ha eddig vonzott a katonaság, de vonakodtál a lakóhelyedtől rövidebb-hosszabb időre elszakadni, hogy kiképzésen/felkészítésen vegyél részt, akkor ez a szolgálati forma pont neked szól.

Helyben tartjuk neked a kiképzést, akár a szabadidődben is.

Önkéntes területvédelmi tartalékos katonaként a saját járásodban erősítheted Magyarország védelmét.

Hazánknak szüksége van olyan önkéntes tartalékosokra, akik civil foglalkozásuk megtartása mellett támogatják a honvédelem ügyét!

„A honvédelem nemzeti ügy!”

A Magyar Honvédség átalakítja és megújítja az önkéntes tartalékos rendszerét, amelynek új elemeként a helyi közösségekre építve hozta létre az önkéntes területvédelmi tartalékos azaz ÖTT szolgálati formát.

Az ország valamennyi járásában járásonként megalakítandó, területi elven szervezett önkéntes tartalékos századok célja, hogy szükség esetén helyben álljon rendelkezésre egy kiképzett, felkészített, alkalmazható erő. A területvédelmi tartalékos század tagjai a felkészítések alkalmával olyan kiképzést, tudást kapnak, amely a helyi közösség védelmi képességét növeli, legyen szó honvédelmi vagy katasztrófavédelmi helyzetről.
A tartalékosok felkészítése és az alkalmazása helyben történik, alapvetően a járásban, esetleg a megyén belül, évente összesen 20 napban.
Ne legyen megyénkben olyan település, amely nem rendelkezik tartalékos katonával, bizonyos létszámú kiképzett katonai erővel! jelentkezz Te is!

Jelentkezés a szolgálatra:
Az önkéntes tartalékos szolgálatra személyesen a polgármesteri hivatalokban a kijelölt ügyintézőknél, a járási hivatalokban vagy a megyeszékhelyen lévő toborzó irodában lehet jelentkezni.

A regisztrációs lap kitöltése és a toborzó irodába történő eljuttatása jelenti a katonai szolgálatra a jelentkezést. A kitöltött regisztrációs lapot leadhatod a polgármesteri hivatalokban a kijelölt ügyintézőnél, a kormányablakokban, vagy elküldheted e-mailben.
A regisztrációs lap elérhető a kormányablakokban, a megyei toborzó iroda ügyfélszolgálatán és a www.irányasereg.hu weblapon.

Jelentkezési feltételek:
Jelentkezhet minden nagykorú, magyarországi lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű és cselekvőképes magyar állampolgár, a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig.”

Hát, kívánhat ennél többet az ember? Kiképzés, akár a szabadidőmben is - mondjuk jobb szeretném munkaidőben, mert akkor megmarad a szabadidő, de ez, kérem, hadsereg, nem méznyalás. Mint a toborzó folytatásából megtudható, az ember átesik egy alkalmassági vizsgálaton, aztán valamikor a kiképzésen, jogosult szerződéskötési díjra, vagyis verbunkra, aztán egy vas nem jár neki, ha nincs szolgálatban. A zsold csak a leszolgált időért jár, persze, ma nem zsoldnak, hanem illetménynek hívjuk. Logikus, mondhatni.

És hány ilyen tartalékos behívását tervezik?

Az kérdéses, mikor felmerült az ötlet – mert a miniszterelnök fejéből pattant ki – húszezerről volt szó, aztán kiderült, hogy baj van, a nép nem tódul. De vegyük azt, az Index alapján, hogy mit mondott Simicskó miniszter október harmadikán, Hajdúhadházon, mikor önkéntesek eskütételén beszélt. (http://index.hu/belfold/2017/10/03/tartalekos_katonak_szama_simicsko/)

„Év végéig további ezerrel nő a tartalékos katonák száma – mondta Simicskó az avatóünnepségen, majd „a legmagasabb szintű nemzettudat megnyilvánulásaként” értékelte, ha valaki a „szülőföldünk, hazánk védelmére felesküszik, erre a nemzeti ügyre adja az életét.” A honvédelmi miniszter megismételte a kormány többször hangoztatott elképzelését, miszerint mind a 197 járásban fel kell állítani majd egy-egy területvédelmi egységet, a tartalékosok összlétszámát pedig húszezerre kell növelni. Mivel a honvédség jelenleg valamivel több, mint ötezer tartalékossal rendelkezik, ezért a keret feltöltése még messze van.”

No, hát ha nem özönlik a nép, akkor noszogassuk, terelgessük – gondolhatták több helyen, így történhetett tavaly, hogy a közmunkásoknak kötelező módon részt kellett venni a toborzásokon, az igaz, nem mindenhol, de olyan hely is akadt, ahol még a terhes nőket is beterelték. No, nem a seregbe, csak a toborzásra, legfeljebb nem lettek katonák, de a részvételi arány a rendezvényen megvolt. Én mondjuk nem is értem: mutogatják az embereknek a szebbnél szebb toborzófilmeket, és valahogy mégsem akarnak önkéntes területvédelmi tartalékosnak állni.

De valami eredményre szükség van, év végéig legalább az az októberben előirányzott ezer rukkoljon be, a kutyaúristenit neki! No, ahol már a közmunkásokat sem lehetett behajtani szolgálatra, ott csak egyvalami segíthet.

Nem a piócás ember.

A kormányhivatalok.

Elvégre ott is emberek dolgoznak, földig ér a lábuk, jó esetben fülük közé szorult a fejük, tehát aki alkalmas kormányhivatalnoknak az alkalmatos önkéntes tartalékosnak is. Csak hát ez a gyakorlatban kicsit furán néz ki – egyes vidékeken kormánymegbízottakat, negyvenes adminisztrátor hölgyeket soroznak jobb híján, mint arról a 444 is beszámolt. (https://444.hu/2017/11/30/fantasztikus-modszerekkel-toboroznak-onkentes-tartalekos-kamukatonakat-a-magyar-videken)

„A járási hivatalban, ahol a feleségem dolgozik, létszámarányosan három főnek kellett jelentkeznie önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatra, a polgármesteri hivatalból pedig kettőnek. Negyvenes nők jelentkeztek, többnyire olyanok, akiknek a munkahelyi lojalitás nem volt opció. Ígéretet kaptak arra, hogy nem kell semmit se csinálniuk, a képzésre se kell elmenni, ha nem érnek rá. Az egyenruhát és rátermettség alapján rendfokozatot kaptak, majd egy megyei fejes jelenlétében esküt tettek. Ez nagyon nehezen ment, mert egymást meglátva katonaruhában, nem bírták átérezni a helyzet komolyságát.
A terv teljesítve lesz, ebben a járásban is feltöltésre kerül a század.” (444, olvasói levél)

Hát, kérem, azt mondanám, hogy százados úr, sejehaj, százados úr ne üljön a lovára. Az így létrejött ármádiát vezetni sem kell majd. Nagyhatalom leszünk most már, annyi biztos, csak nehogy fegyvert adjon valaki az önkéntesek kezébe, mert abból baj lesz. Vagy eltörik egymáson, vagy lábon lövik magukat.

Sok országban van önkéntes katonai szolgálat, nem mondom, de azok – például az Egyesült Államok – nagyhatalmak, meg valahogy nem kötéllel fogják az önkéntest, pláne nem a kormányhivatalban.

Lófütty lesz ebből, nem húszezres önkéntes sereg.

Ez – ha nagyon akarjuk – maximum a Munkásőrség. De annak is csak halovány utánzata. És az sem volt haderő, az is bohóckodás volt.

Kérem, ha mindenáron így akarják feltölteni a Honvédség tartalékos állományát, ám töltsék, reméljük, nem jön a burkus. Felőlem a vadakat terelő juhászokat is toborozhatják a hivatali állományból.

De a tűzoltókat ne.

Azokra ugyanis szükség van. Azokat tessék szépen megfizetni és kiképezni.

Szele Tamás

Vagy valami hasonló. Megy a gőzös, megy a gőzös, illetve majd megy, nem Kanizsára, hanem Belgrádba, de minek is megy majd? Hogy jöhessen, kérem, hogy jöhessen. Megrakodva mindenféle portékával, földi jóval, amit a Középső Birodalom világhíres kalmárai küldenek Európába, eladás céljából. Hát hiszen nem is lenne baj ez, csak éppen...

Csak éppen pöttyet drága lesz nekünk ez a gőzös, illetve természetesen dízeles vagy tán elektromos. 750 milliárd körüli összegből újítjuk fel a Budapest-Belgrád, pontosabban Ferencváros-Kelebia vonalat, meg kétvágányúsítjuk. Persze, nem volt ez mindig ennyi: eleinte 452 milliárdra becsülték a várható költséget, később 550-re, ebből lett a mostani 750.

Milliárd, kérem, nem millió.

Ebből a bagatell kis összegből lesz nekünk 162 kilométer kétvágányos vasutunk, melyen óránként 160 kilométeres sebességgel érkezhet az áru Pireuszból. Azért pont Pireuszból, mert az ottani kikötőben vannak nagyrészt kínai terminálok. No, de hol van Pireusz Kelebiától? Ahol Makó Jeruzsálemtől, előbb még ki kell építeni a Pireusz-Belgrád és a Belgrád-Kelebia vonalakat is, hasonló minőségben. Ez folyamatban van, ha nem is sietik el, olyan három év alatt ígérik például a Belgrád-Stara Pazova 34,5 kilométeres vonal felújítását, de hát vasútnál első a pontosság, ahogy az igori pályaudvaron is elhangzott már.

A 160-as tempó is érdekesen hangzik, ennyivel ugyanis nem tehervonatok járnak, hanem személyforgalmi expresszek – a mostani pálya nem is bírná ezt a terhelést, felújítva sem nagyon, nincs kizárva, hogy a régi helyett teljesen újat kell majd építeni – és a MÁV aktuális gördülőállománya sem alkalmas erre. Ehhez új mozdonyok, új szerelvények kellenek. Így már érthető a 750 milliárdos költség.

Személyforgalomra különben nem is nagyon lehet számítani, ez az a magyarországi vonal, ami Budapestet kivéve egyetlen nagyvárost sem érint, és a nemzetközi Belgrád-Budapest turizmus is meglehetősen gyér. A teheráru szállítását viszont irtózatosan drágává teszi a kért 160-as tempó – persze lehetséges, hogyne volna az, csak nem véletlen, hogy nem szoktak így rohangálni a tehervonatok.

De mondjuk megépül, elindulnak a járatok és Kelebiából egy óra alatt felérnek a konténerek a Ferencvárosba. Napi 4,4 szerelvénnyel lehet számolni, bár úgy érthetőbben hangzik, ha azt írom, hogy évi 1600-zal. Mellesleg, ezzel forgalommal számolva 2400 év alatt térül meg a beruházás...

Rendben van, hipp-hopp itt terem a sok szép holmi, és azután mi lesz?

Nehéz volna elhinni a kormány retorikáját, mely szerint Magyarország Kína kapuja az Unióba, ugyanis a kínaiak okos emberek, és nem valószínű, hogy egy kis, ráadásul nem is a legjobb helyzetben lévő országra bíznák, hogy kizárólagos hídfőállásuk legyen az uniós piacon. Különben sem erről szól az „Egy öv, egy út” program, hanem a kereskedelem globális fellendítéséről, kis szemei vagyunk mi egy nagy láncnak.

No, de lehetünk nagyon fontos szemei. Ma reggelig nem volt világos, voltaképpen hol van ebben az üzlet nekünk, de Varga Mihály interjúja a Magyar Időkben rávilágított pár, eddig homályos pontra (http://magyaridok.hu/gazdasag/sok-penzt-hozhatnak-kinai-kontenerek-2516098/).

Kérem szépen, a vámolás a kulcsa mindennek.

„Versenyeznek az EU-ban azért, hogy melyik tagállam végezhesse el a Kínából érkező áruk vámkezelését, a vetélkedésbe Magyarország is beszállt – erről beszélt lapunknak a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály rámutatott: a rivalizálás nem véletlen, egy forintnyi vámbevétel azonnal 33 adóforintot termel. A Budapest–Belgrád vasútvonal felújításával a kínai konténerek hatalmas tömege indulhat meg Magyarország felé.” - írja a cikk. Valamint:

„– A vám ugyan nagyrészt az unió bevétele, ám az összeg húsz százaléka az ügyintéző tagállamnál marad. Szeptemberig 44 milliárd forintnyi vámbevétel keletkezett itthon, ebből kilencmilliárd forint gazdagította a hazai költségvetést. Az importnál szóba kerül a forgalmi adó is, az import-áfa összege pedig már most meghaladja az 1300 milliárd forintot.”

Aha. Hát, még így is 83 év és négy hónap alatt térül meg a felvett kölcsön alapösszege, de lesz ez több, hiszen a kínai fél kamatra adta nekünk ezt a 750 milliárdot, csak éppen a szerződés részletei titkosak.

Mindenképpen, jó hosszú időre tervez a kormány, én például le merném fogadni, hogy nyolcvan-kilencven év múlva talán már nem ők lesznek hatalmon, vagy ha mégis, akkor tulajdonképpen mindegy is, lőttek az egész jövőnek.

De kövessük az áru sorsát. Levámolják, kezelik, feldolgozzák, átcsomagolják, EU-konformosítják, aztán mehet szét, szerte Európába. Tetszik tudni, milyen ez? Mint a webáruházak mostanság.

Ugyanis utóbbi időben elterjedt az olyan webáruház-típus Magyarországon, aminek egyáltalán nincs árukészlete, raktára, semmije sincs, csak egy laptopja, egy honlapja és egy kapcsolata – egy kínai webáruházzal. A gyanútlan magyar vevő kiválasztja a portékát, rábök, megrendeli, és a magyar cég csak az ő megrendelését továbbítja mondjuk Szecsuanba, ahonnét jó esetben egyenesen a vevő címére postázzák, érkezik, mikor érkezik – ha viszont az áruházéra, akkor az is további késést jelent. Tulajdonképpen minden résztvevő keres a bolton, kivéve a vevőt, igazából nem is törvénytelen a viszonteladás – de azért más szempontból ez a módszer sért egy csomó paragrafust, például hiányoznak az üzleti, anyagi garanciák.

Na, ha megvalósul a Nagy Terv, ilyen webáruház lesz Magyarország is, Európa legnagyobb webáruháza, egyik nagy elosztóközpontja, amit lehet sajnálni vagy lehet neki örülni – de hogy a gazdasági fellendüléshez nem ilyen stikliken keresztül vezet az út, az is biztos.

Csakhogy a szerződést már megkötötték, Li Ko-csiang már tovább is utazott Budapestről, egyenesen Moszkvába.

Na, azt lenne jó tudni, ott miket tárgyalt Putyinnal... mármint igazából, nem a kincstári verziót.

Szele Tamás

• Jó reggelt, Hacsek, hogy vagyunk, hogy vagyunk?

• Ne is mondja, Sajókám, gond van az Izidorkával...

• Mi gond lehet a maga kedves, vízfejű kisfiával?

• Az a hülyegyerek most egy tasilhunpói kórházban van.

• De hiszen az Kína. Majdnem Tibet.

• Hát ez az, ez az!

• Hogy kerül a maga fia Nyugat-Kínába?

• Az úgy volt, hogy azt mondtam neki, ne élősködjön tovább a nyakamon, keressen munkát, mire fel jelentkezett rendőrnek.

• És felvették?

• Fel. Fel, a lovasrendőrséghez.

• Mint lovast?

• Nem, mint lószerszámot.

• Mindegy, az is szép pálya. De hogy lett ebből Kína?

• Nagyon buzgó a gyerek. Azt a parancsot kapták, hogy zárják le az összes utat, amin el lehetne érni a kínai miniszterelnököt.

• Ne is mondja, tegnap negyvenen toltuk a kismetrót a hetvehatos troli vonalán...

• És ez a hülye lezárta a Hankukuan-hágót, mert az vezet Kínába!

• De kérem, ez maximum a jamen hatásköre, államközi egyezmény keretében, ettől miért került kórházba?

• Az a hülye lavina nem olvas államközi egyezményeket, jött, nem voltak iratai és elsodorta.

• Azért remélem, próbálta igazoltatni?

• Persze, de mit annak a hóförgetegnek traffipax, igazolvány... úgy elsodorja a szegény magyar lovasrendőrt, lószerszámmal együtt, mint a huzat a Kresz Géza sarkán.

• És mit mondtak a kínaiak?

• Röhögtek. Négy hét kórház és harminckét év átnevelő tábor után hazajöhet.

• Bagatell. És mit lesz abban a táborban?

• Mondhatni semmi, vasutat építenek és közben fejből meg kell tanulni Mao Ce-tung összes műveit pinjin átírás szerint.

• Az még elviselhető. Képzelje, ha putonghuában kéne megtanulni. Különben is, mit panaszkodik? Itthon lesz a srác.

• Itthon?

• Hogyne, most épül a Sanhszi-Tasilhunpo-Ürümcsi-Budapest-Belgrád vonal.

• De jó... és mikor érnek ide a krampácsolók?

• Röpke harminc év, és már itt is vannak.

• Annyit guggolva is kibírunk. De jó, hogy maga ekkora orientalista!

• Az csak voltam, de a doktor Krausz kikúrált, két hete tünetmentes vagyok.

• És mondja, kitől kapta a sinológiát?

• Köztünk maradjon, a Simeknétől.

• Még olcsón megúszta, kérem. De ha nem sinológus, honnét tud ennyit Kínáról?

• A miniszterelnöktől. Itt írja az újság: „A kialakulóban lévő új világrendben Ázsia és benne Kína szerepe jelentősen megnőtt, és a jövőben is nőni fog. Kína pénzügyi és technológiai értelemben is meghatározó erővé vált, Közép-Európa üdvözli ezt a fejleményt.”

• Hát, ez már nem kisüsti, ez már cirokpálinka... Új Világrend? Azt hittem, az a Soros.

• Én is, de hát ez van.

• Azonnal értesíteni kell a Bilderberget.

• Az Ármint?

• Nem, a csoportot.

• Ja, az egész mispóchét... és akkor mi lesz?

• Semmi. De értesíteni kell.

• Mondja, mennyit is kapott ez a mandarin arra a vasútra?

• Tudja a Jade Császár. Pár száz milliárdot. Dollárban.

• Naná, majd jüanban. És mondja, muszáj volt egydollárosonként felolvasnia?

• Hogy érti?

• Arra van ez ráírva. „Novus ordo seclorum”.

• Maga nem csak sinológus, de valutaváltó is.

• Még az a jó, hogy az annuit coeptist nem olvasta fel mellé.

• Az tényleg... és mondja, most mi lesz?

• Mi lenne? Nyitunk egy mosodát Sanghajban.

• Mosodát, Sanghajban?

• Hogyne, azt ismerjük, ott volt bártáncosnő a nénikém.

• De maga szerint a kínaiak nem tudnak mosni?

• Hogyne tudnának. Sőt, még csak ők tudnak igazán.

• Akkor miért nyitunk mi gőzmosodát Sanghajban?

• Nem miért. Mennyiért.

• Mennyiért?

• Sok pénzért. Az állami támogatásért. Én majd igazgatom, maga tárgyal az ügyfelekkel, az Orbán lesz a gőz.

• És mosni ki fog?

• Majd a kínaiak.

• De akkor minek jönnének hozzánk?

• Ez benne az écesz. Nem jönnek hozzánk, mi csak a támogatást vesszük fel.

• Értem. De kinek a nevére írjuk majd?

• A magáéra, maga szegény, elmehunyt, jadegombos mandarin. Itt írja alá.

• Írom is. „Wilbour Theodor, Yu-Hi, a Tisztátalan Fukar Sárkány”

• Micsoda?

• Gondoltam, futhatna ez is a Piszkos Fred nevén.

• Egy gőzmosoda. A Piszok Alfréd nevén.

• Miért, cirkáló futhatott?

• Na, írjon valami mást, szerencsére hoztam másodpéldányt.

• Ez jó lesz? „Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke”.

• Jó, de írja utána kínaiul, hogy Szun Vu-kung.

• Az mi?

• Az nem mi. Az ki.

• Akkor ki?

• Az a Majomkirály.

• Mars ki!

Szele Tamás