A gondolat elsőre ijesztő. Még elképzelni is kellemetlen, hogy az újságírás automatizálható, és a jövőben robotok írhatják majd a sajtóanyagok nagy részét – csak éppen ez már a jelen, nem a jövő. A 444 a Qubit nyomán roppant érdekes írást közöl a robotújságírás jelenéről, aminek alapján elmondhatjuk: azért tehetséges embernek nincs miért aggódni.

Itt olvasható maga az anyag is (https://qubit.hu/2017/12/15/a-robotujsagirok-mar-a-spajzban-vannak-es-mindenkinel-gyorsabban-gyartjak-a-tartalmat), de a tanulságai izgalmasabbak. A legelső rögtön az, hogy a tudomány mai állása szerint robotújságíró, vagyis hát újságíró szoftver politikai propagandára nem használható. Illetve csak úgy, hogy miután megírta a magáét, jön egy ember és átírja. A szoftver ugyanis nem tud célzatosan csúsztatni, nem tud tényeket elhallgatni, másokat kiemelni, vagy foglalkozik mindennel, vagy nem foglalkozik semmivel, és mivel nem értelmezi a szöveget, nem is tudhatja elferdíteni a tényeket.

Egy pillanat. Nem érti, mit ír, de mégis ír?

Bizony: a szónak abban az értelmében véve, ahogy mi gondoljuk, nem érti, nem értelmezi, nem köt a szavakhoz, kifejezésekhez személyes élményeket vagy elképzeléseket. Viszont, mivel a nyelv dinamikáját érti, meg tudja írni. Vegyünk egy példát!

Mondjuk legyen az a hír, hogy földrengés volt a Salamon-szigeteken. A robot leírja, hogy a Richter-skála szerint hányas, mennyi az áldozatok száma, mennyi a sebesülteké, mekkora az anyagi kár. A cikk informatív lesz, tulajdonképpen egy hírtől nem is lehet többet várni. De a „földrengés” szó leírásakor nem képzeli el a pokoli morajt, a menekülő embereket, az összeomló épületeket. Egy emberi kolléga igen – az más kérdés viszont, hogy egy hírben nincs is szükség költészetre, érzelmi megközelítésre, a hír legyen igaz és pontos, ha lehet, érdekeljen sokakat, és ezzel kész is.

Itt láthatjuk tehát, mire jó a robotkolléga. Hírbányászatban verhetetlen és halálosan gyors – nemrég derült ki, hogy a világhírű Reuters is használ ilyen célokra egy News Tracer nevűprogramot, ami a Twitter-bejegyzéseket figyeli. Mind az összeset – márpedig napi hétszázmillió van, ember erre képtelen volna. Viszont a News Tracer segítségével tudtak tavaly elsőként beszámolni a chelseai és brüsszeli terrortámadásokról.

Most jön a jó kérdés: mennyivel gyorsabban?

A chelseai bombatámadás esetében negyedórával voltak gyorsabbak mindenkinél, a brüsszeli terrorakció esetében nyolc perccel. Ez akkor számít, ha exkluzív a hír, ugyanis ebben az esetben – ne feledjük, a Reuters hírügynökség, abból él, hogy adja-veszi a híreket, jó pénzért – ha ők dobják piacra elsőként az információt, ők is kereshetek rajta a legtöbbet.

Viszont ez puszta információkezelés. Ráadásul a robot nem ellenőrzi az adatokat, hiszen nem tudja, mi az a hazugság vagy tévedés. Így eshetett meg, hogy a Los Angeles Times Quakebot nevű robotja idén júniusban kiengedett egy hírt egy Santa Barbara-i földrengésről (innét a korábbi példám is), ami 6,8-as lett volna – csakhogy nem történt meg. Illetve megtörtént, csak 1925-ben. Az volt ugyanis a helyzet, hogy a robot az amerikai geológiai adatbázist figyelte, amit éppen archiváltak, és pár másodpercre nyilvánossá vált az 1925-ös adat. A hírvadász meg azonnal lecsapott rá, és ellenőrzés nélkül közölte is.

Hát itt a baj: erre, ugye, egyetlen programozó sem volt felkészülve. Ahogy mondjuk a tudatos félretájékoztatásra sem. Természetesen a szerkesztők tisztában vannak a hibalehetőséggel, épp ezért a robotújságírókat leginkább azokon a területeken alkalmazzák, ahol pontos, egzakt adatokkal kell dolgozni, mint a sportban. Habár... mondjuk az amerikai választási kampány alatt már bevetették őket az eredmények és az exit pollok figyelésére. Mármost 2002 óta mi Magyarországon tudjuk, hogy exit poll alapján választásról nem tudósítunk: akkor ugyanis az exit pollok alapján elsöprő győzelmet aratott volna a Fidesz, csak a valóságban szenvedett vereséget.

Akárhogy is nézzük, a jövőben lesznek ugyan robotkollégák, de azokat a nehéz, sok figyelmet igénylő, kimerítő feladatokat fogják ellátni, amelyekhez nem kell vélemény, viszont sok, egzakt, számszerű adatot kell hozzájuk figyelni. Ezt akár meg is írhatja a szoftver, az emberi nyelvek számítógépes elemzése tart már ott, hogy elfogadható anyagot képes írni egy gép is, csak azért szerkesztőnek muszáj lesz majd látni, mielőtt kimegy. Az emberi kollégákra marad viszont az elemzés, a csúnya kifejezéssel „véleménycikknek” nevezett műfaj, vagyis a jegyzet, karcolat, kroki, a folyamatok áttekintése és ismertetése – tehát minden, amihez fantázia és önálló vélemény szükséges.

Emberi feladat lesz az interjú, a tudósítás, főleg a helyszíni, hiszen ezekben a műfajokban gyakran kell improvizálni, alkalmazkodni a változó körülményekhez, embereké marad a kritika is, hiszen erősen szubjektív dolog, egzaktnak semmiképp sem nevezhető – emlékszem arra az esetre, mikor egy neves zenekritikusunk leírta a még nevesebb zongoraművészről, hogy előadása során „számtalanszor melléütött”. A zongoraművész fogta az előadás felvételét, és bíróság előtt bizonyította, hogy nem számtalanszor ütött mellé, hanem számos alkalommal, összesen – mondjuk – hetvenháromszor. A pert megnyerte. Egy robotkritikus megszámolta volna...

Tönkreteheti-e a sajtót a robotizálás? Igen és nem. Ha okosan használjuk, ellenőrizve, akkor semmiképpen sem, viszont rengeteg terhet vehet le az emberi munkatársak válláról, azonban ha bután alkalmazzuk, valóságos melegágya lehet a fake newsnak – hiszen a robot nem ellenőrzi a hír forrását -, eláraszthatja a világot olvashatatlan, száraz, pusztán híralapú, feldolgozatlan médiatartalommal, gondoljunk csak arra, hogy egy eseményhez rendszerint hozzátartoznak az előzményei és a várható következményei is – ezt a robot nem veszi tekintetbe. Extrém esetben képes volna a második világháborút is egymástól elkülönülő, független harci cselekmények egymásutánjaként közölni, holott összefüggtek azok, nagyon is.

Persze, okos szerkesztő ezt tudja. Ami azt jelenti, hogy az anyagok feletti döntési jog emberi kézben kell maradjon – míg emberek az olvasók is.

A magyar sajtót viszont tönkreteheti. Már a kilencvenes évek vége óta megfigyelhető az a minőségcsökkenés, amit elsősorban a költséghatékonyság okoz: a nagy példányszámú bulvárlapok inkább íratnak tíz-tizenöt soros, minősíthetetlenül gyenge anyagokat műveletlen, képzetlen emberekkel, olcsóbban, minthogy a valódi újságírókat megfizessék. Nekik a robotújságíró még inkább meg fog felelni, hiszen azt elég egyszer kifizetni, aztán dolgozik ingyen, éjjel-nappal. Ha azt mondják neki, keressen Föld felé közeledő aszteroidákat vagy ötlábú borjakat, azt fog keresni, akárhányra is legyen szükség. Nincsenek etikai skrupulusai. Tehát az elképzelhető, hogy a bulvársajtó, főleg a magyar, majdnem teljesen robotizálható lesz, kivéve két műfajt: a „sztárinterjút” és a divatot.

Nyugaton ez már kevésbé valószínű, habár ott is vannak olyan sajtótermékek, amelyeknek sem az írásához, sem az olvasásához nem kellett eddig sem különösebb ész.

Hát, akkor a jövőben a híreket vadászhatják a robotok, a véleményeket és elemzéseket viszont mindenképpen az emberek kell írják. Ha pedig valaki – gyakori eset! - azt mondja, hogy őt az újságból a hír érdekli csak, az ne olvasson újságot.

Az olvasson MTI-t, ingyenes, elég regisztrálni rá.

Bár, ahogy elnézem, azt már most is robotok írják...

Szele Tamás

Mivel esküt tettem, hogy a mai nap folyamán aktuális politikával nem foglalkozom – fussatok, bolondok! - hát foglalkozzunk ma egy évfordulóval. A nankingi mészárlás évfordulójával. El szokás felejteni a császári Japán embertelen bűneit, de azért emlékezzünk meg erről.

A dolog nagyon régen kezdődött. Az úgy volt, hogy Ce Hszi anyacsászárnő egyszer belenyúlt a költségvetésbe, és a flotta felújítására szánt pénzből építtetett egy igen szép palotát a Tiltott Városban. A jókedélyű pekingi nép máig „Kőhajónak” nevezi. Hát, Kínának ettől kezdve nem nagyon volt flottája, ami a tengeri hadviselésben úgyszólván elengedhetetlen. Mondjuk hadserege se: Kuo Mo-zso írja le, pedig ő bizony mandzsu volt, hogy a seregszemlén mészbe mártották a rudak végét, hogy a császárnő úgy lássa: ezek lándzsák. Mondjuk el is lopták a valódi lándzsákra szánt pénzt, tehát minden renden van.

Hanem történt pedig – miért, miért nem – hogy míg a végletek fölött is korrupt császári Kínát elsöpörte a polgári forradalom, bár ezzel a kifejezéssel óvatosan bánnék, mert inkább beszélhetünk ötven év anarchiáról és véres polgárháborúról – Japán megszállta volt Mandzsúriát. Hát, mondjuk sokra nem ment vele. Mandzsuguo igen szegény ország, termése nem tartja el a lakóit, ásványkincsei némi szenet kivéve elhanyagolhatóak, kenjék a hajukra.

No, de nem is azért szállták meg, mert gumifát akartak volna ültetni vagy olajat bányászni. 1931-ben Kínát már szinte darabokra tépte a polgárháború, eszkalálódott a helyzet: a hadurakat már megették a még nagyobb hadurak, közöttük a kedvencemet is, Csang Cölint, akiről máig nem tudjuk, hogy ki robbantotta fel a páncélvonatát, de majdnem biztos, hogy nem a Templomos Lovagrend, mindegy egyéb megoldás elképzelhető. Időközben Jüan Si-kaj marsall kikiáltotta magát első körben elnöknek, másodikban a Menny Fiának, ami roppant egészségtelen foglalkozás, ráadásul közben kicsit lelövik az embert, ez meg is történt. Voltaképpen még a Nagy Menetelés előtt vagyunk, de már a két fő faktor Kínában Mao Ce-tung és Csang Kaj-sek.

Ja, közben nyomor, éhezés, prostitúció. Szükség esetén emberevés, hiába, háborúban igen nehéz rizset vagy kölest termelni.

Na, ebbe a lecsóba csapott bele Japán. Mandzsuguóból indulva el akarták foglalni – Kínát. Mármost Kínát nem lehet elfoglalni, képtelenség, ugyanis túl nagy. Minden hadsereg, amely egy nagy országot száll meg, szembetalálja magát a matematikával: egyszerűen nincs annyi katona, amennyit hátra kéne hagyni a helyőrségekben. Annyi étel sincs.

Nos, Aszaka herceget ez nem zavarta. Sőt, partra szálltak Sanghajban, amit a kommunista párt fészkének tartottak, és ebből lett 350 000 halott. Még hónapokig komoly gondban voltak, mit csináljanak ennyi holttesttel, a végén rájöttek: mozdonyok tűzterében égették el. Azt is, különben, aki még mozgott, ez már Japán. Aztán elesett Sanghaj, Tiencsin, Peking, az egymással marakodó két sárkány, Mao elvtárs és Csang Kaj-sek Északra szorult, és ha akarták, ha nem, békét kellett kössenek.

Nanking lett a főváros.

És akkor jött Nanking megszállása.

Nankingot elvben a kuomintangista erők védték, olyan sikerrel, hogy az ostrom első napján Tang Seng-cö tábornok beült egy csónakba, és úgy elevezett törzskarának kíséretében, hogy azóta is keresik. Meg a kasszát is. Innentől már nem olyan vidám a történet. A város védelme szegény, koordinálatlan kuomitangista csapatokra volt bízva, akiket három napos ostrommal a japán csapatok felmorzsoltak. Még ugyan az a szép, hogy három napig kitartottak, meg is haltak, mind egy szálig.

És aztán jött a Pokol.

A városba betörő japán csapatok semmiféle polgári ellenállásba nem ütköztek, viszont máig előttem érthetetlen okból tömegmészárlásba kezdtek. Karddal és puskával. Huszonkétezer nőt erőszakoltak meg, mindent elvittek, ami nem volt lebetonozva - de álljon itt néhány szemtanú helyi beszámolója, az Index nyomán.

„Az első sorban állókat lefejezték, testüket a második sorban állók dobták a folyóba, mielőtt őket magukat is lefejezték. A gyilkolás folyamatosan tartott, reggeltől estig” – emlékezett vissza Omata Yukio japán haditudósító.”

„Alhadnagyok versenye: ki öl meg száz kínait hamarabb a párbaj során? Mukai Tosiaki és Noda Takesi alhadnagyok baráti párbajában, amelynek tétje, hogy ki öl meg hamarabb száz kínait karddal, a végső fázisába ért. Vasárnap Mukai 89-nél, Noda 78-nál tartott.” A verseny annyira megnyerte tetszésüket, hogy meg is hosszabbították. „Délben üdvözölték egymást – írta a tudósítás. – Az én számom 105. És mi a helyzet veled? – kérdezte Noda. – Az enyém 106 – válaszolta Mukai. Mindketten szívből nevettek. A versenyzők ötvennel kiterjesztik a célszámot. Mukai pengéje megsérült a versenyben. Mint elmagyarázta, egy kínai kettévágása okozta a károsodást.”

És ez megjelent az Asahi Shimbunban!

Egy akkor tizenegy éves szemtanú így számolt be: „Az unokatestvérem hét hónapos terhes volt. Nyolc katona halálra erőszakolta. A tizennégy éves unokatestvéremet a katonák elvonszolták és megbecstelenítették. Újra és újra beledöftek a szuronyukkal és meghalt.” Egy másik szemtanú hétéves volt a vérfürdő idején: „Egy tucat szuronyos japán tört be a házunkba – mondta el –, lelőtték apámat, megragadták kishúgomat, szuronnyal ledöfték […]. Ezután megölték a nagyszüleimet, szuronnyal belém és hároméves kishúgomba döftek. Utána megragadták az idősebb nővéreimet […]. Láttam őket vértócsában feküdni, holtan.” Hogy a rettegést tovább fokozzák, a katonák nem engedték elföldelni a tetemeket. A foglyokat, mielőtt kivégezték volna, szögesdrótokkal kötözték meg.

És nem volt senki, aki segíteni próbált volna?

A német birodalmi zászló ebben és csak ebben az egy esetben segített. Tudni kell a kínai és japán háborúkról, hogy ugyan igazságtalan módon, de a brit és amerikai flotta nagyon, de nagyon megtanította nekik, hol lakik a Majomkirály. Nyugati embert még tömegmészárlás esetén sem bántanak, vagy ha igen, véged is van. Ezt használta ki John Rabe, aki felhúzta a helyi Siemens-gyárra a német lobogót. Akkor már a városban csak huszonkét európai volt. Ez a huszonkettő, élükön az amerikai Minnie Vautrinnal, kétszázezer ember életét mentette meg.

A nankingi mészárlásnak körülbelül hatszázezer halálos áldozata lehetett.

John Rabét később kínai viselt dolgai miatt Németországban elvitték egy Dachau néven ismert helyre. Túlélte.

Minnie Vautrin 1941-ben öngyilkos lett.

De megmentettek kétszázezer embert. Huszonketten.

A többiek főleg mormon, skót és protestáns misszionáriusok voltak, meg egy rabbi.

Hát, én nem tudom. Ismerek japán embereket, kedvesek, szelídek, nyugodtak, ismerek kínai embereket is, ők is nagyon kedvesek, okosak, szelídek, de nekik még humoruk is van.

Hát mi lelte ezeket?

Keresem a magyarázatot, de nem találom.

Ahogy arra sincs európai magyarázat, hogy később Sanghai japán parancsnoka miért vitette fogolytáborba a német összekötőket – illetve, arra azért van. Sanghajban több tízezres menekült zsidó közösség élt, többségükben magyarok. És a japán városparancsnok maga elé idézte a rabbit: „Miért akarnak titeket megölni a németek?” „Hatalmas-szan, szerintem azért, mert keletiek vagyunk...” A szamuráj szeme összeszűkült, és a német kontingens elindult erőltetett menetben egy kedves, indokínai szigetre, bambuszt keresztezni gumifával. Ilyen is volt.

A japán vagy kínai társadalom nem ismeri az antiszemitizmust. Ha én most taleszt, kapelt öltenék, kaftánba öltöznék és így sétálnék végig a Vangfucsingen, maximum azt mondanák: „Jé, egy kék láma” És ha akarom, ha nem alamizsnát adnának, aztán eligazítanának a Lamamiao irányába,

Most akkor mi van? Jók a japánok vagy rosszak?

Sem nem jók, sem nem rosszak, csak mások.

Csak azt a hatszázezer – összevéve huszonkétmillió - kínai halottat, azt tudnám feledni.

Meg hát, Kína sem tudja feledni...

Szele Tamás

Valóban: halálhajók tömegét veti partra a tenger Japánban: ócska, ütött-kopott lélekvesztőket, némelyik alig van összetákolva valahogy, a fedélzeten pedig csontvázak, halottak... keressük a magyarázatot, de nem találjuk. Vagy de. Mindenképpen, ez a jel is arra utal, hogy Észak-Koreában valami nagyon nem a központi tervek szerint megy.

Akkor előbb lássuk a tényeket. Azokból kell kiindulni. Azt mondja a New York Times (https://www.nytimes.com/2017/12/07/world/asia/japan-north-korea-ghost-ships.html), hogy az idei év folyamán hetvenhat koreai kishajó és csónak vetődött partra Japánban, a többségükön csontvázakkal vagy az oszlás előrehaladott állapotában lévő holttestekkel – csak november hónapban huszonnyolc ilyen esetről tudunk. Volt, hogy túlélőket is találtak a dereglyéken (fedélzetet mégsem írhatok, mert az nincs nekik), rájuk majd még kitérünk, de bizony legtöbbnyire már csak halottakra bukkantak. A járművek minden esetben észak-koreaiak voltak, ezt a rajtuk talált koreai feliratú tárgyakból, mentőmellényekből tudjuk. A japán lakosság nem kis aggodalommal figyeli a jelenséget: egyesek szerint észak-koreai ügynökök lelték így halálukat, mások úgy gondolják, ezek szerencsétlen emberek voltak, akik menekülni próbáltak a nyomor és a zsarnokság elől, megint mások azt mondják, egyszerű, eltévedt halászokról van szó.

Ráadásul a jelenség négy éve kezdődött, csak épp idén öltött ekkora méreteket.

Mi lehet az igazság?

Hogy a végén kezdjem: az nem is olyan egyszerű. Vegyük azt, hogy a koreai hajós nép, méghozzá kiváló tengerészek, a történelem folyamán sokszor meglepték már a rájuk támadó szomszédokat például olyan vízi csodákkal, mint a teknőshajó, a geobukseon. Ez korát messze megelőzve teljesen páncélozott volt, ráadásul bizony ágyúk voltak a fedélzetén, több sorban, ami erősen meglepte az Imdzsin-háború japán dzsunkáit – mondhatjuk, hogy a jó koreaiak megépítettek annak idején a Merrymacket. Mi több, az orrán sárkányfejet helyeztek el, ami a hatás kedvéért lángot okádott, szóval amelyik japán nem menekült sírva, annak nagyon rendben lehettek az idegei. Hihető, hogy elfelejtettek volna hajózni? Nem túl valószínű. Az hihető, hogy nem jut nekik motorra, acélra, alkatrészre, de az nem, hogy maguktól tengerre mennének olyan ladikokkal, amik nem alkalmasak tengeri hajózásra. Tehát nem önként indulhatott el a néhai legénység ezeken a lélekvesztőkön.

Ügynökök, diverzánsok volnának? Hiszen korábban legalább száz japán állampolgárt raboltak el koreai titkosügynökök, legtöbbjüket máig fogva tartják, japánul kell tanítsák, akit arra Phenjan méltónak talál vagy a japán társadalomról, földrajzról vallatják őket, örök tétele a japán-észak-koreai tárgyalásoknak, hogy Japán követeli vissza az elraboltakat. Csakhogy az ügynökök nem ladikkal, sajkáva járnak. Hanem vagy a legmodernebb rohamcsónakkal, vagy akár mini-tengeralattjáróval. Arra mindig jut pénz. Olyan is volt, igaz, a dél-koreai partok mentén, hogy elsüllyedt kis tengeralattjárót leltek az ottaniak, a fedélzeten két holttesttel és rengeteg tömény itallal, szóval részegen nem érdemes a víz alá menni. De ez most Japán. Meg az ügynököknek lenne ételük, főleg, mint a példa mutatja, italuk, rendben volnának az irataik és állig fel volnának fegyverezve. Szóval ügynökökről nem nagyon lehet szó.

Akkor menekülők? Van annak egyszerűbb módja is. Főleg mostanság. Míg a tengeren az északi haditengerészet meglehetősen hatékonyan őrködik, a kínai határt már nem strázsálják annyira az utóbbi időben. Kínában jelentős észak-koreai menekült kolónia él, és közülük sokan képesek eljutni – egyszerűen, repülőgéppel, csak meg kell keresni a jegy árát – Délre is. A szárazföldi határőrizet azóta ilyen hanyag Kína felé, mióta egyrészt a hadsereg sem mindennap lakik jól, másfelől mióta minden alkalmas embert délre vezényelnek. Épp akadhat, aki Japánba szeretne menekülni, de hát hajós nép, tudhatják: öngyilkos a vállalkozás. Inkább nem ér oda az ember, mint igen, és inkább holtan, mint élve.

Akkor még a leginkább halászok lehetnek, Erre utal az is, hogy idén Phenjan azt követeli: kétszerezzék meg a tengeri halászat teljesítményét. „A halászhajók olyanok, mint a hadihajók, megvédik a népet és az országot. A halak pedig olyanok, mint a lőszer” – írta a Rodong Sinmun, a hivatalos lap. Ráadásul azok, akiket elevenen mentettek meg, mind halásznak mondták magukat: és szinte sírva követelték, hogy engedjék őket haza. No, nem amiatt, hogy akkora patrióták volnának, hanem azért, mert ott maradt a családjuk, és ha ők Japánban maradnak, három nemzedékre kiterjedően mindenki kényszermunka-táborba kerül. Az is igaz, arra is volt egy, azaz egy példa, hogy az elevenen partra vetődöttek hamarjában elkezdték fosztogatni a környélbeli házakat, hűtőket, tévéket, mosógépeket loptak – kérem, nem minden halász az erkölcs etalonja, ezek meg majdnem véletlenül Csodaországba kerültek, vitték, amiről tudták micsoda. Sokat mond az is, hogy a pénz nem érdekelte őket – az ő viszonyaik között az nem is lett volna jó semmire. No, de egyetlen ilyen esetről tudunk, a megmentett kevesek majdnem mind halásznak mondták magukat és vissza akartak menni...

Hát, a válasz megvan a kérdésünkre: halászok lehetnek az áldozatok, mégpedig nagy valószínűséggel olyan, a szárazföld belsejéből származó emberek, akiket a halászati kampány miatt kényszerrel küldtek a veszélyes vizekre, elragadta őket az áramlat, és addig vitte, míg éhen nem haltak. Hogy a világot fenyegető Remetekirályság miből gondolja, miszerint hat-hétméteres sajkákkal lehet annyi halat fogni, amennyiből jóllakik az ország, azt fel nem foghatjuk: de láttunk már ilyent, Romániában, Ceausescu idejében is beültették a parkokat krumplival, káposztával, és az iskolásoknak kellett volna termeszteni, más kérdés, hogy nem termett. Ezek a szegény halottak is amolyan botcsinálta tengerészek lehetnek: kaptak olyan hajót, amilyen sebtében jutott, a tengerhez nem értenek, viszont papíron megvan a terv: kifutott X. számú halászhajó. Legfeljebb a fele nem tér vissza...

Bár Észak-Korea atomprogramja vagy digitális kémkedése működne ilyen látszólagosan, ilyen formálisan. De – úgy tűnik – azzal azért komolyabban foglalkoznak.

Vaj helyett ágyút, mondta Göring, hal helyett bombát, mondja Kim Dzsongun. És hullanak az emberek, még ebben a hidegháborús békeidőben is a vezér szavára, mint a legyek. Ne feledjük: nem tudjuk, hány halottról van szó. Csak azt tudjuk, hány sajka sodródott el a japán partokig. Ami a nyílt tengeren süllyedhetett el, arról fogalmunk sincs.

Düledezik az észak-koreai rendszer, ez a szomorú jelenség is mutatja. De összedőlhetne kevesebb áldozat árán is.

Szele Tamás

Kérem tisztelettel, kollégák, hagyjuk abba ezt az egész sajtóügyet. Egyszerűen nem érdemes foglalkozni vele, ne írjunk többet. Írhatnék közhelyeket, miszerint mától minden másképpen volt, de az a lényeg, hogy ha így megy tovább, a megfelelő kapcsolatokkal bíró vagy önmagukban is nagy hatalmú emberek lazán töröltethetik a múltat, ellapátolhatják a tavalyi havat is.

Még az a jó, ha maguk lapátolják, és nem minket köteleznek arra is. Szóval, a magyar sajtóper egyedi állatfajta. Kezdjük azon, hogy a felperesnek a törvény szerint akkor is igaza van, ha nincs. Nem értik? Mi sem: de ha egy magyar sajtótermék olyan valós tényt állít, ami valakinek, akárkinek, bárkinek nem tetszik, az illető úgy találja, hogy az illető valós tény sérti őt vagy bármiféle érdekét, akkor perelhet és ha a médiumnak nincs jó ügyvédje, nyerni is fog. Még ha valós is a tény. De ez még csak a törvényi környezet hiánya. Láttam már sajtópert úgy elveszíteni, hogy az alperes sajtóterméket elmulasztották beidézni a tárgyalásra, és az ítélet kizárta a fellebbezés, sőt, az ellenkereset lehetőségét is. Láttam felperest jó híre megsértéséért perelni annak dacára, hogy ilyen testrésze soha nem volt. Láttam neonácit videofelvételen dicsekedni azzal, hogy ő neonáci, majd, miután megírták róla, perelni azért, hogy ez a kijelentés megjelent – és megnyerni a pert, ugyanis a tisztelt bíróság nem tekintette meg a bizonyítékként beterjesztett felvételt. Nem köteles. Különben sincs min. Vittünk egy laptopot. Azon sem nézi meg. Az a mi laptopunk. Különben sem köteles foglalkozni a bizonyítékokkal, azt fogad el, amit akar. Láttam én már sok mindent a magyar sajtójogban, de ilyen randa jogi állatot, mint amiről most szó lesz, keveset.

Arról van szó, hogy Matolcsyné, korábban Vajda Zita kitörölteti a most archívumként működő Népszabadságból még az emlékét is annak, hogy a lap valaha foglalkozott ővele. Aki most elkezdeni védeni a szegény, megalázott, gyámoltalan asszonykát, azt úgy röhögöm pofán, hogy egy hétig fogják kötözni, aztán betegséget neveznek el róla. A HVG és még inkább a 24.hu nyomán lássuk csak, milyen témákat sérelmez a hölgy? (https://24.hu/kozelet/2017/12/13/kezet-fogott-a-nepszabadsag-teteme-felett-matolcsy-uj-felesege-es-a-mediaworks/)

„A jegybankban a legjobban fizetettek egyikeként havi nettó bő 1,1 millió forint ütötte nemzetközi szakmai titkárként Vajda markát, majd az MNB-ből való távozása után még ennél is több jövedelemhez jutott a jegybanki alapítványoktól. (A pozícióiról csak az idén augusztusi házasságkötés után mondott le.) Kiderült az is, hogy Vajda Zita testvére is a jegybankban kapott munkát, az MNB-alapítványok szerződtek egy olyan könyvelő céggel, amelyben Vajda Zita anyja dolgozott. Az is napvilágra került, hogy már a Nemzetgazdasági Minisztériumban is egymás mellett dolgozott Matolcsy és Vajda, és Matolcsy 2010-ben részt vett Vajda diplomaosztóján a Szegedi Tudományegyetemen – két nappal az után, hogy Vajda elkezdett volna dolgozni az NGM-ben. Az egyetem nem hívta meg az akkor nemzetgazdasági miniszteri posztot betöltő Matolcsyt, vagyis magánemberként vett részt az eseményen. Vajda Zita mind a mai napig hallgatója annak a doktori iskolának a Pécsi Tudományegyetemen, amelyet bőkezűen támogatnak a jegybanki alapítványok. Ösztöndíjáról is csak két év jogviszony után, idén a házasságkötés után mondott le.” (24.hu)

Na most, ami ezzel kapcsolatos, ami írás erről a sok szép és bizonnyal becsületes ügyletről szól, azt mind el fogják törölni. Nagy ügy, nevet a laikus, hiszen már megjelent, mehetnek panaszra Sztálinhoz. Nem, kérem. Az archívumból fogják törölni, nyoma, írmagja se maradjon! Ezt már tavaly kérelmezte Matolcsyné Vajda Zita, a Mediaworks nevű igen jó hírű, a Népszabadságot likvidáló cégtől, azonban akkor még nem mertek belebabrálni a magyar sajtótörténelem részét képező archívumba, nem adtak helyt a kérelemnek. Indult egy helyreigazítási per, azonban Vajda Zita elállt tőle az első tárgyalás előtt. Ki tudja, miért, ahogy azt sem tudjuk, minek indította el a második helyreigazítási pert.

Ha belenézek a kristálygömbbe, azt látom, hogy valaki odaszólhatott neki: „Te, most még ne ugrálj, mert ezek a szemét firkászok nem hagyják magukat, nagy botrány lenne belőle. Ezt most vond vissza, várj egy kicsit, később, csendben indítunk egy másik keresetet, és kiradírozunk mindent.”

Indítottak is, a jelek szerint.

Ki is tűzte a bíróság az első tárgyalás napját, a múlt héten volt, szóval nem siették el, azonban ezen már egyik fél sem jelent meg, sőt, a jogi képviselőjük sem, megjelent viszont egy levél Matolcsyné Vajda Zita részéről, melyet szerelmes könnyével telesírva közli a t. bírósággal, miszerint minden keresetétől eláll, ugyanis alperessel – esetünkben a Mediaworksszel – peren kívül megegyeztek, és az teljesíti peres igényeit.

Vagyis kitörli a kellemetlen írásokat.

Ma Matolcsyné kerül ki az archívumból. És holnap?

A kedves férje?

A helikopteres Rogán?

Szijjártó, a Messzeutazó?

Mészáros?

Habony?

Soroljam még?

Hiszen kész a recept, be kell nyújtani egy keresetet, aztán gyorsan peren kívül megegyezni a baráti céggel, és már indulhat is a Nagy Radír.

Hogy mi marad aztán az archívumban? Nem sok: Magyarországon minden nyilvánosan megjelent szót nyolcan sérelmeznek, fenyegettek már engem sajtóperrel Cirmi cica vélelmezett megsértéséért is. Hogy a múltat nem lehet végképp eltörölni? Dehogynem lehet. Tessék csak megmondani nekem, hova lett például a 168 óra eredeti archívuma a kezdetektől a tulajdonosváltásig? Ja, ott van az alexandriai könyvtár teljes anyaga mellett, sré vizavi. Ott, ahol a tavalyi hó. Egy új tulajdonos, mint az archívum birtokosa, bármit megtehet annak anyagával. Titkosíthatja, módosíthatja, akár törölheti is. Lehet perelni, csak minek – drága és haszontalan foglalatosság volna.

Azt tetszik mondani, hogy de az olvasók majd emlékezni fognak az eltüntetett anyagokra?

Dehogy fognak emlékezni. Az a sajtómunkás dolga, Hunniában minden írásra, ami belpolitikai botránnyal foglalkozott, pont három percig emlékeznek.

A külpolitikaiakra egy percig.

A bulvárra három évig.

Így aztán a jövőben bármit lehet hazudni a múltról, mert ha az ember megemlít egy régebbi történetet, beperelhetik, mondván: bizonyítsa be. Nem tudja bebizonyítani, mert nincs az archívumban, kivették. Kötelezhetnek ezek után arra is, hogy ha a székház-ügyet veszem elő, úgy igazítsam majd magamat helyre, hogy a székház adta el a Fidesz akkori vezetőségét, nem a vezetőség a székházat. Mert ha törölhetnek valamit az archívumokból, beléjük is írhatnak, antedatálva.

És majd el tetszenek hinni azt is, amit beleírtak.

És majd tetszenek szidni a gyáva, áruló sajtót.

Orwell? Ugyan, hagyjuk már ezt a párhuzamot.

Nálunk Orwell már közhely.

Stílustalan emlegetni.

Ez már amúgy is messze túlmutat rajta.

Szele Tamás

Dúl a Fidesz-Jobbik háború, a jelek szerint dúl, tombol, és ennél ártalmasabb dolgot el sem nagyon lehetne képzelni, mármint azon többség számára, akik köszönik szépen, de a maguk részéről egyik fentemlített pártot sem találnák alkalmasnak az ország vezetésére. Mondjuk a többit sem, de ezeket főleg nem. No, de háború ez egyáltalán?

Annak néz ki, de mintha érezne az ember némi koordinációt a szemben álló felek lépéseiben. Mert hát lássuk. A Jobbik pártkasszáját leürítette az Állami Számvevőszék, megengedem, csúnya húzás volt csak az övéket lenullázni, ugyanis minden párt könyvelése ilyen, ahogy mondani szokás, „kreatív”. A máskor mindig fölényes Vona Gábor azóta idegesen nyilatkozik, de legalábbis indulatosan, mi több, ma délutánra fáklyásmenetet hirdetett a Fidesz székháza elé. Miért is? Mert szerinte Orbán Viktor „sötét diktatúrát” épít, „korrupt zsarnok”, aki a „demokrácia redőnyét kívánja lehúzni”.

Fáklyásmenetet.

Esetleg könyvégetés nem lesz?

Az hasonlítana a Jobbik korábbi korszakára, ami nem is biztos, hogy véget ért.

Mi több, olyan is mondott volt, hogy biztos abban, miszerint a kormány provokátorokat fog küldeni a helyszínre. Hát mondjuk minden tüntetésnél ez a Jolly Joker, ugyanis ha küld, ha nem, amennyiben elszabadulnak az indulatok, lehet azt mondani, hogy nem a tüntetők őrültek meg, csak provokáció történt – meg az is igaz, hogy történhet valódi provokáció is.

Van annak egy kesernyés, magyaros humora, hogy pont a bevallottan nem demokratikus Jobbik szervez fáklyásmenetet a demokrácia érdekében – ha ugyan ez poén és nem csapda. Mert mondjuk viccnek kicsit durva volna.

Ugyanakkor a kormányt sem lehet pártolni, de nem pusztán emiatt az egy eset miatt elítélendő, hanem számlálatlan és számlálhatatlan bűncselekmények miatt – az a történetben a csapda, hogy mivel két fél acsarog egymás ellen, a jó polgár bármelyiket is ítéli el, polgártársai óhatatlanul beskatulyázzák a másik fél táborába. Pedig hát az is lehet, hogy csak ágyútölteléknek kell a jónép az utcára, jobban mondva rabomobil-tölteléknek.

A kormány, ugyebár, „forró őszt” jósolt, ami, lássunk csodát, elmaradt. De teljesen. Még október 23-án sem volt említésre méltó megmozdulás, hiszen a szóba jöhető pártok összevesztek a babaruhán, és lemondták a részvételt. Ezzel szemben december hatodikán Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta az Indexnek (http://index.hu/belfold/2017/12/06/forro_osz_zavargas_fidesz_ellenzek/) :

„...legutóbb a kormányülésen látta a titkosszolgálatok által elkészített jelentéseket a Soros-hálózatok tevékenységéről. Úgy fogalmazott, hogy „ott tényekről beszélünk és szándékokról”, tehát szerinte igenis vannak ilyen szándékaik ezeknek a szervezeteknek. Ezek a kísérletek azért napirenden vannak - mondta, szerinte léteznek ilyen „radikális vagy anarchista csoportok”, amelyeknek a céljai között a közrend megzavarása is szerepel. „Ezek tények” - jelentette ki a szóvivő, de konkrétumot nem mondott, így nem tudni, milyen csoportokra, szervezetekre gondol.”

Akkor csak mosolyogtam a kényszeres, erőltetett paranoián, hiszen azzal nagyjából mindenki tisztában van, hogy a civilek részéről a maximális atrocitás, ami előfordulhat, némi festékes víz bevetése, amit elmos az első eső.

Rettenetes, kérem, szegény kormány már a tulajdon ellenfeleire sem számíthat, akárhogy cukkolja őket, csak nem akarják bántani. A szóvivő viszont biztos a forró őszben, annak dacára, hogy már tél van.

Aztán tegnap a Jobbik, mint felcukkolt ellenfél vagy mint megbízható partner bejelenti, hogy a fáklyásmenettel ezüst tálcán szállítja ma este a forró őszt. Meg van mentve a kormánypropaganda, legalábbis demonstráció biztos, hogy lesz. Hogy atrocitások lesznek-e, az megjósolhatatlan, de ha lesznek, akkor pusztán ezek súlyosságától függ egy esetleges rendkívüli állapot bevezetése.

Ne legyenek, ha kérhetném.

Ki jár jól?

A kormány jól jár ezzel a fáklyásmenettel, mert igazolja a propagandáját, lám, igenis mozgolódnak ellene, igaz, nem a Soros, de ezen vagy elegánsan túllépnek, vagy valami bonyolult érveléssel azt fogják állítani, hogy a Jobbikot is Soros irányítja. Az azért érdekes lenne.

A Jobbik is jól jár, mert az utcai demonstrációk elvben (és azért gyakorlatban is) növelik a politikai mozgalmak ismertségét, talán népszerűségét is. Nagyon nem, de mondjuk egy nyolc-tíz százalékos ugrás sokat számítana most nekik. Ehhez csak annyira van szükségük, hogy folyamatosan azt harsogják: „Aki a kormány ellen van, velünk van.” Akkor is, ha nincs – a gyengébb jellemek be fognak sodródni a szavazóik közé.

Ki jár rosszul?

Elsősorban azok, akik részt vesznek ezen a ma esti patlacson, ugyanis kifejezetten pocsék az idő. Ha lesz atrocitás, lesz rendőrattak is, egyiket sem kívánom senkinek, de mindenki maga dönti el, hova megy tüntetni és hova nem.

Rosszul jár a választó, akit a hamis tétellel: „Jobbik vagy Orbán” megpróbálnak belekényszeríteni a két tábor valamelyikébe, végül pedig rosszul jár a magyar demokrácia és politikai élet, ugyanis belekényszerül egy kétpólusú helyzetbe, amiből nincs kiút, ugyanis mindkét alternatíva vállalhatatlan.

Legvégül pedig: még az sincs kizárva, hogy a választások után a két ellenfél, akik most egymással birkóznak, hirtelen kibékül egy erős, koalíciós kormánytöbbség érdekében, fátylat borítanak a múltra és az ígéretekre – láttunk már ilyent a Kisgazdapárttal alkotott koalíció esetében, 1998-ban.

Akárhogy is, a választóknak és a tüntetőknek csak a statiszta és a biodíszlet szerepe jut ebben a játszmában, esetleg még lehetnek rossz esetben mártírok is.

Hát ilyen ez a fáklyásmenet.

Részükről.

Szele Tamás

Van, amikor az ember ül, néz maga elé, és nem érti, hogy került ide. Illetve tudja, hogyne, hiszen nem amnéziás, csak azt nem érti, mitől változott meg ez a hely ennyire. Hirtelen a víz felfelé folyik, a fekete fehér, a lovak csicsergnek a pagony ágain és Vona Gábor a demokrácia bajnoka lesz, akit illő anyagilag támogatni.

Vegyük a kérdést magát. Ugyebár, történt, hogy az Állami Számvevőszék kicsit megmérte a Jobbik kasszáját. Éspedig azért, mert igen kreatívan könyveltek. Hát, ez azért előfordult már a legjobb családokban is, én például emlékszem valami székház-ügyre is – nincs magyar parlamenti vagy azon kívüli párt, ami kiállna egy rendes rovancsot.

Csúnya dolog volt ez a kormány részéről?

Elég csúnya, de ha következetesek akartak volna lenni, saját magukat is meg kellett volna bírságolják. Mondjuk azon nagyon röhögtem volna. Ellenben most azt mondja boldog és boldogtalan, hogy adjuk össze a bírság summáját a Jobbiknak, a demokrácia védelmében.

A minek a védelmében, kérem szépen?

Ezt én jól hallottam?

Jól. Már össze is jött pár millió forint. Afelől nem tudok bizonyosat, hogy kilencmillió vagy tizennyolc, pontos forrásaim nincsenek, de lesz ez még több is.

Tehát, mivel nem szeretjük a kormányt, a demokrácia védelmében pénzt adunk egy olyan pártnak, amely deklaráltan nem demokratikus. Amely súlyosan vétkes emberi jogok sokszoros megsértésében, amely paramilitáris szervezetet hozott létre, amelynek a holdudvara teljesen ártatlan, szegény roma embereket gyilkolt az éji homályban, és amelynek máig áttekinthetetlen kapcsolatai vannak részint a kormánypárttal, részint Moszkva identitárius köreivel.

Hát tényleg, így kell megvédeni a demokráciát. Sehogy másképp. Egyáltalán, miről is van szó?

Szerintem súlyos fogalmi zavarral küszködünk.

Nekünk rosszul tettek fel egy csomó kérdést, és most próbálunk helyes választ adni rájuk. Egy épelméjű országban fel sem merülne az a kérdés, hogy Vona és Orbán között kelljen választani, ugyanis részemről mindkettő annyira elfogadhatatlan, hogy akkor már inkább Mujkó, Mátyás király bolondja.

Volna olyan jó, ha nem jobb, mint a két fentemlített úriember.

De a gond nem itt van. Ez már az ítélet, kérem, Virág elvtárs, ez már a konklúzió. A hibát ott követtük el, hogy 2010-ben hagytuk megváltoztatni az Alkotmányt, hagytuk felrúgni a demokrácia alapvető játékszabályait. Persze, hogy mióta van tizenegyes a sakkban, lehetséges mandinerről rebetlit mondani, és mindig előkerül az ötödik ász.

Egy épelméjű országban úgy a kormányt, mind a Jobbikot meghempergetnék kátrányban és tollban, aztán kikergetnék a városból. Ugyan lehet, mellé csapnának pár egyéb politikust is.

Nem tetszik észrevenni, hogy minket a rosszul feltett kérdésekkel, a rosszul felállított játékszabályokkal manipulálnak? Ha ez sport lenne, már régen diszkvalifikáltak volna mindenkit. Persze, hogy hamisan kártyáznak, csak okos ember nem ül le játszani olyanokkal, akiknek egy pakliból öt, sőt hat ász is jut.

Kérem, tehát adjunk pénzt a Jobbiknak, hogy minden eddiginél őrültebb legyen a világ? Persze, hogy adjunk. Meg oltsuk petróleummal a tüzet, együnk rántott malomkövet és menjünk fejjel a falnak. A Föld lapos, négyszögletű, elefántok tartják a hátukon, azok pedig A-tuinon, az ősteknősbéka hátán állnak, mely a Kozmoszban vágtat sehonnét sehova.

Kapjunk már a fejünkhöz. Két zsivány közül nem lehet választani. De nem is kell. Ha lenne igazság a Földön, minden fillért, ami a Jobbikhoz most befolyik, a romagyilkosságok túlélő áldozatai között kéne szétosztani.

Na, de nincs.

Hacsek, minket hülyének néznek.

Az a nagyobb baj, hogy megy is.

Tényleg ilyen hülyék vagyunk?

Hol az a kátrány és az a toll?

Szele Tamás

Hogy azt az oltáron bicikliző Abszolútum rakja belé keresztbe a háziáldást...
Az előbb verik az ajtót. Mein Gott, már partraszálltak? Mindegy, kézbe a jatagánt, másik kézbe a pizsamanadrág korcát, mert csúszik le, így áll ki a síkra egy skót hős. Termem kapujában két marcona.
- Jónapot, a statikusoktól jöttünk.
- Persze, tessenek parancsolni (jatagánt próbálom moplinak álcázni, sajnos nem megy).
- Ez a maga ajtaja?
- Nem, kérem, ez az Oroszlánszívű Richárd király ajtaja, csak elhunyt és rám hagyta.
- Jó akkor ezt most el kell vinni. Statikai szempontból.
(Mégis elő a jatagánt, csak sokat levon a fenyegetésből, hogy balkézzel a gatyámat tartom.)
- Muszáj? Tél van.
- Nem, igazából nem muszáj. Alá fogjuk dúcolni. Ide jön két gerenda, középre egy...
- Kiváló. És hogy lehet kimenni majd?
- Kimenni? Uram ez egy komoly statikai probléma. Senki sem jön-megy.
- Sürgős?
- Nagyon. Négy héten belül felhívjuk. Adja meg a telefonszámát.
- Akkor sürgős lehet.
- Majd hívjuk. Tudja, hogy maga egy rendes ember?
- Miért?
- Eddig mindenki más elküldött minket a kurva anyánkba.
- Az összes szomszéd?
- Bizony.
- Uraim, sosem késő. További jó munkát.

Szele Tamás

Kedves Watsonom, ma oly enervált vagyok. Ezért is lőttem jó ismétlőpisztolyommal a kandalló fölé a falba a V. Q. monogramot, hogy így fejezzem ki hűségemet brit hazánk iránt. Csengetne, kérem a teáért és közelebb adná a pipadohányt? Igen, ott a perzsa papucs orrában. Nos, még egy fél gallon whisky is rátérhetünk a munkára is. Igen, a Sertés Halála.

Watsonom, ki írhatná le megdöbbenésemet a ma déli posta láttán? Ja, maga, mert magának ez a dolga. Hát, legfeljebb írja. Nos, kedves Watson, a ma déli postával érkezett egy fotográfia, mely széles körben terjed, s melyet mr. Pócs János tett közzé, ki a Jászság fideszes képviselője néven ismert. MP. Nem Military Police, hanem Member of Parliament. A képen egy társaság látható, egy megperzselt sertés mögött, papírpohárral a kezükben, a sertésen felirat: „Ő volt a Soros” A kép kísérőszövege: „A jásziványiak az imént küldték ezt a fotót az erdélyi testvértelepülésükről. Ott már egy disznóval kevesebb van...? Jó étvágyat!”

Nem titkolom, Watson, végigfutott a hátamon a hideg. Ezt antiszemitizmusnak hívjuk, annak is a legalja. És ezt egy kormánypárti képviselő teszi közzé. A legrosszabb, legaljább pillanatban. De vajon nem játszik-é ez szegény, őszinte lelkünk indulataival, egy nagyobb, gonoszabb Bábumester parancsára, nem cibálja-e érzelmeink drótjait? Hiszen kétségtelen, hogy gazember.

Watsonom, ön előtt nem titok, hogy elsőként minden látványban a részletekre leszünk figyelmes. Lássuk tehát, mit nézünk. Vagy mondjam úgy: lássuk is!

A képen látunk egy megperzselt sertést, melyen az említett felirat látható. Mögötte emberek csoportja mosolyog, kezükben papírpohár. A hátuk mögött nyírt pázsittal benőtt domboldal. Valóban ezt látjuk?

Nem.

Nézzük meg, hol is lehet a helyszín! Azt írja a szoljon.hu három hónappal ezelőtti képriportjában (https://www.szoljon.hu/galeria/jaszivanyi-falunap/), miszerint:

„Jásziványi falunap

A Jászság legkisebb településén szombaton tartották a község hagyományos falunapját. Az esemény keretet adott Jászivány és az erdélyi Kőrispatak testvér-települési megállapodásának aláírására a dokumentumot Tari András iványi, illetve Szőcs László pataki polgármester írta alá. A rendezvényen adták át a Jászivány Községért kitüntető díja Bolla János emeritus jászkapitánynak. Fotós: Banka Csaba”

Ám legyen. Watson. Ez esetben a helyszín Kőrispatak. Hol fekszik ez a település?

Ez a település Hargita megyében fekszik. Milyen dátumot is írunk? Ha a Gergely-naptár nem csal, december nyolcadikát. Ezek szerint a kép csak vagy ma, vagy pár napon belül készülhetett.

Ismereteim szerint azon a vidéken ebben az évszakban mindenképpen kell legyen némi csapadék, de leginkább hó. Watsonom, legyen erős, katonai kifejezést fogok használni: tökig érő hó szokott lenni arrafelé ilyentájt. Ja, a képen nincs.

De ez még nem bizonyíték. Tekintsünk írásos dokumentumokat is. Mondjuk Kőrispatak község honlapját. Ez említi a testvértelepüléseket, úgymint a Nógrád megyei Kazárt, Zalaapátit és baráti kapcsolatokat ápol Edelénnyel is.

Jásziványiról egy szót sem ejt.

Valaki szólhatna nekik, hogy testvérük született.

Mi következik ebből, Watsonom?

Két lehetőség van. Vagy akadt néhány ember, aki Kőrispatakon sertést perzselt, és ezt fényképezték le, valamiképp elkerülve a természetes csapadék és klíma minden nyomát, vagy a Photoshop nevű eszköz alkalmazását láthatjuk. Kőrispatak és Jásziványi nem testvértelepülés, vagyis az egyik oldal szerint igen, a másik oldal nem tud róla, így ez is a hamisítás tényét valószínűsíti.

Nem kétlem, hogy élhetnek arrafelé is bolond vagy gonosz emberek – a világ egyetlen része sem mentes ettől – de ez nem szokás arra. És ott sokat számít, mi a szokás.

Watsonom, minket manipulálni akar a gaz Bábumester, hadd nevezzem nevén: Moriarty!

Hazugság, aljas befolyásolás és hamisítás útján. No, de mondja, Watsonom, az miért van, hogy az elmúlt napok eseményei hatására a Reform Club legkiválóbb tagjai is gyűjtést szeretnének rendezni a Sir Reginald Casement, a Brit Fasiszta Párt vezetője javára, hogy hadd tiporhassa el még vagyonukat és családjukat, életüket is?

Watsonom, úgy hiszem, ők is hasonló, bár logikai manipuláció áldozatai.

Kérem, erősítse meg a redőnyöket, töltse újra fegyvereinket és küldjön egy táviratot Csehországba, igen, miss Irene Adlernek.

Ezek az emberek nem veszik észre, hogy ravasz módon felhasználják őket.

Watsonom: csak egymásban és kedvesünkben bízhatunk lassan.

Ma oly enervált vagyok. Adja, kérem, közelebb a hegedűt és a kokainos szelencét...

Szele Tamás

Kérem szépen, annál ostobább kérdés nincs, mint mikor megkérdik, mit hozott a Mikulás. A leghülyébb helyzet, amiben feltették egy napfényes reggel volt Pearl Harbour hadikikötőjében. Na, azt hozta idén, amit akkor a jenkiknek. A világnak békétlenséget, nekünk meg itthon csupa olyan szépet, jót, hogy arról koldulunk. Mintha csak japán Zeroval hozta volna

Mert például a sashegyi Arany János iskolába Alaptörvényt hozott a nyolcadikosoknak, akik ezt tényleg nem érdemelték, szerencsére a szülők időben elvették tőlük, különben megálltak volna a szép ajándéktól a növésben. (https://444.hu/2017/12/06/mit-hozott-a-mikulas-egy-12-keruleti-iskolaba) Hozott még a pécsi uránvárosba csodás karácsonyfadíszeket a Mindenki Fájára, melyeken Hoppál Péter kulturális államtitkár és helyi képviselő látható, amint épp felavat ezt-azt, szalagot vág át, kórusfesztiválon vesz részt.

Ez. Van. Rajta. A. Karácsonyfadíszen.

Hogy ez most utalás arra, miszerint lógni fog pár héten belül, vagy egyszerű seggnyalás, nem is találgatom. Meg nem erősített források szerint Esztergomban meg a polgármester asszony levétette a csillagot a városi karácsonyfa csúcsáról és ördögűzést tartatott a városházán.

Szóval, idén horror-Mikulásunk van.

Na de mit hozott a Magyar Időknek és a lap olvasótáborának?

Két csodás új rovatot, azt.

Olyan kiváló az ötlet, hogy nem lehet szó nélkül hagyni. Mondhatnánk, hogy hézagpótló is. Ilyen még a magyar sajtóban nem volt, eddig, ha egy lap munkatársa a gumitalpúak markába került, szemérmesen hallgatott, remélte, hogy senki sem tudja meg és alkalomadtán főbe lőtte magát. Rosszabb esetben nem lőtte főbe magát, csak jelentett. De titkosszolgálati rovatot eddig még senki sem kapott ebből az alkalomból. Azonban lássuk az új rovatok beharangozóját. (http://magyaridok.hu/belfold/uj-rovat-indul-magyar-idokben-2546563/)

„Tisztelt Olvasó!

A hírszerző szemével, illetve Az elhárító szemével indít állandó rovatokat a Magyar Idők. Előbbi szerzője Földi László, a polgári hírszerzés egykori műveleti igazgatója, utóbbié pedig Horváth József, az elhárítás volt főigazgató-helyettese lesz.

A két titkosszolgálati szakértő minden héten pénteken egymást váltva közli majd gondolatait a világban, azon belül is főként a hazánkban zajló eseményekről, folyamatokról és jelenségekről.

Az írások betekintést engednek majd abba a munkamódszerbe, gondolkodásmódba, amelyben a nemzetbiztonsági szervek munkatársai a rendelkezésre álló információhalmazokból spekulatív és elemző módszerekkel modellezik le az előttünk álló időszak történéseit.

A két népszerű, és nem utolsósorban felkészült szakember közös tulajdonsága, hogy a legbonyolultabb kérdésekről is képesek közérthetően beszélni, valamint olyan hátteret adni, amely hatalmas segítséget nyújt az olvasónak eligazodni a közéleti útvesztőkben.

Holnap Földi László írásával veszi kezdetét a barangolás ebben a misztikusnak tartott világban, amelyet egyébként szigorúan a racionalitás és a tények tartanak mozgásban.

Viszlát, odaát!”

Hát, valóban szakértőket találtak a rovatokhoz, Ugyanis mind Földi mester, mind Horváth úr annak idején a III-as ügyosztály oszlopos munkatársai voltak. Voltak, de kérem, megtértek! Most már valódi erkölcsi példaképekké váltak, amint láthatjuk is - és leckéket adnak nekünk tisztánlátásból. Az a Nyírfa-ügy meg az UD Zrt. ügy? Olyanok nem is voltak. Maguk rosszul emlékeznek. Én még rosszabbul. Ezek a valódi demokraták életük kockáztatásával bomlasztották belülről a Hármas Ügyosztályt, kérem. Hogy emellé felvették az illetményt is? Különben még feltűnt volna valakinek, hogy itt bomlaszt két elvtárs tökéletesen ingyen, mondhatni bérmentve.

Javasolnék egyébként még két rovatot, „A besúgó szemével” és „A célszemély szemével” címmel, a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében.

Jó, azt értem, hogy Földit kirúgta Tarlós, és most állás kell neki, csak az nem világos, hogy sikerült így elszegényednie? Mert pár hónapja még nem kenyérre kellett neki a pénz. Elrulettozta a vagyonát? Csak az történhetett...

De lássuk a sajtótörténeti debütálást. (http://magyaridok.hu/velemeny/alaptorveny-ellenes-halozatok-2546437/)

Hát, ez bizony még csak nem is titkosszolgálati halandzsa, ez egyszerű propaganda. Habos duma, rizsa, hablaty arról, hogy a sajtó idegen hatalmak zsoldjában áll, kivéve a kormánypártit, mert az nem, a civilek álcivilek, az álcivilek civilek, és egyedül a kormány demokrata, meg helikopter, mert neki a seggében is feje van. Nincs sem idő, sem terjedelem a teljes elemzésre, de vegyük Földi mester egy kiváltképpen logikus gondolatát.

„A legjobb információs pozíció a saját média kiépítése, hisz így teljesen legális bázisról tudnak adatokat gyűjteni, „beszervezve” forrásokat a legkülönbözőbb pozíciót betöltők közül. Mert az információt adó úgy gondolja, hogy a médiának nyilatkozik, és miért is feltételezné, hogy bizonyos mondatai másodfelhasználókhoz kerülnek.”

Földinek elkerülte egy apró ténykörülmény a figyelmét. Nevezetesen az, hogy a sajtó teljesen és tökéletesen nyilvános. Ily módon tehát egy interjúban elhangzó információ nem csak „másodfelhasználókhoz”, de bárkihez eljuthat, ideértve a kicsi kutya farkát is. Ezt az interjúk alanyai is nagyon pontosan tudják, épp ezért bizalmas dolgokat soha nem közölnek a sajtóval. Nem hülyék.

Az egy dolog uram, hogy maga ügynök, és most átmenetileg sajtómunkás is, de ez nem jelenti azt, hogy a többi sajtómunkás ettől automatikusan ügynök lenne. Mert képzelje, amennyiben önt a Párt nem a sajtó, hanem a köztisztaság frontjára szólította volna, az esetben az összes utcaseprő is egyből ügynökké változna?

Nem is érdemes folytatni, blőd, paranoid szamárság az egész. Viszont a mostani szolgálatok mégis szintet léptek a korábbiakhoz képest.

A régiek beszerveztek valakit a célba vett szerkesztőségből, zsarolták, fenyegették, titkos találkozókat szerveztek vele konspirált lakásokban, jelentéseket írattak... felesleges erőpazarlás. A mostaniak egyszerűen kihelyeznek két rezidens tartótisztet magába a szerkesztőségbe és el van intézve.

Ilyesmit, ennyire nyilvánosan azért se Sztálin, se Rákosi nem lépett meg.

Lavrentyij Berija forog a sírjában, mert nem neki jutott eszébe.

Tudja, uram, mi lenne maguknak a főnyeremény?

Szervezzék be a Mikulást!

Az mindenkiről mindent tud, tudja, ki volt jó és ki volt rossz, azt is, mikor és mennyire – a Mikulás az ideális belső elhárító és külső hírszerző!

Bár, ahogy az idei működését elnézem, már be is szervezték.

Több ötletet nem adok.

Dolgozzanak meg a pénzükért.

Szele Tamás

• Jó napot, Hacsek, kellemes ünnepeket!

• Miféle ünnepeket, Sajókám, miféle ünnepeket?

• Télieket, Hacsek. Elvégre tegnap volt Mikulás, mondja, mit kapott?

• Ne is mondja, kérem, szenet és virgácsot.

• Tudtam én, hogy maga rossz volt, de ennyire?

• Nem, ezt azért kaptam, mert jó voltam.

• Fura egy Mikulása van magának...

• Magát se az eszéért szereti, aki szereti. Másfél mázsa brikett olcsón és fél mázsa gyújtós hozzá, az magának smafu? Jó időre meg van oldva a fűtés! Csokoládéval mégsem fűthetek. Ez meg állami Mikulás-ünnepségekből maradt vissza, fillérekért megkaptam.

• Igaz, igaz... de miért mondja, hogy miféle ünnepek? Jön a Karácsony, jön a Chanuka, jön a Szilveszter.

• Azt maga csak hiszi, kérem, azt maga csak hiszi. Ezek idén elmaradnak.

• Ne mondja! Mindenhol?

• Nem, csak Magyarországon. Tél sem lesz.

• Hogyhogy?

• Meghosszabbítják az őszt Bicskéig, esetleg Lovasberényig.

• Az magának jó, nem?

• Hát, a fűtés szempontjából igen, azt mondták, forró ősz lesz, csak korábban elmaradt a forróság belőle, azért hosszabbítanak.

• És ezt lehet?

• Nálunk semmi sem lehetetlen, viszont mindenhez kormányhatározat kell. Tegnap mondta a Kovács Zoltán, hogy mivel elmaradt a forró ősz, meghosszabbítják. Itt írja az újság. „Kovács Zoltán az Indexnek azt mondta: legutóbb a kormányülésen látta a titkosszolgálatok által elkészített jelentéseket a Soros-hálózatok tevékenységéről. Úgy fogalmazott, hogy „ott tényekről beszélünk és szándékokról”, tehát szerinte igenis vannak ilyen szándékaik ezeknek a szervezeteknek.”

• Hát, ha nem volt forró ősz, csinálnak. Ha télen is.

• Nem érti, ez a tél ősz lesz.

• De értem. És mit szól ehhez a Mikulás?

• Mi köze ehhez a Mikulásnak?

• Hát, ha forró lesz az ősz idén télen, maga totál hiába kapta a brikettet.

• Hagyja csak, igyekszem kiérdemelni a virgácsot is, a szenet is.

• Na, de ennyit? Nem lesz könnyű.

• Mondjuk beszállok a paksi erőmű beruházásába.

• Szerintem ott már le vannak osztva a lapok. Különben is, muszáj magának azzal a veszélyes nukleáris technikával foglalkozni?

• Milyen nukleáris technikával?

• Pakson nem most épül a két új reaktorblokk?

• Is.

• Hogyhogy is?

• Naperőmű is épül.

• Pakson. Naperőmű. Én a múltkor megszántam magát és merő egy jószívűségből meghívtam egy alig használt szimplára, maga meg így hálálja meg nekem, hogy hülyeségeket akar velem elhitetni?

• Kérem, ez igaz. Pakson nem csak atomerőmű-blokkok fognak épülni, hanem naperőmű is. Itt vannak az adatok. A beruházó az MVM Hungarowind Szélerőmű Üzemeltető Kft. A projekt keretében 73 920 darab napelemet és 462 invertert (ez készít a napelemek termelte egyenáramból váltóáramot) szerelnek fel.

• Ezt így hogy? Minek?

• Hát, tudja, úgy lesz, hogy szép időben, nyáron és nappal a naperőmű termel, télen, rossz időben és éjjel meg az atomerőmű. Ki van ez találva, az Elsimon ötlete volt.

• Zseniális. És mondja, ha tegyük fel augusztusban kisüt a nap, szólnak a fűtőelemnek, hogy estig szabadnap, hagyja abba a sugárzást?

• Pontosan. Estig már nem hasad tovább. Ez, kérem, fegyelmezett orosz fűtőelem, ha ennek mondanak valamit, engedelmeskedik, különben mehet Szibériába.

• Értem. És mennyi pénz van ebben a naperőműben?

• Rongyos 3 milliárd 144 millió forint.

• Hát, nem sok, ennyiért érdemes belevágni? Ez még egy stadion is alig.

• Magam is azt mondom, hogy villamospénz, de hát ilyen az energiaipar, csak leesik belőle nekem is valami.

• Mi lesz maga ebben a beruházásban?

• A sógorom már elrendezte, nagyon felelős státusban leszek, mint fűtő.

• Mint fűtőelem?

• Nem, mint fűtő. A Napnál.

• Hát, ha valamiben, ebben legalább komoly szakmai gyakorlata van.

• Nekem mondja? Több évtized!

• És ha befuccsol, mihez kezd?

• Beszállok a Nógrádi boltjába.

• Tényleg, mivel üzletel most a Nógrádi, még mindig Sorosban meg migránsban utazik?

• Igen, de abba engem nem vesznek fel, egyiknek sem vagyok jó. Viszont a György még szeptemberben vezető tisztségviselő és igazgatósági tag lett a Magyar Haditechnikai Fejlesztő és Gyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaságban, azaz az MHFGY Zrt.-ben.

• Sag schon. És mivel foglalkozik, fejleszt vagy gyárt?

• A leírás szerint a cég tevékenységi körei között szerepel a konferenciaszervezés vagy a tanácsadás, de repülőgép vagy űrhajó javítása is.

• Nanu, nanu! A Gyuri visszatért az ufóbizniszhez! Jobban is áll majd neki.

• Na, megyek kérem, várnak.

• Hova ilyen sebbel-lobbal?

• Pályát módosítok.

• Már megint?

• Igen, Föld körüli pályára állok.

• Mars ki!

• Akkor Mars körülire is...

Szele Tamás