Kérem tisztelettel, kollégák, hagyjuk abba ezt az egész sajtóügyet. Egyszerűen nem érdemes foglalkozni vele, ne írjunk többet. Írhatnék közhelyeket, miszerint mától minden másképpen volt, de az a lényeg, hogy ha így megy tovább, a megfelelő kapcsolatokkal bíró vagy önmagukban is nagy hatalmú emberek lazán töröltethetik a múltat, ellapátolhatják a tavalyi havat is.

Még az a jó, ha maguk lapátolják, és nem minket köteleznek arra is. Szóval, a magyar sajtóper egyedi állatfajta. Kezdjük azon, hogy a felperesnek a törvény szerint akkor is igaza van, ha nincs. Nem értik? Mi sem: de ha egy magyar sajtótermék olyan valós tényt állít, ami valakinek, akárkinek, bárkinek nem tetszik, az illető úgy találja, hogy az illető valós tény sérti őt vagy bármiféle érdekét, akkor perelhet és ha a médiumnak nincs jó ügyvédje, nyerni is fog. Még ha valós is a tény. De ez még csak a törvényi környezet hiánya. Láttam már sajtópert úgy elveszíteni, hogy az alperes sajtóterméket elmulasztották beidézni a tárgyalásra, és az ítélet kizárta a fellebbezés, sőt, az ellenkereset lehetőségét is. Láttam felperest jó híre megsértéséért perelni annak dacára, hogy ilyen testrésze soha nem volt. Láttam neonácit videofelvételen dicsekedni azzal, hogy ő neonáci, majd, miután megírták róla, perelni azért, hogy ez a kijelentés megjelent – és megnyerni a pert, ugyanis a tisztelt bíróság nem tekintette meg a bizonyítékként beterjesztett felvételt. Nem köteles. Különben sincs min. Vittünk egy laptopot. Azon sem nézi meg. Az a mi laptopunk. Különben sem köteles foglalkozni a bizonyítékokkal, azt fogad el, amit akar. Láttam én már sok mindent a magyar sajtójogban, de ilyen randa jogi állatot, mint amiről most szó lesz, keveset.

Arról van szó, hogy Matolcsyné, korábban Vajda Zita kitörölteti a most archívumként működő Népszabadságból még az emlékét is annak, hogy a lap valaha foglalkozott ővele. Aki most elkezdeni védeni a szegény, megalázott, gyámoltalan asszonykát, azt úgy röhögöm pofán, hogy egy hétig fogják kötözni, aztán betegséget neveznek el róla. A HVG és még inkább a 24.hu nyomán lássuk csak, milyen témákat sérelmez a hölgy? (https://24.hu/kozelet/2017/12/13/kezet-fogott-a-nepszabadsag-teteme-felett-matolcsy-uj-felesege-es-a-mediaworks/)

„A jegybankban a legjobban fizetettek egyikeként havi nettó bő 1,1 millió forint ütötte nemzetközi szakmai titkárként Vajda markát, majd az MNB-ből való távozása után még ennél is több jövedelemhez jutott a jegybanki alapítványoktól. (A pozícióiról csak az idén augusztusi házasságkötés után mondott le.) Kiderült az is, hogy Vajda Zita testvére is a jegybankban kapott munkát, az MNB-alapítványok szerződtek egy olyan könyvelő céggel, amelyben Vajda Zita anyja dolgozott. Az is napvilágra került, hogy már a Nemzetgazdasági Minisztériumban is egymás mellett dolgozott Matolcsy és Vajda, és Matolcsy 2010-ben részt vett Vajda diplomaosztóján a Szegedi Tudományegyetemen – két nappal az után, hogy Vajda elkezdett volna dolgozni az NGM-ben. Az egyetem nem hívta meg az akkor nemzetgazdasági miniszteri posztot betöltő Matolcsyt, vagyis magánemberként vett részt az eseményen. Vajda Zita mind a mai napig hallgatója annak a doktori iskolának a Pécsi Tudományegyetemen, amelyet bőkezűen támogatnak a jegybanki alapítványok. Ösztöndíjáról is csak két év jogviszony után, idén a házasságkötés után mondott le.” (24.hu)

Na most, ami ezzel kapcsolatos, ami írás erről a sok szép és bizonnyal becsületes ügyletről szól, azt mind el fogják törölni. Nagy ügy, nevet a laikus, hiszen már megjelent, mehetnek panaszra Sztálinhoz. Nem, kérem. Az archívumból fogják törölni, nyoma, írmagja se maradjon! Ezt már tavaly kérelmezte Matolcsyné Vajda Zita, a Mediaworks nevű igen jó hírű, a Népszabadságot likvidáló cégtől, azonban akkor még nem mertek belebabrálni a magyar sajtótörténelem részét képező archívumba, nem adtak helyt a kérelemnek. Indult egy helyreigazítási per, azonban Vajda Zita elállt tőle az első tárgyalás előtt. Ki tudja, miért, ahogy azt sem tudjuk, minek indította el a második helyreigazítási pert.

Ha belenézek a kristálygömbbe, azt látom, hogy valaki odaszólhatott neki: „Te, most még ne ugrálj, mert ezek a szemét firkászok nem hagyják magukat, nagy botrány lenne belőle. Ezt most vond vissza, várj egy kicsit, később, csendben indítunk egy másik keresetet, és kiradírozunk mindent.”

Indítottak is, a jelek szerint.

Ki is tűzte a bíróság az első tárgyalás napját, a múlt héten volt, szóval nem siették el, azonban ezen már egyik fél sem jelent meg, sőt, a jogi képviselőjük sem, megjelent viszont egy levél Matolcsyné Vajda Zita részéről, melyet szerelmes könnyével telesírva közli a t. bírósággal, miszerint minden keresetétől eláll, ugyanis alperessel – esetünkben a Mediaworksszel – peren kívül megegyeztek, és az teljesíti peres igényeit.

Vagyis kitörli a kellemetlen írásokat.

Ma Matolcsyné kerül ki az archívumból. És holnap?

A kedves férje?

A helikopteres Rogán?

Szijjártó, a Messzeutazó?

Mészáros?

Habony?

Soroljam még?

Hiszen kész a recept, be kell nyújtani egy keresetet, aztán gyorsan peren kívül megegyezni a baráti céggel, és már indulhat is a Nagy Radír.

Hogy mi marad aztán az archívumban? Nem sok: Magyarországon minden nyilvánosan megjelent szót nyolcan sérelmeznek, fenyegettek már engem sajtóperrel Cirmi cica vélelmezett megsértéséért is. Hogy a múltat nem lehet végképp eltörölni? Dehogynem lehet. Tessék csak megmondani nekem, hova lett például a 168 óra eredeti archívuma a kezdetektől a tulajdonosváltásig? Ja, ott van az alexandriai könyvtár teljes anyaga mellett, sré vizavi. Ott, ahol a tavalyi hó. Egy új tulajdonos, mint az archívum birtokosa, bármit megtehet annak anyagával. Titkosíthatja, módosíthatja, akár törölheti is. Lehet perelni, csak minek – drága és haszontalan foglalatosság volna.

Azt tetszik mondani, hogy de az olvasók majd emlékezni fognak az eltüntetett anyagokra?

Dehogy fognak emlékezni. Az a sajtómunkás dolga, Hunniában minden írásra, ami belpolitikai botránnyal foglalkozott, pont három percig emlékeznek.

A külpolitikaiakra egy percig.

A bulvárra három évig.

Így aztán a jövőben bármit lehet hazudni a múltról, mert ha az ember megemlít egy régebbi történetet, beperelhetik, mondván: bizonyítsa be. Nem tudja bebizonyítani, mert nincs az archívumban, kivették. Kötelezhetnek ezek után arra is, hogy ha a székház-ügyet veszem elő, úgy igazítsam majd magamat helyre, hogy a székház adta el a Fidesz akkori vezetőségét, nem a vezetőség a székházat. Mert ha törölhetnek valamit az archívumokból, beléjük is írhatnak, antedatálva.

És majd el tetszenek hinni azt is, amit beleírtak.

És majd tetszenek szidni a gyáva, áruló sajtót.

Orwell? Ugyan, hagyjuk már ezt a párhuzamot.

Nálunk Orwell már közhely.

Stílustalan emlegetni.

Ez már amúgy is messze túlmutat rajta.

Szele Tamás