Valóban: halálhajók tömegét veti partra a tenger Japánban: ócska, ütött-kopott lélekvesztőket, némelyik alig van összetákolva valahogy, a fedélzeten pedig csontvázak, halottak... keressük a magyarázatot, de nem találjuk. Vagy de. Mindenképpen, ez a jel is arra utal, hogy Észak-Koreában valami nagyon nem a központi tervek szerint megy.

Akkor előbb lássuk a tényeket. Azokból kell kiindulni. Azt mondja a New York Times (https://www.nytimes.com/2017/12/07/world/asia/japan-north-korea-ghost-ships.html), hogy az idei év folyamán hetvenhat koreai kishajó és csónak vetődött partra Japánban, a többségükön csontvázakkal vagy az oszlás előrehaladott állapotában lévő holttestekkel – csak november hónapban huszonnyolc ilyen esetről tudunk. Volt, hogy túlélőket is találtak a dereglyéken (fedélzetet mégsem írhatok, mert az nincs nekik), rájuk majd még kitérünk, de bizony legtöbbnyire már csak halottakra bukkantak. A járművek minden esetben észak-koreaiak voltak, ezt a rajtuk talált koreai feliratú tárgyakból, mentőmellényekből tudjuk. A japán lakosság nem kis aggodalommal figyeli a jelenséget: egyesek szerint észak-koreai ügynökök lelték így halálukat, mások úgy gondolják, ezek szerencsétlen emberek voltak, akik menekülni próbáltak a nyomor és a zsarnokság elől, megint mások azt mondják, egyszerű, eltévedt halászokról van szó.

Ráadásul a jelenség négy éve kezdődött, csak épp idén öltött ekkora méreteket.

Mi lehet az igazság?

Hogy a végén kezdjem: az nem is olyan egyszerű. Vegyük azt, hogy a koreai hajós nép, méghozzá kiváló tengerészek, a történelem folyamán sokszor meglepték már a rájuk támadó szomszédokat például olyan vízi csodákkal, mint a teknőshajó, a geobukseon. Ez korát messze megelőzve teljesen páncélozott volt, ráadásul bizony ágyúk voltak a fedélzetén, több sorban, ami erősen meglepte az Imdzsin-háború japán dzsunkáit – mondhatjuk, hogy a jó koreaiak megépítettek annak idején a Merrymacket. Mi több, az orrán sárkányfejet helyeztek el, ami a hatás kedvéért lángot okádott, szóval amelyik japán nem menekült sírva, annak nagyon rendben lehettek az idegei. Hihető, hogy elfelejtettek volna hajózni? Nem túl valószínű. Az hihető, hogy nem jut nekik motorra, acélra, alkatrészre, de az nem, hogy maguktól tengerre mennének olyan ladikokkal, amik nem alkalmasak tengeri hajózásra. Tehát nem önként indulhatott el a néhai legénység ezeken a lélekvesztőkön.

Ügynökök, diverzánsok volnának? Hiszen korábban legalább száz japán állampolgárt raboltak el koreai titkosügynökök, legtöbbjüket máig fogva tartják, japánul kell tanítsák, akit arra Phenjan méltónak talál vagy a japán társadalomról, földrajzról vallatják őket, örök tétele a japán-észak-koreai tárgyalásoknak, hogy Japán követeli vissza az elraboltakat. Csakhogy az ügynökök nem ladikkal, sajkáva járnak. Hanem vagy a legmodernebb rohamcsónakkal, vagy akár mini-tengeralattjáróval. Arra mindig jut pénz. Olyan is volt, igaz, a dél-koreai partok mentén, hogy elsüllyedt kis tengeralattjárót leltek az ottaniak, a fedélzeten két holttesttel és rengeteg tömény itallal, szóval részegen nem érdemes a víz alá menni. De ez most Japán. Meg az ügynököknek lenne ételük, főleg, mint a példa mutatja, italuk, rendben volnának az irataik és állig fel volnának fegyverezve. Szóval ügynökökről nem nagyon lehet szó.

Akkor menekülők? Van annak egyszerűbb módja is. Főleg mostanság. Míg a tengeren az északi haditengerészet meglehetősen hatékonyan őrködik, a kínai határt már nem strázsálják annyira az utóbbi időben. Kínában jelentős észak-koreai menekült kolónia él, és közülük sokan képesek eljutni – egyszerűen, repülőgéppel, csak meg kell keresni a jegy árát – Délre is. A szárazföldi határőrizet azóta ilyen hanyag Kína felé, mióta egyrészt a hadsereg sem mindennap lakik jól, másfelől mióta minden alkalmas embert délre vezényelnek. Épp akadhat, aki Japánba szeretne menekülni, de hát hajós nép, tudhatják: öngyilkos a vállalkozás. Inkább nem ér oda az ember, mint igen, és inkább holtan, mint élve.

Akkor még a leginkább halászok lehetnek, Erre utal az is, hogy idén Phenjan azt követeli: kétszerezzék meg a tengeri halászat teljesítményét. „A halászhajók olyanok, mint a hadihajók, megvédik a népet és az országot. A halak pedig olyanok, mint a lőszer” – írta a Rodong Sinmun, a hivatalos lap. Ráadásul azok, akiket elevenen mentettek meg, mind halásznak mondták magukat: és szinte sírva követelték, hogy engedjék őket haza. No, nem amiatt, hogy akkora patrióták volnának, hanem azért, mert ott maradt a családjuk, és ha ők Japánban maradnak, három nemzedékre kiterjedően mindenki kényszermunka-táborba kerül. Az is igaz, arra is volt egy, azaz egy példa, hogy az elevenen partra vetődöttek hamarjában elkezdték fosztogatni a környélbeli házakat, hűtőket, tévéket, mosógépeket loptak – kérem, nem minden halász az erkölcs etalonja, ezek meg majdnem véletlenül Csodaországba kerültek, vitték, amiről tudták micsoda. Sokat mond az is, hogy a pénz nem érdekelte őket – az ő viszonyaik között az nem is lett volna jó semmire. No, de egyetlen ilyen esetről tudunk, a megmentett kevesek majdnem mind halásznak mondták magukat és vissza akartak menni...

Hát, a válasz megvan a kérdésünkre: halászok lehetnek az áldozatok, mégpedig nagy valószínűséggel olyan, a szárazföld belsejéből származó emberek, akiket a halászati kampány miatt kényszerrel küldtek a veszélyes vizekre, elragadta őket az áramlat, és addig vitte, míg éhen nem haltak. Hogy a világot fenyegető Remetekirályság miből gondolja, miszerint hat-hétméteres sajkákkal lehet annyi halat fogni, amennyiből jóllakik az ország, azt fel nem foghatjuk: de láttunk már ilyent, Romániában, Ceausescu idejében is beültették a parkokat krumplival, káposztával, és az iskolásoknak kellett volna termeszteni, más kérdés, hogy nem termett. Ezek a szegény halottak is amolyan botcsinálta tengerészek lehetnek: kaptak olyan hajót, amilyen sebtében jutott, a tengerhez nem értenek, viszont papíron megvan a terv: kifutott X. számú halászhajó. Legfeljebb a fele nem tér vissza...

Bár Észak-Korea atomprogramja vagy digitális kémkedése működne ilyen látszólagosan, ilyen formálisan. De – úgy tűnik – azzal azért komolyabban foglalkoznak.

Vaj helyett ágyút, mondta Göring, hal helyett bombát, mondja Kim Dzsongun. És hullanak az emberek, még ebben a hidegháborús békeidőben is a vezér szavára, mint a legyek. Ne feledjük: nem tudjuk, hány halottról van szó. Csak azt tudjuk, hány sajka sodródott el a japán partokig. Ami a nyílt tengeren süllyedhetett el, arról fogalmunk sincs.

Düledezik az észak-koreai rendszer, ez a szomorú jelenség is mutatja. De összedőlhetne kevesebb áldozat árán is.

Szele Tamás