Az úgy volt, hogy a Hobbitnak már egy napja vége volt, legalábbis ahogy én Tolkienben olvastam. Mondjuk abszolút nem értem, hogy került Tölgyfapajzsos Thorin ügyeibe Angmar Boszorkánykirálya, aki nem is boszorkány, hanem necromancer, az a lényeg, hogy az utolsó részbe háromszor sikerült belealudnom.

De hát ha van ember, aki ismeri ezt a világot, az én vagyok, ennek a történetnek annyi köze van Szarumánhoz, mint nekem Lady Galadrielhez, aki csodálatos tündekirálynő, de valahogy nem az esetem. Olyan szőke, meg olyan hideg arca van, meg olyan... olyan tünde, na. Komolyan mondom, nem értem ezt a Bilbót, de van ilyen. Nekem jobban tetszenek a valódi, emberből való nők, akik nem olyan tiszták, mint egy nemestünde, egyenesen Völgyzugolyból, és néha bablevest kell nekik főzni, babérlevéllel, mert úgy szeretik.

Valahogy beakadhatott a történet, mert a tévében még most is az megy, csak most jegesmacikkal, meg cuki kis kardszárnyú delfinekkel, de csak ugyanaz (belealudtam, háromszor is, olyan izgalmas volt...) Szerintem ebben Radagast és az eldák keze van, de hát na. Eldázzanak felőlem, míg nem kell belőle versenyvizsgát tenni, nem érdekes.

A' Elbereth, glithóniel!

Hanem felébresztett egy ismerősöm, egy írásával, én tudom, hogy tért kíván, fel is kérem a Fővárosi Önkormányzatot, hogy nevezze el már róla a Lóvásár teret, az amúgy is közel van, Mondjuk az írás nem volt rossz, az a lényege, hogy szerzőnk sikeresen felfedezte Nietzsche Frigyest, ezzel szemben Frigyesnek nem volt erre módja, lévén, hogy némileg korábban elhunyt. Mindig imádom, mikor negativista filozófiával ébresztenek az éjszaka közepén. Az igaz, a pozitivistát jobban utálom... Stokes, kérem, hozzon egy teát és a pipámat!

Ja, az egy másik film.

De Stokes, kérem, nem is baj, hogy korán keltem. Stokes, maga ezt nevezi teának? Kérem, reklamálni fogok a Brit Anarchista Pártnál, ez túlmegy Kropotkinon is! Na, szóval jó volt korán kelni, mert ma délben útra megyek, messze külországba, tegnap már össze is csomagoltam a legfontosabbakat, megyek én, mintha Edinboroughból utaznék Skótországba. Hát, nem vagyok egy Wallace, de még ugyan Szindbád sem – jó hat óra lesz, de a végén a Kedvesem vár. Nincs még egy ilyen szerencsés fickó a Felföldön!

Na, akkor ébresztő, de jó, hogy ez a telefon felköltött, a görcs állna a csengőjébe... akkor szerelvényt igazíts, tengerész, fegyvert súlyba indulunk, vár az Indianapolis!

Izé, nem vár, este meg délután a technikát és a szemüveget kivéve már mindent összecsomagoltam, inkább visszahanyatlok, mint drégeli rom, visszasüt rám a nap, ádáz tusa napja. Amit vinni kell még, felkötöm Csuri macskára, így leszünk karaván, tevém nincs, valószínűleg a Szent Inkvizíció és Semjén Zsolt is röhögne, ha valaki egy felmálházott macskával lépné át a magyar-román határt. Ráadásul a macska egész jól beszél magyarul, igaz, kissé palócosan, románul meg kifejezetten bihari tájszólásban, de már tanulja a kínai putonghuát is. Az ember adjon a macskájára. Jövőre beíratom Oxfordba, a Christ Church kollégiumba, legyen ember belőle. Vagy, ha nem ember, miniszterelnök, végül is azt is Isten teremtette.

No, a tévében valamiért még mindig Tölgyfapajzsos Thorin aprítja a birodalmi rohamosztagosokat. Akkor nézzünk valami szépet, romantikusat, még tíz óra indulásig, legyen mondjuk az Álom, luxuskivitelben, az nagyon szép.

Lószerszámot.

Holly szereti Pault, meg sok másokat is szeret ez a Holly, mert ilyen nekije a természetje, Paul szereti Hollyt. minek következtében összesen egy félmondatot képes leírni másfél óra alatt, de az megjelenik a New Yorkerben. Vannak ilyen faszagányos félmondatok, ez speciel úgy szól, hogy „volt egyszer egy nagyon kedves lány...” Hát Goethe sír a pamlag mögött, hogy ez neki eszébe nem jutott. Közben mindenki annyi pénzt költ, mintha nem lenne holnap, időnként felgyújtanak egy-két női kalapot, bejárnak a Sing-Singbe Rusty bácsikához, aki egy nagyon kedves ember, és kizárólag egy üzleti félreértés, valamint New York kiváltképpen nedves klímája miatt tölti a nyarakat, teleket, tavaszokat és őszöket ezen a száraz és sötét helyen, mindeközben Hollyról kiderül, hogy férjnél volt Minnesotában, vagy Ohióban, de a férje, ez a brutális állat, aljasul lemond róla és beadja a saját költségén a válókeresetet. Ámde Holly valódi neve Lulla Mae, és időközben Paulnak megjelenik egy könyve, a piacon mondjuk nem kapható, de a könyvtárban megvan. Azonban Holly Lulla Mae sürgősen férjhez megy Joséhoz, Kolumbiában, bár nem annyira sürgősen, mert Fred meghalt, és gőzöm sincs arról, ki lehet az a Fred.

Hollynak sincs, de biztos, ami biztos, összetöri a lakást, mert azt ilyenkor kell. Paulnak megjelenik újabb két félmondata a New Yorkerben, ámde mindenkit letartóztatnak kábítószer-kereskedelem vádjával, mert az alsó szomszéd, mr. Yunioshi utálja ezt a lármát. Azonban a vád nem áll meg, a frissen szabadlábra került macska elszalad az esőben, Paul megtalálja, majd forrón összecsókolóznak hárman a Tiffany előtt, mert New Yorkban törvény, hogy az előzetesből csakis és kizárólag a Tiffany előtt szabad elengedni az embereket, sehol máshol, valamint Moon River.

Hát, ennél azért még a Flatjarbók is érthetőbb, pedig abban időnként a walkűrök a halott hősök beleiből fonnak cérnát, osztán abból szőnek szőnyeget a hatalmas Odinnak, aki azonban puritán ember, és lövése sincs, mit kezdjen egy szőnyeggel. És ha nem a walkűrök, akkor a manikűrök.

Azt én értem, hogy abban az időben, úgy az ötvenes évek végén New Yorkban kicsit sok lehetett az LSD, ráadásul akkor még törvény sem tiltotta a használatát. Azt is értem, hogy a zseniális Truman Capote-nak kellett a pénz, már olyan fiatal nem volt, de kellett, na.

Mármost ez egy szép és romantikus film.

Munkával, pénz keresésével senki sem zavartatja magát menet közben, azt adja az Istenke.

Hát, no, szeresse, akinek kenyere, nekem speciel tetszik, a legjobb benne a macska.

Meg az Audrey Hepburn, aki azért embernek sem volt egy piskóta: kamasz kislányként a holland ellenállásnak dolgozott, futárként, igaz, akkor még Audrey Kathleen van Heemstra Ruston volt a neve, de őszintén szólva ennek a szép és okos, jólelkű nőnek az életéről kéne filmet forgatni, csak hát, már kissé halott. Az jobban tudna érdekelni.

Egyelőre téli ünnepek vannak, Zsákos Bilbó fénykarddal aprítja a birodalmi rohamosztagosokat, mi a bejgli hamvain siratjuk elmúlt lelkünk árnyait és Angmar Boszorkánykirályáról most sem tudom, mi sorsra jutott.

Hagyjuk ezt a kérdést függőben, majd csak vége lesz ennek az átok filmnek.

Vagy nem.

Utóirat: ezt az egészet azért írtam, mert kötöttem egy fogadást egy barátommal, miszerint képes vagyok politikamentes jegyzetet is elkövetni.

Szele Tamás

Nem a cseresznyefa, az egy másik mese. A lócitrom. Úgy is, mint a politikai vélemény kifejezésének eszköze. Azé a véleményé, melynek szabadságáért Washington harcolt, Franklin és Madison megírta a Függetlenségi Nyilatkozatot, Paul Revere a tengerbe hajigálta a teabálákat Bostonban és egyéb érdekes emberek is fellázadtak.

Lexingtonnál és Bunker Hillnél ólomgolyóval harcolt az amerikai nép a szabadságért, manapság lócitrommal, de ez ne tévesszen meg senkit: a cél azonos, csak az eszköz kicsit más, és jobb is, hogy más. Nem feltétlenül vérengzésre van szükség az alkalmatlan kormányzat leváltásához, elég a nevetség is. De hát mi történt?

Röviden (https://444.hu/2017/12/25/egy-nagy-doboz-loszart-kuldtek-karacsonyra-az-amerikai-penzugyminiszternek):

„A Los Angeles-i rendőrség tűzszerészei szálltak ki szombat éjjel az amerikai kormány pénzügyminiszter, Steven Mnuchin otthonához, mert egy gyanús csomagot találtak. A miniszternek címzett csomagot Mnuchin közvetlen szomszédja fedezte fel, a hatóságok értesítése után még a Secret Service is kiszállt a helyszínre. Mnuchin otthon volt a történtek idején, és követte is az eseményeket, de nem volt közvetlen veszélyben, közölték a hatóságok. Ami érthető is: miután ugyanis kicsomagolták a szakemberek a dobozt, hogy kiderült, hogy nagy mennyiségű lószar volt benne. Hatósági források szerint a csomagban emellett egy karácsonyi üdvözlőlap volt még, melyen Trump és Mnuchin neve is többször előkerült. A levél maga nem fogalmazott meg fenyegetést, ugyanakkor negatív kontextusban említette a feladó Trump új adóreformját, ami az intézkedés kritikusai szerint igazából csak az amerikai gazdagoknak előnyös, mindenki más veszít rajta.” (444)

Ne tessenek fintorogni, ez is eszköz, nem is utolsó. „Fintorgás” helyett se használjuk a „fanyalgás” kifejezést, ezt ugyanis végképp lejáratták a magyar politikusok: akkor használják, ha valaki éppen nem rohan kinyalni a hátsó felüket, azt nevezik „fanyalgónak” ezek a görög hősök, akik úgy testben mint lélekben mindannyiunk példaképei lehetnek.

Ja, vagy nem.

De úgy tesznek, mintha ők mutatnák a példát. No, térjünk vissza Amerikába.

Ki volt a feladó, ez a népi hős, ez az amerikai Ulenspiegel, jenki Naszreddin Hodzsa, L. A. Robin Hoodja?

Kérem, sikerült megtalálnom.

Az illető nem farmer és nem prémvadász, nem aranyásó és nem cowboy, hanem a pszichológiai tudományok doktora, bizonyos dr. Robert Strong. Nem kellett nagyon nyomozni utána, valószínűleg bárki más is megtalálta volna, mármint az FBI-t és talán a TEK-et kivéve – az esetet ugyanis előre bejelentette a Twitteren, és azóta is egyik interjút adja a másik után. (https://slate.com/news-and-politics/2017/12/man-who-left-manure-at-treasury-secretarys-home-calls-it-act-of-political-theater.html) Mint a KPCC rádióállomásnak elmondta, saját meglátása szerint csak annyit tett, mint Jézus, mikor az felborogatta a Templom udvarában a pénzváltók asztalait: magára a tettre egy olyan kormányzati kijelentés indította, amiben a nagy társaságokat személyekhez hasonlították, a pénzt pedig a közöttük zajló kommunikáció eszközéhez, vagyis a beszédhez – a mamutcégek adókedvezménye tehát republikánus szempontból egyenlő a szólásszabadsággal. Erőltetett a hasonlat, de nem is Strong mondá, hanem Mnuchin. Arról már nem is szólva, hogy tört már ki forradalom és vallási reform ennél elvontabb szamárságok miatt is. Strong a tettét „politikai színjátéknak” nevezte, bár magyarra inkább poénnak fordítanám, és hozzátette „Csak éltem jogaimmal, melyeket az első Alkotmánymódosítás biztosít. Különben is, a Republikánus Párt szemtelensége szemtelen választ érdemel.”

A lótrágyát kölcsönkérte egy barátjától, akinek istállója van, és, mint halálos komolysággal hozzátette, most gondban van, mert szeretné megadni. De udvarias ember, ugyanis hagyott egy üdvözlőkártyát is a csomagban, a következő szöveggel:

„Kedves Trump és Mnuchin urak, szeretnénk viszonozni a karácsonyi ajándékot, amit adó formájában kaptunk.

Az bizony lószar.

A leghőbb jókívánságokkal:

az amerikai nép.

Utóirat: Puszikáld meg Donaldot helyettem.”

Dr. Strong pillanatig sem titkolja, hogy ő volt a lócitromos karácsonyi angyalka, sőt, büszkén vállalja a nagy nyilvánosság előtt is – mint mondta, „nincs olyan törvény, hogy nem hagyhatsz valahol egy doboz lószart.”

Hát, olyan tényleg nincs. És ha az Egyesült Államokban emiatt le fogják tartóztatni, az már nem Washington, Franklin és Madison Amerikája – akik valószínűleg most nagyokat röhögnének ezen a történeten.

De hát ez már nem lócitrom. Abban a pillanatban, ahogy Mnuchin közhírré tette az esetet, jelkép lett. Vajon mi jut majd a miniszter eszébe ezentúl, ha lovat lát? És az amerikai népnek?

Na, kérem, erről van szó.

Mnuchin és Trump neve egy életre összeforrt a lócitrommal, ahogy Selmeczi Gabrielláé a vaníliás karikával vagy a kiflicsücsökkel, Szijjártó Péteré a futsallal, Orbán Viktoré a stadionnal és a kolbásztöltéssel, Kövér Lászlót és a bajszos dolgot már meg sem említeném. Ezek a jelképek már a politikusi brandek részei. Ezeket már nem mossa le se víz, se hypo, ez már örökre így marad. És messziről mutatja a cégtáblán: „Ez se félisten”.

Polgártársaim, akik még Karácsonykor is kötélre kívántátok egymást egyik, vagy másik politikus kedvéért, egymás vérére szomjaztatok: hagyjátok a fenébe a karabélyt, lőszert. A jövő politikai fegyvere a lócitrom és enyhébb esetben a habostorta.

Nem kell ahhoz feltétlenül vért ontani, hogy mindenkit meggyőzzünk az igazunkról.

Elég hozzá egy kis lócitrom is.

Mondjuk tudok olyan magyar politikust, aki imád lóháton mászkálni, főleg vadászni... de nem adok tippeket. Na, neki járna egy adag a nemes matériából.

És a többieknek is.

Ellenzékben sem ártana osztani belőle, van, aki kiérdemelte.

Vezess minket, dr. Strong!

Szele Tamás

Azt hiszem, a világ vezetői alapos tévedésben élnek, ha azt hiszik, hogy az atomfegyverekkel fenyegetőző Észak-Koreát mindenféle kereskedelmi, gazdasági és politikai embargókkal elvághatják a bevételi forrásaitól – sőt, talán a nukleáris fegyverek nem is a legfontosabb elemei ennek a konfliktusnak. Ez a harc már a Mátrixban zajlik, és a csodafegyver Chiba Cityben lehet...

Ugyebár, a napokban szavazott meg újabb szankciókat az ENSZ Biztonsági Tanácsa (nem tudom enyhe gúny nélkül leírni ennek a valódi hatalom nélküli szervezetnek a nevét) Észak-Koreával szemben az ország rakétakísérletei miatt. A szankciók értelmében 90 százalékkal csökkenteni kell a nyersolaj és a finomított kőolajtermékek Észak-Koreába irányuló exportját. Az előbbi mennyiségét az elfogadott határozat évi 4 millió hordóban, a finomított termékekét pedig évi 500 ezer hordóban határozza meg. A határozat felhívja az észak-koreai vendégmunkásokat foglalkoztató országokat, hogy 12 hónapon belül küldjék haza valamennyi vendégmunkást. A cél: ezzel is megfosztani a phenjani rezsimet a vendégmunkások által hazaküldött pénztől. A 15 tagú Biztonsági Tanács egyhangúlag, Kína egyetértésével szavazta meg a Washington által javasolt új büntető intézkedéseket. És bizony Oroszország sem tiltakozott, bár ebben lehet ám egy csavar...

Válaszul a phenjani külügyminisztérium vasárnapi közleményében azt írta, miszerint:

„Az Egyesült Államok retteg Észak-Korea nukleáris erejétől, és egyre eszeveszettebbül hozza meg egyre szigorúbb szankcióit az ország ellen, és gyakorol rá nyomást. Phenjan Észak-Korea szuverenitása súlyos megsértésének tartja a szankcióhatározatot, a Koreai-félsziget és a térség békéjét, stabilitását megsértő háborús cselekménynek, amelyet kategorikusan visszautasít. Észak-Korea nukleáris fegyverei védelmi jelegűek, az elrettentést szolgálják, és nem sértik a nemzetközi jogot. Tovább fogjuk erősíteni ezt a nukleáris elrettentő képességet, amellyel célunk az egyensúly megteremtése révén az amerikai nukleáris fenyegetések, zsarolások és ellenséges lépések kivédése. Az Egyesült Államoknak egy pillanatra sem szabad elfelejtenie, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, amely rövid idő alatt stratégiai állammá vált, atomfegyvereivel képes komolyan fenyegetni az amerikai kontinenst. Azok az országok, amely megszavazták ezt a szankcióhatározatot, teljes mértékben felelősek tettük minden következményéért. Gondoskodni fogunk arról, hogy nagy árat fizessenek azért, amit tettek.”

Eddig a szokásos kardcsörtetés, semmi több. De mintha Phenjan nem is lenne annyira ideges, mint szokott lenni. Hát persze, hogy nem az: igazából nem léptek a tyúkszemére, a legfőbb bevételi forrása úgyis megmaradt, és amíg nem változtatunk gyökeresen a dolgokon, meg is marad.

Phenjan rakétáit ugyanis a mi kapzsiságunk hajtja.

Utaltam már arra korábbi írásaimban, hogy a bitcoin ideális eszköz a Remetekirályság számára, és akár lopással, akár zsarolóvírussal, akár bányászattal szerzik meg, követhetetlen, dollárra váltva pedig szó szerint akármit megvehetnek vele. Igen, akár az Egyesült Államokból is. Na, de hát képesek megszerezni?

Képesek. Észak-Korea népe éhezik és nyomorog, de olyan informatikai elitet neveltek ki és olyan csúcstechnológiát fejlesztettek, ami bizony hatalmas dolgokra képes - főleg az e téren amúgy is igen tehetséges koreaiak kezében. Lássunk akkor párat az utóbbi idők digitális harci cselekményei közül.

Múlt hét közepén hackerek törtek be a dél-koreai Youbit nevű rendszerbe, ahonnan a Bitcoinok mintegy 17 százalékát sikerült megszerezniük.

Az amerikai kormány egyértelműen Észak-Koreát teszi felelőssé a WannaCry zsarolóvírusért. A május közepén lezajlott támadás során 150 országban mintegy 200 ezer szervezet körülbelül 300 ezer számítógépe esett el. A vírus titkosította a számítógépeken található adatokat, és csak 300 dollárnak megfelelő bitcoin ellenében volt hajlandó feloldani a számítógépek blokádját.

Igen valószínű, hogy fedett körülmények között akár magában Észak-Koreában, akár Malajziában vagy Thaiföldön működnek az északiak által üzemeltetett bitcoin-bányák is – arról lehet tudni, hogy a titkos műveletek is rendszerint vagy ezekből az országokból, vagy a kínai határhoz közeli Senjangból indulnak. De indulhatnának – megfelelő műszaki háttérrel és informatikai képzettséggel – akár Phenjan-alsóról is.

A HVG mai cikkében (http://hvg.hu/gazdasag/201743__eszakkoreai_hackerek__betores__elit_szakma__a_penzre_mennek) érdekes összefoglalót nyújt az észak-koreai hackerek képzéséről.

„A számítástechnikára fogékony gyerekeket már 7-8 éves korukban kiemelik, s a legjobb félszáz diák útja az elit Kumszong középiskolába vezet, ahol számukra a tananyag csaknem kétharmada informatika. Onnan az államalapítóról elnevezett Kim Ir Szen Egyetemre kerülnek, ahonnan a már katonai elemeket is tartalmazó tanulmányaik után a legjobbak az Általános Hírszerzési Iroda kiberhadviselési egységeinél landolnak, amelyek összlétszáma nyugati szakértők szerint a hatezret közelíti. A hackerek megkülönböztetett megbecsülésnek örvendenek az apja 2011-es halála után hatalomra került Kim Dzsong Un irányítása alatt. A phenjani elitnek járó ellátásban részesülnek, és a Time amerikai magazin egy Észak-Koreából elmenekült forrására hivatkozva azt írja, egyikük olyan sikeres volt, hogy még a vidékre száműzött családja rehabilitálását is megkapta jutalmul.

Észak-koreai hackereket sejtenek például a bangladesi jegybank megkopasztása mögött. A támadók tavaly megszerezték a központi bank SWIFT-kódját, és az USA jegybankjának szerepét betöltő Fed New York-i tagintézményénél vezetett számlán lévő 1,4 milliárd dollárból egymilliárdot próbáltak hamis átutalási megbízások révén megszerezni.” (HVG)

De törtek már fel Észak-Koreából utcai ATM-eket is – igaz, Dél-Koreában.

Nocsak, mondaná az átlagember, ezek felkészültebbek, mint hinnénk, gyorsan vágjuk el a zsinórt, ami összeköti őket a világgal, míg nem késő.

Csak épp azt a zsinórt nem tudjuk elvágni. Az ugyanis a helyzet, hogy, mint az MTI október hetedikén jelentette, Észak-Korea második internetkapcsolathoz jutott egy orosz állami távközlési vállalat segítségével. Korábban kizárólag a China Unicom révén volt kapcsolata a világhálóval, de mostantól a TransTelekom orosz társaság új kapcsolódási lehetőséget teremtett számukra. Míg Kínának egyre kényelmetlenebb a fenyegetőző, állandó válsággócot jelentő szomszéd, és valószínűleg bármikor hajlandó lenne a China Unicomos kapcsolatot elvágni, Oroszország érdekes módon pont a legkritikusabb napokban engedélyezte a TransTelekom-szerződést, nehogy Phenjan világháló nélkül maradjon valamiképpen.

Tehát a Remetekirályság hackerserege be van biztosítva. Ugyan hivatalosan Oroszhon is elítéli Phenjan viselkedését, de a gyakorlat azt mutatja, hogy van ebben a magatartásban egy cinkos összekacsintás is.

Összefoglalva: Phenjannak addig lesz pénze, éspedig elég tisztességes vagyona, amíg nekünk, vagyis a világ többi részének is lesz. A gazdasági blokád nem sokat segít. A valóban hatásos ellenlépések azok volnának, ha

1. Azonnal szabályoznák a bitcoin forgalmát, ami azonban így éppen az értelmét vesztené el – ennek a kriptovalutának a vonzereje a hatalmas hozamon kívül épp az ellenőrizhetetlenség és követhetetlenség. A népszerűségét is a mi kapzsiságunknak köszönheti, hiszen ki szeret banki költségeket vagy adót fizetni? De amíg követhetetlen, addig Észak-Korea sosem fog kifogyni – a mi pénzünkből.

2. Azonnal el kéne szigetelni az országot minden internetes kapcsolattól, a kínaitól, az orosztól, és attól a tartaléktól is, amit még nem ismerünk, de kell lennie.

3. Le kell leplezni és fel kell számolni minden külföldön működő észak-koreai cyberháborús támaszpontot, rezidentúrát.

Ez így gyönyörűen hangzik, de csak az összes érdekelt fél – tehát a nagyhatalmak és a környező országok – teljes egyetértése és közreműködése mellett lehetne megvalósítani. Arra meg, mint a mellékelt ábra mutatja, nem számíthatunk.

Tehát: a nukleáris fegyverek csak a fizikai fenyegetést szolgálják. Addig hasznosak, míg el nem kell őket sütni.

Amíg ugyanis az életünkért rettegünk, nem figyelünk arra, hgy a zsebünkben kotorásznak.

Fog enyhülni a helyzet?

Dehogy fog. Míg nem teszünk ellene valóban hatásos lépéseket, Kim Dzsongunnak semmi érdeke felhagyni ezzel a jövedelmező módszerrel.

Ideje volna most már körülnézni Chiba Cityben pár alkalmas hacker után.

Kellenének a Mátrix-hadművelethez.

Szele Tamás

Ó, csendes éj, szentséges éj, mikor csak a csillagszórók sziporkázása világítja meg a lelkünkbe lopózó megnyugvást és békességet, valamint a szeretet hullámain... na, megy ez nekem. Szívmelengető kis karácsonyi izét kell ilyenkor írni, nem baj, ha giccses, ma nem jó a szokásos módszer, ma nem zaklatjuk, sokkoljuk az olvasóközönséget, ma nyugtatni kell őket.

Hát akkor írjuk. De azért ez mégis napi sajtó, szóval legyen benne híranyag. Akkor keressünk kedves, megnyugtató, jó híreket a Karácsony szellemében.

Hm, úgy már nem is lesz olyan könnyű. Mert mi van? Vagy inkább mi nincs? Jó hír, na, az nincs.

A miniszterelnök például mélyen vallásos ember, mert Szenteste alkalmából is kivont karddal védi a keresztény Európát, hogy miért téveszti össze a pátoszt a szablyával, nem tudom, a dolgozata így maximum kettes alára sikerült, Viktorka, az emberi jogokat nem írjuk idézőjellel, Karácsonykor főleg nem. A többiről már nem is szólva, leülhetsz. Neked is kisüstit fog hozni a Jézuska, ahogy elnézem, már előleget is kaptál belőle. Ezzel olvasót nem kínzunk ma.

Akkor lássuk tovább. Lemondott az egyik kiváló kollegina a főszerkesztői posztjáról, név szerint Kertész Anna, a Vasárnapi Hírektől. Még bizony főnököm is volt, hiszen én oda is dolgozom – egyet biztosan mondhatok, és ez az, hogy ennél a lapnál soha nem akartak beleszólni abba, mit írok és hogyan. Más lapoknál sem, ahova dolgozom, ugyanis van egy titkom: ahol bele akarnak szólni, akár jobbról, akár balról, azoknak én nem dolgozom. Nem a gyors meggazdagodás titka, de vannak ennek is előnyei. Miért állt fel a székéből? Lelkiismereti okokból. Mint írja: „Aljas, uszító propagandahirdetést jelentetett meg a kormány a szeretve és érzékenyen készített ünnepi lapszámunkban, amelynek cikkei – ahogy minden héten – az elfogadás és a szolidaritás jegyében születtek. „Társadalmi célú hirdetéseivel” a kormány pont ezeket az értékeket kívánja eltüntetni a magyar társadalomból.” Valóban: kedves, ultravallásos kormányizék, nem tetszettek átgondolni, hogy ez egy karácsonyi szám, ebbe nem kéne ezt a hirdetést beleerőltetni? Van, aki Karácsonykor nem hajlandó ilyesmire?

Nem, nem tetszett gondolni.

Le a kalapokkal Kertész Anna emberi és szakmai tisztessége előtt, így tesz egy becsületes, gerinces, felelős magyar újságíró, aki valóban újságíró. Hogy most mi lesz? Majd januárban meglátjuk. Remélem, még a karácsonyi szám kimehet. Már csak azért is, mert abban is van anyagom...

Ez mondjuk karácsonyi hír, csak éppen sem nem békés, sem nem megnyugtató. Akkor nézzük tovább, mi történt még?

Az Erzsébet-utalványok jelentős részét nem tudják felvenni az ágyhoz kötött megajándékozottak, a postásnak sem tudnak ajtót nyitni, nemhogy elmenni a hivatalba és személyesen, igazolvánnyal felvenni. Az majd szépen visszamegy, aztán megjelenik egy vezércikk a Magyar Időkben, hogy milyen sok nyugdíjas támogatta a kormányt és a költségvetést az utalványával. Majd lesz sok szép komment is, acsarog majd ellenük, aki csak bír. Acsarogni mindig könnyebb, mint átgondolni, miről van szó. Mindegy, mai számba ez nem illik. Egyéb hír?

Belföldön nem sok. Maximum „Késes bitcoinbűnözőt keres a rendőrség” - írj az Index. Hát ez se ünnepi anyagba való.

Apropó bitcoin, egyre valószínűbb, hogy Észak-Korea bitcoinból fedezi a fegyverkezését, teljesen ellenőrizhetetlen, fittyet hány minden kereskedelmi embargónak, ráadásul a művelt Nyugat és a mesés Kelet a saját, tulajdon kapzsisága miatt maga finanszírozza az ellene készülő atomháborút, szóval ki van ez találva, de ez nem mára való, ezt majd valamikor, egy három-öt flekkes elemzésben megírjuk, már persze, ha addig ki nem tör az inkriminált nukleáris Armageddón. De ezzel végképp nem kéne ma idegeket borzolni.

Orosz tengeralattjárók a távközlési kábelek körül, szakértők azt mondják, annak idején a Tienanmen téren tízezren halhattak meg, nem pár tucatnyian... na, álljunk meg egy szóra.

Édes Jézuska, Kedves Télapó, Dear Santa, vagy aki illetékes vagy velem kapcsolatban.

Tudod, mit kérnék én tőled? Mert eddig semmit sem kértem, úgy voltam vele, ebben a korban már nem kérünk, jusson másnak is. De most olyant kérnék, ami nem kerül pénzbe, de nagyon nagy szükségem volna rá.

Kérlek szépen, küldjél nekem jövőre – idén már késő – egy nappal az ünnep előtt pár békés, megnyugtató, kellemes hírt. Hogy ha már idén nem ment, legalább az elkövetkező években tudjak szívmelengető kis karácsonyi izéket írni. Mert ebből a híranyagból képtelenség.

Mondjuk lehetne az égben dicsőség Istennek és lehetne a földön békesség a jóakaratú embereknek.

Úgy üzemszerűen.

Valahogy kicsit gyakrabban, ne csak ünnep idején, hanem mondjuk mindennap.

Az lenne ám a hír!

Szerintem mindenki más is örülne ennek.

Volna rá igény.

És én is írhatnék szívmelengető kis karácsonyi izét.

Szele Tamás

Van abban némi tragikomikus, hogy a hanyag befektetők rövidesen újra a pénzüknél lehetnek – mármint azok, akik elfelejtették a bitcoin-számlájuk jelszavát. Banális hibának gondolná az ember, de egész komoly összeget érint: hogy pontosak legyünk, tizenhárom ezer milliárd, vagyis tizenhárom billió forint értékű bitcoin lóg a levegőben. Bár annyit már nem ér...

Hogy mennyit is ér, azt pontosan nem tudjuk. A kriptovalutát 2009. január harmadikán bocsátotta ki egy Satoshi Nakamoto nevű ismeretlen, aki azóta úgy eltűnt, mint erdőben a vadnyom. Lényegében véve nagyon jó ötlet, és lehetne a pénzrendszerünk jövője, csak épp nem lehet, mert bajok vannak vele. Az a lényege, hogy mivel a banki rendszer korrupt, költséges és valóban befolyásolható, az ember terelje a pénzügyeit egy államok és bankok által nem ellenőrizhető csatornába. Ezt egészen okosan kitalálták, például az inflálódás elkerülése céljából a kibocsátható bitcoin mennyisége maximálva van, nincsen központi bank és más pénzintézetek, hanem a vásárlók és árusok közvetlenül egymással végezhetnek internetes tranzakciókat. Monetáris rendszer, amit nem lehet megadóztatni, nincsenek kezelési költségei, gyakorlatilag követhetetlen – maga a lassez-faire szabadkapitalizmus.

No, de mi akadályozza meg a digitális pénzek gyakori hibáját, a „kettős költést” a bitcoin esetében? Arról van szó, hogy a digitális pénz „csak” egy adat, bizony megeshet, meg is esik, hogy többször is elköltik ugyanazt az összeget, mondjuk nem a fejlett bankrendszerekben, de a kriptovalutáknak ez típushibája volt. Itt mutatkozik meg Satoshi Nakamoto zsenialitása, ezt akadályozza meg a blokklánc (blockchain). Mivel eladó és vevő között a bitcoin használatakor nincs harmadik, ellenőrző fél, mondjuk egy pénzintézet, ami ellenőrizné a tranzakciókat, ezt a blockchain nevű nyílt hálózat végzi, aminek elvben önkéntes alapon bármely ügyfél tagja lehet, minden fizetési tranzakciót egy elosztott hálózattal monitoroz, ellenőriz és igazol. Az igazoláshoz használt algoritmus biztosítja, hogy minden fizetési tranzakció egyedi legyen. A validáláshoz elég, hogy a hálózat pontjainak több mint a fele megegyezik abban, hogy az elmúlt tranzakciók mindegyike egyedi volt, azaz nem költötték el ugyanazt a pénzt kétszer. Ekkor ezeket a validált tranzakciókat kriptográfiai eljárással egy adatblokkba írják, amit hozzákapcsolnak a korábbi adatblokkokhoz. Így létrejön a közösen elfogadott és igazolt fizetési idősor, a blockchain.

Kicsit érthetőbben: ahol mindenki könyvelő és mindenki figyel mindenkit, ott nagyon nehéz lopni. Persze nem ingyen megy a könyvelés: a blockchain-hálózat a pontjainak a részvételért cserébe véletlenszerűen egy fix összeget sorsol ki bitcoinban egy résztvevő számára mindig, amikor egy új adatblokk létrejön. Ezt a jövedelemszerzési módot hívjuk bitcoin-bányászatnak. És természetesen nem maga az ügyfél végzi a munkát, hanem a számítógépe – magának az ügyfélnek több ezer évbe telne egy-egy tranzakció kriptografikus műveleteinek kiszámolása.

Hű de jó, lehet munka és befektetés nélkül pénzt keresni, dolgozik helyettünk a gép! Azt maga csak hiszi, Sajókám, azt maga csak hiszi: ugyanis a műveletek olyan gépparkot igényelnek az utóbbi időben, az egyre több résztvevő miatt, ami már kisebb ipartelepet foglal el – nem viccelek, Kínában létezett is ilyen pár ilyen „bitcoin-bánya”, ahol több tízezer párhuzamosan futó gép bányászta a kriptovalutát, az egyik Ordosban volt, idén augusztusban még működött (bár a kínai kormány azóta összevonta a szemöldökét a bitcoin-tranzakciók miatt). Olyan napi 70 millió forintra rúgott a hozama.

Másfelől viszont, pont mivel adóztathatatlan és követhetetlen, a bitcoin a rosszfiúk kedvence is. A legtöbb zsarolóvírus bitcoinban követeli a pénzt, és a darkneten, Tor-on elérhető illegális szolgáltatások is imádják használni – hogyne, nem kell pénzmosással bajlódni. Erre még visszatérünk.

Hogy lesz a bitcoinból valódi pénz? Hát, többféle módon. Elvben nem lehetne készpénzre váltani, de a gyakorlatban – főleg 2014 óta, mikor elkezdett emelkedni az ára - számos, erre specializálódott devizatőzsde-weblapon lehet amerikai dollárra és néhány más devizára átváltani, illetve vissza, fizetésnél online es „offline” kereskedők, szolgáltatók egyaránt elfogadják, számuk jelentősen nő. Egyes szolgáltatók lehetővé teszik kereskedők számára bitcoin elfogadását olyan módon, hogy a kereskedő azonnal dollárban vagy egyéb szokásos devizában kapja meg a bevételt. Sőt, idén december 12-én tőzsdére is vitték.

Hát, részben itt kéne az értékhullámzás okát keresni, részben pedig ott, hogy a kriptovaluta mögött sem pénzintézet, sem anyagi fedezet nem áll, illetve korábban nem állt. Ez tulajdonképpen egy konvenció: ha én elfogadom, hogy sokat ér, és te is elfogadod, akkor tudunk vele kereskedni, de különben csak egy szám. Most a tőzsdére vitel miatt már van némi fedezete, de kérdés, hogy mennyi?

És tényleg, mennyit ér?

Egyre kevesebbet, bár időnként stabilizálódik. Az elmúlt napokban már a 20 ezer dollárt is ostromolta a Bitcoin árfolyama, pénteken viszont 13 ezer dollárra esett a szint. Péntek dél körül lement 11 ezer körülre, aztán felugrott 12 500-raa, most állhat újra 13 ezernél. De hát mi okozza ezt?

Több oka is van. Egyrészt a bitcoin ára mesebeli módon emelkedett, tízezer bitcoin pár éve két pizzát ért, most meg látjuk, mennyit adnának érte. Másrészt, a tőzsdei bevezetés és a hihetetlen drágulás miatt azok, akik pár éve játékból, kísérletből vettek pár vagy pár száz bitcoint, most a sosem látott áremelkedés hatására eladják azt – égből hullott vagyon, mintha az ember találna a padláson egy láda Apple-részvényt. (A jelszóelfelejtők is közülük kerülnek ki). Ha nekem volna, én is eladnám, még, amíg magas az árfolyam – csak hát ez törvényszerűen lenyomja az árat. Hiszen hirtelen megnő a piacon a kínálat.

Ezek szerint, ha lement a kisbefektetők eladási láza, visszatér az erős bitcoin és megint az évszázad üzlete lesz?

Az nem is olyan biztos. Ugyanis egyes államok nagyon szeretik a bitcoint, egyesek meg nagyon nem.

Kína például kifejezetten elrendelte az ország kriptovaluta-tőzsdéinek bezáratását, mert rájöttek, hogy az ország eléggé zárt tőkepiacáról bitcoinon keresztül lehet a legegyszerűbben pénzt kivinni. És hát pénzmosásra is ideális. Idén októberben már Vlagyimir Putyin is a bitcoin ellen fordult, ugyanis bár korábban kifejezetten támogatta az orosz bitcoin-bányászatot, most már szabályozni szeretné a forgalmat – és gondolom, adóztatni is.

Ellenben sosem találják ki, melyik ország kedvence a bitcoin.

Észak-Koreáé. A Remetekiráyság ugyanis összesen három dologba hajlandó pénzt fektetni: nukleáris fegyverekbe, rakétatechnológiába és számítástechnikába. Akkor derült ki, hogy fontos neki a bitcoin, mikor Langleyben rájöttek a srácok, hogy a WannaCry zsarolóvírus bizony észak-koreai eredetű, és bitcoinban kéri a pénzt – ki tudja, hány követhetetlen ám nagy hozamú bitcoinbánya dolgozhat a világtól elszigetelt államban? Így viszont kezd érthetővé válni, miért nem hatásos ellenük semmiféle kereskedelmi embargó, hogy lehet mégis pénzük – a bitcoin forgalma ellenőrizhetetlen. Tulajdonképpen Észak-Korea atomfegyvereit a friss amerikai bitcoin-milliomosok fizetik, ha indirekt módon is.

Ügyes ötlet ez a bitcoin. A jelek ugyan arra mutatnak, hogy ez a lufi ki fog pukkanni, de ügyes...

Akinek meg van, adja el gyorsan, míg le nem megy az ára arra az árfolyamra, amint kapták.

Szele Tamás

Szubjektív lesz ez a megemlékezés, nagyon szubjektív, de hiszen innen meg sem mondhatom, mi történhetett Bukarestben azon a fagyos, huszonnyolc évvel ezelőtti napon, elképzeléseim vannak, de ezek nem többek spekulációnál. Hanem azt az érzést sosem felejtem el... Most van az évfordulója.

Én akkor már hosszú ideje Magyarországon éltem, Szekszárd városában, volt egy egészen normális munkahelyem, fizetésem, albérletem, sőt, a helyi rock-klub társelnöke is voltam. Hogy miért is kellett nekem elmenni Nagyváradról? Fogalmazzunk úgy, hogy roppant egészségtelen lett volna a további tartózkodás szülővárosomban. Politikai természetű problémák voltak velem, mostani és itteni szemmel bagatell ügyek, csak hát akkor és ott ez több volt, mint életveszélyes – mint utólag megtudtam, csak a dossziém vagy három kötetre rúgott a Securitatén. El kellett jönni, míg lehetett.

Hanem '89 decemberében már nagyon, de nagyon rossz volt a helyzet. Tudtunk a temesvári mészárlásokról, a hírforrások teljesen megbízhatatlanok voltak, a temesvári és az aradi rádiót hallgattam románul, de amit mondtak, valami őskáoszra emlékeztetett. Rémhírek és valódiak, utcán lövöldöző hadsereg és civil sebesültek, halottak tömege... Harcok Temesváron, Bukarestben, sortűz Kolozsváron... Egyet lehetett tudni: nagy a baj és rengeteg a halott. Főtt is a fejem rendesen, hogy mit lehetne tenni, hogy lehetne segíteni, de hát nagyjából semmit sem tehetett az ember.

Épp dél volt, a délutáni műszakba készülődtem, zuhanyoztam, szólt a rádió – és egyszer csak megálltam, mint a kés a levegőben. Ceausescu utolsó beszédét közvetítették. Ha azt a hangsúlyt, akcentust lehetne feledni... „Dragi tovarasi si prieteni...” Írásban visszaadhatatlan. Hát, ha ez még szónokol, akkor egyelőre remény sincs. És egyszer csak megakadt. Elkezdett dadogni, „alo, alo, tovarasi!” („Halló, halló, elvtársak!”) Elkezdte ütögetni az ujjával a mikrofont, elkezdte kérni, hogy üljenek le az elvtársak (a téren, ahol mindenki állt) – és abban a pillanatban tudtam, hogy ennek itt a vége.

Akkor lett vége, abban a pár percben. Le is keverték a beszédet, de hát kétségtelen volt, hogy egy korszak véget ért.

Valahogy felöltöztem és elindultam a Tanácsi Költségvetés-Elszámoló Hivatalba, ahol operátorként dolgoztam – talán háromszáz méterre lehetett az albérletemtől. Hát az a rövid út egy órába telt. Aki csak szembejött, megállított, hogy „hallottad?” Hallottam hát, csak én eredeti nyelven... máig nem tudom, hogy terjedt el ez a hír a jó szekszárdiak között a fény sebességével. Persze, mikor beértem, már szóltak, hogy ha akarok, most vegyek ki fizetés nélküli szabadságot, ez rendkívüli helyzet és ezer helyen lesz szükség a román nyelvtudásomra. Bizony, vagy két hétig nem is aludtam, maximum pár órákat, itt-ott, ahol éppen értem.

Nyilván semmilyen aktív segítséget nem tudtunk adni, csakis segélyeket küldhettünk. A telefonvonalak használhatatlanok voltak, mobil még sehol, internet esetleg Amerikában... de azért informálódni szerettünk volna. A rádióamatőrök segítettek. Ők tudták koordinálni a romániai kollégáikkal, hogy mikor, hol, mire lenne szükség, így jutott el például egy rakomány fájdalomcsillapító és kötszer Temesvárra. És az emberek jöttek, végeláthatatlan sorokban, és hozták az ételt, a meleg ruhát, a gyógyszert, a bort... szó nem volt ott és akkor pártoskodásról. Aki tudott, segített.

Talán, mert nagyon közel volt már Karácsony, talán, mert a szíve mélyén mindenki aggódott a kiszolgáltatott helyzetben lévő ártatlanokért, talán, mert akkoriban kezdődött Magyarországon '56 rehabilitálása a köztudatban – sok összetevője volt annak az azóta is példa nélküli rokonszenvhullámnak.

Annyit fontosnak találtunk a többiekkel – hogy úgy mondjam, minden akkori párt képviseltette magát a segélyakcióban – hogy a készpénzt csak azzal megbízottak kezelhették, mi, fiatal srácok kizárólag a tárgyakkal foglalkoztunk. De nem is tűnt el egy vörös cent sem.

Valamikor Szilveszter táján beállít Kavics, a Piccolo Drink Pizzéria tulajdonosa két tálca szendviccsel. „De Kavics, hogy küldjük ezt el, romlandó!” „Nektek hoztam, napok óta nem ettetek.”

És tényleg. Akkor jöttünk rá magunk is. De haza is csak pár naponta jutottunk, fürödni, átöltözni.

Volt közülünk, aki reggel csak pár percre nézett be, de este már Temesváron rakta le a kamionunkról a segélyszállítmányt, mert nem akarta kihagyni, hogy az eseményeket a saját szemével láthassa.

Hogy mi történt akkor Romániában, azt én nem vagyok hivatott eldönteni, nézetem szerint borzalmas dolgok, amiket máig nem vagyunk képesek átlátni, valószínűleg egy többrétegű hatalmi játszma végjátékának lehettünk a tanúi – de hogy a szekszárdi, magyarországi nép azokban a napokban jelesre vizsgázott emberségből, az is biztos.

Nem volt ott pártoskodás, gyűlölködés. Csak jóindulat, segítő szándék.

Mikor visszajött az egyik vöröskeresztes kamion, nekem adták róla a fehér zászlót. Hát bizony piszkos volt, át is volt lőve. És bizony véres is volt.

Máig megvan.

Hogy aztán mi történt, az már a legújabb kori történelem tárgya.

A vizsgálatok máig folynak, egyre különösebb eredményekkel, azonban sajnos ezek szinte mindig az aktuális politikai helyzetet tükrözik – objektív eredményekről az 1989. decemberi események tanulmányozása esetében egyelőre nem beszélhetünk.

De én szeretném, ha tudnánk még egyszer ennyire emberek lenni.

Ennyire félretenni ellenszenveket, előítéleteket, félelmeket.

És azt is, hogy ehhez senkinek ne kelljen lőni sehol és senkire.

Szele Tamás

Hát, egyszer már ezt is meg kell írni. Ugye, ott van a tévé, rendszerint háttérben megy, halkan mondja a magáét, mesél, mint a fonóban, még bele is lehet aludni – nálam többnyire a DOQ vagy a History Channel zsolozsmázgat, mert szeretem én elvben a történelmet. Csak ez nem történelem, hanem tündérmese. Abból is a gyengébb.

Nem tudom, hogy optimalizálják ezeknek a szerkesztését, de az biztos, hogy a második világháború máig tart bennük és a templomos lovagok is közöttünk járnak. Hitler és templomosok nélkül nincs adásnap, szerintem szegény Jaques de Molay nagyon örülhetne, hogy naponta megemlékeznek róla, már ha élne, de hát nem él. Ezenkívül van még vietnami háború, lassan kívülről tudom a Tet-offenzíva kisebb hadmozdulatait is, valamint Iwo Jima, minden mennyiségben. Körülbelül ennyiből áll az emberi történelem. Illetve, néha még vannak piramisok, vikingek és gladiátorok is. Hát, mindegy, ez egy ilyen műfaj.

Az ember akkor kezd ideges lenni, mikor néha oda is hallgat. Ugyanis én történetesen viszonylag jól tudok angolul, és vannak némi alapfogalmaim a műszaki-haditechnikai dolgokról is. Mikor az ember hall valami furcsát, kínjában visszafordítja angolra, hogy érthető legyen, Hát akkor lássunk néhány gyakori, alapvető fordítási hibát.

Az angol „campaign” hadjáratot jelent, nem kampányt.

A szövetségesek magyarul NEM szövetségiek. Az az FBI.

Tankellenes tűz nem létezik, tankelhárító létezik.

A gépkarabély, a géppuska és a géppisztoly NEM szinonímák.

Az ellenséget nem körbeveszik, hanem bekerítik.

Az albán hegyek NEM Itáliában vannak. Azok az Appenninek.

A „private” nem magánembert, hanem közlegényt jelent.

Az „Alsó országokat” magyarul Benelux Államoknak hívjuk. De pontosabb lenne Németalföldnek nevezni.

A B-24 a repülőgépnek nem az „elnevezése”, hanem a típusa.

Pattonnak nem „Általános” volt a neve, hanem generális a rangja. (General Patton).

A szövetségesek minden félrefordítás dacára megnyerték a második világháborút. De ha az akkori híradókat a mostani fordítókra bízták volna, máig nem tudnánk erről.

És ez a sok sületlenség összesen egy darab dokumentumfilmben fordult elő.

Aztán tegnap azt mondja az egyik dokucsatorna, hogy „A fomoriaiakat Conan vezette”.

A ki?

A kiket?

Elkezdem figyelni. Conan, a Barbár, a fomoriaiakat.

Hát, az elég nehezen sikerülhetett. Lévén, hogy a „fomorian” egy legendás népesség, az ír mítoszok köréből, ha voltak is, punok vagy elkeveredett ógörögök lehettek, akiket a felsőbbrendő kultúrájuk miatt a helyiek isteneknek (tündéreknek, elfeknek, ahogy tetszik) véltek.

Ha egyáltalán voltak, mert lehet, hogy legenda az egész.

Conant, a Barbárt, a Kimmériait pedig Robert E. Howard találta ki.

Az odáig rendben van, hogy gael nyelvterületen gyakori keresztnév a Conan. Hiszen Howard se akarta Krisztiánnak vagy Csang Linek elnevezni a főhősét.

Összegezzük.

Tehát egy kitalált népet vezet egy több ezer évvel később kitalált személy egy valódi dokumentumfilmben.

Oké, hogy a film a mítoszokról szól.

De legalább ne a ponyvaregényekről szólna...

Beszéltem én erről szinkronban dolgozó színészekkel is, és hát nekik még tán nagyobb szenvedés ezeket felmondani, mint nekünk meghallgatni: hiszen művelt, tehetséges emberek, pontosan tudják, hogy hülyeség van odaírva. Az ír, skót vagy walesi helységnevek kiejtését nem is szabad számon kérni, walesi nyelven olvasni is művészet, nem, hogy beszélni – ez azért nem is annyira fontos. Az értelemzavaró hibák a fontosak, azok, amiket az ember a magyar szövegből is angolra kell visszafordítson.

De hát kik fordítják ezeket? Elképzelésem sincs, csak abban vagyok biztos, hogy magyarul nem tudnak, és komoly versenyvizsga lehet a felvételüknél, mert nagyon nehéz olyan embereket találni, akik a világon semmihez sem értenek.

Éltem én is fordításokból, bizony, sovány kenyér volt, tudom, hogy nics túlfizetve a fordító: egyszer például le kellett fordítanom három nap alatt ékes német szaknyelvből magyarra egy négyszáz oldalas fűnyírógép-katalógust. Hát nem sokat aludtam akkortájt, de a három napból egy arra ment el, hogy megtanuljam, hogy is működnek ezek a gépecskék. Mondjuk sosem fizették ki, de jó kis nyelvlecke volt, ráadásul lektoráltattam egy anyanyelvi szakértővel is, és alig tizenöt-húsz hiba volt a négyszáz oldalban.

Jó, ennyi még oké is, meg hát megnézeti az ember – de egy fűnyíró-katalógus mégsem megy ki adásba!

Meg feliratoztam is filmet, tudom, hogy azt „időre” kell csinálni, a felirat nem tartalmazhat hosszú és bonyolult mondatokat, és maximum három sor lehet, mert különben szegény néző nem tudja elolvasni – a kedvenc mondatom az volt, miszerint „Karl Dönitz Grossadmiral, Befehlshaber der Unterseeboote, Oberbefehlshaber der Kriegsmarine megtekinti az U-47 Unterseeboot torpedóvető csöveit”. Aki ezt kihozza két sorra, az varázsló – de kihoztam, mert kellett.

Jól van, értem én, hogy fordítani nem könnyű mesterség, de azért hülyeségeket mégsem kéne.

Az embernek első körben az jut az eszébe, hogy talán jól fizetett, művelt emberekkel kéne végeztetni ezeket a fordításokat, és talán nem rohammunkában, mert abból csak szamárság lesz: valamelyik este is találkozott Trockij Raszputyinnal az Ipatyev-házban, csak azt csodáltam, hogy Rettegett Iván és Dobrinya Nyikitics hogy nem mentek oda?

Mi ennek a veszélye?

Ha infotainmentnek, szórakoztató ismeretterjesztésnek fogjuk fel, akkor is sok. Ugyanis a nézők ezt hiteles tényként érzékelik, és hát nem tudhatja mindenki, hogy mondjuk a Hagia Sophiát nem Nagy Szulejmán építtette, az azért már ott volt egy ideje.

Hanem ha a félrefordításokat tényként fogadjuk el, akkor bármit elhiszünk: azt is, hogy a templomos lovagok a sarkon mászkálnak, azt is, hogy Ulster ősi angol föld, és most nem is mennék bele az aktuálpolitikai vonatkozásokba: vigyázni kéne ezzel, a Brexitet is ilyen hamis félinformációk alapján szavazták meg, kínlódnak is vele máig.

Ugyanis a közvéleményben a hazugság könnyen válik elfogadott ténnyé, ha igazsággá nem is, és aztán csak a Jóisten menti meg az embert a máglyától.

Végül is, ha mindenki azt hiszi, hogy a boszorkány könnyebb, mint a kacsa, akkor a legbölcsebb dolog óvakodni a kacsamadártól és a mérlegektől.

Hogy is mondta Mark Twain? „Adj a hazugságnak egy óra előnyt, és az igazság sosem fogja utolérni”.

Hát, a sok szamárság naponta megkapja ezt az egy óra előnyt...

Szele Tamás

• Száncsengő, száncsengő, itt a Télapó...

• Hacsek, szegény barátom, mit ivott?

• Tulajdonképpen mindent, de hogy jön ez ide?

• Magának nem áll jól ez a karácsonyozás, mondta már a rabbi is...

• Magának se.

• Az tény, de nem is vagyok egy személyben háromkirályok plusz jászol és barom.

• De olyan szépet láttam, olyan karácsonyit...

• Ne mondja. Megint szembejött a Gáspár?

• De hiszen a Gazsi a szomszédom!

• Jó, akkor a Menyhért. Vagy a Boldizsár. Tudom, hoztak aranyat hat marékkal, tömjént egész vasfazékkal. És mondja, mit csinál a tömjénnel?

• Beteszem a bankba.

• Maga tényleg hülye. Az aranyat meg elfüstöli?

• Na, de legalább gyalog jöttek, mert siettek.

• Nem, azért jöttek gyalog, mert nem jár a metró. Mondja, magának valami fixációja van ezzel a Karácsonnyal? Ötvenhatban is Télapónak öltözött, mert félt, hogy elviszik.

• Nem vittek? Dehogynem. Jött két Gyedmaróz, Sznyegurocska nélkül, és akármilyen pirosba voltam öltözve, elvittek a sarkkörre, továbbképzésre.

• És tovább képezték?

• Hogyne. Tökéletesen tudok mínusz negyvenkét fokban hibrid kukoricát vetni, miközben acélt esztergálok és a lábaimmal kitakarítom a körletet is.

• Maga tényleg az igazi Gyedmaróz. Na, és mit hozott?

• Karácsonyfadíszt.

• Na, azzal sokra megyünk.

• De ember, ezek nagyon nagy karácsonyfadíszek!

• Mekkorák?

• Hát, olyan tizenhat tonna az alvázuk egymagában.

• Na, ahhoz tényleg kell karácsonyfa. És még tudnak valamit?

• Hogyne. Gyári típusjelzésük GAZ–5903. Közúton 80-135 km/h sebességre képesek. Terepjáró képességük kapcsolható összkerékhajtással fokozható. Az alapfelszereltség része a TNPO, TNP-B és TKN-3 optikai eszközök a járművezető és a parancsnok részére, valamint egy OU-3GA2M infravörös reflektor, 6 db 81 mm-es füstgránátvető, az R-173 vagy R-163-50U rádiókészülék, belső távbeszélő berendezés és vízsugár-hajtóművek.

• Maga szerencsétlen, ez egy BTR-80-as csapatszállító!

• Istenkém. Nekünk ilyen karácsonyfadísz jutott idén. De mind az öt kint áll a városban!

• Hát, ehhez egy mammutfenyő is kevés lenne. És mit csinálnak?

• Tulajdonképpen semmit, csak fokozzák az ünnep fényét. Meg védenek minket.

• Kitől?

• Hát, ha esetleg jönne a Boldizsár, tudja, az szerecsen király... Meg ha valami gyanús közel-keleti migránsok menedéket kérnének az istállóban.

• Aha. Hát főleg. Most képzelje, micsoda konsternáció lenne, megszületik itten nekünk egy kisded, felnő, és szegények királya lesz. Aztán vízen jár meg azt mondja, hogy szeresd a felebarátodat.

• Hát, borzalmas. Különben is, nálunk vízen csak a fejedelem járhat.

• Én is láttam sétálni a Parlament előtt, a Dunán.

• Na, látja. Ez a marha még úszni se tanult meg!

• Mondja, van ezekben a BTR-ekben fűtés?

• Sok minden van bennük, de fedélzeti periszkóp és fűtés, na az nincs.

• Szegény zsoldosok, megveszi őket odabent, abban a nagy vasban az Isten hidege.

• Hát, majd betlehemeznek.

• Egy csapatszállítóban.

• Pásztortüzet mégsem rakhatnak benne. Majd körbeülnek, eléneklik háromszor az amuri partizánok dalát és Lenin elvtársra gondolnak. Vagy von Rundstedtre, manapság magam sem tudom, ki is a páncélosok védőszentje a kánon szerint.

• Szegények. Nem kéne nekik vinni egy kis forralt bort, főtt kolbászt?

• Maga megőrült. Az fraternizálás volna, meg még kiderülne, hogy ők is emberek. Többet nem félhetnénk tőlük.

• Tudja, amondó vagyok, hogy nem való minékünk ez a sok szépség. Páncélozott csapatszállító Karácsonyra, nehézgéppuskával a toronyban, hát érdemeljük mi ezt?

• Igaza van, nem, egész évben rosszak voltunk.

• Beszéljük meg a zsoldosokkal, hogy menjen vissza mind az öt a Kossuth térre, hadd örüljön nekik a negyedes fejedelem, tőle kaptuk.

• Milyen szép gondolat. És még mi lesz?

• Ha veszünk nekik lőszerjavadalmazást, csillagszóró is lesz.

• Tudja, én telhetetlen vagyok, nem lehetne az égen is egy csillag?

• De, lehetne. Csak a hatágúval bajok vannak, az ötágúval főleg, a négyágú a NATO felségjele, a háromágú a Mercedes, kétágú meg nincs.

• Micsoda Betlehem, csillag nélkül... na, mindegy.

• Hát, ez jutott.

• Tudja mit? Az a három napkeleti is hülye, ha idejön.

• Ide? Dehogy jönnek, nem ment el az eszük.

  (Együtt, szvingelve): „Kedves három királyok! Jó éjszakát kívánok!”
  

   

   

  Szele Tamás

„Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifőztünk,
s emberből emberbe szalad.
Miatta nem tudja a részeg,
ha kedvét pezsgőbe öli,
hogy iszonyodó kis szegények
üres levesét hörpöli.” (József Attila)

Márpedig hörpöli, kérem, még tósztot is mond hozzá. És büszke magára az a részeg, veri a mellét féltéglával. No, de miről van szó? A szociális helyzetről, hogy ilyen nagyképű legyek, és nemkülönben a szociális munka helyzetéről. Ami ma, Magyarországon egyszerűen kétségbeejtő.

Akkor kezdjük az elején. Minden despotizmus alaptétele, hogy polgárai számára a létező világok legjobbikát teremtette meg, tehát, akinek valami baja van, az vagy hazudik, mert idegen ügynök, vagy nem normális. A nagy Szovjetunióban a tartósan problémás egyedeket el is zárták mindenféle helyekre, gulágokra vagy elmegyógyintézetekbe, különben ez Kínában is szokás, ott „továbbképzésnek” hívják manapság (régebben átnevelő tábornak). Nálunk, kapacitás híján, le se tojják őket. Ez még elviselhető, ha az a probléma elvi jellegű, de mi van, ha anyagi?

Mi van, ha az a fő bajod, hogy munkanélküli vagy, szegény vagy, beteg vagy, öreg vagy, gyerek vagy, hajléktalan vagy? Ez nem elvi, hanem nagyon is gyakorlati kérdés. Akkor is az állam ellensége vagy?

Akkor is, sőt, főleg akkor. Mert ez a mai magyar állam sem nem tudja, sem nem akarja kezelni. Ez a főispánok kézcsókos világa, amin kívül nincs is élet, csak hanyatló Nyugat és mesés Kelet. Ez a rémálom nem tűri az objektív valóságot. Az állam jószerével semmiféle szociális programot nem finanszíroz, ha mégis, az olyan, mint az elhíresült csibeosztás – látszatintézkedés, hiszen a naposcsibékhez vagy nem is adtak tápot, vagy felnőtt csirkék tápját adták, két napon belül írmagjuk sem maradt ott, ahol osztották. No, de tétel kipipálva, istenadta szája ne sírjon, a gondoskodás megtörtént róluk.

Rendben, hát majd segítenek a civilek.

Ha tudnak.

Egyrészt, a civil mozgalmak nagyon nem milliárdosokból állnak, akármit is mondjon a kormánypropaganda, másrészt ők sem bírnak mindenkin segíteni. Nem is bírhatnak. Azt már hozzá sem teszem, hogy közöttük sem kapott tudományos alapú szociális képzést mindenki, de ezt nem is lehetne elvárni. Harmadrészt, ha egy vörös centet elfogadnak külföldről, már álcivilek, ámde, ha el nem fogadják, még tán zsömlét sem bírnak osztani.

Nem szeretném a problémakört csakis és kizárólag az ételosztásokra leszűkíteni, mert a gond sokkal összetettebb – pénz kéne, munka kéne, iskola kéne, ruha kéne, áram kéne, fedél kéne, emberi méltóság kéne, orvos kéne, gyógyszer kéne – de így, Karácsony előtt épp az ételosztásokon mutatkozik meg, miképpen is viszonyul a magyar állam azokhoz, akik bármire is rászorulnak.

A pécsi gulyásosztást a Fidelitas próbálta bejgliosztással megzavarni, csak hát az nem zavarás, sikerült belőni az öngólt, ámde mit is mondtak a bejgli mellé? Nem azt, hogy „Kellemes ünnepeket, jó étvágyat”, hanem azt, hogy:

„Ha elfogadják ezt az ebédet, ezt a gulyást, akkor mi lesz majd a következő kérés ettől a szervezettől, Soros György szervezetétől. Ki tudja, hogy a következő kérés nem az lesz-e, hogy fogadjanak be migránsokat vagy szavazzák meg azt, hogy Magyarországon betelepíthessék korlát nélkül a bevándorlókat.”

Haver, aki a mínusz kevésben sorba áll a gulyásért, az nem fog neked politikai kérdésekkel foglalkozni. Az örül, ha nem fagy meg és jóllakhat. Mocskos, cinikus, belpolitikai demagógia bármely szociális tevékenységgel foglalkozó civil szervezetet politikai célokkal vádolni, még ha a miniszterelnökünk paranoiás is.

Aztán lássuk, mit mondott Papp László polgármester Debrecenben. És mit tromfolt rá Kósa Lajos! (http://www.dehir.hu/debrecen/debrecen-ellenall-az-alcivilek-politizalasanak/2017/12/18/)

„Papp László közölte, nem akarja kockáztatni Debrecen nyugalmát álszervezetek tevékenysége miatt, ezért azt kéri tőlük, hogy hagyjanak fel a működésükkel, a debreceni önkormányzat nem hiszi el, hogy karitatív munkát végeznek, ugyanis Debrecen meg tudja oldani a helyi szociális problémákat. A polgármester aláhúzta, Debrecen nyugalma a legfontosabb, ehhez képest Soros György érdekei ezredrangúnak számítanak.

Kósa Lajos hangsúlyozta, elkezdődött azoknak a civil szervezeteknek a szervezése, melyek látszólag a szegények támogatásával foglalkoznak, de később más szerepet kapnak a migránspolitikában.” (Dehir.hu)

Tetszik érteni? Aki ételt oszt, a Haza ellensége, aki elfogadja, az is. Öntudatos magyar ember megfagy, éhen hal, de nem eszik egy falatot sem, ha azt civil adja. Csak az önkormányzattól, az államtól vagy az egyháztól fogad el ételt.

Hát, ha csak az ételosztásból sikerült ekkora demagógiát összehozni, a többi bajt már nem is említem. Még a végén kiderül, hogy leérettségizni is hazaárulás.

Elmondható tehát, hogy a jelek szerint valóban tilos ételt osztani Karácsonykor, ott gátolják, ahol lehet. Merthogy az ételosztó civileket bizonyára a Soros finanszírozza, mondja a kormány.

Mármost, ha az ételosztást a Soros finanszírozza, akkor a szegénységet és a hajléktalanságot bizonyára a kormány, különben nem volna köztük érdekellentét.

Létezik egy kiváló, torokszorongató, drámai erejű munka a Nagy Magyar Nyomorról. L. Ritók Nóra írta, az a címe: „Láthatatlan Magyarország”. Aki abba csak beleolvas, sír vagy káromkodik, kardja után kotorászik vagy segíteni indul, olyan plasztikusan mutatja be a mélyszegénységet, amiről az illetékesek vagy nem vesznek tudomást, vagy büntetik. (Mint a munkanélküliséget, közmunkával). Radikális szociális munkások Ferencz Norbert kezdeményezésére ezt a kötetet küldik el döntéshozó és befolyásos közszereplőknek. Mottójuk: „reményünk kifejezése, hogy a valóság időigényes megismerését kiváltandó adjuk a kezükbe”. Mint nyilatkozatuk írja:

„Akárhogyan is, szociális szakemberekként felelősségünk, hogy felhívjuk a döntéshozók figyelmét, melyek azok a kritikus pontok, amelyeken feltétlen, azonnali szociálpolitikai beavatkozás szükséges.

Szociális munkásokként a hétköznapi mókuskerék jellegű harcainkon felülemelkedve ez a karácsonyi- társadalompolitikai akció a tudatosságnövelés technikájával igyekszik az érintetteket (ez esetben befolyásos közszereplőket) megszólítva, őket bevonva a vidéki Magyarország nélkülözésére és kilátástalanságára - valamint az ezek ellen küzdő, a szegényeket támogató szakemberek mindennapos küzdelmeire - ráirányítani a figyelmet.”

Hát lássuk a címzettek névsorát.

Orbán Viktor, miniszterelnök
Balog Zoltán. EMMI miniszter
Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter
Czibere Károly, szociális ügyekért felelős államtitkár
Rétvári Bence, EMMI miniszter helyettes
Schneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke
Nyitrai Imre, szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár
Novák Katalin, család és ifjúságügyért felelős államtitkár
Dr. Hekáné Dr. Szondi Ildikó, szegedi önkormányzati képviselő
Szirbik Imre, Szentes polgármestere
Demján Sándor, Magyarország 2. leggazdagabb embere, vállalkozó, üzletember VOSZ elnöke
Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke
Kövér László, az Országgyűlés elnöke
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, egykori miniszterelnök

Érdekes lenne majd megtudni, egy-két válasznál több érkezik-e.

Megköszönik-e az ajándékot.

Nem tartok sok köszönettől, sajnos.

Mi lesz? Semmi. Az ős patkány tovább terjeszti a kórt, a részeg tovább hörböli a szegények levesét.

De nem tarthat ez sem örökké.

Azt ne tessék hinni.

Szele Tamás

Kérem szépen, újból stíluselemzés következik, magvas gondolatok esszenciáját hüvelyezzük ki, nem szem elől tévesztve azt a fentebb stílt, azt a helikoni szóhasználatot sem, mely valósággal belengi a felszólalók bájdalát. Mint olyan és gyanánt, kérem. Túlzás nélkül mondhatom, Semjén és Kövér egymásra licitáltak a hétvégén, poéták versenye volt ez a szombati szümpózion.

Persze, a hanyag és felületes szemlélő úgy tudja, hogy szó nem volt dalnokversenyről, hiszen csak a Kereszténydemokrata Néppárt országos választmánya ülésezett. Ahogy tévedni tetszik, kérem, ahogy tévedni tetszik. Mert amint szólásra emelkedett az erkölcsi tartásáról, állatbarátságáról és természetszeretetéről közismert Semjén, nem beszéd hagyta el ajakit, hanem őserővel zengett fel a dal, mit dal, eposz, hősi tabló, életkép! Idézzük szó szerint, az MTI-ből, megérdemli ez a bülbülszavú dalnok.

„A politikus értékelése szerint „Brüsszel kettős bűne miatt” veszélyben van a keresztény civilizáció. Kifejtette: az egyház-, család- és nemzetellenesség tudatosan rombolja a keresztény értékeket. Semjén Zsolt a jakobinus, kommunista, liberális és '68-as ideológiákat mind a szabadkőműves hagyományokra vezette vissza, elítélve a kereszténység relativizálását. A demográfiai vákuum okaként jelölte meg a család tudatos rombolását, az anyaság „zárójelbe tételét”, a férfi és nő házasságának megkérdőjelezését. A nemzetellenességről szólva pedig kijelentette: az európai világot megvető iszlám ellenállás nélkül, mint kés a vajban hatol át. A miniszterelnök-helyettes Brüsszel másik bűneként a migráció megszervezését azonosította, inkorrektnek nevezve a helyzetet a bevándorlást elutasítókkal és magukkal a migránsokkal szemben is.
Vitatta az arab tavasz kirobbantásának értelmét, utalva arra, hogy keresztényüldözéshez, romboláshoz vezetett.

Az egész polgári jobbközép világ ma egy táborban van, a baloldal és a „nehezen meghatározható Jobbik” pedig darabokban - mutatott rá, meghatározónak nevezve Orbán Viktor miniszterelnökkel való kipróbált barátságát, továbbá a Fidesz és a KDNP bajtársi szövetségét.
Ezzel szembeállítva a politikus egy tál skorpióhoz hasonlította a baloldalt, ahol a szereplők marják egymást, hiányzik „az emberi minőség”, és ezért nem képesek életképes szövetségre.”

Ugye, hogy eposz? Nem is homéri, inkább ossziáni, ugyanis az volt a hamisítvány. Sőt, anakreóni elemeket is tartalmaz, például az anyja kreónját... A szerző mitikus magasságokból kezd, meghatározza a Gonosz gyökerét a szabadkőművességben, mert hát honnét származhatna minden bajunk, ha nem egy baromi régi társaságtól, ami leginkább csak jótékonysággal és művelődéssel foglalkozik? De hallgassunk, ne rontsuk el a költői fikciót, a dalnokot megilleti a poetica licentia, lássuk, hová fejlődik a cselekmény? Apokaliptikus vízió tárul elénk, szüzek siralma, özvegyek panasza nyög belé, nem szül rabot a szűz és anya nem szoptat csecsemőt. Nem szoptat, mert nincs: a gonosz brüsszeli egyházellenesség miatt nincsenek házasságok, illetve kizárólag férfi és nő között nincsenek, ebből következően már ki is haltunk egy ideje. A nemzetellenesség miatt pedig úgy járkál ki-be Európában a világunkat megvető iszlám, mint az Orbán lelke, ugyebár.

De az ellenzék bezzeg hangos, munkálkodik a cimbalmos! Míg a polgári jobbközép egy táborban szorong, az ellenzék darabokban nyüzsög, miként egy tál skorpió. Hogy hogyan nyüzsög egy tál skorpió, ha darabokban van, azt én nem tudom, de nem is dolgom tudni, tudja helyettem a szerző, aki ezzel a képzavarral minimum babért érdemel, de krumplifőzeléket is.

Hanem, ha a kedves közönség azt hitte, hogy az eseményen vendégként megjelent, szintén babérköszörűs Kövér László annyiban hagyja a rémlátomásként rivalló hősi életképet, hát nagyot tévedett. Szót kért a Mester, mit Mester, Házmester, és rákontrázott. Őt is csak a maga teljes szépségében idézhetjük, minden másítás bűn volna a szöveg ellen. 

„A jövő tavaszi magyarországi választáson Európa sorsa is eldőlhet – hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országos választmányának ülésén szombaton, Budapesten.

A házelnök - aki a Fidesz választmányi elnöke is - a választások tétjeként az elmúlt 7-8 év eredmények megőrzésére hivatkozott, továbbá arra, hogy Magyarország magyar ország tud-e maradni.
Az eredmények közé sorolta a családpolitikai rendszert, az unión belül kiharcolt gazdasági mozgásteret és a nemzetpolitikát. Utóbbit úgy jellemezte: gyakorlatilag a nemzethatárok feletti újraegyesítés, a nemzeti közösség újraszövése zajlik.
Kövér László kiemelte, hogy Magyarország ma lélekszámánál, gazdasági teljesítményénél nagyobb befolyással bír a nemzetközi politikában, és ennek szerepe van abban, hogy Európa megőrzi-e keresztény karakterét.
Emiatt nagyobb hévvel támadják és vitatják azt, amit Magyarország képvisel - mutatott rá Kövér László, aki a küzdelem felei között a magyar kormányt és a mögötte álló többséget, valamint az unió bizonyos intézményeit és bürokratáit nevesítette, jelezve: utóbbiak jelentős részben „Soros György zsebében vannak”.

A nemzetállami demokratikus döntéshozatal mára gátja lett a profitmaximalizáló törekvéseknek, ezért a nemzetállamokat maga alá akarja rendelni: vagy úgy, hogy megvásárolnak és kinevelnek politikusokat - erről szól az Európai Parlament Soros-listája -, vagy egy transznacionális struktúra felépítésével, a brüsszeli központ megerősítésével a tagállamok rovására – fogalmazott Kövér László.
Emlékeztetett arra, hogy a német szociáldemokraták elnöke, Martin Schulz - aki „mint a részeg és a gyerek, őszintén beszél” - elmondta, hogy 2025-re létre kell hozni az Európai Egyesült Államokat.

Ezekben a küzdelmekben ugyanúgy helyt kell állni, mintha valami sorsdöntő csatában vennénk részt, ami ismét eldönti az európai civilizáció sorsát, ahogy a török háborúk idején. „Hogy mi a fészkes fenének áldoztuk fel magunkat, azt nem egészen értem, nyugodtan átengedhettük volna Bécsig a törököket, úgy sem lennénk rosszabb helyzetben” - jegyezte meg.”

Hát kérem, a krónikásnak elakad a hangja a gyönyörűségtől, cserben hagyják a szavak. Míg Semjén az impresszionista líra hagyományait követve egy hangulatot, egy látomást varázsolt elénk, az akadémikusabb, klasszicista Kövérnek a szókincse ejti bámulatba a hallgatót. Valódi poeta doctus. „Családpolitikai rendszer”, „gazdasági mozgástér”, „nemzetpolitika”... Arany, Petőfi nem használják ezeket a gyönyörű magyar kifejezéseket. Mondjuk lehet, hogy azért nem, mert semmi szükségük rá, de kihagyták az életművükből. Micsoda merész szókép, az Unió intézményei Soros zsebében – méltó a semjéni tál skorpióhoz, mely darabokban nyüzsög.

A törököt illetően ne legyünk olyan szigorúak. Jó, hát elmentek kétszer Bécsig, ebből egyszer még az is lehet, hogy segítettünk nekik (nem biztos, az a biztos, hogy nem tartottuk őket vissza).

És?

És?

Rosszabb helyzetbe kerültünk?

Még jobb helyzetbe sem!

Ne kukacoskodjunk, kérem, örüljünk annak, amink van.

Élvezzük ki ezt a csodás stilisztikai- és dalnokversenyt, melyen helikoni lantosok mérték össze tehetségüket a KDNP jóvoltából.

Azonban tehetségük összemérhetetlen.

Sőt, mérhetetlen.

Legalábbis mai eszközeinkkel.

Ezekhez a tehetségekhez ugyanis pásztázó nyalábú elektronmikroszkópra volna szükség, és az drága.

Mérhetetlenek.

Mondhatni szubatomiak.

Szele Tamás