Forgókínpad

Forgókínpad

Száncsengő, száncsengő...

2017. december 06. - Szele Tamás

Jó reggelt, kedves Világ, hát jók voltunk? Annyira jók nem lehettünk, mert ahogy elnézem, a Mikulás a Föld bolygónak idén virgácsot és szenet hozott. Olyan világfelfordulás kezd körvonalazódni, hogy csak kapkodhatjuk a fejünket. Az általános káosz alapján annyit mondhatunk, nem többet: változni látszanak a világpolitikai trendek.

Mondjuk nekem mindig is gyanús volt ez a Mikulás, mert hogy veszi magának a bátorságot, hogy minden pillanatomról tudjon, megjegyezze, ha jó voltam, és azt is, ha rossz, aztán saját hatáskörben ítélje meg a tevékenységemet – aki ilyen mértékben megfigyeli az embereket, annak minimum céljai kell legyenek, de hát míg csak virgács-csoki viszonylatban dőlnek el a dolgok, addig ne panaszkodjunk. Hanem tegnap zsúfolt nap volt a világpolitikában, reggeltől özönlöttek a vadnál vadabb hírek, hogy aztán magyar idő szerint este megkoronázza a globális bolondokházát az amerikai külügyminisztérium sajtótájékoztatója. Hát akkor lássuk apróra az eseményeket.

Nem időrendi, hanem fontossági sorrendben haladva, kétségtelenül a leglényegesebb, hogy Donald Trump kedden telefonbeszélgetés során tájékoztatta Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe kívánja áthelyezni az amerikai nagykövetséget. Abbász valószínűleg csillagokat látott dühében, mégpedig az amerikai zászló csillagait és Dávid-csillagokat vegyesen, ugyanis szóvivője, Nabíl Abu Rudeina szerint figyelmeztette az amerikai elnököt, hogy ennek a lépésnek „veszélyes következményei” lesznek. Márpedig a Palesztin Hatóság finoman szólva sincs abban a helyzetben, hogy az Egyesült Államokat fenyegesse. Senki sincs abban a helyzetben, de ők főleg nincsenek. Erdogan természetesen azonnal közölte, hogy amennyiben költözik a követség, Törökország megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, Vlagyimir Putyin pedig azt nyilatkozta, miszerint Moszkva támogatja a tárgyalások újrakezdését Izrael és a Palesztin Hatóság között, egyebek mellett Jeruzsálem státuszáról is. Donald Trump ma mondja ki a végső szót az ügyben, várhatóan az esti órákban. És ez sokféle lehet – vagy azonnal költözik az amerikai követség, vagy – szokás szerint – elhalasztják egyelőre, de az biztos, hogy az Egyesült Államok mindenképpen elismeri Jeruzsálemet Izrael állam fővárosának. Ha tetszik ez egyeseknek, ha nem.

Időközben új fordulatot vett az amúgy is teljesen követhetetlen jemeni polgárháború: kivégezték Ali Abdullah Szálehet, a volt elnököt, aki mostanáig a legbefolyásosabb politikai tényező volt az országban. Pontosabban kivégezték, testét piros takaróba csavarták és egy pickup rakterére hajították, elszállítás céljából. Hogy milyen ember volt az elhunyt? Nagy gazember, nyugodjék békében, több mint harminc évig kavarta a málnaszőrt, gyakorlatilag alig volt a környéken politikai érdekcsoport, amivel ne esküdött volna össze és ne árulta volna el. Jellemző rá egy híres mondása: „Jement vezetni olyan, mint kígyókkal táncolni”. Hát, most alaposan megmarták a kígyók, táncolt volna inkább farkasokkal.

Apropó farkasok, mi hír az orosz sztyeppéken? Semmi jó: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az államilag szervezett doppingolás miatt felfüggesztette az Orosz Olimpiai Bizottságot. A 2018-as téli olimpián az orosz sportolók semlegesként, az olimpiai zászló alatt indulhatnak csak. A győztes sportolóiknak az olimpiai himnuszt játszhatják le. Arról jövő kedden dönt az oroszországi Olimpiai Gyűlés, hogy semlegesként egyáltalán hajlandóak-e elindulni, de óriási a felháborodás. Mihail Gyegtyarjov, az Állami Duma alsóháza testnevelési bizottságának elnöke például a felfüggesztést „az orosz társadalom megosztására irányuló kísérletnek” minősítette, és azokat az ukrajnai beavatkozás miatt Oroszország ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedésekhez hasonlította. Ivan Melnyikov, a duma alelnöke szerint a semleges zászló alatti részvétel nem lenne korrekt azokkal az orosz versenyzőkkel szemben, akiket korábban minden bizonyíték nélkül eltiltottak az olimpiától és a sporttól. „Az orosz sportolók totális üldöztetésének célja Oroszország és az egész népünk megalázása. Minden mai, elképzelhetetlenül kegyetlen döntés ennek a politikának a része” - mondta Melnyikov. Egyáltalán, mindenki a Nyugat álnok összeesküvéséről beszél az eset kapcsán Moszkvában, és élesedik a helyzet.

Hogy is mondta Coubertin? „A Béke vagy te, Sport”?

Ukrajnában sem unatkoznak a polgárok, tegnap a hajnali órákban ugyanis házkutatást akartak tartani az ukrán illetékes szervek Mihail Szaakasvili volt grúz elnök, később odesszai kormányzó lakásában. Igen ám, de mivel Szaakasvili igen rossz viszonyban van Porosenko elnökkel, aki azt állítja róla, hogy a Moszkva-barát erőkkel összeesküdve – megint ez az összeesküvősdi, ezek a politikusok úgy látszik, képtelenek enélkül élni – katonai puccsot készített elő Ukrajnában. Ez vagy igaz, vagy nem, de Szaakasvili élt a gyanúperrel, hogy őt most letartóztatják és elsüllyesztik valahol, egy névtelen munkatáborban, ahogy az arrafelé szokás, tehát felrohant a háztetőre, és azt kiabálta a lent lassan összeverődő népnek: „El akartak rabolni, mert felléptem az ukrán nép védelmében. Csöndben el akartak tüntetni, de nem sikerült nekik!” Valamint azzal fenyegetőzött, hogy leugrik.

Ennek ellenére később letartóztatták, ám hívei kiszabadították a rendőrségi mikrobuszból, majd elmentek az ukrán parlament épületéhez, ahol Szaakasvili beszédet tartott. Tagadta az ellene felhozott vádakat, továbbá lemondásra szólította fel Jurij Lucenko főügyészt és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőit. Az UNIAN szerint mintegy ezren, a NewsOne oroszbarátnak tartott ukrán hírtévé szerint néhány ezren gyűlte össze a parlamentnél. Erre válaszul Lucenko főügyész 24 órát adott neki, hogy adja fel magát.

Kievben érdekes idők járnak.

A tegnap esti órákban kísértet járta be a Facebookot, a State Department kísértete. Tudni kell, hogy az amerikai külügyminisztérium eddig nem közvetítette élőben a sajtónyilatkozatait, sajtótájékoztatóit, tehát érthető módon mindenki arra gyanakodott, hogy valami kiemelkedően fontosat fognak bejelenteni a soha nem tapasztalt élő adásban. Hát fontos dolgokról is volt szó, az igaz, de azért a Világ nem fordult ki a sarkaiból: Heather Nauert szóvivő beszámolt Tillerson brüsszeli tárgyalásairól, bejelentette Steve Goldstein kinevezését külügyi államtitkár-helyettessé (a kifejezés nem pontos: Amerikában ez inkább a külügyminiszter egyik helyettesét jelenti), a legszigorúbban elítélte az orosz és Asszad-párti fegyveres akciókat Szíriában, valamint közölte, hogy John Sullivan külügyminiszter-helyettes (mint láthatjuk, több ilyen is van) tárgyalásokat folytat Nizar Khairallah iraki külügyminiszter-helyettessel. És, ami a legfontosabb: Trump elnök utasítására megkezdődött a nemzetbiztonság stratégia átalakítása, néhány héten belül kész lesz az új amerikai külpolitikai doktrína.

Hát, ha Trump utasítására alakítják, képzelem, bár annál, ami eddig volt – tehát az állandó diplomáciai improvizációnál – talán csak jobb lesz.

Vagy nem.

Azt majdnem el is felejtettem említeni, hogy Észak-Írország meghiúsíthatja a Brexitet, ugyanis nem hajlandó elfogadni a vámhatárt az Ír Köztársasággal. De ez még eldől.

Hát kérem, összefoglalva: sűrű volt a tegnapi nap a világpolitikában, a mai is az lesz. A Mikulás sok mindent hozott nekünk, de valahogy az az érzésem, a saját puttonya helyett Pandora szelencéjét kapta fel a nagy sietségben, vagy ha mégsem, hát ezek nem ajándékok, hanem virgácsok.

Bocs, azért ennyire rosszak csak nem voltunk.

Száncsengő, száncsengő...

 

 

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása