Kérem, akinek mostanság kezd elmenni a kedve a Facebooktól, annak vagyon némi igazsága: a közösségi oldalt oly mértékben tökéletesítik, hogy egyre rosszabb lesz, ha még javítgatják egy fél évig, lehet: kihal magától. Igen sok jó szándékkal van kikövezve az a pokolba vezető út, amin Zuckerberg úr csapata halad – méghozzá elég sietősen mennek.

Ugye, az egész az amerikai választási kampánnyal kezdődött, mikor a semmiből megjelent harminckétmillió álhír-oldal és elkezdték ontani a hülyébbnél hülyébb hazugságokat. Mondjuk mi, itt, Közép-Kelet Európában eleve minden hírt fenntartással kezelünk (ennek az a hibája, hogy emiatt többnyire csak azt szoktuk elhinni, ami amúgy is egybevág a nézeteinkkel), de Amerika erre nem volt felkészülve – és hát valljuk meg, nem is az a normális, hogy eleve mindent hazugságként kezeljünk, míg be nem bizonyosodik róla, hogy igaz. Ahogy személyit sem szoktunk kérni, ha valakit bemutatnak nekünk. Nos, Zuckerberg először tiltakozott, mikor felelősségre vonták az álhírek terjesztésének elősegítése miatt, aztán elismerte a rendszer hibáit, és azóta is csavarkulccsal javítgatják. Olyan is, egyre jobban csikorog. Idén év elején Márkus mester megfogadta, hogy megjavítja a közösségi oldalát, ha addig élünk is. Erre a nagy löttyös indulatra tíz nappal ezelőtti írásomban már kitértem volt (http://huppa.hu/szele-tamas-business-as-usual/), az volna a veleje, hogy több lesz az oldalon a személyes és családi hír, kevesebb az általános információ és sajtócikk, ami látszólag okos gondolat, mert ahol kevesebb a hír, ott kevesebb az álhír is.

Ahol meg nem beszélnek, ott nem is hazudnak.

Hát, nagy ötlet, említettem is volt, hogy ez az online média csődje, Szlovéniában például, ahol az új rendszert kipróbálták, sikerült is az internetes lapok olvasottságát lefelezni, de hát mit érdekli Márkus testvért Szlovénia, Kongó vagy Magyarország? Nyugaton is szidják az ötletet, de a nyugati lapok egyelőre megengedhetik maguknak a fizetett megjelenést, így náluk kisebb lenne az olvasók számának csökkenése – de többe kerülne az alacsonyabb forgalom, szóval gazdasági rémálommá kezd válni az eddig bejáratott struktúra. De még csak most jön a feketeleves.

Mivel sokan tiltakoznak, tegnap a hatalmas főmufti saját oldalán bejelentette: újabb nagy ötlete van – ilyenkor kezd rosszat érezni az ember – éspedig az, hogy lassan, fokozatosan, de minden felhasználót megkérdeznek majd, mely híroldalakat talál megbízhatónak és melyeket nem. Aztán majd eszerint kapják a hírfolyamot.

Mi ezzel a baj? Hiszen demokratikus és még személyre szabott is. Mindenki azt kapja, amit kér.

Hát csak az, hogy ellentmond a sajtó természetének. Teszem azt, nekem a tudomásomra jut, hogy hétfejű sárkány közeleg Budapest felé, és tüzes leheletével porrá akarja égetni a várost. Először is megbizonyosodok az információ valóságtartalmáról, tegyük fel, igaz. Aztán megírom, mert közérdekű információ, és fontos, hogy meneküljön, ki merre lát.

Viszont csak azok fognak róla tudni, akik már eddig is megbíztak bennem, és hitelesnek tartották az írásaimat, valamint azokat a sajtótermékeket, melyeknek dolgozom. Azok, akik nem értenek egyet a nézeteimmel – és azért akad pár ilyen ember – nem is fognak hallani a sárkányról, míg fel nem tűnik az égen. Tehát ez az intézkedés nem feloldja, hanem még meg is erősíti az „információs buborékot”.

Hogy az micsoda? Azt a Facebook-algoritmust hívjuk így, ami figyeli a felhasználó szokásait, és aszerint teszi elé a híreket, bejegyzéseket, hogy korábban mi tetszett neki. Így aztán mindenki bezárkózik a saját kis világába, amit szeret, annak a legkisebb rezdüléséről is hall, amit nem szeret, arról semmit sem tud. Így alakulnak ki a különféle Facebookos és politikai szubkultúrák, de ez a melegágya a mobbingnak is, ami a módszeres terrort jelenti – azt, amikor egy csoport rászáll valakire valamiért és addig gyalázzák, míg bele nem őrül. Vagy ennek az ellentéte is elképzelhető, mikor egy közösség elkezd isteníteni valakit. És az sem kevésbé ártalmas.

Ez az információs buborék eddig csak algoritmus szerint működött, és valamennyire áttörhető volt, egy-egy nagyobb szenzáció mindenképpen átütötte a falát – ezen túl viszont betonból lesznek azok a falak, páncéllal borítva. Ha a felhasználó hitelt ad egy sajtóterméknek vagy sajtótermékek bizonyos csoportjának, onnantól kezdve az ő világukban él. Máshonnét véletlenül sem fog hírt kapni.

Újságírónak külön pokol, hogy ha jól akarjuk végezni a munkánkat, nekünk a velünk szemben állókat is olvasni kell, de legalábbis kéne. Mostantól nem lesz ugyan tilos, de magától nem fog elém kerülni mondjuk a Magyar Idők vagy a 888 egynémely szösszenete.

És hát a másik gond: a népszerűség. Mostanáig ezt a megnyitásokkal, olvasottsággal mértük, ezen túl a követőkkel kell majd? Előre látom, hány követője lesz a mindenegybennek, a világtitkainak és a tudnodkellnek, és mennyi mondjuk az Átlátszónak vagy az Élet és Irodalomnak. Az új módszer elkötelezi az olvasót. Sőt: eddig olvasókat keresett az ember, mostantól olvasótábort, követő hadat kéne. Ami megint csak radikalizálni fogja a megjelenő írások hangvételét, hogy el ne veszítsük a már meglévő csapat tagjait. Egyszóval: a sajtó szempontjából hatalmas hibát követ el Zuckerberg, egymással is harcban álló törzseket hoz létre az új rendszer.

Megnézem majd, hányan fogják hitelesnek nevezni - teszem azt – a Breitbartot. Sokan. Nagyon sokan.

Közben a meglévő, reális problémákkal senki sem törődik, így például a tartalom szerinti moderáció abból áll, hogy ha bizonyos szavak szerepelnek a posztban, illetve a robot úgy találja, hogy a kép meztelenséget ábrázol, akkor jön a tiltás, meg akkor is, ha jóakaróink jelentenek minket – még ha az illető szavakat nem sértő értelemben használtuk is. Nyilván egy robot képtelen értelmezni a szöveget, ide emberi moderálás kéne, csak az meg nagyon sok pénzbe kerülne.

Vagy ott van a posztlopás esete. Az ember kiírja a falára, miszerint kinyílott a pitypang, abban a tudatban, hogy ezt csak az ismerősei látják. De jön egy elvben vele politikailag azonos (vagy épp ellentétes) oldalon álló híroldal, és közzéteszi a posztot saját hasábjain, persze értesítés és engedély nélkül. Nem kell mondanom, hogy az ember nem fog ugyanúgy beszélni a szónoki emelvényen, mint ahogy a kávéházban szokott: ez a módszer kiválóan alkalmas bárkinek a lejáratására. De lehet belőle sajtóper is. Mert teszem azt, én X. politikust mondjuk gyengeelméjűnek tartom. Ebbéli véleményemnek hangot is adok az oldalamon, ami azonban nem teljesen nyilvános: az ismerőseim látják. Mások csak akkor, ha rám keresnek és egyenként elolvassák minden hasfájásomat. Az ám, de a sok ismerős közül valaki kiviszi ezt egy ilyen hírtolvaj lapba. Míg az első esetben csak zárt körben követtem el becsületsértést, a második esetben – tudtomon kívül! - sajtó útján követem el ugyanazt, a személyiségi és a jó hírhez való jog megsértésével. És a második eset büntetési tétele már sokkal szigorúbb. A hírtolvaj oldal meg röhög a markába.

Erre egy gyógyszert tudok. Az ilyen oldalakat a jövőben perelni fogom, éspedig nem szerzői jogi alapon, mert a bejegyzés viszonylagos nyilvánossága miatt ez lehetne vitatható. Hanem szakmai és üzleti hitelem rontása miatt – ugyanis tényleg árt szakmai hírnevemnek, ha akár csak egy sor is megjelenik tőlem olyan orgánumban, melyet szemmel láthatóan fanatikus analfabéták szerkesztenek. Akik vissza akarnak élni vélt politikai türelmemmel bizonyos irányzatok iránt.

A türelem elfogyott, aki anyagot akar, írjon magának, a lopásnak ezennel vége.

No, például ezt a jelenséget sem kezeli a Facebook, de legalább meg sem próbálja.

Egyáltalában véve: minden szabályozási kísérlet csak tovább ront a már amúgy is pocsék helyzeten, szinte mindegyik intézkedés olyan, hogy nehezebb vele élni, mint visszaélni, és mintha minden reform csak a további megosztottságot és radikalizálódást támogatná.

Nem lesz ennek jó vége, Márkus mester, amondó vagyok én.

Nem kéne sajnálni azt a pénzt, van belőle épp elég, emberi, élő moderátorokat kéne alkalmazni, ráadásul elfogulatlanokat.

Kivéve Magyarországon.

Itt ugyanis ez lehetetlen volna.

Minálunk elfogulatlan ember nem él.

Szele Tamás