- Jó reggelt, Hacsek, hol volt, hogy hála Istennek, már egy ideje nem láttam?
- Ne is kérdezze, Sajókám, kampányoltam.
- És melyik pártnak?
- Én, kérem, mindegyiknek, mert én, kérem, demokrata vagyok. Én nem különböztetem meg egymástól hátrányosan a pártokat.
- Fárasztó lehet.
- Az, a fene egye meg.
- Mondja, hogy jutott eszébe ez a marhaság?
- Az úgy volt, hogy minden reggel átnézem a postámat. És mikor azok a kedves, okos pártvezetők elkezdtek kedves barátjuknak hívni, annyira meghatódtam, hogy elmentem mindegyiknek a gyűlésére.
- Na, és melyiknek van igaza?
- Ki vagyok én, hogy ilyen okos emberek dolgaiban döntsek? Mindegyiknek, kérem, nem sérthetem meg őket azzal, hogy valamelyiknek nem hiszek.
- És ha mondjuk egyiknek se hinne?
- Akkor mindegyik megvetne, árulónak hívna és én azt nem élném túl.
- Maga az ideális választópolgár.
- Az vagyok, kérem, csak ne kéne állandóan kiirtanom magamat...
- Ember, ne legyen öngyilkos! Az élet szép, magának magyarázzam?
- Nekem ugyan magyarázhatja... Nem elég az, hogy magammal verekszem, lassan már ökölcsatákat vívok, mert az egyik okos szerint Soros-bérenc vagyok, a másik okos szerint brüsszelita, a harmadik szerint meg álruhás fidesznyik? Az lesz a vége, hogy körbeállunk hárman, velem meg magammal és agyonverjük egymást, a Haza üdvéért.
- Ez maga a tudathasadás, azonnal hagyja abba!
- Nem lehet. Az egész azzal kezdődött, hogy megtörtem az érvek súlya alatt még tavaly, és elhatároztam: többé nem fanyalgok, nem finnyáskodok, jó leszek, elhiszem, amit nekem az okos politikusok mondanak és szépen engedelmeskedem.
- És mit ivott akkor?
- Abszintot, vodkával.
- Látszik a döntésen.
- Na, de ha demokrata vagyok, nem részesíthetek előnyben egy politikust, mindegyiket tisztelnem kell, mindegyiknek engedelmeskedem!
- Ez naponta hány óráját foglalja le?
- Olyan harmincat.
- És ki verte ki a fogát?
- A Simek. Hozzá járok kampányolni.
- Meg is értem. Ha hozzám járna, már a harmadik protézisét venné.
- Hát lehet, hogy kicsit unhatja, mert reggel elvtársnak szólítom, délben nemzettársnak, este büdös zsidónak, éjjel, ha eszembe jut valami, és átszaladok, csak rágyújtom a házat, nem is ébresztem fel.
- Magával tényleg nagy baj van... nem gondolja, hogy ez már betegség?
- Nem, kérem, ezt a Haza követeli így és a Haza nem lehet beteg. Meg ellenzékben sem lehet.
- Mondja, beszélt maga ezzel a Hazával személyesen is?
- Nem, mindig hívni szokott.
- Telefonon?
- Nem, e-mailt küld a politikusaival. És mindig sürget. Mindig most kell mennem, vagy soha. Mert őt meg kell védenem.
- Töröktől, tatártól, némettől?
- Magamtól.
- És megy?
- Látja: úgy elláttam a bajomat az előbb is, hogy alig állok a lábamon.
- És mi lesz, ha ne adj' Isten győz?
- Elképzelni sem merem. Tiszta lesz az ég, zöld ág virít majd a föld ormain, én huszonhat éves leszek, magas és szőke, és végre leszámolhatok azzal a mocskos magammal.
- Hát, még szerencse, hogy pont akkor fog győzni, amikor megint huszonhat éves lesz.
- Azt mondja, nem lehetek újra fiatal?
- Maximum szőke lehet, ha befesteti a haját.
- De nekem azt ígérték!
- Ígérni baromi sok mindent lehet, főleg barmoknak, mint maga.
- Akkor nekem hazudnak?
- Igen, szegény barátom, hazudnak, mint a vízfolyás.
- De mindegyik?
- Kivétel nélkül.
- Akkor ok nélkül gyújtottam rá a bérházat a Simekre és lőttem lábon magamat egy mérgezett kötéllel?
- Pontosan így van.
- Én felkötöm magam...
- Ne tegye.
- Miért?
- A történtek után felköti magát a Simek. Minek fáradna?
Szele Tamás
