Kérem, ez eredetileg egy nagyívű tanulmány akart lenni a magyar diplomácia fejlődési irányzatairól és főbb trendjeiről, de sehogyan sem találtam hozzá olyasmit e honban, amit diplomáciának nevezhetnénk. Legyen szó akár külügyekről, akár bármi másról, mi nem diplomáciával, hanem biciklizéssel foglalkozunk, és ha leesünk, akkor így szálltunk le.

Akinek nem tetszik, ne nézze.

Nem fogok fanyalogni amiatt sem, hogy elveszett a vitakultúránk: nem veszhetett el valami, ami soha nem volt, legfeljebb az olyan elemeknek, akik neveltetésük vagy tiszta paraszti eszük révén megtanulták, hogy a vita nem öklelőző lovagi viadal, melynek végén az egyik felet vérbe fagyva kell levinni a pástról, megtanulták, hogy a vitának – minden vitának! - egyszer vége lesz, és akkor nem árt, ha van valami eredménye is, melyet rendszerint kompromisszummal lehet elérni. Nos, ha volt is valaha ilyen politikacsináló ember a Duna–Tisza közén, már régen meghalhatott, és vidéken temették el, jeltelen sírba, hogy még az emléke is elvesszen.

Nálunk nem lehet egyes dolgokban igaza az embernek: vagy teljesen és kivétel nélkül mindenben igaza van, ő a Tökéletes Mester, aki mindenben példát mutat, politikától a macskaalom cserélésnek helyes módozatáig, vagy nincs igaza, és akkor akasztófáravaló lator, akit fel kell húzni az első fára. A magyar ló sokszögű, egyensúlyra képtelen állat, melynek a térgeometria minden alaptételével szemben kizárólag túloldala van. Ezért aztán nálunk minden vita vérre megy, mind valaha a Vadnyugaton.

Már az is baj, hogy itthon, egymás között ilyenek vagyunk, de ha határainkon túl viselkedünk így, a jó külföldiek csak döbbenten néznek. Miszerint megőrültünk. Ha meg a hivatalosságaink teszik ezt, hát joggal kérdezik: miféle hely ez a Magyarország?

Az ellentmondást nem tűrő áldiplomácia gyönyörű példája a Luxemburg-ügy.

Elemezzük.

Történt pedig, hogy Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter nyilatkozott a Der Tagesspiegelnek. Ezt arrafelé a magyar miniszterelnök engedélye nélkül is megteheti egy luxemburgi külügyminiszter. Elég szégyen ez Luxemburgra nézvést, de így van. No, legyünk lovagok, lássuk, hogy prezentálja az interjút a magyar kormány MTI-je!

„Berlin, 2018. február 19., hétfő (MTI) - Orbán Viktor magyar miniszterelnök hozzáállása a menekülteknek segítő civil szervezetek tevékenységéhez „diktátorhoz illő” - jelentette ki Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Der Tagesspiegel című német liberális lapnak Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédével kapcsolatban.

A berlini lap online kiadásában hétfőn közölt beszámoló szerint az Európai Unióban (EU) legrégebb óta hivatalban lévő külügyminiszter azt mondta, hogy „ez a hozzáállás illik egy diktátorhoz, akinek fontosabb a hatalom megőrzésére irányuló ösztönzés, mint bármiféle politikai erkölcsi tartás”.
A luxemburgi szocialista munkáspárt (LSAP) politikusa hozzátette, hogy „nyomatékosan aktiválni kell” az EU-s szavazati jog felfüggesztésével járó, úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárást.
Mint mondta, „az EU-nak fel kell állnia és fel kell háborodnia”, az ENSZ emberi jogi főbiztosának pedig haladéktalanul jelentést kell tennie a magyarországi fejleményekről az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának. Megjegyezte, hogy Magyarország „feltartóztathatatlanul” alakul át egy olyan országgá, amely „elveszítette az emberi méltóság iránytűjét”.
A muzulmán vallás leegyszerűsítő becsmérlése ellentétes az EU-s szerződésekben rögzített vallásszabadsággal - mondta Jean Asselborn. Kiemelte, hogy Orbán Viktor „a hazájukat a háború és a nyomorúság miatt elhagyni kényszerülő muzulmán menekültek elleni trágár félelemkeltéssel úgy tesz, mintha a kereszténységet védelmezné”.
A magyar miniszterelnök ezzel „kiforgatja” a keresztény erkölcsöt, amelyet a testvériesség és a bajba jutott emberek megsegítésének elve vezérel - mondta Jean Asselborn.” (MTI)

Hát, nehéz volna tagadni, hogy minden szava igaz. Ha én magyar külügyminiszter volnék, és az lenne a feladatom, hogy mentsem a helyzetet, valami olyant próbálnék magyarázni, hogy Asselborn úr bizonyára félreértett valamit, és hát ez az ország belviszonyait tekintve amúgy is különleges helyzetben van, mindazonáltal természetesen szó sincs ilyesmiről. Csak épp hála az Égnek nem vagyok külügyminiszter, nem kell mosdassam sem a szerecsent, sem a miniszterelnököt.

Mármost Szijjártó Péter viszont külügyminiszter, de ő sem mosdat senkit. Ő válaszol, megvédi a Padronét – ha én lennék Orbán Viktor, ezért a védelemért kinevezném kormányfogytiglani mongol nagykövetnek, annyira nem diplomácia, amit művel, de Orbán sem én vagyok, még inkább hála az Égnek. Lássuk a választ.

„Budapest, 2018. február 19., hétfő (MTI) – Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter „gyűlöli Magyarországot”, ő egy elvakult bevándorláspárti, a migrációt támogató politikus, aki Soros György kottájából játszik - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szijjártó Péter leszögezte: ők elárasztanák Európát, így Magyarországot is migránsokkal, „szélsőségesen liberálisok, elfogadhatatlan álláspontot képviselnek”.
A külgazdasági és külügyminiszter ezt arra reagálva közölte, hogy Jean Asselborn a liberális Der Tagesspiegel napilap online kiadásában hétfőn a Stop Soros-törvénycsomag kapcsán azt mondta: „az EU-nak fel kell állnia és fel kell háborodnia”, és aktiválni kell a 7. cikkelyt.
Szijjártó Péter közölte: Jean Asselborn a mostani nyilatkozatával minden határon túlment.
„Jean Asselborn egy ostoba ember, a magyarok azonban nem azok, a magyaroknak nincs szükségük a luxemburgi külügyminiszter agymenéseire ahhoz, hogy tudják mi a jó nekik” - tudatta.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Jean Asselborn nyilatkozata megmutatta az április választás tétjét.
„Az Orbán-kormány Magyarország biztonságát védi, a luxemburgi külügyminiszter azonban Soros Györggyel és magyarországi elvbarátaikkal lebontanák a kerítést, és elárasztanák migránsokkal Magyarországot” - emelte ki Szijjártó Péter. (MTI)

Kedves Európa, szokásom szerint én kérek bocsánatot az illetékes helyett. Tetszik tudni, nálunk választási kampány van, és ilyenkor mindenkinek elmegy az a maradék csöpp esze is. Az a baj, hogy nálunk állandóan választási kampány van, 2006 szeptembere óta, szóval jó tizenkét évvel ezelőtt megőrültünk és ez azóta csak súlyosbodott. A magyar külügyminiszter egyetlen szavával sem értek egyet, sőt, azzal sem, hogy ő látja el ezt a feladatot ahelyett, hogy a tápióvisontai futsal-csapat szertáros-helyettese volna, de, kedves Európa, az a baj, hogy ezt a barokkos szógörgeteget, sértéskavalkádot minálunk vitának, politikának, diplomáciának nevezik.

Holott nem egyéb személyeskedő inzultusnál, alaptalan vádaskodásnál és férfihisztinél. Ennél már az is jobb lenne, ha böcsületesen inna a legény, mert attól naponta egyszer csak kidőlne, addig sem beszélne marhaságokat. Amíg meg ébren van, addig sem vennék komolyan – de ez nem iszik, ez józanul ilyen. És sajnos nem egyedül ilyen, csak a belvitáinkról nem mindig tetszenek tudomást szerezni...

Kérem, itt valami végleg el van cseszve. Asselborn – vagy bárki más, bármely más ügyben! - mond valamit, ismertet egy tényt, vagy ismerteti saját meglátásait valamiről, és a magyar ember nem a saját szempontjai ismertetésével válaszol, hanem személyeskedik. Sérteget, vádaskodik.

Kard ki, kard. Neki a derekának.

Ha külügyekről van szó, ez minden, csak nem diplomácia.

És ha belügyekről, melyeket egymás között ugyanilyenformán intézünk, nem vita, hanem élethalálharc bármiért. Képesek vagyunk emberhalált kívánni, ha nem vitték el időben a szemetet, vagy ha politikai ellenfeleink nem ismerik el, hogy X. vagy Y. politikus a legszebb, legokosabb a világon és puszta kézzel lövi a bengáli tigrist.

Hova vezet ez? Megmondom.

Kifelé az ország elszigetelődéséhez, befelé a pokollá tételéhez.

Már most is egy politikai purgatóriumban élünk, és a jelek szerint a megtisztulás évezredekig fog tartani, de ha még el is szigetelődünk, Pokol lesz ez tökéletesen, gyehennatűzzel, ahogy illik.

Ugyanis nálunk a vitában nem eredmény születik, hanem elsöprő győzelem.

Vagyis az sem születik mert az ellenfél sosem fogja elismerni, ha igazunk volt, mi sem, ha tévedtünk.

Malom a pokolban, malom, amelyben magunk őröljük ennen magunkat, elevenen, ízzé-porrá. Aztán megint összeállunk, és kezdjük elölről.

Magyarok, emberek, felebarátaim: a vita célja az eredmény, nem a győzelem.

Menjetek békével.

Ja. békével nem tudtok.

Akkor menjetek...

Szele Tamás