Kérem tisztelettel, ha hiszik, ha nem, haldokolni nem a legkellemesebb érzés. Akkor sem, ha sokadmagunkkal tesszük, a maradék valamirevaló magyar sajtó munkatársaiként, ráadásul körülzárva, egy katlanban, és közben azok, akik a vérünket kívánják, állandóan azt üvöltözik, hogy ők senkit sem bántanak, csak egyensúlyra törekszenek meg értéket közvetítenek.

Értéket, hogyne: tudják maguk, mennyibe kerül ez a médiaháború? Még ha nem is fizikailag állunk tűz alatt (ez kizárólag a Magyar Honvédség jelenlegi állapotával magyarázható), de természetesen milliárdok röpdösnek ki az ablakon az állami költségvetésből, kizárólag azzal a szent céllal, hogy homogenizálják a magyar sajtót, és amely részével ezt nem lehet megtenni, azt semmisítsék meg, bármi áron. Hogy mennyi lesz a számla a végén, még nem tudjuk, de a magyar nyomtatott sajtó üzemi nyereségének körülbelül a felét nyeli be a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, ami vállalkozásnak egész szépen hangzana, ha nem tudnánk, hogy a nyereségnek legalább az ötszörösét kell majd elköltse.

Szóval, ez a helyzet az értékekkel, de fájjon a deficit miatt a Liszkay feje – bár nem fog. Neki nem kötelessége nyereséges sajtót produkálni, az csak a kapitalizmusban van, nálunk már dicsőségesen zajlik az államosítás. Éljen a Párt!

Hanem az megjósolható, és ez úton fel is hívom minden, még független kolléga figyelmét rá, hogy a következő átok-gyilok hadjárat célpontja a hajléktalanok, a kulturális élet, a migránsok, Soros György és terjedelem híján itt nem sorolhatom fel, hogy ki mindenki után – mi leszünk. Mivel pedig már nem vagyunk sokan, talán száz ember, ha nevezheti jelen pillanatban magát Magyarországon független újságírónak (ez a becslés erősen optimista), készüljünk fel, hogy nagyon erős, koncentrált tűz jut majd ránk, egyenként is. Úgy kell majd védekeznünk, mint Dobónak Egerben: elsöprő túlerő ellen, ami szó szerint akár az életünkre is tör (bár esetünkben nem gyilkolnak meg, beérik azzal, ha éhen veszünk), esélytelenül, külső támogatás, felmentő sereg nélkül. De a művelt Nyugat majd nagyon szépeket misézik majd értünk.

Az első sortűz már el is dördült, egyelőre még célzás nélkül, amolyan erődemonstrációként, hogy tudjuk, mire számítsunk, Huth Gergely, a Pesti Srácok topcsi agája eresztette el. Hát lássuk, mit nem beszél ez az efendi!

„A mai napig az egész világsajtóban visszasírt Népszabadság az ’56-os mártírok vérében fogant, a magyar Pravda, amelyben az MSZP az utolsó pillanatig megtartotta a tulajdonrészét, miközben amit lehetett, kiszivattyúztak, kiloptak a szerkesztőség büdzséjéből. A világ és az ország szégyene, hogy ez a lap az első szabad választás után még 26 évig megjelenhetett. A 168 Óra az ellopott rendszerváltás mementója, a Reformmal, a Nap TV-vel és a Kurírral együtt az MSZMP és a kádári belügy jól fizetett pincsikutyáinak lapja, amely jó néhány rádióssal és tévéssel egyetemben pártutasításra ellenzéki szerepet vállalt, nehogy kicsússzon az elvtársak kezéből a modellváltás folyamata. Sajnos a 168 Órát elszomorítóan kevesen vásárolják, mint ahogyan Újlipótváros is egy földrajzilag viszonylag kicsi hely, de egyet se búsuljunk, hiszen Mester Ákos és Drágabolgárúr szelleme és teste tovább él a Klubrádióban, az ATV-n és a Népszavában. A HVG a reformkomcsik pénzügyes elitjének lapja volt és maradt, néhány álbátor (valójában irányított) oknyomozó riportot leszámítva az állami vagyon lenyúlóinak, a rablóprivatizáció nyerteseinek csendestársaként vitte végig az elmúlt harminc évet. Azóta is ebből a kiterjedt kapcsolati tőkéből és vállalati hálózatból tartja fenn magát – egyre harcosabb neobolsevik stílust öltve, egyre kevesebb olvasóval, de dúsgazdagon. Az Index.hu tolvaj társaság, amely a magyar net hőskorának legendás magazinját, az Internettót lenyúló cinkostársak gründolmánya. Ráadásul osztódással szaporodik, hogy nagyobb darabot kaszálhasson a médiabizniszből. Míg a kirajzó Uj Péter és csapata Soros bácsi pénzét zsebre téve alapított szatelit-Jetiportált, addig az Index maradéka megmaradt annak, ami mindig is volt: egy méretes kuplerájnak, amelyben a hazai üzleti és politikai al- és felvilág (pártállástól függetlenül) bármely tehetősebb tagja, továbbá bármely, Magyarországéval ellentétes érdekű kis- és nagyhatalom kijáróembere olyan kényeztetést rendelhet, amelyre csak a pénze futja. Természetesen az Index-szerkesztőség minden tagja pontosan tisztában van a valódi foglalkozásával, ennek ellenére ők rinyálnak a leghangosabban adományokért és ők pucsítanak a legszebben a legminőségibbminőségiújságérásért díjak odaítéléséért.” (Pesti Srácok)

Még szétrágalmazza az RTL Klubot, a 24.hu-t és a sorosbloggereket (gondolom, ez vagyok én, bár Soros Györgytől ötven év alatt nem kaptam egy vasat sem, ellentétben a szerzővel) is.

Tessék?

Huth Gergelyt támogatta Soros György?

Hát, közvetve, de igen. Ő ugyanis egy időben a Duna Kör elnökségi tagja (is) volt, azt meg kimutathatóan dotálta. Lehet, hogy Huth jóval később lett vezetőségi tag, én ezt nem is tagadom, de ha már akkor fűtötte a szent tűz, nem értem, miként léphetett be egyáltalán egy ilyen sorosista szervezetbe, ráadásul miként vállalhatott benne vezető szerepet.

Hát igen, vannak kínos élethelyzetek, Huth efendi: ez például az. Még kínosabb lesz, amikor találkozunk majd mi ketten – és még sokan mások – a bíróságon.

Ugyanis nem tűrhetem a rágalmait, főleg azokat nem, melyek engem érintenek. Azt írja a topcsi aga, miszerint „A 168 Óra az ellopott rendszerváltás mementója, a Reformmal, a Nap TV-vel és a Kurírral együtt az MSZMP és a kádári belügy jól fizetett pincsikutyáinak lapja, amely jó néhány rádióssal és tévéssel egyetemben pártutasításra ellenzéki szerepet vállalt, nehogy kicsússzon az elvtársak kezéből a modellváltás folyamata.”

Ez hiba volt, efendi.

Ugyanis én a Kurírnál voltam rovatvezető, éspedig nyitástól zárásig (bár nyilván nem rovatvezetőként kezdtem), és itt szólítom fel arra, hogy vagy helyesbítse minősíthetetlen és a valóságnak távolról sem megfelelő állításait, vagy nagyon sürgősen hívja fel az ügyvédjét. Szüksége lesz rá.

Annyira nem voltam sem én, sem más kollégám az MSZMP tagja (nehezen is lehettünk volna, a lap első megjelenésekor már rég nem létezett), hogy én még ráadásul a Fidesz tagja voltam, a Tolna megyei csoport egyik alapítója, csak 1993 körül sokakkal egyetemben kizártak ebből a pártból. Jól is tették, mert így legalább nem nekem kellett kilépnem. A kádári belügy pincsikutyája meg már csak azért nem lehettem, jó aga, mert én Kádár János pártfőtitkársága idején nem is tartózkodtam Magyarországon. Annyira nem, hogy Nagyváradon, szülővárosomban tartózkodtam, ahol is rendszerrel való szembenállásommal vontam magamra a Securitate figyelmét. 

Egyszóval, rólam már biztos, hogy rágalmakat állított ez a kis zsúrfiú, aki nagy valószínűséggel az ezredét nem bírná elviselni annak, amit az én csapott vállaimra mért a Sors. De rágalmazott ő a fenti kijelentésekkel mást is, Megengedem, hogy akaratán kívül – de bizony megtámadta Bayer Zsoltot, a legendás ötös számú párttagkönyv birtokosát is.

Ugyanis a fentnevezett B. Zs. munkatársa volt (azt nem tudom, a kádári belügy pincsikutyájaként vagy az MSZMP tagjaként) a Kurírnak is, az „’56-os mártírok vérében fogant” Népszabadságnak is, de még a 168 órának is. Hogy aztán ezt az urak miképpen fogják egymás közt lerendezni, azt nem tudom, de óva intem Huth efendit: én sem vagyok kedves ember, ha megrágalmaznak, ám az ötös számú párttag kifejezetten indulatos, vérmes természetű, szóval egy perrel is jobban jár, mintha a közelébe megy. Még megütteti magát.

Akkor térjünk át a dolog jogi oldalára. Nekem, mint a Kurír volt munkatársának ön megsértette a személyiségi jogaimat, különös tekintettel a jó hírnévhez való jogomra. Ha és amennyiben ön azzal védekezik, hogy nem említett név szerint, azt kell válaszolnom: ne tetézze, mélyebbre süllyed. Ugyanis a független újságírók úgy általában is tekinthetőek közösségnek (ön is annak tekinti őket), a Kurír volt alkalmazottai még inkább, még körülhatárolhatóbban annak tekinthetőek. Tehát ez esetben kijelentéseivel ön kimeríti a Btk. 322-es paragrafusában leírt közösség elleni uszítás bűncselekményét. A törvény világosan fogalmaz:

„Aki nagy nyilvánosság előtt

a) a magyar nemzet ellen,

b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport, illetve annak tagja ellen, vagy

c) a lakosság egyes csoportjai, illetve azok tagjai ellen - különösen fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel - erőszakra vagy gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Márpedig az tagadhatatlan, hogy a független újságírók is, a volt Kurír-munkatársak is a lakosság egy csoportját alkotják.

Én a maga érdekében azt javasolnám, ne védekezzen tehát azzal, hogy senkit sem nevesített, ugyanis a jó hírnévhez való jog megsértése vagy a rágalmazás még mindig a polgári jog területéhez tartozik, ámde a csoport elleni uszítás már büntetőjogi kategória, és sokkal szigorúbban büntetik.

Hogy én hol tanultam így ki a sajtójogot?

A bíróságokon, kicsiny topcsi aga, ahová a maguk pincsikutyáinak feljelentései, sajtóperei miatt kellett járnom. Az igen nagy szerencse, hogy maguknak tényleg csak pincsikutyáik vannak, még ha pitbullnak vagy toportyánféregnek is képzeli magát egyik-másik, és ezeket a sajtóperi kereseteket az ölebecskéik elvesztették – no igen, én annál a maga által elátkozott Kurírnál megtanultam, hogy az ember gondolja meg, mit ír le, mert felelős a szavaiért. Ezt az ismeretet önnek máig nem sikerült elsajátítania.

Huth mester: találkozunk a bíróságon.

Kollégák: ez még csak az adjonisten volt ahhoz képest, ami következik. Mindenki készüljön fel mindenre.

Hölgyeim, uraim, azzal kezdtem, hogy nem túl kellemes dolog haldokolni, akkor sem, ha azt a magyar sajtó maradék valamirevaló részével együtt teszi az ember.

De ha rugdalnak is közben, még felugorhatunk, oda is vághatunk.

Nehéz idők jönnek, fel kéne támadni.

Szele Tamás