Forgókínpad

Forgókínpad

Orbán trashmetálja

2019. április 06. - Szele Tamás

Kezdem unni. Ez nem tisztességes játék. Mármint, amit ez a miniszterelnök játszik velem. Az sem, amit az országgal játszik, de amit velem művel, azt minden épelméjű ember megunná. Ugyebár, mivel kormányfő, állásából fakadóan nekem foglalkoznom kell a sajtóban azzal, mit művel, mit mond. Ő meg évek óta ugyanazt mondja, de én ezzel szemben nem írhatom ugyanazt.

orban-mandoki.jpg

Szóval szakács kerestetik, aki ugyanannak a kozmás krumplipaprikásnak minden nap más nevet tud adni a sajtóban, mert persze, hogy nem blamálhatom a tulajdon nevemet azzal hogy egy régi írásomat adom le – pedig igazság szerint ezt kéne tennem, ugyanis ugyanazt beszéli ez az ember, ugyanarról, időtlen idők óta, csak egyre jobban rikácsolva. Mint egy elhízott, vénülő arapapagáj a kalózkapitány vállán. Na jó felőlem lehet atamán is.

Rendben, persze, vannak különbségek, és a kontextus is más, mint akár csak három hete is, mikor az előző előadást hallhattuk a Múzeumkertből, bár az sem volt kevésbé zavaros és indulatoktól fűtött: de annyira hasonlított a tegnapi kampányindító beszédre, mint egyik záptojás a másikra. Ami különbség a kettő között mégis van, az részben annak tudható be, hogy a világ – Orbántól eltérően – állandóan változik, így más helyzetben ugyanaz másként hangzik, részben pedig annak, hogy a szónok állapota időközben súlyosbodni látszik, újabb és újabb stíluselemek, trópusok és figurák jelennek meg barokkosan túlburjánzó rögeszméi között.

De azért elmondhatjuk, hogy ha zenésznek állt volna fiatalkorában, nem politikusnak, már rég elfelejtettük volna, ez egyszámos énekes, ennek csak egy nótája van, mást nem képes fújni. Valamikor volt több is, de mostanra beleragadt a migráció fogalmába, nem képes de nem is akar másról beszélni, migrációval kél és fekszik, az tölti ki minden pillanatát. Már várom, mikor adja a fejét embercsempészetre, ha már ennyire kitanulta a szakmát – felteszem akkor, amikor az jövedelmezőbb lesz a magyar kormány vezetésénél, és ez a pillanat nem tűnik túl távolinak.

Különben készülhetett ő zenésznek is kamaszkorában, nem csak focistának, mert a tegnapi fellépése egészen úgy volt felépítve, mint egy rock-koncert. A helyszín a Bálna volt, amit a pesti pletyka szerint nemsokára átvesz a nagytiszteletű Orbán Ráhel asszony, és turisztikai központot rendez be a jobb sorsra érdemes térben, szóval kongani fog az ürességtől, az sem lehetetlen, hogy ideköltözteti, egyenesen bele az épületbe a tihanyi visszhangot is.

Műsorvezető: Kocsis Máté.

Előzenekarok: Trócsányi László, Szájer József és Szijjártó Péter. A zene a fő fellépő megjelenéséig fokozatosan keményedett, Trócsányi még azt zengedezte, balladai felhangokkal, hogy:

Noha a hitem erős, nem vagyok naiv”

és ez a sor akármilyen country and western-nótában megtalálná a helyét. Szájer már rockosabban fogalmazott, de még messze a lírai hangvétel határain belül, szerinte:

Az Európai Egyesült Államok rémálmát az európai nemzetek megerősítésével meg kell akadályozni.”

ami finom, ellenpontos megoldása volt a kikerülhetetlen főtémának (finom a fenét, de ahhoz képest még diplomatikus, ami a következőkben hangzott el).

Szíjjártó viszont a húrok közé csapott, és megmutatta a tisztelt egybegyűlteknek, milyen is a magyaros trashmetál. Esküszöm, nem csodálkoztam volna, ha beszéd közben ördögvillákat kezd mutogatni és vad headbangelésbe kezd. Már az elején markáns, metálos riffekkel kezdte: azt állította, hogy a 2015-ös menekültválság egy jól megkomponált, kigondolt terv része volt, méghozzá azé, hogy hogyan bonyolítsanak le egy népességcserét. Azért annyi menekült nem érkezett akkoriban, hogy azt lakosságcserének nevezhessük, még ugyan kísérletnek sem, a szervezettségről meg nagyon eltérnek a fogalmaink, nekem az a nézetem, hogy ugyan sok államnak állt érdekében az a fejvesztett és borzalmas menekülés egy sosem látott kegyetlenségű polgárháborúból, de egyik sem vette magának a fáradtságot, hogy meg is szervezze azt, ha meg felelőst akar keresni, Ankarában keresse az egyiket.

Szijjártó azonban valódi rockerként fikarcnyit sem engedett a ritmusból, mikor feleszméltem pillanatnyi elandalodásomból és elmélkedésemből, már azt taglalta, miszerint

A terv végrehajtásában a liberális média, de a nagy nemzetközi szervezetek is szerepet kaptak, így az ENSZ is. A harc nem ért véget azzal, hogy lebuktatták az ENSZ háttérhatalmi terveit, csak egy újabb szakaszba lépett, mert Brüsszel azon mesterkedik, hogy a globális migrációs csomag rendelkezéseit kötelezővé tegye azok számára is, akik elutasították azt.”

Ebbe a harcba szólította a jelenlévőket és nyilván a Fidesz választóit is. Ez az, Peti, őszintén, kőkeményen: ameddig a Föld kerek, mindig lesznek pancserek!

És még csak most következett az est fénypontja. Igen, persze, hogy Orbán Viktor. Az igazán beképzelt sztárokra jellemző őszinteséggel jegyezte meg már első szavaival:

Ha jól látom, én volnék itt a kakukktojás, előttem csupa olyanok beszéltek, akik értenek ahhoz, amiről beszélnek.”

Hát, ha ezek értenek az európai politikához, és ezzel szemben Orbán kevésbé ért, akkor, kérem nagy a baj. Nagy is, mint megláthattuk – örülhetünk, ha nem üzenünk hadat az Európai Néppártnak úgy általában. Erről azt mondta a néppárti berkekben manapság osztatlan népszerűtlenségnek örvendő persona non grata, miszerint:

A mi jövőnkről mi döntünk, és nem az Európai Néppárt. Majd a választás után meglátjuk, merre fordul a Néppárt. Ha – ahogyan az most látszik – baloldalra és a liberális irányba, akkor a Fidesznek nem lesz maradása.”

De beleszólása se sok.

Keresztény civilizációnk léte a tét.”

Azonnal feltámasztani Bouillon Godofrédot ez esetben! Indul a keresztes hadjárat?

Így áll a helyzet, kilenc éve folyamatosan csatákat vívunk, de ha Magyarországra pillantok, akkor azt mondhatom, megérte.”

Neked, barátom, neked kétségtelenül. Nekünk nem annyira. Esetleg lehet szó arról, hogy menet közben költséghatékonysági okokból hadaink kifosszák Bizáncot is? Vagy csak magunkat, az Uniót fosztogatjuk?

Az EU az elmúlt években nem sok segítséget adott nekünk.”

Azon kívül, hogy életben tartja a magyar gazdaság 95%-át, tényleg nem. És mellesleg lehetővé teszi, hogy a kontinensen viszonylag szabadon mozoghassunk. De ez bagatell.

Az előadó ebben a pillanatban visszanyúlt előzenekara témájához:

A legális migráció programja valójában egy totális népességcsere programja.”

de nem azért, mert kifogyott volna saját mondanivalójából, ellenkezőleg, annak okából, hogy előkészítse új számát, a Hét Pontot. Hát lássuk, mert ebből sláger lesz, ha tetszik nekünk, ha nem, ez fog most jönni minden csapból, ez virít majd minden falon és ezt akarják majd velünk aláíratni minden sarkon. Az aláíratással nem viccelek: a beszéd elhangzása után percekkel jelentette be Hídvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, miszerint

Országos aláírásgyűjtő akciót indít szombattól a Fidesz, amelyben arra kérik a magyar embereket, hogy aláírásukkal támogassák Orbán Viktor miniszterelnök pénteken bejelentett hétpontos akciótervét a bevándorlás megállítására. Az ország összes választókerületében egyszerre indul meg az akció, több ezer aktivistájuk települ ki az utcára és kezdi meg az aláírások gyűjtését.” (MTI)

Nabasszus, lesz mit kerülgetni. Csak ajánlani tudom az aktivistáknak, hogy maradjanak meg a szolid, polgári modor keretei között és ne erőszakoskodjanak a szignókért, mert sokan unják már őket az országban, és senkinek sem volna jó a hangos, utcai perpatvar. De lássuk már azt az átkozott Hét Pontot, ha már mindenképpen első helyre kerül a slágerlistán!

A brüsszeli elit, a brüsszeli buborék hatalmi törekvéseit tehát meg kell állítani, erre 7 pontot állított össze Orbán, amelyet az EP-választások után azonnal végre kell hajtani:

  1. A migráció kezelését elvenni Brüsszeltől és visszaadni a nemzetállamoknak.

  2. Egyetlen ország se legyen kötelezhető migránsok befogadására.

  3. Senkit se engedjenek be Európa területére, akinek nincsenek érvényes személyazonosító iratai.

  4. A migránsvízum és migránskártyák megszüntetése.

  5. Brüsszel ne adjon több pénzt Soros György bevándorlássegítő szervezeteinek.

  6. Az EU-ban senkit se érhessen hátrány azért, mert kereszténynek vallja magát.

  7. Bevándorlást ellenző vezetők álljanak az uniós intézmények élén.” (Index) (https://index.hu/belfold/2019/04/05/fidesz_ep_kampanynyito_orban_szajer_trocsanyi/?fbclid=IwAR2NplvNenCQKIczh6mCXCO7DC3O6Rs17rWd-MGJyrjBz7BUy5q_WdS9ebA)

És ezzel az „akciótervvel” véget is ért a koncert, Kocsis Máté gyorsan lekonferálta a fellépőt, aki bizonnyal rohant a kulisszák mögötti oxigénpalackhoz, sokat kivesz az emberből egy ilyen buli, igaz, ami igaz.

A hét pont? Az, kérem, részben felesleges, ugyanis például migránsvízum nem is lesz, a „migránskártya” sem az, aminek állítják, részben meg káros, mivel a hetedik pont világnézethez, sőt, politikai véleményhez és nem szakértelemhez kötné az uniós intézmények vezetését. Olyant meg az öregapám sem látott, hogy Európában bárkit hátrány ért volna a rendszerváltás után azért, mert kereszténynek vallotta magát, ez szimpla idiotizmus, nem több.

Hát így mondta tegnap is, sokadjára ugyanazt Orbán Viktor – egyre hangosabban, egyre durvábban mondja el a már megszokott rögeszméit, egyre metálosabban szeretne szólni, de nem megy, kérem, a kor, a kor... hogy is mondta a P. Mobil?

Elkopik a bőrnadrág
A hosszú hajat levágják
Meghíznak a rockerek...”

Mindegy, ez még el fogja nekünk játszani még jó párszor azt az egy számát, amije van, tekintet nélkül arra, ki mennyire unja.

Azért piaci viszonyok között, vagy valódi színpadon, valódi közönség előtt éhen halna ennyi tudománnyal...

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása