Itt van május elseje, és ha tetszik hinni, ha nem, a venezuelai Caracasban is május elseje van, nem csak Pesten. Tudom, nehéz ezt így elfogadni, sokak számára az lenne a természetes, hogy Venezuelában még naptár se legyen – ők biztosak abban, hogy az csak nekünk jár – de van. Méghozzá egy nagyon zavaros, nagyon véres május elsejét tartanak most Caracasban.

Ott ma elmarad az énekszó és tánc, mint köszöntés, mondjuk nálunk is, de nálunk egyelőre nem azért, mert utcai harcok lennének, ellentétben Caracasszal. Majd lesz nálunk is hasonló vis maior, ahogy a közhangulatot elnézem, egyelőre nincs, szóval tessenek beérni a venezuelai helyzettel vérszomj ügyében. De hát lássuk, mi történt?

(Fotó: Daily Mail)

Azt történt tegnap, magyar idő szerint a kora délutáni órákban, hogy Juan Guaidó, a venezuelai ellenzék vezetője, akit több állam is elismert Venezuela elnökeként, közzétett egy videót az interneten, amin utcára szólítja híveit, és azt mondta, megkezdi Maduro elnök leváltását célzó műveletének utolsó részét, a „Szabadság Hadműveletet”. A videóban azt kéri a hadseregtől is, hogy álljanak mellé, jobban mondva azt állítja, hogy melléje is álltak már. Ezt azért nem kellene szó szerint venni, a későbbi események arra utalnak, hogy akadt katonai egység, amelyik mellé állt, akadt, amelyik nem. Tény azonban, hogy fegyveresek szabadították ki az ellenzék másik vezetőjét, Leopoldo Lópezt, aki a későbbi felvételeken Guaidóval együtt látható.

„Lópezt korábban bűnösnek mondták ki erőszak szításában a 2014-es kormányellenes tüntetések alatt. López most azt mondta, hogy a hadsereg szabadította ki, és ő is arra szólította fel az embereket, hogy vonuljanak az utcára.” (Index)

A terv az lehetett, hogy a végletekig elnyomorodott, kiéhezett venezuelai nép a most már szintén nem dúskáló hadsereggel együtt az elnöki palotához vonul, ott elfogják Maduro „másik” elnököt – mert Guaidó az „egyik”, illetve ízlés szerint tessék kiválasztani, melyik melyik – esetleg piknik keretében megsütik roston és elfogyasztják, de ha erre nem is kerül sor, a hatalmától mindenképpen megfosztják, a helyét dicsőségesen elfoglalja Guaidó, majd ettől mindenki menten gazdag lesz, huszonhat éves, középosztálybeli és jóllakott, valamint szőke és kékszemű. Na jó: majdnem mindenki.

De legalábbis kikecmereg évek munkájával Venezuela abból a gazdasági fekete lyukból, amibe Maduro és Chavez elnökök juttatták. Ez utóbbi változat tűnik valószínűbbnek.

Ugyanis a helyzet – számtalanszor megírtam már – nem rossz az országban, hanem szó szerint elviselhetetlen. A minimálbért nemrég emelték kétszeresére, vagyis nyolc amerikai dollárra, ebből az összegből jelen pillanatban a törvénytisztelő venéz négy kilogramm marhahúst vehetne – ha még léteznének az országban olyan elvont filozófiai fogalmak, mint a marhahús.

De nincs élelem.

Nincs gyógyszer.

Utcai bandák rabolják ki a lakásokat, polgárokat, már nem pénz vagy értékek, hanem étel után kutatva.

Nincs áram. (Ezt a kormány az Egyesült Államok beavatkozásának tulajdonítja, ami roppant érdekes, mert az erőművek viszont a kormány kezében vannak).

A temetőket felássák a bűnözők aranyfogak után kutatva, de nem hagyják ott a halottak csontjait sem: azokat a Santeria nevű vallás híveinek adják el, rituális célokra. (A Santeria – nagyon leegyszerűsítve – egyfajta vudu, persze, jóval több, katolikus beütésekkel, de ezt majd máskor magyarázom el, akit érdekel, olvassa el Jorge Amadotól Az éjszaka pásztorait). Még a híres emberek, írók, költők, politikusok sírjait sem kímélik a rablók, nem egy helyreállított sírra a család ki kellett írja: „Ezt már kirabolták”, hogy ne ássák fel még egyszer.

Hiperinfláció van és kizárólag a kormánymédia működhet.

Mindeközben Venezuela a világ olajban talán leggazdagabb országa, ahol pár évvel ezelőttig egész elviselhető volt az életszínvonal, korábban pedig kifejezetten magas - és remek volt ott élni. A gazdasági csőd Chávez elnök ötletelésének volt köszönhető, aki szocialista elvek alapján államosította az olajipart. Lenin elvtárs óta tudjuk: a fejlett szocialista tervgazdaság csodákra képes. Ebből a példából is láthatjuk.

Chávez utódja Maduro, aki szintén szocialista, míg Guaidó inkább jobbközépnek mondható, de mindenkit figyelmeztetnék arra, hogy ebben a rendkívüli helyzetben semmi, azaz semmi értelme nincs a békében és Európában alkalmazott politikai kategóriáknak (a magyar földön megszokottaknak meg pláne: a mi fogalmaink gyakran már a szomszédos országokban is a saját ellenkezőjüket jelentik).

No, de ott maradtunk el, hogy Guaidó harcba szólította a népet, azzal biztatva nemzetét:

„A nemzeti hadsereg meghozta a helyes döntést, és számít a venezuelai nép támogatására.”

De ezzel szemben harcba szólította a hős venézeket Diosdado Cabello, a kormányzó Venezuelai Egyesült Szocialista Párt alelnöke is, aki arra szólította fel a kormány támogatóit, hogy vonuljanak az elnöki palotához, és védjék meg Madurót „a jobboldali összeesküvéstől”.

Ezzel egy időben Jorge Rodríguez venezuelai információs miniszter azt mondta, hogy a kormánynak csupán „katonai árulók kis csoportjával” van dolga, akik puccsot akarnak végrehajtani. Azt is sietett bejelenteni, hogy az ország hadserege „szilárdan védelmezi az alkotmányt és a törvényes hatóságokat”.

Mondjuk, ha a caracasi nép mindkét felhívásnak eleget tesz, semmi szükség nem lett volna a hadseregre, megverik ők saját magukat is, de szerencsére nem ettek meszet: Madurónak nem nagyon van már barátja abban az országban. Annak dacára, hogy ő maga azt írta a Twitterre, miszerint „találkozott a védelmi testületek vezetőivel, és teljes hűségükről biztosították.”

Hát a vezetők, a tisztikar talán, míg nem kapnak valahonnét egy jobb ajánlatot... de jelezném, hogy a hadsereg támogatása a katonák támogatását is jelenti.

(Fotó: Chicago Tribune)

A tegnapi napon komoly összecsapások zajlottak, úgy tűnik, Guaidó erői megszerezték a caracasi La Carlotta légibázist, legalábbis az új elnök onnan is bejelentkezett videofelvételen, habár ugyanezen látható némi tűzharc is, igaz, sérülteket vagy halottakat nem látunk. Guaidó támogatói a caracasi bázisnál köveket dobáltak a biztonságiakra, a Maduróhoz hű biztonsági erők pedig könnygázt vetettek be ellenük. Az AP amerikai hírügynökség azt írja, hogy a La Carlota légi bázis felé vezető főúton is könnygázt vetettek be. A CNN helyszíni tudósítói szerint lövéseket is hallani lehetett.

Több megerősített forrás szerint két katonai jármű a tüntetők közé hajtott és többeket elgázoltak (a videón 02:19-nél látható). Ilyesmit kormányerők demonstrálókkal szemben gyakran elkövetnek, nagyobb méretekben a pekingi Tienanmen téren alkalmazták a tömegbe gázolás módszerét.

 A kormánycsapatok sérüléseiről túl sok adat nem érkezett, legfeljebb annyiról számolhatunk be, hogy a tüntetők módszeresen visszahajigálják nekik a közéjük lőtt könnygáz-gránátokat. Néha még sikerül is. Jelen pillanatban azonban nehezen eldönthető, hány katona harcol Maduro és hány Guaidó oldalán – az átállók (hiszen eddig a hadsereg egyértelműen Madurót támogatta) egy része kék szalagot köt a karjára vagy a szája elé, más részüknek viszont nincs még kék szalagja sem, tehát nagyjából mindenki lő mindenkire. Talán ennek is köszönhető, hogy sem a halottak, sem a sebesültek számát nem ismerjük pontosan: meg annak, hogy a harcok most is folynak, ha nem is hevesen.

 Azonban, mivel mára – ezért fontos május elseje! - a szakszervezetek tömegtüntetéseket hirdettek volt a fővárosba, arra számíthatunk, hogy az ellenzéki erők hatalmas utánpótlást kapnak vidékről és a korábbinál jóval nagyobb erők csaphatnak majd össze, ma fellángolhatnak a harcok.

 A világ érdekesen reagál az eseményekre. Tudjuk, hogy mintegy ötven állam ismerte már el Guaidót köztársasági elnöknek, elsőként épp az Egyesült Államok, azonban ezek sorában nem szerepel sem Oroszország, sem Kína, sem Törökország, sem Kuba. Venezuelában jelenleg hivatalosan körülbelül kétszáz orosz tanácsadó tartózkodik, nem hivatalosan senki sem tudja, hogy mennyi és arról sincsenek adatok, jelen van-e az orosz Wagner magánhadsereg a térségben. Illetve, csoda volna, ha nem volna jelen, inkább az a kérdés, milyen erőkkel tartózkodik ott. Meg nem erősített források a közelben járőröző orosz flottaegységeket is említenek – mindezeknek fényében különös, hogy Vlagyimir Putyin a caracasi nagykövetség útján jelezte: nem fognak beavatkozni.

 No, ha nem, akkor nem: de egyfajta beavatkozásra mégis sor került. Amerikai források, pontosabban a CNN alapján tudjuk, hogy Maduro magánrepülőgépe már útra készen várakozott a caracasi repülőtéren, havannai úticéllal, azonban érdekes módon pont az orosz szakértők és diplomaták „győzték meg” az elnököt (tessék megszokni, egyelőre kettő van, ez is elnök az is elnök még...), hogy ne hagyja el az országot. Hogy ennek mi a célja és értelme, azt csak sejthetjük, meglehet, mégis várható némi orosz beavatkozás – de akkor amerikai és kolumbiai is, és ezzel már el is indul az a konfliktus, ami Venezuelát Szíriává változtatja. Mindenesetre Trump elnök a legszigorúbb embargóval és szankciókkal fenyegette meg Kubát, ha „nem állít le minden katonai és egyéb akciót Venezuelában”. Ugyanakkor „reméli, hogy minden kubai katona békében hazatér”. Ez bizony azt jelenti, hogy a kubaiak is játszanak ebben a partiban...

 Venezuela most nagyon véres napok elé néz, nagyhatalmak tépik, a tulajdon zsarnoka marcangolja, de valószínűleg Guaidó sem ingyen és nem is külföldi segítség nélkül érte el a hadsereg akármekkora hányadának átállását – csak imádkozhatunk, hogy ne alakuljon ki ott egy tartós polgárháború vagy még inkább egy globális háborús góc, amit „pacifikálni” kell majd – láthattuk Szíriában, mit is jelent ez. Évekig elhúzódó harci cselekményeket.

 Még egy szóval tartozom a venezuelai népnek.

 Egy bocsánatkérő szóval.

 A tegnapi rövid és pontos híradásokat a magyar sajtóban olyan kommentek (is) kísérték, amelyek az agyonkínzott venezuelai nép szenvedésén örvendezve hozták összefüggésbe az eseményeket a magyar belpolitikával. Egyszer s mindenkorra szeretném itt leszögezni:

 Épp ezért szeretnék bocsánatot kérni Venezuela sokat szenvedett népétől néhány polgártársunk betegesen átpolitizált megnyilvánulásai miatt.

 És kifejezni azon kívánságomat, hogy legyen náluk végre béke, szabadság és egyetértés.

 Ma meglátjuk, mi lesz... az ő sorsuk most a világ sorsát is alakítja.

 Várunk és figyelünk.

Szele Tamás