Kérem, így legyen ötösöm a lottón. Tegnap hiányoltam, hogy a világon semmi érdemlegeset nem tudtunk meg hivatalos úton Orbán Viktor és Trump elnök tárgyalásainak részleteiről, de eljött az este, elébe mentem, o bella ciao... ja, nem, az egy másik nóta, viszont tény, hogy tegnap este a legilletékesebbtől, magától a magyar kormányfőtől olvashattunk interjút az ügyben.

(Fotó: Magyar Narancs)

„Végre”, sóhajt fel a közönség, megtörli izzadt homlokát, „már úgy féltem, hogy örök titok marad ez a korszakos eszmecsere!” Nem, nem, Orbán mester elmesélte a V4NA-nak, saját nemzetközi hírügynökségének a részleteket, egészen pontosan Lánczi Tamásnak, akit kizárólag emiatt vihetett magával Washingtonba. Viszont a világlapok még nem tolonganak a másodközlés jogáért, ugyanis mit tudtunk meg az Origón (és a Hír TV-n, sehol máshol) megjelent interjúból? (https://www.origo.hu/itthon/20190514-orban-viktor-v4na-interju.html?fbclid=IwAR0FDO_9xNExCUzVGflYT2NurFP_RPd-IKHJdctKuECqFZW_8lG4JF51UcY)

Legyenek erősek: semmi érdemlegeset.

Azt, hogy Orbán Viktor mit gondol erről a beszélgetésről.

Hogy a körülményeket is kicsit felemlegessem, maga a négyszemközti beszélgetés – habár az Origo bevezetőjében azt állítja, túllépte a kitűzött időkeretet – talán fél óráig tarthatott, tovább nem, hiszen Orbán még késett is tizenegy percet a találkozóról. Mondjuk ez se sok embernek sikerült még, mármint, hogy megvárakoztassa az Egyesült Államok elnökét, de neki igen. Mármost, tekintve az Origón megjelent interjúban állítottakat és ismerve az angol nyelvet, kizárt dolog, hogy fél óra alatt ennyi mindent beszéltek volna meg – ha csak úgy nem történt a dolog, hogy Orbán folyamatosan beszélt, Trump meg végig engedelmesen hallgatott és bólogatott. Lévén, hogy Orbántól nemrég azt is megtudhattuk, miszerint ő tanította Berlusconit politikára, ez természetesen kicsit sem lehetetlen, sőt, nagyon is valószínű.

De lássuk végre a medvét. Hát mit mond ez a drága ember, így, elöljáróban, a maga férfiasan szűkszavú stílusában?

„- Milyen volt a találkozó?

- Inspiráló.

- Sokan hasonlítják Önöket egymáshoz.

- Mindketten nagy nyomás alatt végezzük a munkánkat, sok bírálat ér minket, amiért nem a liberális média szája íze szerint kormányzunk, és sikeresek vagyunk. Van, aki ezt nem nézi jó szemmel.”

A találkozó inspiráló volt, mert nem lehetett konspiráló. Ami a két elnök közötti hasonlóságot illeti, Orbán mégsem fejthette ki válaszában azt, amit valójában gondol, miszerint: „Hasonlítunk, de én vagyok a nagyobb!”

„- Tizennyolc éve járt legutoljára a Fehér Házban. Mi változott?

- Először 1998-ban jártam az Ovális Irodában, aztán 2001-ben. Élénken emlékszem az első látogatásra. Akkor is keményen támadták az újságírók az elnököt, csak az a különbség, hogy akkor a kritikát Clinton elnök magánéleti botránya váltotta ki, most viszont olyan fontos politikai döntések miatt van az elnök kereszttűzben, mint a bevándorlás vagy a kínai kereskedelmi vámok kérdése. Ami a legszembetűnőbb, hogy hosszú évek után ismét erős elnöke van Amerikának, aki nem fél újszerűen gondolkodni és újszerű válaszokat találni. Megvan benne a bátorság és az eltökéltség, hogy új utakat keressen.”

Ja, kérem, csak Clinton, akinek akkoriban tényleg megvolt a maga baja, nem fogadta. Különben is, minek tette volna? Meg aztán, Trump utálja a „Clinton” nevet, nem árt egy összehasonlítás vele, amiből az jön ki, hogy a mostani elnök az erősebb. Innen nézve sántít a hasonlat: Clinton annak idején végső soron mégiscsak megállította a délszláv polgárháborút, Trump ezzel szemben Szíriában azt is elvesztette, amit véletlenül korábban elért – hogy a végtelenül sikeres észak-koreai politikáját most elő se vegyem.

„- A kiadott programtól eltérően feltűnően sokáig tartott a tárgyalás az Ovális Irodában. Ennyi vitás kérdés volt, vagy csak élvezték a beszélgetést?

- Az elnök urat érdekeli mindaz, ami ma az öreg kontinensen zajlik. Beszéltünk arról, hogy a kontinensen egy erős tendencia rajzolódik ki, hogy egy szocialista Európát építsenek fel, mind ideológiailag, mind gazdaságilag. (...)

- Tudott újat mondani az amerikai elnöknek?

- Ha valaki ma Európáról akar megtudni valamit, jól teszi, ha a magyarokhoz fordul. Kultúrák és civilizációk törésvonalán élünk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ideológiák és előítéletek rabjai legyünk. A józan ész politikáját folytatjuk. A dolgot magát nézzük, úgy, ahogy azok vannak. Nem köt minket gúzsba a politikailag korrekt beszédmód. Volt miről beszélni.”

Szegény, alulinformált amerikai elnök, ott él a távoli Mucsaröcsögén, bocsánat, Washingtonban, se tévé, se rádió, a híreket vagy vándorénekesek terjesztik, vagy a Paul Revere küldi őket postagalambon Bostonból. Néha van egy teadélután, de ennyi a társadalmi élet: hát kihez forduljon, ha meg akar tudni valamit Európáról? A magyarokhoz. De nem akármelyik magyarhoz, mert félő, hogy például a Tamás Gáspár Miklós mást mondana neki, mint az Orbán Viktor. Orbán azért tud mindent jobban a többi magyarnál, mert tényleg nem rabja sem ideológiának, sem előítéleteknek, legalábbis ő így hívja azt, hogy semmiféle elvei nincsenek és mindig szolgai módon alkalmazkodik az adott helyzethez. Tőle mindenki azt hallja, amit hallani akar – meg a saját dicsekvését. Nem köti gúzsba a politikailag korrekt beszédmód. Ezzel semmiképpen sem vádolhatjuk.

„- Említene néhány példát?

- Tárgyaltunk az európai biztonságról. Szóba került, hogy világszerte, így Európában is a kereszténység támadás alatt van, és ezt ki kell mondani. Trump elnök megköszönte az üldözött keresztényeknek nyújtott segítséget. Mi nem nemzetközi segélyszervezeteket támogatunk, hanem közvetlenül keresztény közösségeket. Beszámoltam arról is, hogy legutóbb 14 libanoni keresztény templomot újítottunk fel, és 19 áll felújítás alatt, és hogy ösztöndíjprogramot futtatunk keresztény családok gyerekeinek.”

Hát, ez egy kényes kérdés. Tekintve Trump érzelmeit Mexikó iránt, az ottani templomfelújításokat nem emlegette – bár mondjuk Mexikónak speciel nagyon sok baja van, elég, ha a bűnözésre, a drogkartellekre gondolunk, de érdemi keresztényüldözés nem mutatható ki arrafelé. Az megint más kérdés, hogy ezeknek a támogatásoknak a könyvelését még soha, senki sem látta: ezért aztán nagyon szépen lehet mondani, hogy mennyi pénzt kapnak direktben, mondjuk úgy, zsebbe az üldözöttek, hány templom újul meg, de a pénz útja követhetetlen. Már, ha van útja egyáltalán, ugyanis magukat a megújult templomokat éppúgy szintén senki sem látta, amint a 2013-14-ben befogadott állítólagos ezer kopt keresztény családot. Van egy olyan lehetőség is, hogy ezek a pénzek – mint még annyi más közfelháborodást keltő külföldi beruházás költségei – soha el nem hagyták Budapestet, csak a biztos államkincstárból átkerültek még sokkal biztosabb magánszámlákra.

De ne kukacoskodjunk, jön Orbán kedvenc témája!

„- A migráció kérdése szóba került?

- Részletesen tárgyaltunk a migráció jelentette veszélyről és arról, hogy Európa ma nem képes maradéktalanul szavatolni polgárai biztonságát. Ennek a folyamatnak álláspontom szerint egy oka van: a baloldal ma szavazókat importál Európa határain túlról, mert ettől várja saját politikai túlélését. Új jelenség, hogy újabban ehhez jobboldalinak tartott pártok szövetségét is megnyerik. Véleményem szerint ez ellentétes országaink érdekeivel, és olyan problémákat hoz be Európa életébe, aminek súlyos következményei lesznek. Vannak olyanok, akik ma egy ilyen perverz koalíciót szorgalmaznak Európában a május 26-ai választások után. Európai migránspárti nagykoalíció formálódik. A migráció veszélyeit mindketten azonosan ítéljük meg. Itt értékelik, hogy Magyarország képes volt megvédeni a határait. A magyar kerítés olyan sikeres, hogy az Washingtonból is látszik.”

(Fotó: Népszava)

A Kínai Nagy Fal meg a világűrből. Kár, hogy egyik állítás sem igaz. Eléggé lapos kéne legyen a Föld, hogy Washingtonból látni lehessen egy pár méter magas drótakadályt: de hát lapos is, nem? Szó nincs arról, hogy a menekültek szavazhatnának Európában, Európában csak az uniós polgárok szavazhatnak, az orbáni logika már itt megcsúszik, mint kopott kuplung az öreg IFA-ban: az uniós polgárság megszerzése meg nem megy egyik pillanatról a másikra, de mindegy, így sikerült Orbánnak kampánykérdéssé tennie a kedvenc vesszőparipáját. Persze, hogy kedvence: másra nem tud hivatkozni, igaz, hogy ez sem érv, de ehhez legalább ragaszkodik. Az utolsó mondat viszont mindenképpen szállóige és mém lesz, már látom az összeeszkábált őrtornyokon a feliratot „Látszom Washingtonból”.

„- Szóba kerültek gazdasági kérdések?

- A magyar gazdasági modellről itt is hallottak. Részletesen beszéltünk az adó- és államadósság-csökkentő politikáról és a családtámogatási rendszerről és arról, hogy mi workfare state-et építünk és nem welfare state-et. Az utóbbi segélyekre épül, az előbbiben pedig a gyarapodás feltétele a tisztességgel végzett munka. Ez már néhány év alatt sikereket hoz. Csökkenő munkanélküliséget, növekvő foglalkoztatottságot. Trump elnök arról tájékoztatott, hogy 160 millióan dolgoznak az Egyesült Államokban, ami rekordnak számít. De nekünk is van mire büszkének lennünk, hiszen a rendszerváltoztatás óta soha ennyien, közel 5 millióan dolgoznak Magyarországon.”

Elképzelem a párbeszédet:

És itt, a legvégén következik a lényeg, vagyis az, amiért ezt a sok szamárságot végigolvastuk. Az, hogy mi a jófenében állapodtak meg?

„- Konkrét megállapodásokat is kötöttek?

- Nekünk az energiabiztonság kulcskérdés. Kértem az elnök urat, hogy minél hamarabb induljon meg az amerikai energetikai cég, az Exxon által elnyert fekete-tengeri gázkitermelés, mert ez kulcsfontosságú a magyar gázellátás diverzifikálása szempontjából. Fontos pontja volt a megbeszélésnek a közép-hatótávolságú légvédelmi eszközök beszerzése, ami elengedhetetlen a kritikus infrastruktúra védelme szempontjából. Emellett folytatjuk a nemzetközi NATO-missziókban való részvételt.”

Vagyis semmi újban, ám valószínű, hogy nem vadászgépeket fogunk venni, hanem légvédelmi rakétarendszert. A fekete-tengeri gázkitermelést nem kellett sürgesse Orbán, az megy magától is, viszont Trump sürgethette Orbánt, ugyanis a gázüzlet fő akadálya az, hogy a magyar partner ragaszkodik ahhoz, miszerint a mi területünkön legyen a fő elosztóközpont és ez senki másnak nem tetszik.

Szóval most megtudhattuk szép bőbeszédűen, férfias szűkszavúsággal – mert a magyar miniszterelnöknek a tettei beszélnek, nem kenyere a szó! - hogy mit kéne hinnünk az ő világrengető tárgyalásairól. Hát, ha tényleg csak ő beszélt volna – hiszen arról szót sem szól, Trump miket válaszolt – és valóban ezeket mondta volna, az a vérmes POTUS ugyan hadat lehet, hogy még nem üzen, de készülhetnénk egy izmos kereskedelmi embargóra. Nyugalom: ez a beszélgetés csak a kormánymédiában zajlott így.

A végére hagytam azt, mivel búcsúztak Orbán Viktor szerint.

„Keep in touch” (Maradjunk kapcsolatban).

Meg is nézném magamnak azt a politikust, aki el tud tűnni az Egyesült Államok elől ezen a bolygón...

Szele Tamás