Nagyot mozdult tegnap Európa, kétszer is, csoda, hogy a föld nem rengett, kérem – ebből következően van egy rossz hírem, meg egy jó, melyiket mondjam először? Magyarok vagyunk, tehát a rosszat mondom, alkati pesszimizmusunknak megfelelően: Őfelsége II. Erzsébet királynő jóváhagyta Boris Johnson miniszterelnök arra vonatkozó kérését, hogy függesszék fel a brit parlament jelenlegi ülésszakát.
Ez annyira rossz hír, hogy még a magyar kormánysajtó sem volt képes ünnepelni, pedig mindent megtettek ennek érdekében, de hát ami lehetetlen, az lehetetlen. Dióhéjban arról van ugyanis szó, hogy habár 2016-ban megszavazták (nagyon kis többséggel) azon a referendumon a britek az Egyesült Királyság kilépését az Európai Unióból, igaz, már a szavazás másnapján úgy fogta a fejét a legtöbb lelkes brexiteer, mint angol legénybúcsúztató a Kazinczy utcában reggel, és ugyanazt kérdezték: „Úristen, mit műveltünk tegnap?” - de hát másnap már késő volt, akkor már csak a fejfájást, émelygést és a következményeket lehet élvezni. Cameron miniszterelnök azonnal lemondott, őt követte Theresa May, akinek tiszte lett volna levezényelni a Brexitet – csak hát az nem egy egyszerű eljárás, ugyanis még a kezdeti tárgyalások idején egy magánszemély bírósági keresete nyomán ítélet mondta ki, miszerint a brit kormány köteles a Parlamenttel jóváhagyatni az összes, Brexittel kapcsolatos megállapodást.
Itt volt a baj: ugyanis a Parlament – érthető okokból – úgy gondolkodott, hogy az Egyesült Királyság lépjen ugyan ki az Európai Unióból, azonban ennek ne legyenek kellemetlen következményei. Például a vámunióban azért maradjon benne, esetleg fogadjon is el támogatásokat, persze anélkül, hogy egy pennyt is befizetne, szóval a szűz prostituált klasszikus álláspontjára helyezkedtek – egyszerre akartak koitálni is, de érintetlennek megmaradni is. Ennek lehetetlen mivoltát mindannyiunk kamaszkora bizonyítja, és nekik is hasonlóak lehetnek a tapasztalataik, ám mégis kötötték az ebet a karóhoz, kivéve természetesen a tory párt legbrexitrajongóbb szárnyát, mely a minden áron való kilépést szorgalmazta. Theresa May lehetetlen feladatot kapott: amelyik megegyezés jó lett volna az Uniónak, az nem volt jó Londonnak, amit nem szavaztak le Brüsszelben, leszavazták az Alsóházban. Le is mondott becsülettel.
A helyére kerülő Boris Johnson viszont a „do or die”, „tedd meg, vagy pusztulj” jelszóval lendült neki a feladatnak. Igen rövid idő alatt rájött, hogy 1. a hard vagy no-deal Brexit nagyon káros következményekkel fog járni, aminek az Egyesült Királyság alattvalói a legkevésbé sem fognak örvendeni, 2. azonban míg a Parlament és főleg az Alsóház ülésezik, nem tud ő keresztülvinni semmiféle brexitmegállapodást, ahogy Theresa Maynek sem sikerült.
Sto gyélaty, mi a teendő?
Ha a Parlament az akadály, a Parlamentet ki kell kapcsolni.
Ki állíthatja le a brit Parlament működését, mármint a Mindenhatón kívül?
Egy ilyen személy létezik, és ez a mindenkori uralkodó.
A királynő ugyanis a brit felfogás alapján Isten kegyelméből uralkodik, ám nem kormányoz. Ellenben a Parlament alsó- és felsőháza a Királynő kegyelméből kormányozhat, de nem uralkodhat. A Királynőnek bármikor jogában áll megvonni a bizalmat egy kormánytól vagy egy kormánytagot megfosztani hivatalától, sőt, akár a Parlament működését felfüggeszteni, mi több, a testületet feloszlatni is.
Nosza hát, tegnap délelőtt Boris Johnson miniszterelnök a kormánya nevében a parlamenti ülésszak lezárására és a parlament öthetes szünetére kérte fel a királynőt.
A királynő pedig – miért, miért nem – jóváhagyta ezt. Tartsuk szem előtt, hogy bármiképp is döntött volna, mindenképp felrúgja a hagyományokat: itt már csak az volt a kérdés, kivel romoljon meg a Korona viszonya, a Parlamenttel vagy a kormánnyal?
Nos, a döntés megszületett, a királynő felfüggesztette a Parlament működését. A felfüggesztés a határozat szerint legkorábban szeptember 9-én, legkésőbb szeptember 12-én történhet meg, határideje pedig október 14-e. A felfüggesztés lejárta után pedig alig három napjuk volna a képviselőknek, hogy az október közepi EU-csúcs előtt összeállítsanak valamiféle megállapodás-tervezetet a Brexitről, ami abszurdum, ennyi idő semmire sem elég.
Hát nincs más megoldás?
De, lenne.
Ahhoz az kéne, hogy most, azonnal nyújtson be a Parlament döntő többsége egy bizalmatlansági indítványt a Johnson-kormány ellen – erre a nyári szünetet követően szeptember 3-tól egy hétig van lehetőség – és az el is jut a szavazásig legkésőbb szeptember tizedikéig. Akkor bukhat a kormány, ámde Johnsonnak erre is van gyógyszere. Az nyilatkozta, ez esetben a kormány azonnal, magától lemond, és kiírják az előrehozott választásokat – november elsejére. Addig pedig ügyvezető kormányként intézik a teendőket.
A Brexit határideje viszont október 31...
Mintha csak a Sherlock Holmes-történetekből ismert zseniális gonosztevő, Moriarty professzor járna most Londonban, „a bűn Napóleonja”, csak épp Boris Johnsonnak szólíttatja magát.
A kialakult helyzet óriási felháborodást keltett. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök felszólította a Parlament tagjait, hogy még jövő héten gyűljenek egybe és cselekedjenek, hátha sikerül megállítani Johnson pokoli tervét – de Skócia már készül a függetlenségéről szóló népszavazásra.
Az éjszaka folyamán 1,177,062 brit állampolgár írta alá a petíciót, mely szó szerint azt követeli, hogy:
„A parlamentet nem szabad elnapolni vagy feloszlatni, míg megfelelő mértékben meg nem hosszabbították az 50. cikkely időtartamát vagy az Egyesült Királyság vissza nem vonta kilépési szándékát az Európai Unióból”
Ulster némán forrong, Walesben is erősödnek a szeparatista hangok – Johnson terve beválhat ugyan, de ha sikerrel jár és kilép az Egyesült Királyság október 31-én az Unióból, esztendőre rá már csak Angol Királyság lesz a neve, mert minden lesz, csak nem egyesült.
No, de azzal kezdtem, hogy van jó hírem is. Mert ez az előbbi nem volt a legkellemesebb.
Van bizony, habár indirekte ennek is van köze a Brexithez. Arról van ugyanis szó, hogy míg Britanniában közeleg a kormányválság, Romániában meg is érkezett, Itáliában – elmarad.
Messer Salvini rossz lóra tett, dupla vagy semmire játszott és vesztett – épp, mint Cameron brit miniszterelnök annak idején a Brexittel, aki annyira biztos volt benne, hogy épelméjű polgár nem szavazza meg ezt a sületlenséget, hogy kiírta a népszavazást róla. Cameron erősen túlbecsülte a választók szellemi képességeit, le is vonta a konzekvenciákat és a népszavazás másnapján lemondott – most pedig Salviniből vált olasz Cameron, ő focizta ki magát a hatalomból.
No, ez hogy sikerült neki, pont neki, aki az európai illiberalizmus vezérének hitte magát? Populista úton, kérem. Salvini jobboldali Legája ugyanis koalíciósan kormányzott a szintén nem túl baloldali Öt Csillag mozgalommal, de ez Salvininek nem volt elég. Hiszen nem is ő volt a kormányfő, hanem Giuseppe Conte. Ez tűrhetetlen, így hogyan lesz Salviniből Duce? Mint a jelek mutatják, sehogyan, de odáig el is kellett jutni. Először is elhitte a tulajdon népszerűségéről szóló statisztikákat, melyeket ő maga rendelt meg – ez már bizonyos szellemi állapot jele, melyet inkább nem részleteznék. Aztán ennek a népszerűségnek a biztos tudatában szakított az Öt Csillaggal.
Az Öt Csillag ugyanis az olasz felsőházban benyújtott volt egy indítványt, amely a környezetvédelem és a húszmilliárd eurósra becsült költségek miatt leállította volna a Torino-Lyon közötti nagy sebességű, részben az Alpok hegyeibe fúrandó vasútvonal építését, amelyet a Liga támogatott. No, ez volt az az „összeegyeztethetetlen ellentét”, amit már Salvini sem tűrhetett galambepével: bejelentette, hogy „megszűnt a többség”, új választásra van szükség.
És tegnap este kiderült, hogy nincs szükség új választásokra: ugyanis megtörtént a lehetetlen, koalíciót alkotott a jobboldali Öt Csillag Mozgalom és a balközép Demokrata Párt, az új kormányt továbbra is Giuseppe Conte vezeti – Salvini pedig, aki tegnap még kétharmadról álmodott és Ducénak képzelte magát, ott maradt, hoppon, illetve két szék közt a pad alatt, át kell üljön az ellenzék soraiba. Természetesen most fortyog, átkozódik – de nincs más választása, el kell fogadnia a kialakult helyzetet. Hiszen pont ő készült alkotmányos eszközökkel elkövetett hatalomszerzésre, most bizony el kell fogadnia, hogy más is él ugyanezekkel.
Egyszóval: ezt a kunsztstiklit elbukta.
El, mint Cameron a magáét: ha ellenkező előjellel is.
Volt egy rossz hírünk Európából és volt egy jó – remélem, a jövőben több lesz a jó hír, mint a rossz.
Bár azt én sem értem, a jövőben mitől jönnének jó hírek.
Maximum reménykedem bennük.
Szele Tamás