Forgókínpad

A háborgó tengerész

2020. január 28. - Szele Tamás

Avagy Wilbour Theodor fregattkapitány, más néven Piszkos Fred. Szóval, jelentem, sikerült megfejtenem, mi az egyetlen dolog, amihez G. Fodor Gábor nem ért, mert különben olyan sokoldalú, mint egy tetrakontaoktaéder, legalább negyvennyolc oldala, hetven éle, huszonhat sarka van, szóval minden helyzetre felkészült, ami a magyar politikában előfordulhat.

piszkos_fred_1.png

Azonban egy dologhoz mégsem ért, mint az a Magyar Nemzetnek adott nagyinterjújából kiderül. Nem olvasott Rejtőt.

Ez azért elég nagy bűn, ha törvény nincs is rá, de ha már nem olvasta, bölcsebben tenné, ha nem is idézné. Maga az írás a sokat mondó

A kormánypártok a háborgó tengeren is tudják tartani az irányt”

amiből világosan megérthetjük, hogy ha a kormánypártok háborgó tengeren képesek irányt tartani, akkor ők G. Fodorral az élen háborgó tengerészek, sőt, G. Fodor bevallottan Piszkos Fred, de erről majd később. Egyelőre lássuk, miről szól a beszélgetés, mire tanít minket G. mester?

A beszélgetés a világ minden dolgáról szól és némely egyebekről szokás szerint, mert kormánypárti mindenhezértő ennél kisebb témával be nem éri. Az igaz, hogy vannak ellenzéki és független mindenhezértők is, de annyi mindenhez ők nem bírnak érteni – ha lehet a mindent fokozni – mint emberünk vagy inkább hősünk. Ő, kérem, félkézzel megoldja az összes gondot, tekintete áthatol téren és időn, majd elkezdi kavarni a málnaszőrt.

Ez látszik frappáns válaszából is, amelyet rögtön az első kérdésre adott – a fiatalok „megszólítását” firtatta a riporter a kormánypártok részéről.

A fiatalok megszólítása valamennyi klasszikus politikai tömegpártnak kihívás, mivel életkori sajátosságok okán impulzívak és lázadók. Az a kérdés, hogy kormányzati pozícióból lehet-e, érdemes-e impulzusvezérelt politikát folytatni? Ez ugyanis azzal járna, hogy „rángatni kell a kormányt”, miközben a fiatalok maguktól is változnak: egy idő után már nem lesznek fiatalok, és akkor már nem impulzusorientált politikára vágynak, hanem stabilitásra.”

Hát, ez már Zen. Ez maga a Kapujanincs Átjáró, az egy tenyér, ha csattan. Mert lássuk csak. A fiatalok nem értenek egyet a kormány politikájával, tehát aki nem ért egyet a kormány politikájával, az lehet fiatal is. Azonban a bölcs nem szólongatja ezeket az impulzív fiatalokat, hanem leül és teázva megvárja, míg már nem lesznek fiatalok, ugyanis az egy múló állapot, és lám, mikor már öregek lesznek, kormánypártiak is lesznek. Miért lesznek kormánypártiak? Azért, mert már nem lesznek fiatalok, Kolumbusz tojása. De most még azonban fiatalok, mert még nem telt el elég idő, mint olyan, ezért:

Politikai tétté lesz, hogy ki milyen hatásfokkal tudja a fiatalokat a politikai piacra bevinni. Megítélésem szerint ebben a küzdelemben a baloldal előrébb jár, már csak a Facebook hatalmi-politikai természetéből eredően is.”

Ez azonban csupán Májá, a Káprázat, mely elenyészik harminc-negyvenezer újjászületés után, ha szorgosan meditálunk (hogyan kell szorgosan meditálni? Olyan lehet, mint a jógaverseny... pedig olyan is van) és a végén majd a Mennydörgő Hang Kolostorában minden ilyen illúzió fontosságát veszti. Csak addig kell kibírni, kérem. De lássuk, mihez ért még G. Fodor?

Az álhíroldalak kapcsán érdemes kiemelni: ennek a csatatérnek az egyik – ha nem a meghatározó – vonása a nagy zaj. Ha vetünk egy pillantást az amerikai elnökválasztási kampányra, azt láthatjuk, hogy valóságos zajmenedzsment zajlik. Az embereket elöntik információkkal, impulzusokat adnak nekik. A sok impulzus miatt pedig egyre feljebb tolódik az ingerküszöb. Ráadásul az online világnak az a természete, hogy számtalan megszólaló van, nincsenek kitüntetett beszélők, a tekintély eltűnik.”

Az álhíroldalakhoz – be kell ismernem – tényleg ért, ugyanis a 888 tartalmának például maximum a fele állná ki a legenyhébb hitelesség-ellenőrzést is, bár becsületesen meg kell mondanunk, ez azért van, mert többnyire szó szerint veszik át a híreket vagy az MTI-ből, vagy egyes kitüntetett laptársaiktól, jelesül az Origótól, akkora az átjárás a két lap között, hogy a huzat időnként átviszi egyik főszerkesztőt a másikba és a másikat az egyikbe, észre sem veszik már, mikor melyikbe írnak. Az olvasó se nagyon: és hát forráskritika nélkül bizony sok szamárság átcsúszhat, a kritika meg tilos nekik egymással szemben. Az roppant érdekes, hogy az álhír-sajtó fő tulajdonságának G. Fodor a lármát, a zajt tartja: nekem inkább az tűnt fel, hogy az álhír-lapok, oldalak, hogy úgy mondjam, hazudnak. A lárma, a zaj a bulvárlapoknak is sajátja, csak azoknál nem feltétel, miszerint hazudni kötelező, álhíreséknél igen. Azért látunk hasonlóságot a kettő között, mert a hírhamisítók átvették a bulvársajtó eszközeit a nagyobb forgalom érdekében – de a valódi bulvársajtó nem hazudik, az csak túloz, az álhírlap hazudik, mint a vízfolyás. Ez az apró részlet elkerülte a főszerkesztő figyelmét. Aki azonban szofistának sem utolsó.

A zöldkérdés azért bonyolult, mert ez egyfelől egy baloldali kitaláció, másfelől a kitalációtól függetlenül létező probléma.”

Ez mutatja, hogy egy delphoi jósnő, egy Pythia lelke született újjá hősünk testében, ha ugyan nem magával az eleai Zénonnal, a paradoxonok atyjával van dolgunk. Mert akkor kitaláció, de probléma, ha azonban létező probléma, akkor az vele a gond, hogy kitalálták és így lett probléma, de ha kitalálták, nem probléma, mert nem létezik, de akkor mitől létezik mégis?

Mielőtt megőrülünk, megadom a választ: az a baj, hogy nincs válasz, nincs kanál, mint a Mátrixban. A kormány maga sem tudja, mihez kezdjen a környezetvédelemmel, se kiköpni, se lenyelni nem tudja, az uniós választási kampány idején még „a liberálisok trójai falova” volt számukra, aztán mikor belátták, hogy mégis egy létező gondról lehet szó (bár őket a gond által kiváltott tömegmozgalom érdekli jobban), akkor nekiálltak időnként és a maguk módján környezetet védeni. Ez az ősi szalámitaktika: egy mozgalomból szeleteljük le, tegyük magunkévá azt, aki hagyja, a maradékát semmisítsük meg, és lám, már mi is vagyunk a vezetői. Ezt teszi most például Varga Judit igazságügy-miniszter, aki az európai ügyekkel foglalkozó Politicóban tegnap véleménycikket közölt a tárgyról. Sajnos, nem egyeztetett előtte G. Fodorral, az meg nem olvasta magától, így történhetett meg, hogy homályos választ adott, holott... Holott Varga Judit írása világosan megmondja:

Eljött a keresztény-konzervatív zöld politika ideje, Európának olyan klímapolitikát kell folytatnia, ami nem a legszegényebb országokra terheli a klímasemleges gazdasági átállás költségeit.”

Magyarul: leszünk mi zöldek is, ha fizetitek, különben nem. G. Fodor viszont nem tudhatta, most éppen mi a hivatalos álláspont a környezetvédelemmel kapcsolatban, így a válasza valami olyasmi lett, mint a híres „A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.”, ízlés szerint lehet kirakni a vesszőket, és aszerint értelmezni. Hogy aztán ezzel szemben milyen lesz az a bizonyos keresztény-konzervatív zöld politika, azt egyelőre nem tudjuk, mert olyant még senki sem látott, de le merem fogadni, hogy tulipántos és sújtásos, sallangos és díszes, csak hétköznapi viseletnek nem alkalmatos.

És akkor most érünk – elemzésünk a teljesség igénye nélkül készült – Rejtőhöz. Az utolsó kérdésben ugyanis a sokoldalúságáról faggatják a polihisztort.

Komolyra fordítva a szót: megint csak a tekintélykérdésnél tartunk, meg kell mondani, ki beszél és milyen alapon, hogy a szavainak legalább időleges tekintélye legyen. Nemrég hallottam, hogy azt beszélik rólam, én vagyok a jobboldal Piszkos Fredje. Ezt a magam részéről elismerésnek veszem. Kétségtelenül nehezen összeférhető alak vagyok, mégis, ha nevetek, fülig ér a szám.”

Hát igen, ha ugyanis nem tekintélyalapon, hanem a szellemi teljesítményt figyelembe véve értékelnénk az urat, aki kétségtelenül kalandos ám sohasem küzdelmes vagy nélkülöző életútja során minden volt már és időnként annál több is, akkor neki nem a szellemi focipályán volna a helye, hanem a kispadon, és ott sem ő volna az első tartalék. Azt sem volt képes felmérni, hogy Magyarországon Rejtőt rosszul idézni nagyobb bűn, mint nem ismerni.

Ugyanis nem Piszkos Frednek ért fülig a szája, ha nevetett. Illetve, lehet, hogy neki is, azonban a nevét Fülig Jimmy kapta erről a tulajdonságáról.

Ezt a két utolsó mondatot kár volt kiejtenie a száján. Az interjú többi részéről ugyanis még lehet vitatkozni, de erről nem. Ez bizonyított tény. Különben pedig G. Fodort azért nevezik „a jobboldal Piszkos Fredjének”, mert ha ő egyszer elkezd valakit szeretni és támogatni, az illetőnek annyi is, mindenki más elfordul tőle. De ezt kínos lenne bevallani, ahogy azt is, hogy a nagy műveltségű úriember vagy nem is olvasta Rejtőt, vagy ha igen, nem emlékszik rá.

Viszont egyvalamiben mégis hasonlít Fülig Jimmyre, ne tagadjuk meg tőle a párhuzamot.

Az íráskészsége például egészen az övére hajaz.

Lehet, hogy G. Fodor is egy szállásmestertől tanult írni?

Mint tudjuk, szállásmesterben ritka az okos.

 

Szele Tamás