Forgókínpad

Forgókínpad

A KESMA kódja

2020. március 01. - Szele Tamás

Tartozom egy vallomással: vonzanak a megoldhatatlan feladatok. Munkanélküli periódusaimban régebben a Rohonci-kódexet fejtegettem, mint egy Baross téri Champollion, csak nem sokra jutottam vele – pontosabban annyira, amennyire mindenki más, aki nekilátott, miszerint az eleje evangélium, a vége egy leltár lehet, a kettő között meg csak a jó Isten tudja, mi van.

De fejtegettem én akkor a Voynich-kéziratot is, hasonló eredménnyel, pedig azt évente meg szokás fejteni, persze mindig másképp. Csakhogy ezek kezdőnek, amatőrnek való feladatok. Kis enigmák, kuriózumok. A Nagy, Megfejtésre Váró Misztérium az, hogy mit akar a kormánysajtó? Mit jelent?

Vagy legalább arra rájöhetnénk, hogyan kell olvasni! 

Hát hogyan, mondaná a lelkes és hazafias olvasó, magyarul, csak az a valódi magyar sajtó, a többi mind idegen szívű, a drága, édes anyanyelvet sem ismerik a munkatársak a független lapoknál (melyek kormánypárti meghatározás szerint nem is léteznek). A magyar történelemről nem is szólva, az ellen be vannak oltva ezek a diplomás liberálisok.

Itt csak az a baj, hogy a kormánysajtónak pont magyarul nincs semmi értelme. Kódolva kell legyen. Ma reggel körbenéztem a KESMA díszes virányai között, és esküszöm, Bletchley Parkban éreztem magamat, a kriptográfusok legendás Camelotjában. Ha már történelem, kezdjük a história legújabb eredményeivel a 888-ból:

Törökország újra Európára szabadította a fekete sereget, csak ezúttal nem saját janicsárjait, hanem a náluk állomásozó afrikai migránsokat küldte.”

Ez azért benne van az írás leadjében (felvezetőjében) is, hogy senki figyelmét el ne kerülhesse. Törökország? A Fekete Sereget? És Mátyás király közben mit művel? Tud arról, hogy a serege török zsoldba állt, vagy lehet, ő maga is turbánt öltött? A névtelen szerző vagy nem járt még óvodába sem – mert már ott mesélnek Mátyásról és a Fekete Seregről – vagy ez egy kód, mint a Times apróhirdetései a második világháború alatt, amikor feladtak egy olyan szöveget, hogy „a nagypapa hármasikreket szült az esernyőnek, de a tajtékpipa jól van” és ez azt jelentette, hogy a francia ellenállók délután három óra tizenkét perckor robbantsák fel a vasúti hidat Arles mellett, de nem előbb és nem később. Azt ugyanis fel sem merném tételezni a nemzeti gondolat nemzeti sajtómunkásairól, hogy lövésük sincs a magyar történelemről.

Ugyancsak a 888-ban, ugyancsak tegnap olvashattuk – nagy számuk volt nekik a tegnapi, legenda lesz még belőle – miszerint:

Köszi Index, hogy nincs több liszt a boltban!”

Írta Fodor-Horváth Zsófia verse. Jó, kisprózája, de annyi benne a líra, hogy megszakad a honfikebel.

Pár nap alatt sikerült akkora pánikhangulatot keltenie az Index-Hvg-24.hu függetlenobjektív háromszögnek, hogy csak kifosztott polcok és tömegnyomor elérhető a frissensült parasztkenyér helyett.”

Tetszik érteni: azzal keltették a hangulatot, hogy be mertek számolni a koronavírus-járványról. Beszámolt ugyan a 888 is, de az nem keltett pánikhangulatot, mert csak. Itt egy freudi elfojtás érhetünk tetten a finom tollú szerző lelkében: úgy gondolja, hogy csak ők írhassanak mindenről és bármiről, az összes többieknek legyen kuss. És ha csak ennyi volna a baj... de gondok dúlják nemzetünk kebelét. Képet tár elénk a tollforgató, oly siralmas képet, hogy én menten elfakadtam zokogva. A képaláírás nem hagy kétségeket:

888_vodka2.jpg

Vodkából már csak pár darab maradt.”

Sőt, a szövegben is kitér a vodkátlanság égre kiáltó állapotára:

A Váci úti Sparba pedig már felesleges menni lisztért, konzervért vagy éppen vodkáért (ez mondjuk legalább fertőtlenít), ugyanis elfogyott.”

Hát, a vodka tényleg fertőtlenít, de ennyi erővel lehetne hiányolni a sebbenzint vagy a jódot is. Nincs liszt, nincs konzerv, nincs krumpli, nincs vodka: te tetted ezt, Index! És ha lenne is egyik vagy másik, fájdalom, vannak irreverzibilis vegytani folyamatok, például krumpliból tudunk vodkát készíteni, amennyiben az új NAT alapján tanultuk a kémiát, de vodkából krumplit még a Takaró Mihály sem tud főzni. Esetleg a Raffay megpróbálhatná, neki sok minden sikerült már az életben.

Akkor egyelőre vegytanból elégtelen, történelemből elégtelen, következzen a hittan. Abból csak nem tudnak megbukni?

Dehogynem. Ráadásul egyenesen a Tízparancsolatot sikerült megsértenie az Origónak. Tették pedig ezt Szilvásy László piarista tartományfőnök nevével visszaélve. Történt ugyanis, hogy a NAT ellen tiltakoztak némely egyházi iskolák és tanerők is. Erről az Origo úgy számolt be, hogy:

Megtévesztő állásfoglalást köröztetnek egyházi iskolákban

Címében és tartalmában is megtévesztő állásfoglalást juttattak el több egyházi iskolába az oktatás helyzetével kapcsolatban. (…) Szilvásy László, a magyar piaristák tartományfőnöke a következőket közölte a téma kapcsán: „A terjesztett levél tanárok egy csoportjának a véleményét tükrözi, semmiképpen nem tekinthető semmilyen módon hivatalos állásfoglalásnak egyik egyházi intézményfenntartó részéről sem. Így természetesen nem a Piarista Rend Magyar Tartományának hivatalos állásfoglalása. A levelet egy véleménynek tekintem, semmi többnek” – fűzte hozzá.

Magyarán, Szilvásy megerősítette, hogy a levél tartalma még a piaristák álláspontját sem tükrözi.” (Origo)

Nagyon nagy kár, hogy a tartományfőnök olvas Origót. Mert ha nem olvasná, sosem derült volna ki a valóság, miszerint egy vak hangot nem nyilatkozott ő ennek a lapnak. Nyilatkozott ezzel szemben az Indexnek, éspedig a következőket:

Az idézőjelben szereplő nyilatkozatot soha nem tettem az Origo hírportálnak. Egyáltalán a témában semmilyen sajtóorgánumnak nem nyilatkoztam, és nem adtam közre semmilyen állásfoglalást a Piarista Rend Magyar Tartománya nevében. (A szöveg ugyanakkor tőlem származik, de az egy levélben, más kontextusban került leírásra egy konkrét személynek, aki nem újságíró.)”

Hogyan is írja a Tízparancsolat?

Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.”

Az Origónak most sikerült, és ha csak ennyiről lenne szó, akkor nagyon jó lenne, de ez több kettőnél. Ugyanis Szilvásy tartományfőnök valakinek, aki nem sajtómunkás viszont tényleg leírta ezeket a mondatokat, magánlevélben, márpedig ez esetben csak két forrásból ismerhette meg őket a kormánysajtó zászlóshajója: vagy a címzettől, aki ezek szerint levéltitkot sértett, mert kiadta a bizalmas levelezést a tartományfőnök engedélye és értesítése nélkül, vagy azoktól a szervektől kaptak másodpéldányt a levélből, amelyek eszerint már a piaristákat is figyelik. Ez utóbbi verzió a riasztóbb: azt még megértem, ha a szabadkőműveseket, édesvízi búvárokat vagy balkezes, zöld szemű fogtechnikusokat megfigyelik a mai Magyarországon, de már a piaristákat is?

A hamis tanúbizonyság tétele viszont mindenképpen megáll, mert Szilvásy nem nyilatkozott ennek a lapnak, sem másiknak, sem erről, sem másról, sem a világon semmiről.

Tessék mondani, mi ez?

Én nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ezek az írások azt jelentik, ami oda van írva. Nem jelenthetik: ennyire hülyék nem lehetnek. Ha azok, akkor egy pillanatig sem fogok csodálkozni, amennyiben Budapestet tűzeső emészti el: Szodoma és Gomorra esetében ennél jóval kevesebb is elég volt, hogy magukra idézzék a Mindenható pusztító haragját.

Nem, ez valami kód kell legyen, a kormánysajtó írásai valamilyen rendszer szerint, valamilyen nyelven kell jelentsenek valamit.

De nem magyarul.

Fel van adva a rejtvény.

Aki rájön, küldje be.

A sikeres beküldők között egy megfejtőt sorsolunk ki.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása