Ezt az írást kevesen fogják szeretni, de meg kell írnom akkor is. Kevesen, mert a politikai értékítélet útvesztéséről és a kétségbeesett megfelelési vágyról szól. Nem magyar esetet elemzünk, de nálunk is akadna bőven példa rá. Nos, lássuk, miért is kellett lemondania Stan Wischnowskinak, a The Philadelphia Inquirer Pulitzer-díjas főszerkesztőjének?

És miért kellett bocsánatot kérnie a The New York Timesnak? A magyar sajtó mindkét történetről egy MTI-hír alapján számol be, melyet – hm, hogy is fogalmazzak udvariasan – nem találok teljesnek, kielégítőnek, mivel magam is utánanéztem az eseményeknek, mégpedig a saját paraszti eszemre hallgatva. Hát, úgy is van meg nincs is úgy, ahogy az MTI írja. De hogy írja?

„USA-belpolitika-tüntetés-média
Amerikai tüntetések – Lemondásra kényszerült egy philadelphiai lap főszerkesztője egy főcím miatt

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2020. június 7., vasárnap (MTI) – Lemondásra kényszerült szombaton Stan Wischnowski, a Philadelphia Inquirer című amerikai lap főszerkesztője egy vitatott főcím miatt.

A főszerkesztő „Az épületek is számítanak” főcímet adta egy építészeti kritikának, amelynek a szerzője a többi között arról írt, hogy a részben a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) nevű mozgalom szervezte tüntetéseken megjelenő erőszakos elemek üzleteket gyújtottak fel és épületeket rongáltak meg, közöttük műemléképületeket is. A vitatott főcím összecsengett A fekete életek számítanak mozgalom elnevezésével, s a szerkesztőség afroamerikai munkatársai tiltakozni kezdtek.
A lapvezetés bocsánatot kért, a címet megváltoztatta, és a Pulitzer-díjas, 58 éves Wischnowskinak, aki egyben a lapkiadó alelnöke is, le kellett mondania mindkét posztjáról. Lisa Hughes, a kiadó elnök-vezérigazgatója a szerkesztőségnek írt emlékeztetőjében „sértőnek és nem megfelelőnek” minősítette a főcímet, s leszögezte, hogy a lapnak „diverzifikálnia kell” munkatársi gárdáját.
A philadelphiai lap bocsánatkérése a The New York Times bocsánatkérése után jelent meg. A The New York Times ugyanis szerdán közölte Tom Cotton arkansasi republikánus szenátor véleménycikkét, amelyben a politikus arról írt, hogy helyesnek tartja az erőszakkal szembeni rendőri fellépést. „A nemzetnek helyre kell állítania a rendet” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a hadsereg erre készen áll. A lap a cikk megjelenése után össztűz alá került, s szintén bocsánatot kért. „Téves szerkesztői döntésnek” minősítette Tom Cotton cikkének megjelentetését.” (MTI)

Ebből dolgozott a honi sajtó, ki-ki tulajdon szája íze szerint, a 888 természetesen azt a címet adta, miszerint:

„Fejek hullanak Amerikában azért, ha valaki nem ért egyet a tüntetőkkel”

és még hozzátett egy mondatot felvezetésnek:

„Elképesztő, hogy a liberális véleményterrornak köszönhetően bocsánatkérésre, vagy akár lemondásra kényszerítik a másképp gondolkodókat.”

amitől nekem végképp kinyílt a bicska a zsebemben, hiszen akár egy nappal korábban is még „liberális véleményterroristának” nevezték volna Wischnowskit írásai alapján, szóval bűzlik ez a hirtelen szimpátia. Meg kell magyarázni a dolgokat, mielőtt mindenki félreérti őket – de vegyük előbb a második ügyet, a Tom Cottonét, mert az egyszerűbb.

Azt sem kellett volna okvetlenül megtámadni, ugyanis nem a lap álláspontját, véleményét tükrözte, hanem Cotton szenátorét, aki republikánus és sarkosak a nézetei: a lap csak megmutatta: „Lám, ilyen legény ez a Tom Cotton, ő maga mondja el a véleményét, így mutatkozik be.” Ha bűn bemutatni a hibát, a rosszat, akkor bizony lőttek a tényfeltáró újságírásnak is, de többet nem szabad interjút készíteni egyetlen negatív politikai szereplővel sem. Nem nevezném a közlést „téves szerkesztői döntésnek”, azonban én odatettem volna egy sort bevezetőként: „Szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet interjúalanyaink véleményével”. És hát igaz: a militarista repblikánus Cotton nyilván egészen mást ért „rendcsináláson”, mint a demokrata Biden vagy bárki. De azt bemutatni, hogy mit ért ez alatt: nem bűn, nem is hiba, míg csak bemutatjuk és nem állunk mellé.

Hír ez is, még ha rossz hír is.

Akkor most térjünk rá a philadelphiai esetre. Kis keresgéléssel megkerült a vitatott írás, június másodikán jelent meg, és nem Stan Wischnowski írta, hanem a lap építészeti szakértője, kritikusa, Inga Saffron. Itt is van, meg lehet nézni.

Művészet volt különben előkeríteni, ugyanis maga a lap már levette, csak kép formájában volt elérhető, és helyette ennek az írásnak egy nappal korábbra, június elsejére datált változata olvasható más címmel, erősen meghúzva – pedig ép ésszel nem nagyon találna benne az ember húznivalót.

Tekintsünk pár mondatot belőle, hevenyészett fordításban, hogy lássuk, tényleg rasszista írással van-e dolgunk, avagy sem?

„Számít az épületek pusztulása, mikor fekete amerikaiakat gyilkolnak arcátlanul a rendőrök és az önjelölt rendészek?”

„A harag teljesen jogos. A fekete emberek rendszeres elnyomás áldozatai voltak Amerikában négyszáz éven át, és a mai videotechnika, valamint a közösségi oldalak mostanra tették lehetetlenné annak tagadását, mennyire rossz valójában a helyzet máig.”

„Az, hogy „Az emberek fontosabbak a tulajdonnál” csodás jelszó, ám a gyakorlatban az amerikai elővárosok épületeinek elpusztítása mérhetetlenül káros a települések jövőjére nézve.”

„Megdöbbenthet és összetörheti szívünket országunk halálos rasszizmusa, de akkor is megrázó, hogy a belvárosi pusztítás milyen súlyos károkat okozna Philadelphiának. A rasszizmus erős alapokra épül. Néhány építmény megsemmisítése pillanatnyi kielégülést nyújthat, ám semmi esetre sem távolítja el ezeket az alapokat. Csak gyengítheti városunkat.”

Tegyük hozzá: valóban voltak gyújtogatások és fosztogatások is, bár a belvárosban még nem esett kár, ne is essen. Mindazonáltal: rasszista írás ez? Nem. Azt mondja, röviden összefoglalva:

„Tiltakozzatok, veletek vagyunk, akár az utcán is, teljes mellszélességgel, igazatok van – de ne gyújtogassatok!”

És valóban, a tiltakozások résztvevőinek elenyészően kis része követ el ilyesmiket. Mindenképpen, tíz százalék alatt marad az arányuk. Azt sem mondhatni, hogy minden tiltakozó fekete volna, mert jó felük nem az, és azt sem, hogy alapvetően és csakis faji kérdésről lenne szó: ezerféle elégedetlenség tört felszínre most.

Van hiba az írással kapcsolatban?

Van bizony, mégis: annyi, hogy a szerkesztő adta a címet, és nem a szerző. Ha elfogadom, hogy a most elsejére datált írás volt az eredeti, annak hosszú címe volt, a főszerkesztő úgy találhatta, szalagcímnek nem alkalmas, így átírta egyszerűen arra, hogy „Az épületek is számítanak” (Buildings Matter, Too), ami rímel a mostani mozgalom egyik szervezetének nevére: Black Lives Matter.

De miért olyan nagyon fontosak Philadelphiának az épületek? Nem tudnak mást felhúzni, ha valami leég? Túl azon, hogy minek égne le, minek gyújtogatni?

Az a helyzet, hogy egyes esetekben nem. Nagyon is érthető, hogy Inga Saffron a belvárosban keletkező esetleges károk miatt fél: Philadelphia talán az Egyesült Államok legrégebbi nagyvárosa. A többiekben is gyönyörű épületek állnak (meg kevésbé szépek is), azonban történelmi műemlékek leginkább itt vannak. Hiszen Philadelphiában (és Bostonban) ringott az amerikai szabadság bölcsője, itt írták alá a Függetlenségi Nyilatkozatot, itt nevezték ki Washingtont a Kontinentális Hadsereg élére, itt van a Liberty Bell, a Szabadság Harangja, az Independence Hall, a Függetlenség Csarnoka, benne az Assembly Room, ahol megszületett maga az Egyesült Államok, de még a Rodin-múzeum is ebben a városban van! Persze, hogy féltik az amerikai szabadság legbecsesebb helyszíneit, emlékeit. És persze, hogy a tüntetők több, mint kilencven százaléka sem bántaná ezeket, a világ minden kincséért sem, de akkor is ott van az a pár százalék, aki mégis. Ha leég a Függetlenség Csarnoka, mit tesznek a helyébe? Egy feliratot, miszerint

„Itt született az Egyesült Államok a Szabadság jegyében, ám később felégettük az épületet, szintén a Szabadság jegyében”?

Tehát látjuk: van mit félteni ott, és az amerikai sajtó erősen lokális jellegű, ez egy helyi napilapban jelent meg, érthető a lokálpatriotizmus is. (Szeretnék én Magyarországon ekkora példányszámú helyi vagy akár országos napilapot, amit Pulitzer-díjas főszerkesztő vezet...) De miért kellett lemondania?

Első sorban azért, mert a lap egyes munkatársai tiltakoztak, és ha le nem mond Stan Wischnowski, meglehet, a következő tüntetés a mostani felpaprikázott légkörben már a szerkesztőség előtt lett volna. De baj akkor is ez a lemondás, nagy baj.

Ugyanis az odáig igaz, hogy valódi, nagyon komoly, reális sérelmek miatt zajlanak a tiltakozások. Bolond is, vak is, aki tagadja. Aki a sérelmek miatt tiltakozik, annak ebben az ügyben maximálisan igaza van, és jól teszi, ha felemeli a szavát. Azonban nem lesz automatikusan igaza ettől mindenben. Ha azt mondjuk:

„Igazam van, tehát tiltakozom”

az helyes állítás, de ha úgy mondjuk:

„Tiltakozom, tehát mindig és mindenben igazam van”

az bizony helytelen. Ez logikai hiba, tévedés, bár ha annyi ezresem volna, ahányszor a történelem folyamán elkövették, most sarokházat vennék, esetleg többet is. A lap nem kárhoztatta a tüntetőket, nem fordult ellenük, csak annyit kért: vigyázzanak az amerikai történelem még meglévő darabjaira, bár szerintem a legtöbben vigyáznak maguktól is. A baráti tanács, a jóindulatú figyelmeztetés nem támadás: bár azt hiába is magyarázom minálunk, ahol szintén fordítva gondolkodik minden politizáló polgár, mindegyik a pártja irányvonalát tekinti abszolút igazságnak. Holott úgy kéne vegyük, hogy nem az igazságot igazítjuk az irányvonalhoz, programhoz, hanem azt az igazsághoz, s minél közelebb kerül hozzá, annál jobb.

Amúgy a héten kétszer is védelmembe vettem két amerikai szobrot magam is: az egyik Tadeusz Kościuszkoé volt, a másik Robert E. Lee tábornoké: egyik sem érdemelte a sorsát. És nem fogok sem bocsánatot kérni, sem lemondani azért, mert egyesek – kevesek – azt hiszik, hogy szobrok és műemlékek károsodása nélkül nem lehet polgárjogi mozgalmat csinálni.

Szerintem ugyanis lehet, sőt, úgy is kéne. Még szembe sem fordulok ezekkel az emberekkel, mert lényegében véve igazuk van, csak a rombolást találom értelmetlennek, de az általánosítást a tiltakozókkal kapcsolatban legalább annyira értelmetlennek találom.

Emberek, azt mondom, ne garázdálkodjatok, mert semmi haszna vagy értelme.

És ezen nézetem mellett ki fogok tartani.

Szele Tamás