Elkészült. Sokat dolgoztam rajta, de végre elkészült az időgép és tegnap üzembe is helyeztem. Az igaz, hogy csak pár percig működött, aztán a terheléstől leégtek a szolenoid-tekercsek, egymás után pattantak szét a drága, nagy teljesítményű elektroncsövek (a nagy feszültség miatt a tirisztoros vezérlés szóba sem jöhetett), de – működött. Illetve...

Tudnunk kell, hogy ez elsőfajú időgép, mely nem teszi lehetővé tárgyak vagy emberek mozgatását térben és időben, ez csak képet és hangot képes közvetíteni, azt is csak egy irányban, tehát a beavatkozás a múlt, illetve a jövő eseményeibe lehetetlen és talán jól is van ez így. A készüléket első sorban a történelemtudomány művelői kedvéért építettem meg, bár nem tudom, mikorra sikerül újból működésbe hoznom: gyakorlatilag minden tönkrement benne, ami egyáltalán tönkremehetett, még a hozzá csatolt monitor is, amin az eseményeket figyeltem, az a szerencse, hogy megvan a felvétel a kísérletről.

De mit is sikerült megfigyelnem?

Épp azért, hogy ne terheljem túl a készüléket, egy évvel ezutánra állítottam be, 2021-re, egy véletlenszerű budapesti helyszínre – ez az Operaház igazgatói irodája lett, mint az első mondatok után rájöttem, és épp egy megbeszélés tanúja lehettem, ami jövő ilyenkor zajlik majd.

Akkor lássuk.

- Itt van nekünk ez az évad, ugye.

- Az itt van, direktor úr, mint minden évben.

- Mivel kezdünk?

- Mozarttal.

- Mozarttal? Igen, az előre tervezett Varázsfuvola... sokat gondolkodtam rajta. Azzal bajok vannak.

- Miféle bajok?

- Semmi megoldhatatlan, csak kicsit hozzá kell nyúlni. Így nem adhatjuk elő.

- De hát már benne van a tervben, készen állnak a díszletek, próbálják...

- Nyugalom, nem azt mondtam, hogy nem adjuk elő, azt mondtam, hogy így nem.

- De miért, mi a baj?

- Most a nemzeti kultúra korát éljük. Most a nemzetiek jönnek, mi ebben a nemzeti? Kozmopolita az egész mindenség, tán még szabadkőműves is. Át kellett írni.

- De ugye csak kicsit?

- Á, semmi komoly. Az átírást a kiváló Raffay Ernő avatott kezeire bíztam, már készen is van.

- Uramisten...

- Most mi a baj? Igazi magyar, nemzeti szellemű opera lett belőle. Alig érezni a változtatásokat. Itt a librettó.

- De hát már a címe...

- Igen, a cím. Abban, hogy „Varázsfuvola” nincs semmi nemzeti, semmi karakteresen magyar, kellett valami más fúvós, tárogató vagy töröksíp, de azzal nem jött ki a szótagszám, higgye el, nagyon aranyos cím az, hogy „Varázspikula”, majd átragasztjuk a plakátokon, nem is kerül sokba.

- De Schikaneder fuvolát írt.

- Fuvola, pikula, nem mindegy? Örüljön, hogy nem lett belőle köcsögduda vagy körtemuzsika. Egyébként is, ez a magyar opera, a Raffay-féle, nem a labanc Schikaneder zengerája. Aztán, hogy haladjunk, vegyük a helyszínt. Hol játszódik a történet?

- Egyiptomban.

- Na, ez nem jó, mindenféle közel-keleti problémával járhat az előadás.

- De hát ez nem a valódi Egyiptom! Ez egy kitalált Egyiptom.

- Jó lesz ez a dorozsmai szélmalom tövében is. Kitaláljuk oda. Aztán itt vannak a szereplők. Ki ez a Tamino?

- Herceg, pozitív hős.

- Igen, de herceg máshol is van, ebben sincs nemzeti jelleg. Mondjuk a herceg nem király, de az alatt van közvetlenül, ha már népszínmű-jellegűre vesszük a darabot, legyen ispán. Botosispán.

- De hát...

- Semmi de hát. Aztán itt a szolgája, a Papageno. Az mivel foglalkozik?

- Madarász.

- Szóval csirkefogó. Ezt sem hagyhatjuk így. Halász-vadász-madarász, még megsértődik a Semjén. Nem lehetne pákász?

- Mit fog a pákász?

- Pákot. Vagy pákát.

- Pákát az elektroműszerész fog. De ebbe bele lehet őrülni, még jó, hogy Raffay mester megoldotta: Papageno egyszerűen zsellér lesz. Terelgeti nyáját, fújja furulyáját.

- Az a juhász!

- Ebben a darabban az a zsellér, és kész. Majd viszi neki az ebédet a földekre a Papagena mázas cserépedényben. Apropó Papagena: akkor ő zsellérlány lesz.

- Az eredeti nem is nagyon foglalkozik a származásával.

- Mindegy is, csak pattanjon tűzről. Zsellérkednek majd a Sarastro birtokán. Zsellenek. Vagy valahogy így.

- Eredetileg Papageno az Éj Királynőjének alattvalója, neki fogja a madarakat.

- Mindegy, így egyszerűbb, és meg van oldva Sarastro is, földesúr lesz, három sámánnal.

- Három papja van neki, nem három sámánja?

- Nagy különbség?

- Nagy. Minek ide sámán?

- Hallgassá' mán! Különben az Éj Királynője sem stimmel. Túl negatív figura.

- Igazából ez sem olyan egyszerű...

- Hagyjuk a lila ködöket. Királynők nem lehetnek gonoszak, vagy gonosz, vagy királynő, legyen belőle boszorkány. Vajákos Biri néne. Ármánykodjék a seprűnyélen.

- És a Monostatos?

- Az meg a macskája lesz. Fekete macska, érti az utalást, hehe!

- Értem, csak nem szeretem. Viszont nélküle nincs konfliktus, hogy fogja egy macska megbilincselni Paminát?

- Bilincs? BDSM? Hagyjuk ezeket a perverz, dekadens nyugati dolgokat. Majd valahogy megoldjuk.

- Nem lehetne mégis inkább ember?

- Hát, van egy olyan változat is, de abban betyár. Viszont Paminát is a helyére kell raknunk. Ő, ugye, Biri néne és Sarastro földbirtokos lánya, tudja mit, ne is hívják Paminának, legyen a neve Tündér Ilona.

- Legyen, ha muszáj.

- Na akkor nézzük a nyitányt. Három kopogás-motívum? Szó sem lehet róla. A múlt héten tiltották be az Agymenőket, mert abban Sheldon mindig hármat kopog Penny ajtaján.

- Az miért baj?

- Kérdezze a Raffayt, az tiltotta be. Mi majd másképp kell csináljuk, az biztos. Akkor jöjjön az első szín. Tamino harcol a kígyóval. Erről szó sem lehet!

- Már miért nem, ha szabad tudnom?

- Micsoda? Nem leszünk liberális hüllőkeltető! Szó sem lehet arról, hogy magyar operaszínpadon kígyó megjelenjen. Harcoljon a Hétszűnyi Kaponyányi Monyókkal, ennek van nemzeti jellege és kicsit kikacsint a nézőre: lehet, hogy ez a Tamino igazából a Fehérlófia?

- Ennyi erővel fehér fólia is lehetne...

- Látja, megy ez, csak kell hozzá kis jóindulat. Akkor jönnek a tündérkék hárman, eléneklik, hogy „ritka búza, ritka árpa, ritka rozs”, mire fel Hétszűnyi Kaponyányi Monyók világgá szalad, Tamino elájul, Papageno pedig bokázva bejön és eltáncol egy legényest.

- Ezt ugyan nem éneklik.

- Már dehogynem. Miért ne énekelnék?

- Direktor úr. Én végighallgattam, ahogy átalakítja a Varázsfuvolát dramaturgiai szempontból népszínművé. Ezt megteheti. De népdalokat nem rakhat bele, mert Mozart olyant nem írt!

- Ja, igen. El is felejtettem mondani. Hát, ezzel a Mozarttal van egy kis baj, köztudottan tagja volt a bécsi szabadkőműves páholynak. Nem használhatjuk a zenéjét, ez világos. De szerencsére megoldottam a kérdést.

- Hogyan?

- Írt másikat az Ákos, az lesz Mozart helyett!

Ebben a pillanatban égett le az időgép, alig tudtam elkerülni, hogy a lakás tüzet fogjon.

Csak remélni merem, hogy nem a saját jövőnket láttam, hanem egy párhuzamos világét, de ezt nem állíthatom teljes bizonyossággal: jelen helyzetben minden lehetséges és annak az ellenkezője is.

Még azt sem zárhatjuk ki, hogy jövőre Ákos lesz a Mozart a dorozsmai szélmalom tövében.

Ott fújja majd a varázspikulát.

Szele Tamás