Kesernyés nap ez a mai, és nem csak a kávé miatt. Évforduló van most, kettős évforduló, és helyzet is van. Épp ma két éve volt az a fekete hét, aminek folyamán egyszerre szűnt meg két szerkesztőség is, ahol dolgoztam, a Vasárnapi Hírek és a Sport.Mindig – és egyik sem azért, mert munka helyett loptuk volna a napot és könnyűvérű hölgyek cipellőiből ittuk volna a pezsgőt.

Iszogatja az ember a kávét és mereng, hogy hát hogyan is történhetett meg ez – jó, tudjuk, hogy miképpen, az a számla elég sok kollégánál ki van állítva a Vasárnapi Hírek kapcsán és a felelős tudja, hogy az első adandó alkalommal benyújtjuk neki, szóval még annak is dacára, hogy nem mai gyerek, én az ő helyében elköltöznék a Száz Bermudákra és tengeri rablásból tartanám el kicsiny családomat, hátha akkor csak kalózkodásért kapnak el. Persze azért sem jár Becsületrend, de attól úgysem kell tartani, hogy az illető megfogadná a tanácsomat és a mozgalmas, ám roppant egészséges karibi életformát választaná. Mondjuk ha egyszer itt változik valami, fog ő még sorban állni tiszti keresztért, érdemeire való tekintettel, nagyobb baj, hogy amint Magyarországot ismerem, még meg is kapja. Na mindegy.

Ez is mindegy. Akkor mi a nem mindegy?

Olvasom kávézás közben Hargitai Miklós keserű sorait a magyar sajtó jelenlegi helyzetéről, és már az jut eszembe, hogy inkább magam állok be Morgan admirálishoz martalócnak. Jóllehet tudjuk, hogy az átlagos karibi kalóz becsült élettartama attól a perctől számítva, hogy a fedélzetre lépett, mintegy két hónap volt, ugyanis a megtámadott hajók sokkal jobban voltak felszerelve minden szempontból, mint a támadók, ehhez vegyük még a skorbutot, a sebfertőzéseket, a harctéri sokkot és az izgalmasabb trópusi nyavalyákat, szóval az csak a filmekben van, hogy a víg legénység ráront a gyáva spanyolok gályáira, és utána mindenki énekel, a valóságban még az se nagyon énekelt, aki túlélte – de az is valami hasonlóan biztonságos kenyér lehetett, mint a magyar sajtómunkásé.

A MUOSZ elnöke abból az alkalomból írt az Indexnek, hogy Orbán Viktornak megint elsült a feje, mint egy közepes kaliberű hajóágyú. Nem is most sült el neki, hanem korábban, csak már úgy hozzászoktunk a durrogásához, hogy szóra sem méltattuk. Mit is mondott ez a mi drága emberünk?

„A magyar sajtó szabadabb és sokszínűbb, mint a német.”

Hej, járjuk is a víg örömtáncot a szélben, az árboc tetején, oda vagyunk kötve a nyakunknál fogva, hogy le ne essünk. Még mondja valaki, hogy nem vigyáznak ránk – hiszen ügyelik minden lépésünket. Gonoszság is lenne tőlünk panaszkodni bármire, ilyen jó dolgunk tán még Belzebub üstjében sem volna. Hargitai Miklós könyörtelen tényeket tár az olvasó elé.

„Megyei napilapja kizárólag a kormányoldalnak van, a három országos napilap közül kettő kormánypárti. Országos elérésű rádióval szintén csak a kormányoldal van jelen az éterben. A két nagy kereskedelmi tévé közül az RTL Klub kormányfüggetlen, de csoportszinten a TV2 nagyobb, és a korlátlanul érkező állami bevételekből folyamatosan hízik.”

Hát biza, ilyen ez a baloldali médiatúlsúly: arról én már nem tehetek, hogy az ötszáz KESMA-lapot együttvéve sem minden nap olvassák annyian, mint a maradék pár függetlent. Azt nevezik ugyanis kormányéknál túlsúlynak, hogy mi, kevés suszterek még viszonylag kényelmes cipőt varrunk, míg az ő embereik inkább csak megpatkolják az ügyfelet. Fáj neki? Mindegy, van a lábán valami, örüljön annak is.

 „Aki azt állítja, hogy Magyarországon a sajtó szabad és sokszínű – Orbán Viktor szavaival: szabadabb és sokszínűbb, mint Németországban –, az legyen szíves, mutassa meg a „közmédiából”, illetve a nagyjából 500 kiadvány tömörítő, a hazai közéleti média kétharmadát lefedő KESMA-portfólióból azt a hírt, amelyik az alapvető tényeket bemutatva közli, mi történt Brüsszelben Szájer Józseffel.”

Ezt már én is pedzegettem, mármint azt, hogy ha a kései utókor történészei a mostani kormánylapokból akarják megtudni, mi is esett meg azon a mozgalmas éjszakán Brüsszelben, hát belé is fognak bolondulni. Jelenleg ott tartanak a kormánymédiában, hogy Szájer épp istentiszteletre tartott, kezében oltári szentséggel, mikor rátámadtak a szodomiták és csak a csatornán bírt előlük menekülni – az meg már valóban sátáni mű, hogy az oltári szentség áfiummá változott a zsákjában, ami megintcsak azt bizonyítja, mekkora eretnekség nem hinni a démonokban és ördögökben, hiszen mi sem tanúsítja jobban a létezésüket, mint ez a szomorú eset.

Én annak idején úgy tanultam mestereimtől, például Aczél Endrétől, hogy mindenekelőtt magát a hírt mondjuk el, mert az olvasót az érdekli, utána mondhatjuk a véleményünket akár, azzal vagy egyetért, vagy sem: de ha az a hír, hogy én elmentem a vásárba Schneider Fánival, akkor ezt mondjuk el, utána bemutatjuk Schneider kisasszonyt, bemutatjuk a vásárt, mert nem mindegy, hogy heti- avagy országos állat- és kirakodóvásár, aztán lehet mondani, hogy Schneider Fáni mit szólt befektetési terveinkhez, melyek szerint piros szoknyába óhajtottunk invesztálni egy közepes összeget három fodorral, és illető ruhadarabot az ő vagyonkezelői gondnokságára kívántuk bízni. A hír az, hogy elmentünk a vásárba ketten, a háttérinformáció a vásár és Schneider kisasszony mibenlétének ismertetése, az értelmezés az, hogy mit szólt a Fáni és ehhez mit szóltam én.

Na, ezt nem találja meg senki a kormánymédiában, ami amúgy is arról ismert, hogy egyes híreknek kizárólag a cáfolatát közli, hogy az ember csak áll és néz: jó, hogy cáfolnak, de mit? Elég végignézni az MTI-t hogy a dolgoknak még az ellenkezője se derüljön ki. Ha én kétszáz év múlva történész lennék, óhatatlanul arra jutnék a kormánymédia alapján, miszerint 2020-ban legalább két, de inkább három Szájer József élt, esetleg több, az sincs kizárva, hogy ez egy gyakori név volt a korban.

„A kormány(párt) 2010–2011-ben az alkotmány és a médiatörvény átírásával létrehozott a saját maga számára egy nagyon kényelmes szabályozási környezetet a sajtóban, de még ennek a szabályait is naponta megszegi. A leglátványosabban az úgynevezett közmédiában: nincs olyan nap, nincs olyan közéleti-politikai műsor, ahol ne sértenék meg durván, nyilvánvalóan a magyar és az európai sajtójogot.”

Apropó, kérem, apropó, idekívánkozik a másik és harmadik hír is, csak előbb mondjuk el, miről beszélünk: arról, hogy a közmédiában már csak eligazítás után lehet bármit is közölni, illetve úgy sem, ugyanis azt várják el a munkatársaktól, hogy tudják maguktól, miképpen igazítanák el őket. Akinek nem tetszik, fel is Csút, le is Csút. Ez ügyben tett feljelentést több helyen több derék ember, lám csak, mi lett belőle? 

„Hatáskör hiányában nem indít eljárást a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-vel szemben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a közszolgálati médiaszolgáltató hírszerkesztési gyakorlata ügyében a hozzá beérkezett bejelentések nyomán – közölte az NMHH kommunikációs igazgatósága. A grémium a heti ülésén megállapította, nem merült fel a hatóság hatáskörébe tartozó rendelkezés megsértése, így a Médiatanács nem indított eljárást a szolgáltatóval szemben.”

Azt én értem, hogy akkor ezek szerint ez az ügy nem a Médiatanács hatáskörébe tartozik, viszont ha így van, szeretném őket megkérni, hogy ebédre készítsenek nekem káposztás cvekedlit, mert valamivel csak el kell foglalják magukat. Megértem, ha a Médiatanács nem foglalkozik médiával, nem foglalkozik hírekkel, de akkor foglalkozzon a káposztás cvekedlivel, bár én eddig azt hittem, az a Náncsi néni hatásköre. Tévedtem.

No, de ha ez nem az ő dolguk, tán a rendőrség csak tesz valamit? Dehogy tesz. Idézzük, mit válaszoltak Szél Bernadett feljelentésére.

„A BRFK szerint fogalmilag kizárt, hogy az MTVA hűtlen kezelést kövessen el, ugyanis az azt feltételezi, hogy idegen vagyont kezel. Az MTVA által kezelt médiavagyon azonban nem tartozik az állami vagyon körébe, ugyanis a vagyoni jogokat és kötelezettségeket az MTVA-ra átruházták, azokat tulajdonosként gyakorolja, ezért ezek összessége nem tekinthető idegen vagyonnak. A rendőrség szerint olyan pénzügyi tevékenységhez kötődő kötelezettségszegésre van szükség a hűtlen kezelés megállapításához, amely magának az Alapnak okoz vagyoni hátrányt.”

Hát ez meg mi a csoda? Vagyis értem én, mit akarnak mondani: ahogy a közpénz egy alapítvány beiktatásával elveszíti közpénz jellegét, úgy a közmédia is elveszítette közmédia jellegét. Olyan ez, mintha én most átmennék a Keletibe és eladnám az ingatlant a katapurtálai maharadzsának félvéka ezüstért, félvéka aranyért, két elefántért és egy mérő karbunkulusért. Aztán, mikor megkérdik a bíróságon, milyen alapon tettem ezt, azt mondanám, hogy a tranzakció pillanatában az ingatlan az én kezelésemben állt, és használtam is, oly módon, hogy benne tartózkodtam, ugyanis ez a használatának a módja. Vagyonkezelőként pedig jogomban állt akár eladni is.

„Nem történt bűncselekmény, és sem fenyegetés, sem erőszak kilátásba helyezésére nem került sor.”

Hát, deresre még nem húztak senkit. Ugyan a magyar jog már Mátyás király 1486-os dekrétumának 15-ik cikke óta ismeri a hatalmaskodás fogalmát, mely nem egyéb, mint az erőhatalommal való visszaélés (actus potentiae), de ha jobban megnézzük, ez csak a nemeseket védte, hát dolgoznak nemesek az M1-nél? Már az az egy Betlen sincs ott, keressünk más jogi meghatározást. Lám csak, van is. Ez bizony nem egyéb, mint a zsarolás. Hogyan is szól a meghatározása?

„367. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel vagyoni hátrányt okoz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A haszon jogtalan, mert nem illeti meg az élvezőjét (bár inkább politikai jellegű), arra kényszerítik az áldozatot, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön és bizony nem tudnám másnak nevezni az engedetlenség esetén kilátásba helyezett munkanélküliséget, mint vagyoni hátránynak. Ha a BRFK szerint a zsarolás nem bűncselekmény, lelkük rajta.

Boncolhatnánk a magyar sajtó reménytelen helyzetét reggelig, csak sokra nem megyünk vele.

Legalább megírja az ember, legalább jegyzőkönyvbe kerül.

Körülbelül ennyit is tehetünk.

Állok itt a pusztában, és kiabálok.

Vox clamantis in deserto.

Szele Tamás