Jelen pillanatban egy ezeréves káldeus jövendőmondó sem bírná megmondani, mi lesz Iránban, a delphoi jósda pedig nem illetékes az ügyben, mert Xerxész óta elfogult a perzsákkal szemben. Vagy van tűzszünet, vagy nincs, mikor van, mikor nincs, az iráni atom- és rakétaprogramot egyfelől sikerült leállítani, másfelől csak pár hónappal vetette vissza az amerikai bombázás, Trump ünnepli a saját állítólagos sikerét, de ezzel nagyjából egyedül van... szóval zavaros a helyzet.

(Képünk illusztráció)

De lássuk, mit gondolnak Irán jelenéről és főleg jövőjéről maguk az irániak? Az Iran International két vezető írásban is foglalkozik ezzel, melyeket az alábbiakban ismertetek: abban mindenki biztos, hogy az ajatollahok vallási rémuralmának vége lesz, abban viszont senki sem, hogy mi következik utána.

Az első írás Bozorgmehr Sharafedin tollából született, és mérsékelten optimista álláspontot tükröz. A szerző szerint az izraeli támadások és az USA heves bombázása az Iszlám Köztársaság közel 50 éves történelmének legnagyobb kihívását jelentette. Washington és Tel-Aviv nyíltan célozgat Ali Khamenei legfelsőbb vezető meggyilkolására. A sokkoló események miatt az irániak csodálkozva és hitetlenkedve figyelik az egymást gyorsan követő eseményeket. Mivel hozzászoktak a több évtizedes stagnáláshoz és a remények szertefoszlásához, egyszerre ambiciózusan és félelmekkel telve próbálják elképzelni országuk jövőjét. Sokan megborzonganak az ország felbomlásának lehetőségétől.

Egyesek attól tartanak, hogy a háború után Irán évtizedekre bukott állammá válhat, a szomszédos Irak és Afganisztán pedig elrettentő példaként áll előttük.

Az iszlám köztársasághoz hasonló autoriter államok jellemzője az a kettősség, amelyet az ilyen katasztrófákra való figyelmeztetésként hirdetnek: vagy az abszolút zsarnokság, vagy a káosz. Irán azonban potenciálisan felrúghatja ezt a hamis dilemmát.

Három forgatókönyv

Ha a jelenlegi teokrácia a jelenlegi konfliktus miatt összeomlana, több forgatókönyv is megvalósulhat:

– A hadseregen belül egy frakció átveheti a hatalmat, és alapvető változásokat szorgalmazhat.

– Száműzött ellenzéki csoportok kaparinthatják meg a szerepet, nyugati támogatással vagy anélkül.

– A belföldi ellenzékiek koalíciója kerülhet fölénybe.

Egy, a Khamenei-félénél keményvonalasabb állam felemelkedése negyedik forgatókönyvként nagyon valószínűtlen, de nem lehetetlen.

Valószínűleg rövid életű lenne, mivel rögtön az eddigieknél is keményebb amerikai és izraeli csapásokat provokálna, és olyan lakossággal találná magát szemben, amelynek már végleg elege van az idősödő vezető keményvonalas uralmából.

Minden különbségük ellenére e három lehetséges utódrendszerben lennének közös vonások: világiasabbak és haladás-orientáltabbak volnának, valamint szinte biztos, hogy elvetnék az Iszlám Köztársaság Nyugat-ellenes álláspontját.

A Ruhollah Khomeini ajatollah által alapított rendszert a vallási kényuralom, az erőszakos elnyomás, a reakciós mentalitás, a korrupció, a pazarlás és a rossz gazdálkodás jellemzi.

Irán történetében – sőt, a modern világ történetében is – kevés kormányzat összpontosított ennyi rossz tulajdonságot egyetlen rendszerben. Bármelyik is valósuljon meg végül a három kormányzati forgatókönyv közül, nagyon valószínűtlen, hogy az új rendszer vetekedhetne az Iszlám Köztársasággal az ilyen hiányosságok tekintetében. Még a legkevésbé demokratikus forgatókönyv – egy katonai tekintélyelvű kormányzat felemelkedése – is kínálhatna társadalmi szabadságot és gazdasági fejlődést.

Irán lesz a következő Szíria vagy Irak?

Az elmúlt években az Iszlám Köztársaság sok ellenzője ellenállt a radikális változásra irányuló felhívásoknak, attól tartva, hogy Irán a háború sújtotta Szíriához hasonló káoszba süllyedhet.

Az elmúlt hónapokban azonban Szíria rehabilitációja legalábbis a nemzetközi színtéren örömmel töltött el néhányakat: a keményvonalas iszlamista militáns csoportokhoz fűződő múltbeli kapcsolatai ellenére az új szíriai vezető, Ahmed al-Sharaa a Nyugathoz igazította az ország külpolitikáját, és a lehetséges fejlődés útjára állította azt. Az amerikai szankciókat feloldották, és Szíria most a globális SWIFT bankrendszerhez való újbóli csatlakozás küszöbén áll.

Az amerikai cégek igyekeztek gyorsan bejutni az ország piacára. A helyzet azonban még mindig törékeny, és Marco Rubio amerikai külügyminiszter a múlt hónapban arról beszélt, hogy Szíria hamarosan polgárháborúba sodródhat.Szíria elfogadásával az Egyesült Államok talán azt üzeni, hogy a Nyugattal szembeni ellenségeskedésükről lemondó országok gyorsan visszatérhetnek a globális közösségbe, és esélyt kaphatnak a jólétre. A 20. század második felében ennek a modellnek egy változatát a Koreai-félszigeten tesztelték, amikor Dél-Korea amerikai támogatásban részesült Észak-Korea ellenében.

Dél-Korea a koreai háború után elfogadta a nyugati szövetségeket és a demokratikus intézményeket – így szegény, tekintélyelvű államból modern, virágzó demokráciává változott. Annak érdekében, hogy Iránt kiemeljék a kínai és orosz pályáról, Washington és szövetségesei hasonló megközelítést alkalmazhatnának. Nyugati támogatással Irán útja a fejlődés felé sokkal zökkenőmentesebb lehetne, mint az iszlám köztársaság alatt eltöltött hosszú és fojtogató öt évtized során, és ez a fejlődési modell sok iráni törekvésével is mélyen egybecseng. Az emberek belefáradtak az ideológiai harcokba, jólétre vágynak, normális életet és méltóságot szeretnének. A „normális élet” hitvallása gyakran hangzott el a „Nő, élet, szabadság” jelszavát hangoztató országos tüntetéseken, amelyek 2022-ben rázták meg az országot.

A mozgalom fő mozgatórugója, az iráni fiatal generáció képviseli leginkább ezt az eszmét. 1979 óta ez volt az egyetlen csoport, amelynek sikerült valamiféle engedményre kényszerítenie a klerikális intézményrendszert – a hidzsábtörvény végrehajtása kapcsán –, meghiúsítva ezzel a rezsim egyik fő társadalmi programját. Ugyanez a generáció valószínűleg nem fog behódolni egy másik diktatúrának, amely az iszlám köztársaságot kívánná leváltani.

Előfutár, nem követő

Néhány iráni aggódik az iráni jövő esetleges instabilitása miatt, Irak 2003-as amerikai inváziót követő zűrzavarára hivatkozva. Ennek a viszálynak nagy részét azonban Irán maga szította. Nem világos, hogy kinek állna érdekében ennyire aláaknázni egy jövőbeli iráni társadalmat. Az elmúlt évtizedekben Irán néhány Perzsa-öböl menti szomszédja a fejlődést az ideológia elé helyezte: míg Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben az uralkodók igyekeztek modernizálni a zárt társadalmukat, addig Iránban az iszlám köztársaság alatt még mindig a vallási uralom logikája uralkodik otthon és a konfrontáció logikája külföldön. 1979-ben az iszlám forradalom sorsfordító pillanatot jelentett a térségben, számos nemzetet az iszlamizmus és a vallási szélsőségek felé terelve. A hullám elragadta Szaúd-Arábiát, és átterjedt más nemzetekre is. „Ami az elmúlt 30 évben történt, az nem Szaúd-Arábia. Ami a régióban az elmúlt 30 évben történt, az nem a Közel-Kelet” – mondta Szaúd-Arábia trónörököse, Mohammed bin Szalmán 2017-ben, amikor a modernizációs törekvéseket szorgalmazta. (Azért mielőtt még hasra esnénk a trónörökös-koronaherceg előtt, ne feledjük: tőle magától sem idegenek az autoriter megoldások, öletett és daraboltatott már fel ő is újságírót...)

Egy demokratikus Irán erőteljes új modellként szolgálhat a régió számára, és más nemzeteket is arra ösztönözhet, hogy a nyitottabb és elszámoltathatóbb kormányzás felé mozduljanak el.

Ez igen kellemes jövőképnek hangzana, de mit szólnak hozzá a térség szakértői? Ezt a második írás mutatja be, Negar Mojtahedi összeállításában.

Ő úgy látja, a szakértők szerint Irán most döntő választás előtt áll: vagy feladja az Izraellel és az Egyesült Államokkal szemben ellenséges, évtizedes politikai doktrínáját, vagy megköti magát, és ezzel az összeomlást kockáztatja.

„Ali Khamenei az, akinek világnézete vitathatatlanul a konfliktus kialakulásának középpontjában áll” – mondta Alex Vatanka, a Middle East Institute vezető munkatársa és az intézmény Irán-programjának alapító igazgatója.

Az egykor érinthetetlennek tekintett klerikális állam mostanra megingott – tekintélye otthon meggyengült, jövője pedig bizonytalan – mondta több közel-keleti elemző az Iran Internationalnak.

„Milyen válaszok érkeznek a rendszeren belülről?” kérdezte Vatanka. „A keményvonalasok politikája, a kardcsörtetés, a ballisztikus rakéták bevetése, az ellenállási cselekmények, az USA és Izrael elleni szent háború. Ez okozta Irán katasztrófáját”.

Teherán elmulasztotta megvédeni légterét, megvédeni tisztviselőit és híveit, vagy biztosítani nukleáris- és rakétaprogramját.

Bár Irán régóta szítja a regionális instabilitást, évtizedek óta ez az első alkalom, hogy támadás érte saját területét. Ez fordulópontnak bizonyulhat.

„Tehát az Izrael és az Egyesült Államok elleni háborút úgy adták elő, mint valamit, amit Irán határain kívül vívnak. Egyszer csak ez a háború hirtelen megjelent iráni földön, szó szerint olyan városokban és falvakban, ahol a helyi lakosok élnek” – mondta Vatanka.

A közelgő változás

Ez a belső megrázkódtatás talán nem vezet összeomláshoz – de komoly átalakulást eredményezhet.

„Jelentős utórengéshullámokra számítok a rezsim struktúráján belül” – mondta Avi Melamed, az izraeli hírszerzés egykori tisztje. „A rendszeren belüli változás, nem azonos a rendszerváltással” – mondta Melamed. „De ismétlem, lehet, hogy a rendszeren belüli változás dinamikát fog eredményezni, ami végül is elvezet a rendszerváltáshoz”.

Közben a Trump-kormányzat győzelmi tort ül. Trump elnök kedden posztolta a Truth Socialon, hogy Kína mostantól újra vásárolhat olajat Irántól – ez éles fordulat a korábbi fenyegetéseihez képest.

„Kína most már folytathatja az olajvásárlást Irántól” - írta Trump. „Remélhetőleg az USA-tól is bőségesen vásárolnak majd. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy ez megtörtént!”

Mindössze egy hónappal azután, hogy óva intette a világot az iráni olaj vásárlásától, Trump azt mondta a sajtónak, hogy reméli, Irán „nagyszerű kereskedelmi partner” lesz.

Szakértők szerint az, hogy Irán és Izrael elfogadta a tűzszünetet, azt jelzi, hogy egyik fél sem akart elhúzódó konfliktust.

Kamran Matin, a Sussexi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok tanszékének docense szerint most elkerülhetetlennek tűnik valamiféle politikai változás.

„Azok az engedmények, amelyeket Irán kénytelen lesz megtenni a tűzszünet utáni, nukleáris- és rakétaprojektjeiről folytatott tárgyalásokon, messze meghaladják a jelenlegi Khamenei-vezetés politikai és ideológiai korlátait” – mondta Matin. „Október 7. óta Teherán meglehetősen gyakran kénytelen ellentmondani önmagának a nemzetbiztonságot érintő fontos kérdésekben” – tette hozzá.

A szakértők egyelőre feszülten figyelik, hogy az iszlám köztársaság – gyengének érezve magát – belsőleg felbolydul-e.

Hétfőn az iráni hatóságok kivégezték Mohammad-Amin Mahdavi-Shayestehet, aki állítólag Izraelnek kémkedett.

„A rezsim a másként gondolkodók elnyomásának drámai fokozásával próbálhatja enyhíteni a teljes megaláztatást, és akár megismételheti a politikai foglyok 1988-as tömeges kivégzését is” – figyelmeztetett Matin.

Egy ilyen lépés széles körű tiltakozásokat válthat ki, ami a már amúgy is törékeny Iszlám Köztársaságot az összeomlás szélére sodorhatja.

A légicsapások talán véget értek, de az Irán jövőjéért vívott igazi csata még csak most kezdődik. Az izraeli támadások alapjaiban rengették meg az Iszlám Köztársaságot. Vezetése megsérült, hatalmi struktúrája lelepleződött, és legitimitása határain belül elhanyagolhatóvá vált.

Globális folyamatok

Azt már csak mintegy zárójelben jegyzem meg, hogy geopolitikai szempontból is különösen pikáns a helyzet: míg a tavalyi év elején még a világ összes szuverenistája (így Orbán Viktor is) abban reménykedett, hogy Donald Trump győzelmével megvalósul a Moszkva-Washington-Peking tengely mentén kialakuló „többpólusú” dugini világ, amelynek szerves része, sőt, oszlopa lesz Khamenei Iránja, valamint egy, a háborút elveszítő és orosz gyarmattá süllyesztett Ukrajna is, és jelentéktelen mellékszereplője az Európai Unió, már persze, míg fel nem oszlik és gyarmattá nem süllyed maga is.

Nos, nézzünk körül: Ukrajna köszöni szépen, kitart, Irán lángokban áll, ráadásul a szuverenista teokráciát a szuverenistának tekintett Egyesült Államok is megbombázta és a legszuverenistább Oroszországi Föderáció tagadta meg tőle a segítséget, a BRICS pedig sóhivatalnak bizonyult – az álmok szertefoszlani látszanak, a bolygó a lehető legtávolabb került a bizonyos körök által oly forrón áhított „multipoláris szuverenizmustól”.

Hogy ezt hogy fogják megmagyarázni a magyar választási kampányban jövőre, azt egyelőre senki sem tudja, de nem kétlem, hogy meg fogják. Vagy legalábbis megpróbálják majd.

Azt, hogy Iránban mi lesz, egyelőre nem tudni, én a fentiekben felsoroltak mellett még figyelembe venném az ország rossz és utóbbi időben sokat romlott viszonyát Afganisztánnal és Pakisztánnal, két békétlen, ám jól felfegyverzett szomszédjával is – szóval a játék sokesélyes, és nem korlátozódik kizárólag az iráni belpolitikai erőviszonyokra.

Mindenesetre szép lenne egy demokratikus Irán a mostani helyén, ahogyan szép lenne egy lottóötös is. A kettőnek nagyjából egyenlő esélye van a megvalósulásra.

Szele Tamás