A megfigyelési botrány harmadik napján egyre sűrűbb a köd, és egyre többen próbálják meg kihasználni a saját, kicsinyes céljaikra azt, hogy valójában senki sem tudja pontosan, mi történt. Nem is fogjuk tudni, míg kizárólag magyar szempontból nézzük a világméretű esetet – igen, minket is érint, sőt, de ha a valóságra vagyunk kíváncsiak, a teljes képet kell nézzük.

Megpróbálom röviden elmondani, amennyi érthető az összképből a dolgok jelen állása szerint, hogy aztán – sajnos, most már muszáj – a honi tévelygésekkel és hazugságokkal is foglalkozhassak. Őszintén szólva azonban szívesebben tekinteném a dolgot annak, ami: világbotránynak, magyar szállal, és nem annak, aminek a legtöbben, vagyis magyar botránynak, külföldi szállal.

Tehát: online kémkedéssel, megfigyeléssel egész pontosan azóta foglalkoznak ezen a világon, amióta létezik az internet, nem untatnék senkit az első, kalandos kísérletekkel (pedig érdekes volna). Személyek valódi megfigyelése körülbelül a Google és a közösségi oldalak megjelenése óta lehetséges, hiszen ezek gyűjtenek adatokat a felhasználóikról (meg a nyomukban minden egyéb a világon), de ez az adatgyűjtés kereskedelmi, sokkal lényegesebbek benne a fogyasztói szokások, mint a politikai nézetek. Bár azokra is lehet következtetni a fogyasztói adatokból, ezt művelte a Cambridge Analytica annak idején, és ezek a legfontosabbak a zavarkeltésben érdekelt, rendszerint orosz titkosszolgálatoknak is. Azonban például a Google-nek és a többi, vele szoros szövetségben létező nagyvállalatnak kifejezett érdeke, hogy a felhasználó minden adata és minden igénybe vett szolgáltatása – az adatgyűjtés miatt – egy profilban legyen. Ott lehessen megtalálni, és ha valaki mondjuk szombaton horgászni akar menni, még pénteken kapjon pár reklámot a tárgykörben, legyen ideje megvásárolni az árut. Nem kötelező, de megteheti – erről szól a hirdetési szakma.

Rendben van, ott az összes adat, jelszóval védve, egy helyen. Hogy is mondta Pudingfejű Wilson?

„Íme, a bolond így szól: ne tégy minden tojást ugyanabba kosárba.

A bölcs azonban így szól: Tégy minden tojást ugyanabba a kosárba – és vigyázz arra a kosárra!”

Akkor tehát elég vigyázni a kosárra, a profilra, tehát a jelszóra, ha mégis baj lesz, a Google és a Facebook a hibás?

Vagy mi – ha nem vigyáztunk a jelszóra. És nem vigyáztunk, mert olyan vérprofik törték fel, hogy nekünk, felhasználóként fogalmunk sem lehetett róla. Nem részletezném, hogyan működnek az NSO és Candiru cégek szoftverei, de tessék elhinni: a behatolás nyomát csak a szakember látja, a mezei felhasználó nem. Mármost ez egy szolgáltatás. Az ugyan nem teljes véletlenség, hogy izraeli cégek inkább foglalkoznak ezzel a területtel, mint mások: Izrael haderejének van a világon a legkomolyabb kiberfelderítő alakulata, és aki ott szolgálva erre szakosodott, az a leszerelése után jó eséllyel mégis azzal fog foglalkozni, aminek világszinten is szakértője. De ha a Tongai Királyság állna jól specialistákkal, akkor Tongában működnének ilyen vállalkozások.

Ez tehát egy szolgáltatás. Nem törvényes igénybe venni – illetve, nálunk legalizálható, más országokban többnyire nem – de lehetséges. Az izraeli cégek egy 2007-es, nagyon szigorú törvény miatt csakis kormányzatoknak és azok szerveinek nyújthatják, de hát melyik kormányzat ne lenne érdekelt egy kis kémkedésben? Országán belül és kívül egyaránt. A hírszerzés, mint szolgáltatás elég érdekes árucikk, de az lett belőle – az egész világon. Pillanatnyilag úgy tudjuk, hogy a megfigyeltek listáján, amely ötvenezer személyt tartalmaz, Magyarországról csak potom háromszázan szerepelnek, főként újságírók, ügyvédek, politikusok. De más országokban is hasonló a helyzet, illetve a politikusok vezetnek.

Tegnap derült ki, hogy Emmanuel Macron francia elnök és Charles Michel, az Európai Tanács jelenlegi elnöke, volt belga kormányfő is rajta van, Imran Khan pakisztáni miniszterelnök, 12 másik állam- és kormányfő, sőt, a marokkói király szintén. Meg a libanoni és az ugandai volt kormányfő, valamint a volt olasz kormányfő, Romano Prodi nemkülönben. 600 kormányzati képviselőről van szó, 34 országból.

Ne legyen igazam, de ebből akkora felfordulás kerekedhet, amekkorát Ferenc Ferdinánd és Gavrilo Princip randevúja óta nem látott a világ. Illetve nagyobb, mert azóta sokat fejlődtek a hadi tudományok. Azért reméljük, fegyveres konfliktusokra mégsem kerül sor, de elmondhatjuk: mindenki kémkedett mindenki után.

Miért tették?

Mert lehetséges volt. Mert jó pár évvel ezelőtt, még a most érintett cégek alapítása előtt megjelent ez a lehetőség, és a piacon elindult az ilyen típusú szolgáltatás. Ráadásul ez nem is arányos katonai erővel vagy területtel: ha van rá elég pénze, Monaco is kémkedhetett Franciaország ellen. Vagy fordítva. Olyasmi ez, mint a kapcsolati hűtlenség: csúnya dolog, sokan elítélik, de rengetegen művelik. A mostani cégek szerepe az aktuálisan kiderült félreszeretkezésekben olyasmi, ami a Tinderé a házasságtörésekben: kellettek a dolog kivitelezéséhez, de azért alapvetően mégis a felhasználók döntöttek úgy, hogy teszik, amit tettek.

Nagy felfordulás lesz még ebből, sok, nehezen múló haraggal.

Ehhez képest a magyar kormánysajtó némi tétovázás után – hogy a mi házunk táján folytassuk az események ismertetését – tegnap estére-ma reggelre megfejtette a titkot, alaposan, részletesen ki is dolgozta a megoldást, tehát készen áll a hivatalos verzió. A megoldás rossz, de kész van.

Eszerint a világon átívelő megfigyelési botrány mögött hárman állnak: Soros György, az amerikai titkosszolgálatok és a független magyar sajtó. Az egész pedig nem egyéb, mint összeesküvés Orbán Viktor és kormánya ellen.

Hát nyilván. Mi más is lehetne? De lássuk az érveiket.

A kormánymédia egy forrásból meríti majdnem összes állítását, ez pedig a csalóka nevű Transzparens Újságírásért Alapítvány Pongrácz Bálint által jegyzett tanulmánya. A címe előrevetíti, miről szól:

„Hogyan építsünk fel egy botrányt? – a Pegasus-ügy médiafolyamatainak elemzése”

A tanulmány a Telex és a Direkt36 kapcsolatát boncolgatja az elején – együttműködnek, ezt pár nappal a botrány kirobbanása előtt jelentették be, és mivel Magyarországon az alaphír a Direkt36-tól származott, nem is csodálom, hogy szövetségest kerestek maguk mellé, mielőtt ekkora feladatba vágták a fejszéjüket. Nincs ebben semmi csodálatos vagy titokzatos.

A továbbiakban ott véli felfedezni az „összeesküvést” a tanulmány, hogy egyrészt „nagyon egyszerre jelent meg a hír a nem kormánypárti orgánumokban” – hát hogyan jelenjen meg? Uram, ha mondjuk váratlanul megnősül a pápa, az is mindenhol egyszerre fog megjelenni, hiszen szenzáció! A másik gyanús jel az volna, hogy

„A különböző nem kormánypártinak tartott médiumok egy az egyben, menetrendszerűen ugyanazokat az altémákat járták körül az üggyel kapcsolatban ráadásul rendkívül rövid időn belül.”

Igen, mert senki sem tudott többet, mint amennyi történt. Nem voltak fejlemények jó ideig, abból kellett dolgozni, ami volt, Varga Judit korábbi interjújából, Snowden nyilatkozatából, a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívásából. Nem lehet hazugságokat, álhíreket kitalálni, ha ez volt a híranyag, akármennyire is szerette volna az ember, ezt kellett használni. Különben jellemző, hogy én például egyik említett altémához sem nyúltam, mert nem találtam őket elég lényegesnek. „Gyanúsnak” találja a címeket – mégsem lehet egy ilyesmiről szóló írás fölé azt írni, hogy „Hármat tojt a fürjecske”, aztán az olvasó fejtse meg, miről szól a cikk – gyanúsnak azt is, hogy a hírek a közösségi médián keresztül terjedtek. Pedig mióta nincs kisbíró, aki kidobolja őket, ott szoktak terjedni.

Ez tehát az ideológiai alap. Amihez a Magyar Nemzet szignálatlan, tehát a lap véleményét tükröző írásában hozzáteszi:

„Saját módszereire finnyás a Direkt36

Egyes újságírókról régóta feltételezik, hogy kapcsolatban állnak az amerikai hírszerzéssel”

Mely állítást arra alapozza a névtelen szerző, hogy:

„Panyi Szabolcs és Szabó András feltűnően sokat utazott Amerikába, utóbbi – több, jelenleg a 444.hu-nál dolgozó újságíróhoz hasonlóan – „tanulmányútra” ment a tengerentúlra.”

Előzőleg állítja is:

„Itt jön a képbe az állítólagosan lehallgatott Panyi Szabolcs, akivel kapcsolatban már évekkel korábban arról cikkeztek: tevékenységére a magyar titkosszolgálatoknál is felfigyeltek, és azt feltételezik, hogy Panyi újságíróként amerikai titkosszolgálati csoportokhoz van bekötve, olyan csoportokhoz, amelyek jó kapcsolatokat ápolnak az amerikai Demokrata Párttal.”

Én Panyi kolléga helyében perelnék, ugyanis ez már kimeríti a rágalmazás fogalmát, az pedig, hogy valaki többször járt egy országban, semmire sem bizonyíték: én például ha csak tehetem, elutazok Nagyváradra, mégsem vagyok Ady Endre.

Körülbelül ez a két rágalomária jelent meg a kormánymédia többi felületén is, tehát vizsgáljuk meg az állításokat.

Állítás: Mivel a kormánytól független sajtó egyszerre kezdett foglalkozni az üggyel, ez koordinált akció kellett legyen.

Válasz: Nem, a sajtónak természete, hogy a friss, fontos és közérdekű híreket minél gyorsabban közli, ha egyszerre, hát egyszerre, ha egymásra hivatkozva, hát egymásra hivatkozva. A koordinációt épp az bizonyítaná, ha csak egy lap foglalkozna egy fontos témával, mert akkor a többinek valahogyan meg lenne tiltva a téma érintése. Ennek az ellenkezőjéről beszélünk.

Állítás: A megfigyelési botrány hazugság, egy szó sem igaz belőle, mindent a Soros György és az amerikai hírszerzés szolgálatában álló magyar újságírók találtak ki, annak érdekében, hogy ártsanak vele Orbán Viktornak és kormányának.

Válasz: Ez a legbátrabb és legfantáziadúsabb rágalom idén, pedig akadt már néhány. Tehát a független magyar sajtó leült egy asztal köré – ahányan maradtunk, nem is kéne valami nagy asztal ehhez – és elhatározta, hogy megvesztegeti a marokkói titkosszolgálatot annak érdekében, hogy figyeljék Emmanuel Macront, az indiai hírszerzést, hogy figyelje meg Imran Khan pakisztáni miniszterelnököt, rajtuk kívül még egy csomó hírszerzést is megvesztegettünk, amelyek más politikusokat figyeltek meg. Mindezt pusztán azért és semmi másért, hogy ártsunk a magyar kormánynak a választási kampány alatt.

Soros György pedig az asztalfőn ült és bólogatott.

Drága és kevéssé hatékony dolog lett volna, engem a régi viccre emlékeztet. Kizsebelnek egy amerikai turistát Bangkokban, ellopják a pénzét, útlevelét, mindenét. Áll a vigalmi negyed sarkán és sír. Odamegy hozzá egy strici:

- Uram, nem szeretne egy csinos, tizenhat éves szűznél vigasztalódni? A húgom és szívesen látja.

- Nem.

- Értem. És nem érdekli egy tizenhat éves srác sem? Ő az öcsém.

- Hagyjon már békén, engem most kizárólag az amerikai konzul érdekel!

- Az amerikai konzul? Megoldható. De előre szólok: nem lesz olcsó.

Hát körülbelül ezt állítja most a kormánymédia: hogy tudniillik a független magyar sajtó a világsajtóval karöltve lefizette és felforgatta a világot csakis a jövőre esedékes magyarországi választások miatt.

Vajmi kevéssé életszerű magyarázat, hogy finoman fogalmazzak, bár illeszkedik Szijjártó korábbi interjújának alapgondolatához, melyet idén februárban adott a román Digi 24 csatornának, és amelyben kifejtette, hogy a magyar- és világsajtó összeesküdött a magyar kormány ellen. Ó, nem paranoiás, kicsit sem az...

Szóval, itt tartunk már megint. Mindenről a sajtó tehet, nem azok a politikusok, akik tiltott eszközökkel figyeltettek egy csomó embert, nem mellesleg egymást is. Ők ártatlanok.

A sajtó a vétkes.

Azért drágább játék lett volna ez még a bangkoki konzullal való randevúnál is, kérem. És jóval nehezebben megszervezhető.

Ostobaság az egész: aki elhiszi, mindent elhisz.

A megfigyelési botrányról szóló sorozatunkat a továbbiakban is folytatjuk.

Szele Tamás