A tegnapi kitérő után térjünk vissza így, a kilencedik napján a megfigyelési botrányra, bár nevezhetjük Pegasus-ügynek is. Olyan fordulat nem történt az ügyben nemzetközi szinten, ami döntő lehetne, bár vannak fejlemények a nagyvilágban: kis hazánkban pedig épp most kenik be sárral az egészet, hogy legyen terepszínű és ne tűnjön fel annyira.

Pedig fontos volna napirenden tartani – ezért is zajlott a tegnapi tüntetés – mert a többi botránnyal ellentétben ez nem gazdasági jellegű, hanem alapvető emberi jogok sérülése miatt robbant ki, csak hát minálunk a legtöbben egy sikkasztást el tudnak képzelni, mert olyant már láttak, de az emberi és polgári jogok elvontabbak, és azokat nem nagyon látják utóbbi időben. Idősebbek egyikre-másikra még ráismernének, ha szembejönnének az utcán, de ők meg műszaki szempontból látják másként a dolgokat. Nem egy és nem két személyes ismerősöm kérdi kissé fölényesen, mint nagy idők tanúja:

„Lehallgatás mindig volt, min csodálkoztok?”

Csodálkozásról szó sincs, csakhogy ez nem egy lehallgatás, illetve nem csak az. Elmondom újra, bár elmondtam már többször: az okostelefon nem pusztán egy csicsás távbeszélő, az hozzáférést biztosít jó esetben a felhasználó és a szolgáltató számára, rossz esetben mások számára is a fiók tulajdonosának minden adatához. E-mailhez, bankszámlához, fotókhoz de akár a keresési információkhoz is, tehát ha a kutakodó szerv kíváncsi rá, azt is meg tudja nézni, mit tekintett meg a célszemély a PornHubon. Hogy akkor miért használjuk mégis, hiszen nagyon kockázatos? Mert elvben van rajta lakat, mint egy kapun, ez a lakat a jelszavunk. Illetve a jelszavaink, olyanok azok mint a kulcs a zárnak: míg másnak nincs belőle másolata, nyugodt lehet az ember. A baj akkor kezdődik, mikor elkezd keringeni az univerzális álkulcs, amit ebben az esetben Pegasusnak hívunk. Lehetne mondani, hogy még ez sem volna gond, ha csak a lakatosok vagyis a szolgáltatók kapnának belőle, arra is találták ki annak idején (konkrétan az okostelefonok távoli frissítésére), de hát oda fajultak a dolgok, hogy pont ők nem kaptak, kaptak viszont mindenféle kormányzatok. Sőt: csak azok kaphattak.

Ez nem csak azért baj, mert a jelek szerint a magyar kormány is használta, hanem azért, mert az összes többi is, ami miatt a lehető legnagyobb felfordulás uralkodik jelenleg világszerte, hiszen nem csak újságírókat, ügyvédeket, ellenzékinek gondolt személyeket figyeltek meg, hanem egymást is. Mármost egy-két kémbotrányt nemzetközi szinten el lehet kenni két ország között, ha nagyon elfajulnak a dolgok, maximum fogolycsere útján rendezik a vitát (és utána már jobban vigyáznak egymással), de mikor mindenki kukkolt mindenkit, az nem sikkad el.

Magyarország viszont az elkenő technikát alkalmazza. Pintér Sándor belügyminiszter, mint a kérdés illetékese (jóllehet az igazságügyi miniszter, Varga Judit is nagy mértékben illetékes kéne legyen, ugyanis Pintér irányítja a szolgálatokat, de Varga – vagy az államtitkára, Völner Pál – engedélyezi a megfigyeléseket) teljesen törvénytisztelő módon jelezte, hogy kész válaszolni minden, a Pegasus-ügyet érintő kérdésre, de csak a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülésén, hiszen államtitokról van szó. El is ment az ülésre, hogy aztán mégse kelljen válaszolnia semmire, de tárhassa szét a karját – ő arról már nem tehet, hogy a bizottság kormánypárti tagjai nem jelentek meg, így a testület határozatképtelensége miatt az ülést sem lehetett megtartani. Ahol nincs kérdés, ott nem lehet válaszolni, itt a vége, fuss el véle.

Ki láthatta előre, hogy a kormánypárt képviselői nem mennek el a bizottsági ülésre?

Ma, Magyarországon?

Mindenki.

Első sorban maga Pintér Sándor. Ő értesülhetett leginkább arról, hogy Halász János, Hubay György, Móring József Attila és Lezsák Sándor urak tegnap reggel fél tízkor, a mondott időben minden körülmények között az Operában lesznek, és nem a Parlamentben. Így, hogy az inkvizíció elmaradt, nem volt nagy dolog odamenni. De ha véletlenül lett is volna ülés, a válaszokról akkor sem beszélhettek volna a bizottsági tagok, más kérdés, hogy akkor legalább megindul egy eljárás, egy vizsgálat, legalább történt volna valami, ha titokban is: így nem történt semmi és őszig, az új ülésszakig nem is történhet. Bekentük sárral a botrányt, koszosan már nem szúr szemet a magyar belpolitika dágványában, aztán őszig vagy elfelejtik, vagy sem, de hátha történik valami még felháborítóbb és akkor majd arra figyelnek. Aztán azt is bekenjük sárral.

Egyelőre nem felejtik, az egyesült ellenzék közös tüntetést tartott tegnap az Andrássy úton, a Terror Házától a Fidesz-székházig, olyan ezer fős részvétellel, magvas beszédekkel és nagy lelkesedéssel. Az eseményről részletesen tudósított a Telex, a beszédeket ismertetve, én Donáth Anna gondolatát találom a legfontosabbnak az elhangzottak közül, miszerint:

„Ha elhisszük, hogy a kormány nem tudott a Pegasusról, akkor nem tudnak megvédeni. Ha tudtak róla, akkor tudatosan megfigyeltek. Tehát vagy csak cinikus gazemberek, vagy annyira töketlenek, hogy fogalmuk sincs arról, hogy külső hatalmak megfigyelnek. Ennek a kormánynak le kell mondania azonnal.”

No igen, hiszen nálunk azon a ponton állt meg az ügy, hogy hivatalos szempontból részint nem történt semmi, részint ha történt valami, az teljesen legális volt, és a Pegasusról nem beszélünk, őszig kormányszinten ez így is marad, a mocsárban, sárosan, mint egy nagy, feledésre ítélt bálvány.

A világ többi részén viszont foglalkoznak az üggyel a politikusok, elég sokat, az Index össze is foglalt pár mozzanatot. Ezekből mazsolázunk.

„Az eddigi összesítés alapján több mint ötven országban ezer megfigyelt számát azonosították. Szerepel köztük több államfő és miniszterelnök, az arab királyi család tagjai, üzleti vezetők, 85 emberi jogi aktivista, 189 újságíró, valamint több mint hatszáz politikus és kormánytisztviselő.

Ruanda, Marokkó, India és Magyarország tagadta, hogy a szoftvert magánszemélyek megfigyelésére használták volna. A többi ország nem válaszolt a Pegasus Project megkeresésére.”

Itt meg kell jegyeznünk, hogy pont ezekben az országokban a legnagyobb jelentőségű a botrány – ezzel szemben Mexikó, ahol a megfigyeltek egyharmadát találták, nem tagad egy szóval sem. Korrupciós vizsgálatot is indítottak:

„A korrupciós vizsgálat két mexikói székhelyű vállalatra, a Balam Seguridad Privada és a Grupo Tech Bullra fókuszál. Mint kiderült: a Grupo Tech Bull 32 millió dolláros szerződésre kapott megbízást a főügyészségtől a Pegasus kémprogram megvásárlására még 2014-ben. A mexikói hatóságok pénzmosás és adócsalás miatt nyomoznak, és 24, az ügyhöz kapcsolódó személy számláját zárolták.

A törvénytelen megfigyelés ügyében nem folyik vizsgálat.”

Rokon nép lehet ez a mexikói, rokon mivélünk, magyarokkal. A megfigyelés ügyében nem kajtatnak a felelősök után, az rendben van, hanem a könyvelés miatt kitört a botrány. Tessék megfigyelni, juthat minálunk is ilyen sorsra ez a történet.

Franciaország, Marokkó és Algéria körben áll, mint három kislányka és tépik egymás haját. A francia elhárítás ugyanis kimutatta, hogy ellenük – és nem csak aktivisták vagy újságírók, de Macron elnök ellen is – Marokkó kémkedett, igaz, a marokkói gumitalpúak dolgoztak a tulajdon királyuk ellen is. Marokkó tagad és a királyi főügyész vizsgálatot indított a vádak ügyében. Közben azonban Algéria is felfedezte, hogy kémkedtek ellene a Pegasussal, éspedig Marokkóból, ami nem is csoda, hiszen Marokkóval időtlen idők óta konfliktusban állnak a nyugat-szaharai régió miatt. Azt Marokkó a saját szerves részének tekinti, Algéria viszont a függetlenség pártján álló Polisario frontot támogatja. Ne feledjük, mint Krajcsir Lukács kiváló, átfogó tanulmánya írja:

„Közel harmincévnyi tűzszünet vált hirtelen semmivé Afrika északnyugati részén, amikor 2020. november 13-án Marokkó bejelentette, hogy pontot tesz Nyugat-Szahara ügyének végére. Az Afrika utolsó gyarmatának függetlenségéért évtizedek óta küzdő Polisario Front azonnal be is jelentette: felveszik a kesztyűt, és akárcsak korábban, most is le fogják győzni a rájuk törő idegen erőket.”

Mindenkinek ajánlom figyelmébe a tanulmányt, remek munka, alapos és összegző egyaránt.

Mi viszont most figyeljünk a másik három hajtépő kislányra: Indiára, Pakisztánra és Bangladesre. Pakisztán biztos benne, hogy miniszterelnökét, Imran Khant India kormánya figyelte meg, és ENSZ-vizsgálatot kért, ugyanebben mondjuk az indiai ellenzék is biztos saját magát illetően, tehát, mivel bizonyosságot nyert, hogy Rahul Gandhit, az Indiai Nemzeti Kongresszus pártjának elnökét is megfigyelték, előállt az a különös helyzet, miszerint Gandhi és Nehru pártja érdekközösségbe került Iszlámábáddal. Ez már maga a gordiuszi csomó.

Hogy kerül ide Banglades? Érdekes módon, a Pegasuson lehet, hogy kívül álló, de bizony mégis megfigyelési okokból. Ugyanis ők vettek valamit idén februárban az Al-Jazeera szerint, egy eszközt egy közelebbről meg nem nevezett izraeli cégtől, amely szintén megfigyelésekre szakosodott, tehát vagy az NSO, vagy nem az NSO, ami több száz mobiltelefon egyidejű megfigyelésére alkalmas. Vagy a Pegasus, vagy sem, de ők is állhatnak az indiai-pakisztáni lehallgatások mögött ily módon, mint nevető harmadik, aki kívülről nézi a veszekedést. Ennek az ügynek azonban van magyar szála is. A Magyar Narancsot idézném:

„A bangladesi hadsereg több száz mobiltelefon egyidejű megfigyelésére alkalmas izraeli berendezéseket vásárolt egy bangkoki székhelyű közvetítő segítségével, a bangladesi katonai hírszerzés tisztjeit pedig Magyarországon képezték ki izraeli szakértők. Az újság által megszerzett iratok szerint a felek titoktartási megállapodást kötöttek, továbbá a berendezés származási országaként Magyarországot tüntették fel, viszont más dokumentumok szerint valójában Izraelből származik. Az Al Jazeera egyik forrása azt mondta a lapnak, a bangkoki közvetítő leszögezte, „a bangladesi emberek semmiképpen sem tudhatják, hogy a termék Izraelből származik”, ugyanis a két ország között nincs diplomáciai kapcsolat, és tilos az egymás közti kereskedelem is.”

No, szépen állunk. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy minálunk demonstrálták az eszköz hatékonyságát:

„Az Al Jazeera forrása pedig azt állította a lapnak, hogy az izraeli hírszerzés szakértői illegálisan hívásokat hallgattak le Magyarországon, hogy a bangladesi katonai hírszerző ügynökség tisztjeinek bemutassák a berendezés hatékonyságát.”

Ezen a ponton óvatos lennék a forrás szavahihetőségével vagy pontosságával kapcsolatban. Az nagyon is elképzelhető, hogy egy izraeli magáncég mocskos üzletekbe bonyolódik a pakisztáni katonai hírszerzéssel, Magyarország pedig félhivatalosan a közvetítő szerepét játssza. Van az a pénz. Az viszont nem képzelhető el, hogy az izraeli hírszerzés szakértői ebben hivatalosan részt vegyenek, inkább gondolnám, hogy a demonstráló szakértők a magáncég emberei lehettek, akiknek azonban igenis lehet hírszerzői múltjuk – mindentől függetlenül. De izraeli-pakisztáni államközi szinten a tranzakció elképzelhetetlen, sőt, ami ennél is több: logikátlan lenne, ugyanis Izrael államnak alapvetően Indiával vannak jó kapcsolatai a térségben.

Ez a történet további kutatást igényel, ha sikerül előbbre jutnom, bármi újat megtudnom, foglalkozok is majd vele.

Apropó Izrael: az új kormány magas rangú tárcaközi csoportot állított fel az ügy kivizsgálására, a testületet az izraeli Nemzetbiztonsági Tanács felügyeli, amely közvetlenül Naftali Bennett miniszterelnök ellenőrzése alá tartozik, és szélesebb hatáskörrel rendelkezik, mint a Pegasus szoftver exportját intéző védelmi minisztérium. Más források szerint az értékelést nem a Nemzetbiztonsági Tanács, hanem magas rangú védelmi, hírszerzési és diplomáciai tisztviselők végzik. Mindenképpen: a legmagasabb szinten foglalkoznak a kérdéssel, messze a védelmi minisztérium hatásköre felett.

Egyelőre tehát összegezzük a helyzetet Berzsenyi szavaival:

„Forr a világ bús tengere, oh magyar!
Ádáz Erynnis lelke uralkodik,
S a föld lakóit vérbe mártott
Tőre dühös viadalra készti.”

Forr bizony, mindenhol forr, csak épp minálunk nem.

Minálunk dágvány van.

Sorozatunkat minden bizonnyal folytatjuk.

Szele Tamás