Hogy lesz-e öt éven belül másik világunk, az még kérdéses, de ha lesz, hát nem sok örömünk telik majd benne, az is biztos. Mark Zuckerberg Metaverzuma – tehát virtuális világa, amivé át akarja alakítani a Facebookot – távolról sem lesz Mennyország, bármennyire is csábítóan hangzanak a lehetőségei. Viszont Pokol könnyen lehet belőle.

Bár az a legvalószínűbb, hogy nem fog működni, illetve ha mégis, annyira döcög, szaggat majd, hogy mindenki visítva menekül belőle. Legalábbis John Carmack szerint, akinél jobban kevesen értenek a virtuális világokhoz – neki köszönhettük annak idején a Doomot és a Quake-t, mondhatjuk, hogy „ő találta ki” ezt a műfajt. Legalábbis nélküle nem jöttek volna létre a belső nézetű, három dimenziós mozgást biztosító FPS-ek. Zuckerberg szerint lehetséges áthelyezni az életünket egy szimulált környezetbe, Carmack a fejét csóválja és nekem is lenne pár szavam a dolog kivitelezéséhez – de menjünk szép sorban.

Mit mond Zuckerberg, hogyan képzeli ő a Metaverzumot?

„A közösségi térből néhány éven belül egy élő-lélegező világ lesz, melynek lakói maguk a felhasználók. Pár év leforgása alatt az egyszerű közösségi oldal képe eltűnik, a Facebook pedig egy olyan világgá fejlődik, amibe szó szerint beléphetnek a felhasználók. Az emberek ma unalmas módon kommunikálnak: a mobiltelefon vagy a számítógép képernyőjét nézik, hogy üzenetet küldjenek, videochateljenek. De mi nem erre vagyunk beprogramozva. minden ember interakcióra vágyik, a másikkal való közvetlen kapcsolattartásra, ez azonban nem mindig lehetséges. A Facebook ezért egy metaverzummá fejlődik a következő öt évben, amibe a virtuálisvalóság-eszközök segítségével kapcsolódhatnak be a felhasználók. A jövőben ahelyett, hogy csak egy telefonon keresztül beszélgetnénk, te hologramként ülhetsz majd a kanapémon, vagy én ülhetek hologramként a tiéden. De mindketten úgy fogjuk érezni, mintha egy helyen lennénk, még akkor is, ha több száz kilométerre vagyunk egymástól.”

Azért ez John Carmack szerint – aki mellesleg vagy nem is annyira mellesleg a Facebook tulajdonában álló Oculus technológiai vezetője, tehát neki tényleg van beleszólása Mark Zuckerberg álmainak megvalósításába – nem lesz annyira egyszerű. Az eredeti elképzelés, ugye, egy szinte teljes szabadságot biztosító három dimenziós világ, amiben a felhasználók tetszés szerint alakíthatják az avatárjaikat és még a fizika törvényei sem kötelezőek, ha Zuzmó Géza le akarja rázni a gravitáció láncait és zsarnokságát, felülhet akár a plafonra is vagy repkedhet egész nap kedvére. Úgy hangzik, mintha ez lenne az önmegvalósítás ideális terepe, mindenki az lehet, ami lenni akar, virágozhat száz virág.

Csak épp a gyakorlatban ezt nem lehet megvalósítani. Mint a Qubit írja, Carmack műszaki akadályokat lát.

„Carmack a Connect keynote-on arról beszélt, hogy a Metaverzum ötlete édes csábítás minden architektúra-űrhajósnak (az eredetiben: „architecture astronauts”) – vagyis azoknak a programozóknak és játéktervezőknek, akik csak madártávlatból szeretik szemlélni a fejlesztést, de figyelmen kívül hagyják a rendszer működtetéséhez óhatatlanul szükséges fúrás-faragást. (…) A mai VR hardverekkel – véli Carmack – nehéz lesz nagy léptékű virutálisvalóság-összejöveteleket szervezni; különösen akkor, ha szeretnénk megőrizni az avatarok grafikai minőségét.

„A következő kérdezz-felelek műsorban 16 emberrel fogok beszélgetni a közönségből. [...] Egy szoba egyetlen másik személlyel kínos, tucatnyival viszont érdekes. A kapacitástervezés szempontjából jóval érdekesebb tucatnyi érdeklődőre optimalizálni. Tényleg szükségünk van a korlátlan párhuzamosságra? Milliónyi masírozó résztvevőre? Architektúra-tervezési szempontból szórakoztatónak tűnik, de szerintem szükségtelen. […] Egy csúcskategóriás pc tízszer nagyobb teljesítményű lehet a mai mobileszközöknél. De még ez is véges szorzó, és a mai számítógépek varázslás nélkül is kihasználják ezt a teljesítményt. Még a csúcsgépeken sem növelheted a végtelenségig az avatarok számát és az avatarok minőségét.”

Bár a szükséges számítások egy részét – mondta Carmack – ki lehet szervezni felhőalapú számítógépes rendszereknek, de ez késleltetéssel, a töredezettség növelésével, és a helyi eszközök koordinációs problémáival járhat.”

Igen, míg Mark Zuckerberg a korlátlan lehetőségek felől nézi a dolgot, Carmack nem felejti el, hogy ezeket a lehetőségeket nagyon is behatárolt képességű, evilági hardver-eszközök kéne biztosítsák, miáltal egyáltalán nem lesznek korlátlanok. Már az avatárok és a környezetek összeillesztése is hihetetlenül leterhelne minden ma elképzelhető rendszert, főleg, ha az összes felhasználó nekiáll megteremteni a saját kis világát, környezetét (tele leszünk Conan-típusú babárokkal, Rambókkal, Picard parancsnokokkal, Luke Skywalkerekkel, másfelől meg pici, lila egyszarvúakkal és szivárványszín pónin lovagoló tündérkékkel meg szépségkirálynőkkel, akik piros limuzinon járnak...) és ezek a környezetek semmiben nem fognak hasonlítani egymásra! Ha viszont szabványosítjuk őket a működés érdekében, már oda a korlátlan szabadság.

Tovább gondolva, Carmacknak abban is igaza van, hogy mi lesz a nyilvánossággal? Mondjuk egy újságcikkel, mint ez? Már maga a három dimenziós megjelenítés is problémás, az írott szó ilyen környezetben nem érvényesül, és nem mindent lehet eljátszani, animálni. De ismerve a mai magyar (és nem magyar) online sajtó világát, egészen abszurd jelenetek következhetnének be a kommentszekciókban. Ugyebár, minden élőben történik... mondjuk valakinek tetszik az írás, és átnyújt egy virtuális virágcsokrot érte. Másnak még jobban tetszik, az már egy babérkoszorút hoz. Az ám, de egyszer csak megjelenik egy politikailag ellenérdekelt csoport, és a szerzőt szó szerint megkövezi vagy felhúzza az első virtuális fára. Nap, mint nap kell kezelnem az indulataikat visszafogni képtelen olvasók kitöréseit: ezek még írott formában is veszélyesek, tessék elképzelni, milyen volna, ha virtuálisan bár, de mindenki megtehetne mindent, amit első indulatában gondol!

Hát igen, ugyanis a közösségi oldalak relatív anonimitása azt a hamis szabadságérzetet adja a felhasználónak, hogy „legfeljebb álnevet használok, akkor sosem találnak meg, de itt semminek nincs és nem is lehet következménye”. Dehogynem lehet, sőt, van is. Viszont ez nem szokta érdekelni azokat, akik egyik vagy másik politikai oldal fanatikusaiként akarják megváltani a hont, ők felmentették magukat előre, azt mondják, most rendkívüli a helyzet, a Haza érdekében mindent szabad. Megkapták saját maguktól a bűnbocsánatot, mint az első keresztes hadjáratok kósza, gyalogos hadinépe, „Deus vult” – kiáltják és rohamoznak, mert szent a cél. Minden politikai oldal így működik, nem csak egyik, másik vagy harmadik. Ez már írásos formában is olyan indulatokat támaszt és olyan társadalmi problémákat okoz, amikkel még nagyon sok bajunk lesz – hogy nézne ki a Metaverzumban? Mint egy horrorfilm. Mondjuk szittya lovasok támadnának Csillagflotta-tisztekre, vagy megjelenne egy SS-hadosztály a nem túlzottan jobboldali írások alatt.

És hát nem csak a médiának okoz majd gondot ez a fajta interaktív nyilvánosság, hanem a magánembereknek is. Kevesen gondolják saját magukról, hogy „én egy szociopata szörnyeteg vagyok”, önmagáról mindenkinek kiváló szokott lenni a véleménye, ő jó ember, csak nehéz gyermekkora volt, nem értik meg világmegváltó nézeteit és üldözik őt az illuminátus gyíkemberek. De különben jó. Ha ez a sok jó ember egy helyre gyűlik, megvalósul a latin közmondás: „Senatores boni viri, senatus mala bestia”, „A szenátorok egyenként jó emberek, a szenátus veszélyes fenevad”.

Talán még emlékszünk a világjárvány második hullámának tetőzésére, amikor a mostaninál sokkal erősebb volt a járványtagadás, mint frissen terjedő konteó. Akkor történt, hogy egy orvos – esküjéhez híven – közzétette a Facebookon, miszerint megfertőződött az egész családjával együtt, a paciensei is menjenek teszteltetni magukat. Ezerkétszázan szóltak hozzá a posztjához, ebből hatszázan kívánták a halálukat. De akkortájt a harcos antivaxxerek gyakran megtették, hogy a világjárványban elhunytak gyászoló családtagjait zaklatták, nevezték hazugnak, követelték tőlük a halotti bizonyítvány bemutatását... ha mindez egy virtuális világban történik, lettek volna virtuális lincselések is. Gondoljunk bele, milyen lelki terheket kellett volna kiállni ezeknek az embereknek egy valószerű környezetben.

Jó, hát ezeket a figurákat most, két dimenzióban letiltjuk. Gyakran a saját érdekükben akár. Mármint, hogy ne kapjanak gutaütést. De hogy néz ez ki három dimenzióban? Rám lő? Én lövöm le őt? Úgysem hal meg valójában senki, csak az avatár, az is csak annak a szempontjából, aki végzett vele – mindenki más számára életben marad.

Az megint más kérdés, hogy nincs a világnak az a videokártyája – mint Cormack is mondja – ami ezt képes volna meghajtani. Nincs az a gigantikus háttértár, ami az ugrásszerűen megnövekvő számú interakciókat meg tudná őrizni, és nincs az a szerver, ami napra készen tudná tartani az adatállományt.

De tegyük fel, hogy lesz. Akkor egy nagyon érdekes fejlemény várható: a felhasználók legnagyobb része a mindent elöntő, és látszólag következmények nélküli agresszivitás elől bezárkózik a saját véleménybuborékjába. Ez már most is zajlik, egy virtuális világban még sokkal komolyabban történne. Várfalakat húznánk az erőszakoskodók ellen, vizesárkokat ásnánk, az aljukat kiraknánk hegyes karókkal. Viszont akkor a közösségi oldal a tulajdon jelszava ellen dolgozik, ez ugyanis úgy hangzik, hogy:

„Közelebb hozzuk az embereket, a világot”

De ez csak egyes emberekre vonatkozik. Másokat inkább eltávolítunk a rendszer segítségével. Ami nem baj, de akkor a közösségi oldal nem közösségi, és az általa garantált nyilvánosság nem abszolút. Ha ugyanis az lenne, a felhasználók agyon is vernék egymást merő egy jóindulatból és kifejezetten jobbító szándékkal.

Azt látjuk Carmack megszólalásából, hogy Mark Zuckerberg digitális Paradicsoma technikai szempontból majdnem kivitelezhetetlen, és ha valamikor is működni fog, távolról sem lesz elérhető mindenki számára, egyszerű műszaki és anyagi okok miatt. De a most működő közösségi oldalakon zajló életet látva azt kell mondanunk: jobb is így. Amíg az emberiség

• nem képes különbséget tenni tények és vélemények között

• megoldásnak találja az erőszakot kizárólag elvi kérdések eldöntésében is

• a többségi véleményt automatikusan helyesnek találja

• és nem látja az összefüggést a tettek és azok következménye között

beláthatjuk, hogy virtuális Mennyországot, ideális világot nem vagyunk képesek létrehozni, akárhogy rakjuk össze, mindenképpen virtuális és élethű Pokol lenne belőle. Éspedig az online térben vélelmezett következmények nélküliség miatt: már ma is azért őrjöngenek sokan a Facebookon mert a kocsmában nem tehetik meg. Ott megvernék őket, de nagyon. A fotelben még lehetnek vagányok.

Végső soron tehát: nem tudjuk, hogy megvalósul-e a Metaverzum, és ha igen, mennyire lesz használható.

De az már most látszik, hogy pocsék hely lesz.

Szele Tamás