Forgókínpad

Forgókínpad

A kormánymédia válsága

2021. november 27. - Szele Tamás

Rejtelmes dolgok folynak a kormánymédiában, már a hét eleje óta harcolnak saját maguk ellen, igen nagy hatékonysággal: ember legyen a talpán, aki meg tudja magyarázni a szemünk előtt zajló eseménysorozatot. Nekem is inkább csak elképzeléseim vannak róla, de más kollégák sem állnak sokkal jobban: dobjuk össze, amit tudunk, hátha kijön belőle valami.

villam1_kozmediaval.jpg

Tegnap ott hagytam abba – mert bizony már tegnap is foglalkoztam a dologgal – hogy hétfőn elbocsátották a Mediaworks hat különböző igazgatóját, élükön Szabó László elnök-vezérigazgatóval, de álljon itt a teljes névsor, a pontosság kedvéért: követte őt Páldi Tamás szervezetfejlesztésért felelős igazgató, Arany János értékesítési és marketing igazgató, Paplanos Péter innovációs igazgató, Bodnár Gyula oktatási és továbbképzési igazgató és Nagy Tamás digitális igazgató.

Már ez is legalább hatos-hetes erősségű földmozgás a Richter-skála szerint, de hét közben elbocsátották az MTI külpolitikai rovatának előbb két munkatársát, velük való szolidaritásból felmondott másik három, aztán felmondtak újabb háromnak, ha már kéznél volt a bakó – és még nem ért véget a vérengzés, ez után zajlott le a Mediaworks véres lakomája, melynek során újabb tizenkét munkatárs veszítette el állását.

A hangulat kezd olyan lenni, mint egy klasszikus skót népballadában, melynek vége felé már mindenki lemészárolt mindenkit, és csak a holt lelkek kísértenek a csatatér felett, a ködben, a fenyéren. Mi folyik itt? Rossz válasz lenne azt mondani, hogy mindegy, dőljünk hátra, kérjünk egy kávét és élvezzük a műsort, mert fordulhat még ez az előadás olyanra, hogy minden lesz belőle, csak élvezet nem. Rá kéne jönni az érthetetlen jelenség okára.

A 444 tegnap hosszú, alapos és részletes elemzésben foglalkozott a kérdéssel, belső, exkluzív információkat is felhasználva, és a Mediaworks vezetőség-váltásával kapcsolatban arra jutott, hogy azt az olvasottság meredek zuhanása okozta, éspedig a cég összes lapjánál. Sok szempontból igazuk lehet, olyanokat tudnak, amiket én nem – például, hogy Szabó László eleinte nem értette meg, miszerint leváltották, továbbra is elnök-vezérigazgatóként intézkedett, Rogán Antalnak kellett felhívnia, és figyelmeztetnie, hogy csomagoljon, mert nagyon várják már az ITM-nél (oda helyezték át miniszteri biztosnak). Azt is a 444-ből tudtam meg, mi volt Rogán baja a kormány talán leghűségesebb médiumaival:

Kevesekhez jut el a tartalom, nincsenek megszólítva a fiatalok, a kampány meg már itt van a küszöbön.

Hát, ezen lehetne épp segíteni, de csak úgy mint Lenin a viccben.

A régi vicc szerint az élenjáró szovjet tudomány feltámasztja Lenin elvtársat egy válságos pillanatban, és a Politbüró megkéri:

- Kedves Vlagyimir Iljics elvtárs, nagy bajban van a szovjet állam, segíts mirajtunk!

- Mifélék azok a bajok?

- Sokfélék és mindenfélék, de leginkább gazdaságiak és társadalmiak.

- Hozzátok ide nekem az államgazdaság főkönyveit!

Egész éjjel ég a lámpa a Kreml ablakában: Lenin dolgozik. Reggel hívatja a Politbürót:

- Elvtársak, nem tévedtetek: itt valóban nagy a baj.

- De van megoldás?

- Hogyne lenne. Elölről kell kezdeni mindent.

- Elölről?

- A legeslegelejétől.

- Hogyan?

- Nem tudom, ti mit fogtok tenni, de én az első vonattal indulok Svájcba...

Szóval, így kampányidőszakban – már rég elkezdődött az – csak úgy lehetne növelni a kormánysajtó olvasottságát, ha lerombolnák az egészet és újra kezdenének mindent, csak arra már nincs se idő, se pénz. Ember sincs különben: most bocsátják el azokat, akik legalább a víz felszínén tartották ezeket a lapokat valamennyire.

Hogy a Mediaworks lapjainál reklamálta a miniszter az olvasottságot, az még valahol érthető. Abban tudja valamennyire mérni a propagandagépezet sikerét. De mi történt az MTI-nél?

Egy állami hírügynökségen képtelenség számon kérni ilyen mutatókat, ők a nyers híranyagot szállították, tehetségük és lehetőségeik szerint persze, az afgán válság idején például egészen pontosan két nap követési távolságot tartva az eseményektől, azok mögött ballagva. Akkoriban megesett, hogy mire ők megírták egy Pandzsír-völgyben fekvő település elestét, addigra már nem csak visszafoglalta Maszúd a falut, de a tálibok újra kiverték onnan az ellenállókat – ez náluk mind kimaradt, és azokból a sajtótermékekből is, amik kizárólag az MTI-ből szedik a híreiket. Szóval a legtöbb magyar médiumból. Ez a mértéktartó igyekezet talán azért volt tapasztalható, mert a régi hírből mindig kevésbé lehet botrány, mint a frissből – ha nem a piacról élünk, ha nem fontos az olvasó, ellenben kerülni akarjuk a konfliktusokat, megfelelő módszer lehet a hírek efféle egy-két napos „pácolása”.

Tehát az MTI-eset érthetetlen. Tegnap arra jutottam, hogy „vonalasítani” akarják a központi és ingyenes hírszolgáltatást, nem az volt a baj a munkatársakkal, hogy hűtlenek lettek volna a kormányhoz, hanem az, hogy nem voltak elég lelkesek. Nem toporzékoltak örömükben, míg az alfelet nyalták.

A további legalább tizenkét Mediaworks-alkalmazott elbocsátása meg egészen jellemző módon zajlott. Mint a Média1 írja:

A Media1 megtudta, hogy a Magyar Nemzetet, a Nemzeti Sportot, az Origót, a megyei napilapokat, a HírTV-t és számos más kormánypárti médiumot tulajdonló, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó Mediaworks Hungary Zrt. új vezetősége egy e-mailben ismerkedő találkozóra invitálta csütörtökre, tegnapra a médiavállalat munkatársainak egy részét. Az ismerkedő találkozó azonban legalább egy tucatnyi ember esetében valójában elbocsátást jelentett. Ugyanis a találkozón, ahová sorra, néhány perc különbséggel érkeztek a munkatársak, közölték legalább 12 fővel, hogy nem tartanak igényt a munkájukra.

Voltak az érintettek közül néhányan, akiknek nem egyből felbontották a munkaviszonyát, hanem felajánlottak nekik valamilyen álláslehetőséget, de miután főleg olyan területeken helyezkedhettek volna el házon belül mint például a hírhamisításairól hírhedt Origo vagy a Magyar Nemzet, ezt végül visszautasították, így végül elbocsátották az érintetteket – igaz a távozásokra formálisan közösen megegyezéssel kerül sor, de közel sem a munkavállalók kezdeményezésére.

Forrásaink azt is elképzelhetőnek tartják, hogy akár ennél több ember munkaviszonya is megszűnhet a médiavállalatnál a közeljövőben.” (Média1)

Álnokság, árulás és ármány – tetszenek még emlékezni a Népszabadság megszüntetésére? Akkor azt mondták a munkatársaknak, hogy másnap új székházban kezdhetik a munkát, lesz egy kis céges buli is, és előttük adták le a pizzarendelést – másnap viszont nem pizzát kaptak, hanem a felmondásukat. Nehezen feledhető a Kurír 1998-as végzete is, mikor egy Pintér Sándor számára kellemetlen cikksorozat miatt a Postabanktól az állam tulajdonába került napilapot tíz perc alatt zárták be, holott nyereséges volt, de megtartották helyette az ugyanabba a portfólióba tartozó veszteséges Magyar Nemzetet. Tíz perc alatt is végzett már ki lapot az első Fidesz-kormány.

Amondó vagyok nem árt velük vigyázni, ha velük lakomázik a sajtómunkás akár barátjuk, akár ellenségük, lehet, hogy a feketelevest már a Héttoronyban szolgálják fel.

Most a barátaikkal és támogatóikkal bántak el úgy, ahogyan régebben az ellenfeleikkel szoktak: de miért? Mit akarnak elérni?

A kormánymédia természetesen mélyen hallgat ezekről a hírekről, akinek még megvan a munkahelye, az nem kockáztatja, teljes a csend a Magyar Nemzettől a Kontráig mindenhol, de még a Magyar Nemzeti Médiaszövetség sem mukkan, pedig az állítólag érdekvédelmi és szakmai szervezet volna. Hát persze, csak a Magyar Nemzet főszerkesztője az elnökük. A MUOSZ épp úgy találgat, mint mi, pártoktól független sajtómunkások, a Média1 gyűjti a híreket, de többet nem tud tenni, a kormánypárti kézbe került Médiapiac (most Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója a tulajdonosa) is kerüli a témát, mint ördög a szenteltvizet.

Szóval, ennyit tudunk, amennyit összerakosgattam a fentiekben. Maximum spekulálni tudunk: mire jó ez az egész?

Valószínűleg semmire nem lesz jó, de egy olyan szándék lehet az események mozgatórugója, ami a kormánypropaganda hatékonyságát kívánja növelni. Ami viszont egzakt módszerekkel nem mérhető, csak olyan közvetett mutatókkal, mint az eladott példányszám, az online megnyitások, elérések, interakciók száma, és ezeken próbálnának javítani.

Csalóka dolog ez, tapasztalatból mondhatom, és egy írás hatását nem is mindig mutatja jól az olvasottsága. Tudnék olyan írást mondani a magyar történelemből – például Deák Ferenc húsvéti cikkét, ami 1865-ben jelent meg a Pesti Naplóban – amit pár ezer embernél többen nem olvastak a megjelenésekor, mégis akkorát fordított az ország sorsán, hogy azóta is kötelező tananyag, még a középiskolákban is. Ha akkor olvasottságban mérik Deák hatását, elmarad a kiegyezés, és az Andrássy utat most Sugár útnak hívják. Ha ugyan nem Ferenc József útnak.

Azonban a magyar politika az utóbbi évtizedekben mindig mérőszámokat termel, azokat éri el, azokkal büszkélkedik, függetlenül attól, jók-e valamire: ugyanis annak alapján fizetik a politikai-választási szakértőket. Ha elérték a kitűzött célt, van pénz, ha nem érték el, leépítés van.

Valami ilyesmi lehet amögött is, hogy a Telex múlt vasárnap döbbenten vette észre: a máskor heti húsz-harminc millió forintnyi összegből hirdető Megafon azon a héten egy fillért sem költött hirdetésre. (Azóta már beletoltak újabb 8 124 559 forintot Rákay Philip újrainduló oldalába). Viszont észrevett a Telex még riasztóbb jelenséget is: a megafonos Facebook-harcosok mérhető olvasottsága, a náluk tapasztalt interakciók száma pont ugyanakkora volt, mint amikor öntötték beléjük a pénzt. Ami annyit jelent, hogy elérték a piacuk határait, begyűjtöttek a reklámkampányokkal minden potenciális követőt, elértek képességeik végére, és már jó ideje teljesen értelmetlenül hirdetik őket.

Erre jöhettek rá a Mediaworksnél is: hiszen propagandasajtót csinálni nagyon drága játék. Ellenben nem is túl hatékony dolog. Új híveket nem lehet azzal szerezni, hogy ájult imádattal itatjuk át a vezércikkeket, amik szövegazonosan jelennek meg az összes vidéki napilapban, mintha Biharkeresztestől Nemesmedvesig minden Mediaworks-munkásnak ugyanarra az egy srófra járna az agya. Így még a meglévő híveket sem biztos, hogy meg lehet tartani, azok is csak emberek, elunják, ha mindig ugyanazt kapják.

Pénzen nem lehet olvasót venni, sikert meg főként nem.

Azért meg kéne dolgozni, nap, mint nap, kemény munkával. De ahhoz meg tehetség is kéne, nem elég a szorgalom: és ahhoz, hogy a kormánymédia hatékony, sikeres legyen, alapjaiban kéne megváltoznia, amire pedig képtelen. Sok száz ügyes, tapasztalt, tehetséges ember kéne nekik, aki ráadásul nem pénzért hisz a kormányban, hanem őszintén: ehhez képest még a tehetséges sajtómunkásaikat is meg tudom számolni a tíz ujjamon. Tehetségesnek nem lehet kinevezni valakit, ahogy operaénekesnek sem: oda lehet ítélni a Lovas István-sajtódíjat a Pilhál-családnak (épp tegnap kapták meg, legyenek vele boldogok) vagy a Táncsics-díjat Stefka Istvánnak, de a plecsnitől írni még nem tanulnak meg.

Valljuk be: a hatalmas munkával, költséggel összepofozott, összerabolt kormánypárti médiabirodalom már méretéből és jellegéből fakadóan is nagyon rossz statisztikákat produkál, piaci viszonyok között rég csődbe jutott volna.

Magukat sem bírnák hatékonyan eladni, nem, hogy a gazdáik véleményét. Ezt elégelhette meg Rogán, ezért hullanak a fejek, és ha minden így megy tovább, teljesen ki is fogja végezni az amúgy is minden eresztékében recsegő-ropogó kormánymédiát, ami olyan hatékony lesz a sok átszervezéstől és ésszerűsítéstől a végén, hogy meg sem fog már jelenni, mert nem lesz, ki írja.

De addig még sok érdekes jelenség tanúi lehetünk – már amennyiben igazam van, mert könnyen meglehet, hogy tévedek.

Ha viszont tévedek, akkor fogalmam sincs, mi történik a kormánysajtóban.

És másnak sincs.

Lehet, hogy a kormány sem tudja, mit művel a saját játékaival.


Szele Tamás

süti beállítások módosítása