Tisztességesen szólok előre, hogy ez az írás sem rövid, sem nagyon egyszerű nem lesz, szóval, aki nem olvassa el vagy nem érti meg, azt én nagyon sajnálom, de Magyarország uniós politikáját és konfliktusát a mostani német kormánnyal nem lehet annyival elintézni, hogy óegygé, mert persze, hogy egy gé, csak itt ennél többről van szó.

Konkrétan arról, hogy miért provokáljuk azt a Németországot, amitől a gazdaságunk jelentős része függ? Nos, ha röviden akarnék fogalmazni – nem akarok – azt kéne mondanom: azért, mert Olaf Scholz nem Angela Merkel. Hát miért, Merkelt szerette a magyar kormány? Dehogy szerette, de másért utálta és másként. A témát a 444 is körüljárta, de megteszem én is, lássuk, mire megyünk ketten – lehet, annyira, amennyire a szőlősgazda, mikor a jégveréssel társult. De először tekintsük a jeleket.

A Németországgal való aktív szembefordulásra maga Orbán Viktor adta ki a parancsot, ő fújta meg Lehel harci kürtjét, éspedig hétfőn, a „Szamizdat 14.” című szösszenetében. Ezek a „szamizdatok” a honlapján szoktak megjelenni, és semmi közük a valódi szamizdatokhoz: szimpla politikai agymenések, senki sem üldözi, tiltja őket, csak egy kifejezést sajátított ki a rendszer, ami teljesen mást jelent. Orbán ebben elvileg Merkelt búcsúztatja, de úgy, hogy az felér egy becsületsértéssel és kifejezett iránymutatás a zsebrákjainak, mamelukjainak a közeljövőre nézvést. Miheztartás végett, mondhatni.

„Kiderült, hogy a németek az európai civilizáció másik ösvényén haladnak, valamiféle posztkeresztény és posztnemzeti állapot felé.

Mi, magyarok megértettük, hogy a németek ezt nem problémának, nem bajnak, nem orvosolandó civilizációs betegségnek, hanem természetes, sőt kívánatos, mi több erkölcsileg magasabb rendű állapotnak tartják. Az európai egység szövete felfeslett, már nem volt megállás. Migráció, gender, föderalizált Európai Unió, Európa elnémetesítése. Az európai együttműködés helyreállítása emberfeletti erőfeszítéseket igényel majd a posztmerkeli korszakban.

Angela Merkel nyitotta ki az ajtót a bajok előtt? Vagy ellenkezőleg: ő inkább megtámasztani próbálta, de a baloldali nyomás őt is félretolta? Ma még nem tudjuk a választ erre a kérdésre. Látva az új, baloldali német kormány bevándorláspárti, genderbarát, föderalista, német Európát megcélzó programját, a Merkel-titok mindkét megfejtése lehetséges. Majd az idő. Az idő választ ad.”

No, szóval akkor fel Berlinre, huj, huj, hajrá! De nem azonnal: ki kell várni, míg Angela Merkel távozik, Olaf Scholzot beiktatják, ez tegnap meg is történt, így nem volt akadálya annak, hogy Németh Szilárd minimum felháborító okosságokat osszon meg a nagyérdeművel, éspedig a Kiss János altábornagy halálának 77. évfordulója alkalmából rendezett kegyeleti megemlékezésen a kőszegi temetőben. Külön kínos, hogy Kiss János altábornagy azért hunyt el, mert fegyveres felkelést próbált meg kirobbantani a nyilasok ellen Budapesten, de elárulták és így ki is végezték: tény, hogy nem volt akkor kifejezetten németbarátnak nevezhető, de nem az országgal vagy a néppel volt baja, hanem a fasizmussal. A nyilasok ellenben szolgaian németbarátok, pontosabban fasisztabarátok voltak – ezt a párhuzamot pont a temetőben, pont a hős sírjánál, pont a halála évfordulóján előrángatni minimum ízléstelen volt. Főleg, hogy sántít, de nagyon. Mindegy, lássuk mit mondott Németh Szilárd?

„Ma ugyanolyan, Magyarország keresztény kultúráját, nemzeti örökségét, a magyarok jövőjét fenyegető erőszakos kihívásokkal kell szembenézni, mint 1944-ben.

Az új német koalíciós program aláírói nemcsak saját országukat, hanem egész Európát meg akarják változtatni, meg akarják alapítani az „új birodalmat”, az európai egyesült államokat, elvéve ezzel a nemzetállamok, így Magyarország szuverenitását is – közölte.

Hozzátette: meg akarják szüntetni nemzeti önazonosságunkat, magyarságunkat, keresztény hitünket, és „fényes bevándorlójövőt” szánnak nekünk. Szétzilálnák családjainkat is, elvennék tőlünk a saját gyermekeink nevelésének jogát, beengednék óvodáinkba és iskoláinkba az LMBTQ-szervezeteket.” (MTI)

Ostoba szavak, még az ellenkezőjük sem igaz, kizárólag olyan embertől származhatnak, aki már a politikai alapfogalmakat is kizárólag Orbán Viktor alapján képes értelmezni – és ugyanilyen emberekhez szólnak, tehát belpolitikai hasznuk nulla, külpolitikai káruk nagy.

A magyar kormányfő most különben is sértődött, az európai politikában a sokadik nagy kudarcot könyvelhette el, mikor a varsói csúcson öt nappal ezelőtt kiderült két apróság: az első az, hogy most sem voltak képesek megalakítani a vágyva vágyott európai szélsőjobb szuperfrakciót, ami szuverenista alapon bontaná le belülről az Uniót, most épp Salvini és Meloni maradtak ki a játékból (másra tippeltem volna: a lengyel PiS nem volt hajlandó eddig egy asztalhoz sem ülni Marine le Pennel, Oroszországhoz fűződő, igen szoros viszonya miatt). Másfelől az derült ki, hogy ha egyszer, majd, valamikor és esetleg lesz is ilyen szuperfrakció, abban Orbán Viktornak nem lehet vezető szerepe, márpedig ez esetben részéről egye meg a fene az egészet. Meg is eszi, abban hiba nem lesz.

De – mint a 444 is írja – az alapvető baj az új német kormány programja. Illetve még annál is inkább a kormányt alkotó pártok, vagyis a szociáldemokraták, liberálisok és zöldek koalíciós szerződése. Abban van néhány olyan eszme, ami ha Magyarországnak épp nem is, de Orbán Viktor politikájának nagyon fog fájni.

Már azzal kezdődik, hogy védeni kell a jogállamiságot, ami kényes pontja a magyar rendszernek, aztán saját uniós alkotmány bevezetését szorgalmazza, föderális Unió létrehozását, az Európai Parlament megerősítését – ez mind rossz hír nem csak Orbánnak, de az összes „szuverenista” politikusnak, akik saját szemétdombjuknak tekintik az országukat, és maguknak vindikálják rajta a kukorékolás jogát. Erős nemzetállamot szeretnének, ami önellentmondás: hiszen ha az Unió erős nemzetállamok laza és főként gazdasági szövetségévé válna, minden konfliktust erőszakkal kéne megoldjanak ezek az „erős nemzetállamok”, ami az európai határok állandó változásával permanens háborúval járna. Épp ez ellen jött létre az Unió.

Van azonban egy olyan pontja a koalíciós szerződésnek, ami sokkal kellemetlenebb lenne már most is, mint a többi. Ez a 444 alapján a következő:

„A németek elvennék külpolitikai kérdésekben a vétójogot a tagállamoktól, és bevezetnék itt is a minősített többségi szavazásokat – a magyar kormány az utóbbi években elég rendszeresen vétózott.”

Ezzel nem egyéb veszne oda, mint az egyetlen magyar csodafegyver. A különböző autokratikus hatalmak majdnem kizárólag azért állnak velünk szóba, adnak némi pénzt, kötnek velünk gyanús szerződéseket, mert számítanak az Európai Parlamentben a vétójogunk bevetésére. Azért a „majdnem”, mert kisebb és zavarosabb gazdasági ügyleteikbe is bevesznek minket egy ideje, bár ne vennének.

És mi igazi vétólakájok vagyunk.

Vétózunk Moszkva kedvéért, vétózunk Peking kedvéért, vétózunk Ankara kedvéért. Vétóznánk a Türk Tanács kedvéért is, ha lehetne, de most nem kérik. Vétózunk minden „baráti” önkényuralom javára, nekünk ez az önként (de remélem, legalább nem ingyen) vállalt hivatásunk. Megvétóztuk – szerintem merő rosszindulatból, mert semmi haszna nem volt – a húsz év munkával előkészített Poszt-Cotonoui Szerződést, ami pedig az Európai Unió afrikai, karibi és csendes-óceáni országokkal kötött új kereskedelmi és fejlesztési megállapodása lett volna. Vétólakájok lettünk a gazdag és/vagy hatalmas haramiák szolgálatában, míg mi részesei vagyunk az uniós politikának, őket nem lehet elítélni.

Nekünk se olajunk, se uránunk, se tantálunk, se egyebünk (ezért nem akar minket megszállni a kutya sem), nekünk az egyetlen természeti kincsünk az uniós tagság. Ha mondjuk Kína megveszi lábon valamelyik afrikai államot vagy karibi szigetet, az ottani lakosság legalább annyiban reménykedhet, hogy kizsákmányolják, mert kell a munkaerő a bányába, tehát nem hagyják őket éhen halni (bár a sorsuk borzalmas lesz így is), de ránk még annyi szükség sincs, mint rájuk? Bár persze, a vétó nem Magyarországé, hanem az orbáni uniós politikáé, és az is használja ki. Ha ez nem lesz, úgy fordulnak el tőlünk nagy és hatalmas orosz, török, kínai barátaink, akiknek ez idő szerint még lehetünk a tányérnyalói, ahogy annak rendje. Sőt: elkezdik majd visszakérni a mostanáig adott pénzeket. Hiszen már nem lenne semmi hasznuk a barátkozásból. Na, az aztán nagyon fájna. Ez okozza a hatalmas felháborodást, haragot, főként Orbán Viktor részéről, akinek ezzel legszebb álmai mennek füstbe.

És akkor holnaptól ez lesz?

Dehogy lesz. Még az se biztos, hogy valaha így lesz, bár nem lenne kellemetlen hely hosszú távon az a föderális Európa. Orbán megint papírtigrisektől riadozik, kimérákkal harcol.

Ez ugyanis csak egy terv, sőt, inkább csak elvek felsorolása. Ezeket nem követeli az új német kormány, csak jelzi, hogy törekszik rájuk. Ha ma reggel nekiülne ötszáz képzett uniós jogász, hogy megírja az egységes európai alkotmányt, harmadévre végeznének talán, mármint az első változattal. Azt aztán vitatnák, alakítanák még vagy öt esztendeig, hatig, mindenki beleszólna belülről is, kívülről is, szóval kilenc-tíz év múlva lehetne szavazást rendezni róla Brüsszelben, nagy csinnadrattával és mindenféle bonyolult politikai cselszövényekkel, akkor is kérdéses, hogy elfogadnák-e, de talán igen.

Márpedig az egységes alkotmány garantálhatná a vétójog elvételét, ami Orbánnak a legkellemetlenebb volna. A többi változás közül a jogállamisági elvek komolyan vétele, védelme megvalósulhat előbb is, de ez nem.

Még az új német kormány sem bizonyos, hogy a helyén lesz tíz év múlva, hát még a mi mostani vezetésünk!

Egyszóval: nem, nem támadtak ránk a teuton hordák, mi sem támadtunk őrájuk, nem jön a burkus az Óperencián túlról, haddal: csak Orbán Viktor ijedt meg attól, mi lesz esetleg és talán tíz év múlva.

Hogy addig hogyan alakul Magyarország uniós politikája és Németországgal fenntartott viszonya? Ahogy eddig, a kutya ugat, a karaván halad. Egy régi, gonosz vicc jut eszembe:

Áll Piroska az erdőszélen és keservesen sír. Arra jön a vadász:

- Mi a baj, Piroska, miért sírsz?

- Tudod, sétáltam tegnapelőtt a tisztáson, egyszer csak jött a farkas és kegyetlenül megerőszakolt.

- Borzalmas!

- Aztán tegnap is sétáltam a tisztáson, akkor is rám rontott és még durvábban megerőszakolt.

- Ez tűrhetetlen!

- És ma is oda megyek...

Szóval, míg van német ipar és gazdaság, Piroska a tisztáson fog sétálgatni.

Szele Tamás