Vannak napok, amikor egészen egyszerűen semmiféle értékelhető hír nincs. Nincs és kész, ezek az idők rendszerint hétvégén jönnek el vagy ünnepek alatt, viszont újság akkor is van, meg kell írni. Na, de miről? Ilyenkor túrja fel az ember a honi és nemzetközi sajtó legeldugottabb zugait is, hogy aztán elkeseredetten legyintsen: sehol sem történt semmi.

Még ha lenne valami komoly pártelkötelezettségem, könnyebb volna. Mert nézem a pártoktól független lapokat, és azt látom, hogy a kollégák ugyanilyen gondban vannak. A főcímek olyasmik, hogy „Egy fekete nagymacska ólálkodik Kiskunhalas határában” vagy „Melltartóból került elő a kábítószer” – fekete-fehér és nagydarab macska az én lábamnál is ólálkodik épp, de ez tán csak nem hír, a melltartó és kábítószer viszonya ügyében pedig szintén elképzelhetőnek tartom, hogy nem fogják összehívni a Biztonsági Tanácsot.

Itt ülök teljesen hír nélkül, mondhatni hirtelenkedek. Talán a pártlapokban lesz valami.

Igen, a pártos orgánumnak könnyebb, ha nem is történt semmi, kiválasztanak véletlenszerűen egy politikust az ellenoldalról, és írnak róla valamit, mondjuk azt, hogy tegnap ámokot futott Deir-el-Baharitól Medinet-Habuig és különben is száraz leprája van. Aztán legfeljebb elveszítik a sajtópert, lepengetnek pár tallért és ezzel kész is. Hát ilyen elveszített sajtóperes témát látok épp, de az olyan mélységekbe vezetne, ahová nem merészkednék, mert félek a keszonbetegségtől. Más meg még a kormánymédiában is alig akad, persze vannak összevissza beszédek mindenféle politikusokról, de sajnos még a Kövér László sem bődült bele a Nagy Magyar Éjszakába valami szokásos összeesküvés-elmélettel, maximum a tanult Fricz Tamás állítja a Magyar Nemzetben, hogy társadalmi közvélemény nem létezik, így nem is változhat.

Érdekes gondolat. Lássuk csak!

„A mai, neomarxista vagy neokommunista liberálisok ismét meg akarják változtatni a világot, mint immáron két-háromszáz éve folyamatosan. Ezúttal abban hisznek, hogy létre kell jönnie egy nemzetek feletti, kozmopolita világtársadalomnak, amelyben fajilag, szexuálisan, vallásilag összekeveredett individuumok élnek egymás mellett, akik nem „valahol” élnek, hanem „bárhol”, s akiket egy felettük álló világkormány terelhet az éppen megfelelő irányba, a mindent elpusztító világbéke ájult jóemberkedése közepette. A mai liberálisok tehát megint változtatni, átalakítani, forradalmasítani akarnak – azaz progressziót, fejlődést akarnak, bármi áron is.

Igen ám, de a társadalmak, amelyek évezredes és évszázados hagyományok szerint élnek – s ezáltal a maguk természetességében, „alapállapotuk szerint” konzervatívok –, ragaszkodnak jól bevált életükhöz, ők valahol akarnak élni és nem bárhol, férfiak és nők akarnak lenni, és nem hibridek, családot, utódokat akarnak, szeretnek kötődni szűkebb közösségükhöz, illetve érzelmileg átélik a szélesebb közösségükhöz, a nemzethez való tartozásukat, és utóbbit az életük fontos részének tartják, nem utolsó sorban az anyanyelvhez való ragaszkodás okán is.”

Igen, hát már ettől a két bekezdéstől elmegy a tisztességes ember életkedve, úgy tele van ostobasággal. Kezdjük azon, hogy neomarxista és neokommunista liberálisok nem léteznek, ahogy paleomarxisták és paleokommunisták sem, az ember vagy marxista, ami nem okvetlenül jelent kommunistát, ez már felfogás kérdése, vagy liberális, esetleg egyik sem. Persze bárkit el lehet nevezni saját hatáskörben bárminek, de az ilyen skatulyázásnak sok értelme nincs. Akkor lássuk.

Szerző szerint mit akarnak ezek a neo-mezo-paleo emberek?

Világbékét akarnak.

Ez borzalmas. Nehogy már véletlenül világbéke legyen, akkor nekünk annyi, a világbéke mindent elpusztít. Szerzőnek javaslom helyette a világháborút. De senki másnak, már kipróbáltuk, pocsék dolog az.

És még mit csinálnak?

„Jóemberkednek”.

Ez egy nagyon szép kifejezése a kormánypárti szótárnak, ami nem sokat jelent, illetve talán annyit mégis, hogy náluk az a tisztességes legény, aki ha koldust lát az utcán, belérúg, vagy ellopja a tarisznyáját. Vagy úgy, akkor értem, mire gondolt a költő. Egyúttal javaslom a Star Trek betiltását is, mert az Enterprise űrhajó maga a fertő: mindenféle emberek szolgálnak a fedélzetén, sőt, nem is csak emberek, mert klingonok és betazoidok is, hát mi egyéb a Bolygók Egyesült Föderációja, ha nem világkormány?

Szerencsére van kiút: az emberek természetüktől fogva konzervatívok, így minden marad, ahogy volt. Ha így vesszük, nem csak pár száz évnyi változást lehetne kidobni az ablakon, legyünk alaposak, dobjuk ki a korábbiakat is. Mindjárt mennyivel jobb lenne, ha az ember Amon templomába járna áldozni vagy mécsest gyújtana a házioltáron a lareseknek és penateseknek. De az a sok fémhasználat is csak a bajnak van, a kerékkel, tűzzel együtt: rakjunk össze pár nagy követ, mint Stonehenge idején, aztán ha rossz az időjárás, üssük fejbe kőbaltával a tövükben kellemetlen felebarátainkat, az lenne csak az igazán konzervatív. Tud még ilyeneket a szerző? Hogyne tudna!

„Ha modellezni szeretnénk ezt az eljárást, akkor a következőképpen írhatjuk le: a kozmopolita világtársadalom képviselői hálózatok formájában, láthatatlanul, ellenőrizhetetlenül terjednek szét az intézményeken belüli és közötti világban, majd fokozatosan átalakítják az intézményeken belüli normákat és működésmódot, informális eszközökkel a maguk képére alakítják azt, s a folyamat végső, harmadik szakaszában immáron formálisan is átveszik az intézmények, szervezetek irányítását, s a folyamat betetőzéseként joggá, sőt alkotmányos és nemzetközi joggá szentesítik az általuk megszabott működésmódot, életformát, elvárásokat és világlátást.”

Igen, körülbelül ez történt a Római Birodalommal is. A kozmopolita, egyetemes társadalom képviselői befurakodtak az intézményekbe hálózat formájában, átalakították a normákat és viselkedésmódot, aztán mire felébredt Constantinus császár, már katolikus is volt Róma. Még maga az egyház neve is azt jelenti, hogy „egyetemes”. Ha ez nem tetszik Fricz Tamásnak, lelke rajta, én azért ennyire konzervatív nem lennék az ő helyében, de hát ő tudja.

LMBTQ-zik is egy keveset, ami azért érdekes, mert az igazán konzervatív, antik európai társadalmak nem igazán foglalkoztak azzal, ki kivel fekszik le. Mózes ugyan nem helyeselte a férfiak együtt hálását (a hölgyekről nem ejt szót), de görög, római, kelta, germán tilalmakról nem tudunk: egy valóban konzervatív világban ez nem is lenne kérdés, mindenki azzal osztaná meg ágyát, aki vele is megosztja. Az ilyesminek elítélése későbbi találmány.

Az utolsó bekezdés szintén csodálatos.

„Ilyen az európai ember keresztény értékrenden alapuló életformája. Ez a klasszikus liberalizmus nyelvén szólva a természetjog, ami örök és változtathatatlan. Ezért, amennyiben bármilyen valós vagy nem valós „társadalmi változás” fenyegeti ezt az értékrendet és életformát, a legélesebben és a leghatározottabban fel kell lépnünk e változások és azok törvényesítése ellen. Amíg nem késő.”

Így néz ki, amikor valaki elvi alapon akar pecsovics lenni. Szegény elvek türelmesek, lehet őket hajlítgatni, tekergetni, facsarni, kalapálni, a végén csak oda jut velük az ember, ahová indult, ha ez a cél az volna, hogy minden változás káros, akkor oda – persze az eredménynek semmi köze a valósághoz, mely azt mutatja, hogy az emberi társadalom fennállása óta folyamatosan változik, mikor így, mikor úgy, de ha ezt elítéljük, azt is lehet épp, csak akkor legyünk következetesek és menjünk vissza a barlangba. No, mindegy, én is bolond vagyok, hogy ilyesmiket olvasok.

Hát hiszen nem is irigylem szegény embert, aki ezt írta. Nehéz munka az övé, ahogy az összes kormányoszlopé is az: egy állandóan változó, következetlen politikának próbálják megvetni az elvi alapjait, csak nehéz úgy házat építeni, hogy a tető már kész, a falak is nagyjából, de se pince, se alapozás, azt utólag kell kiásni, az egész lóg a levegőben, és ha jön egy-egy szélroham, mozog is. Kőműves Kelemen legyen a talpán, aki ennek egyáltalán nekilát, és abban is rokon az ő dolguk Kelemen mesterével, hogy amit nappal raknak, éjfélre leomlik, amit éjjel raknak, reggelre omlik le, a helyzet állandóan változik, semmi sem állandó. Mikor épp korrupciós ügyeket szednek elő, lám csak, megbukik egy államtitkár, mikor az erkölcsről beszélnek, már fel sem emlegetem, mi minden történik a brüsszeli ereszcsatornákon és adriai kéjbárkákon. Hát ugyan türelmes ember kell legyen, aki képes minden széllel ennyit forgolódni.

Türelmes vagy szélkakas.

Esetleg kacsalábon forog, az is elképzelhető.

Viszont egy dolgot el kell ismerni: az ilyennek mindig van miről írnia. Nem kötik, zavarják a tények, nem kell keresgélnie a hírt, információt, nem tépelődik, hogy mi mennyire igaz.

Nem is tudom, kinek rosszabb: neki, aki ilyenformán sosem szenved témahiányban, csak a tükörbe ne kellene néznie, vagy nekem, aki jobb híján ezekről az agymenésekről írok?

Valószínűleg nekem.

Nekem ugyanis el kell olvasni, amiket pecsovicsék írnak, meg is kell érteni, el is kell gondolkodni rajta – nekik nem kell olvasni, csak írni.

Megy az náluk, gondolkodás nélkül is.

Lám, én is mire megyek vele?

Nem sokra. Maximum igazam van.

Azt pedig mindenki tudja, mi jár annak, akinek igaza van.

A szája.

Szele Tamás